Új Kelet, 1994. június (1. évfolyam, 59-84. szám)
1994-06-10 / 67. szám
6 1994. június 10., péntek PROGRAMOK ,UJ KELET Joseph Göbbels: Hitler birodalmi népnevelési és propagandaügyi minisztere több mint húsz évig írta naplóját. Az összeomlás napjaiban még a kancellária bunkerjébe is magával vitte a terjedelmes kéziratot. E sajátos történelmi beszámolóból és a kulisszatitkokat is kifecsegő forrásból az 50 évvel ezelőtti bejegyzéseket idézzük, köztük a Magyarországot is érintő néhány részletet. A könyvet a Dunakönvv Kiadó publikálja, 1944. június 7. (...) A háború döntő pillanata most már itt van a küszöbön Éjjel futnak be az első jelentések, hogy nyugaton megkezdődött az invázió. Mivel mi kapjuk meg először az idevágó anyagokat, az ellenséget megelőzve adhatunk ki Interinf-jelentést, ami bejárja az egész világot Az angolok és az amerikaiak az első órákban visszafogottak. Aztán érkezik a Reuter-jelentés: Franciaország megerősített nyugati partvidékén szálltak partra, Le Havre és Cherbourg között Ennek a ténynek a Führer nagyon örüL Most ismét mint korábban már annyiszor megfigyelem a folyamatot hogy súlyos válságok esetén a Führer csak addig levert amíg a válság ki nem robban, de abban a pillanatban, amikor ez bekövetkezik, mázsás súlyok hullanak le a leikéről (...) Eisenhower két kiáltványt ad ki csapataihoz és Európa népeihez Publicisztikai szempontból mindkettő értéktelea A régi, jól ismert frazeológiát használják, mellyel az angolok és az amerikaiak fel szoktak ellenünk lépni (...) Reggel korán keltenek az első hírekkel Ezek szinte hihetetlenek Érthető, hogy amikor a rádió bemondja, igen ideges hangulatot vált ki a német népbőL Mindenki tudja, hogy közel a döntő pillanat A hadműveleteket nem lehet még igazán értékelni hiszen az első órákban a jelentések természetesen rendkívül hiányosak. (...) A Führer teljesen biztos abban, hogy sikerül az ellenség partra szállt csapatait visszavetnünk, az ejtőernyősöket megsemmisítenünk. Jellemző, hogy a Führer a legnagyobb mértékig biztos a dolgában, a gyengeség nyoma sem látszik rajta Azt nem lehet csodálni hogy Churchill már előre iszik a medve bőrére, s előlegként babérokat adományoz magának: ezt tette mindig Sosem tudta megvárni hogy egy ütközetnek vége legyen Amikor partra szálltunk Krétán, akkor is kijelentette, hogy a németeket rövidesen megsemmisítik, majd néhány nap múlva rezignáltan kellett beismernie, hogy Krétát elvesztették Természetesen lázas izgalomban várjuk, hogy harckocsizó hadosztályaink a helyszínre érkezzenek Ha időben befutnak s az időjárás változatlanul kedvezőtlen marad, ami várható, akkor joggal reménykedhetünk A jelenlegi körülmények között az ellenség légi fölénye csak részben érvényesülhet (...) A Führer egyetért azzal hogy az egész akció alatt ilyen legyen a hírpolitika Ha már visszavertük az inváziói akkor természetesen alapvetően megváltozik a hadi helyzet A Führer biztosan számít erre Alig okoz neki gondot hogy az is előfordulhat hogy ez nem sikerüL Én kissé visszafogottabb vagyok Ribbentrop teljesen a Führer oldalán áll Ő is több mint biztos a győzelemben, anélkül hogy ezt mint ahogy a Führet részletesen meg tudná indokolni Himmler kizárólag katonai szempontból méri fel a helyzetet Érthető, hogy ő nagyon bízik a Wiffen-SS alakulataiban Jodl nemigen akar véleményt nyilvánítani Józanul gondolkodik és beszél Ennek ellenére ő is meg van győződve; hogy sikerül az inváziót visszavernünk. Kora délutánig minden a terv szerint alakul Az új magyar miniszterelnök Sztójay akinek fogadására valamennyien összegyűltünk Klessheim- bcn, harmadrangú politikus Viszont mindenképp a mi oldalunkon áll, nem fog különösebb nehézségeket okozni nekünk Az ebédnél vezérkari főnöke, Vörös mellett ülök Igen érdekes dolgokat mesél a magyar- országi fordulatról Nyíltan beismeri hogy Horthy az őt körülvevő zsidó klikk karmaiban varr ezért is halad olyan nehézkesen Magyarországon az antiszemita politika Horthy kifejezetten reakciós, csak a mágnások politikáját képviseli Az új szociális gondolkodáshoz semmiféle érzéke nincs (...) 1944. június 13. (...) Olyan hírek érkeznek, hogy ellenségeink helyzete Normandiában jelentősen javult, elsősorban azáltal hogy úgy megerősítették a hídfőállást hogy aligha tudjuk már felszámolni Úgy gondolják ezzel megszüntették azt a veszélyt is, amit Rommel tartalékai jelentenek Sajnos némileg az időjárás is javult ami elsősorban az ellenségnek kedvez Közben azonban megérkeztek a mi légierő-tartalékaink is; úgyhogy a vadászgépek jelentősebb tevékenységet fejthetnek ki ha nagyobb támadás éri a német állásokat Az angol sajtó - elsősorban a „Times'’ - görcsösen igyekszik valamiféle ellentétet varázsolni Rundstedtés Rommel közé. Ellentét valóban van közöttük de ez elsősorban az életkorra és a vérmérsékletre vezethető visz- sza, nem az alapvető elképzelésekre Ha az angolok szerint Rundstedt a feltétel nélküli megadás híve ez csak azt bizonyítja, hogy egyáltalán nem ismerik az öregurat (...) 1944. június 14. (...) Délben kimerítő beszélgetés Schmundt tábornokkal Schmundt tábornok nagyon elégedetlerra nyugati helyzet alakulásával Én sem rejthetem véka alá csalódottságomat amiatt hogy nem teljesült a Wihrmacht sok ígérete az invázióval kapcsolatban. Schmundt a légierőt okolja, s ebben jórészt igaza is van Ahhoz túlságosan gyenge a légierő, hogy megakadályozza az ellenséges gépek tömeges berepüléseit. Ezek viszont megakadályozzák a beavatkozásra kijelölt hadosztályaink zárt felvonulását ami miatt egész sor kedvező lehetőséget mulasztottunk el Meggyőzöm Schmundtot hogy mind a nyugaton, mind pedig Olaszországban kialakult rendkívüli helyzetre tekintettel—és ami esetleg keleten is rövidesen bekövetkezik — rendkívüli intézkedésekre van szükség E rendkívüli intézkedéseknek azt kell eredményezniük, hogy a nép valóban totális háborút vívjon. A nép készségesen fel is áldozna mindent a hazáért de meg kell neki mondani hol és mikor teheti ezt Sajnos, ezt eddig elmulasztottuk. (...) 1994. június 18. (...) A birodalom belső helyzetét természetesen elsősorban a megtorlás kérdése határozza meg A főparancsnokság bejelentésének egyik mondata valóságos örömmámort váltott ki a német népből Vannak, akik már fogadást kötnek, hogy a háború három, négy esetleg nyolc napon belül véget ér Ez szerintem rendkívül nagy veszély mert ha ezek a messze eltúlzott remények és illúziók nem válnak valóra, akkor azok, akik ma olyan buzgón lelkesednek, a kormányzatot teszik majd felelőssé ezért Attól félek, hogy a túláradó lelkesedést rövid időn belül másnaposság váltja fel Ennek nem szabad bekövetkeznie Szigorú utasítást adok a sajtónak és a rádiónak, hogy jelentősen fékezzék a megtorlásra vonatkozó propagandát s csak józan jelentésekre szorítkozzanak. A Führer franciaországi tartózkodási helyén kissé más utasítást adott Lorenz közvetítésével a sajtónak. Neki az volt a véleménye, hogy a megtorló fegyver továbbra is minél nagyobb mértékben szerepeljen a német sajtóbaa (...) A Führer többek között megtekintette az új rakéták kilövőhelyeit, s igen jó volt a benyomása Ott minden a legnagyobb rendben (...)(A németek 1944. június 16-án bombázták Londont és néhány más angol helységet a V-l rakétával.) (A szerk.) 1944. december 2. (...) Magyarországoa a Führer szerint, változatlanul nagyon veszélyes a helyzet A magyarok nem akarnak harcolni saját országukat sem védelmezik. Államuk nem szociális, a nép úgy látja, ezért nem érdemes harcolni. Ennek következtében újabb területeket fognak elveszíteni Még ha figyelembe vesszükis, hogy Sztálin már nem tud o- lyan eredményeket elérni a Vörös Hadsereggel mint eredetileg tervezte; akkor is még igen jelentős tartalékai vannak, amelyek rendkívül veszélyesek lehetnek ránk a magyar térségben A Führer szemszögéből azonban jelenleg a keleti front nem olyan döntő jelentőségű, mint a nyugati (...) (MTI-Press) ELORP52KQP y?—y?—y?—y?——y y?—y—y?—y—y 1 1 £ T5"------Ti %------8 __ fi X i —---ft 1 -----1 ft & y-----& KOS (»171 —IV fii > OROSZLÁN (V1I.23.—V1IL23.) NYILAS (XL23.—XII.22.) Igen tehetséges; túlzások nélkül kellemes társ lehet, szereti a baráti összejöveteleket, gyakran fogad vendégeket BIKA (IV.21.—V.20.) A közeli napok jelentős változásokat mutatnak, nagy szükség lehet a kitartására Anyagi vonatkozásban nem lesz szerencsés. IKREK (V.21.—VI.21.) Ön remek memóriával rendelkezik Telye van álmodozással szívesen emlékszik a múltra Gazdag érzelmi élete következtében romantikus RÁK (VI.22.—VII.22.) Egy-két kívánsága a napokban teljesülni látszik. Erre talán szüksége is lesz, mert a legváratlanabb időben nehéz helyzetbe keveredik Számtalan jó tulajdonsággal rendelkezik Értelmes fogékony sokra viheti az életben, ha képes egy területen kitartóan kamatoztatni tehetségét SZŰZ (VIII.24.—IX.22.) Szereti a romantikus, kalandos dolgokat viszont ha elfogja valamilyen szenvedély attól igen nehezen tud megszabadulni MÉRLEG (IX.23.—X.22.) Igen érzékeny lesz, büszkeségében köny- nyen sérthető. Nemcsak látszólag szimpatikus hanem beszéd közben is fellelhető nemes tulajdonsága SKORPIÓ (X.23.—XI.22.) Szeret parancsolgatni és természetesnek találja hogy a többiek engedelmeskednek Nézető szerepre született, ezért igen nehezen viseli az irányítási Jelentős sikereket akkor érhet el ha meg tudja fékezni belső elégedetlenségéi Magánéletében gyakran játékos érzéki és szentimentális BAK (XII.23.—1.20.) Igen kitartó és törekvő. Ön tisztában van azzal hogy általában a sors semmit sem ajándékoz részére; mindent óriási erővel kell kiharcolni VÍZÖNTŐ (1.21.—11.19.) Próbáljon bizalommal közeledni és követni néhány jó példát a környezetében, ez hasznára válik a következő napokban Fogadja el a jóindulatú segítséget HALAK (11.20.—ni.20.) Néha túlzottan szenvedélyes tud lenni ezért ritkán boldog a magánéletében Jó tulajdonsága, hogy ritkán veszíti el türelmél PROGRAM ATÁNTT.AT Nyíregyházi moziműsor Krúdy mozi 10-én és 11-én Tombstone - A halott város Béke mozi 10-én és '11 -én Amerikai fegyverben Előadás kezdete: 16,18.15 és 20.30 óra! Montázs (Art) mozi Az előadások mindennap 18 és 20 órától kezdődnek 10-én és 11-én Chaplin Kabalás autósmozi 10-én és 11-én Macskarisztokraták Városi Művelődési Központ 10- én 18.00 „Széná’ számítógépes klub 18.00 és 19.00 aerobic 11- én 9.00 - 16.00 Ryufor-Ufó kutató és kiértékelő hálózat összejövetele 10.00 Re-flex Modemtánc Stúdió 14.00 és 17.00 óra között Tánciskola VMK Fotógaléria Síró Lajos, Nagy Tamás és Soltész István fotókiállítása, melyet július 4-ig tekinthetnek meg az érdeklődők Mandala Dalszínház 10-én 10.00 Évadnyitót tartanak a Móricz Zsigmond Színházban Vidéki művelődési házak Tiszavasvári Mozi 10-én Szellem a gépben Előadás kezdete: 19.00 óra! 11-én Egy lövés a fejbe, öt a testbe Előadás kezdete: 19.00 óra! Nagykálló 10-én Bálás ruhavásár Sóstói Falumúzeum Kínai papírsárkányok— a kiállítást június 30-ig nézhetik meg Városi Galéria A nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola képző- és iparművészeti tagozata végzős növendékeinek kiállítása A kiállítás június 26-ig tekinthető meg A 18. sóstói nemzetközi éremművészeti és kisplasztikái alkotótelep zárókiállítása Bujtosi Szabadidő Csarnok 10-én 18.00 Harlem Globetrotters (kosár- show a Sprite Tour keretében) SZABADIDŐS PROGRAMOK AEROBIC hétfőn és pénteken: 16.00-17.00 és 18.00 órától kedd, szerda csütörtök 17.00 és 18.00 órától vasárnap 17.00 órától KONDICIONÁLÓ TEREM hétfő — péntek 9.00-21.00 szombat 9.00— 19.00 vasárnap 15.00—19.00 A Chanthal Divatstúdió a csarnokban tartja manöken tanfolyamait Érdeklődni lehet a 312-622-es telefonon. IÓ- is TVMŰSOROK Kossuth 4.30-8.10 Reggeli Krónika Benne: Félóránként hírek óránként Krónika Sport 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Törvénykönyv 8.40-10.59 Napközben (élő) 11.00 Hírek 11.05 Cigányfélóra 11.35 II. Erzsébet királynő titkos naplója (6.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyermá' (élő) 12.40 Falurádió (ism) 13.00 Hírek 13.05 Gyermekszemmel 13.15 Törvényhozó. 13.30 Halljad Izrael! 14.00 Hírek 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.00 Hírek 15.05 Kerengő. 15.35 Hitélet és történelem 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Népzeneiportré: Rossa László. 17.00 Hírek 17.05 Magyar- országról jövök.. 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.00 Hírek 19.05 Sportvilág 19.40 Összeállította Kántor Zsolt 20.00 Hírek 20.05 Népdalfeldolgozások 20.30 Határok nélkül 21.00 Hírek 21.05 Ütköző. 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Riportműsor. 23.00 Hírek URH: 6.30-6.45 A BBC reggeli magyar műsora 6.55-9.00 Körzeti információs magazinok 17.00-18.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 18.30 Szlovák nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű műsor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor. 22.30 A BBC késő esti magyar műsora , Petőfi 4.32 Hajnali kalendárium Benne: Félóránként hírek 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Zöld/ Sport/reggel 8.00 Hírek 8.10 Slágermúzeum 9.00 Hírek 9.10 Zene-szó. 11.00 Hírek 11.05 Családi persely 11.18 Szép volt de szép.. 13.00 Hírpercek 13.10 Mit üzen a Rádió? (ism) 13.35 Dalaim 14.00 Péntektől-péntekig 17.00 Hírek. 17.03 Délutáni csúcs. 18.00 Gördeszka 18.30 Visszajátszás. 19.00 Hírek 19.10 Rockóra 20.00 Sárga tengeralattjáró. 20.30 ... 21.00 Hírpercek. 21.10 Balckmailers. 21.25 Aranyos öregek 22.02 Romantikus hangulatban 23.00 Hírek Bartók 6.00-8.59 Muzsikáló reggel. Benne: Félóránként hírek 9.05 Pódium 10.00 Hírek 10.05 Szembenézve (6.) 10.20 Derűre is derű (ism) 10.50 Anna Tomova Sintow operaáriákat énekel 11.40 Kéziratos gyűjtemények dallamaiból 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny délidőben 13.31 Kamarazene húros hangszerekére 14.00 Hírek 14.05 American Mosaic 14.20 Stendhal elbeszélései (5.) 14.50 Meseoperákból 15.30 Rézfúvós kamarazene 16.00 Hírek. 16.05 Reményi Attila műveiből 16.30 Jazz 17.00 Musica Sacra 18.00 Hírek. 18.05 Donizetti Betly 19.00 Kapcsoljuk a Duna Palotát 20.40 A Leningrádi Glinka Akadémia énekkara Csajkovszkij liturgikus műveiből énekel 21.00 Zene korabeli hangszereken. 22.00 Hírek 22.05 Operabérlet Puccini Pillangókisasszony 23.00 Korkóstoló. TV 1 6.05 Falutévé - profittal piaccal 6.25 Határtól határig 6.35 Üzlet 6.45 Híradó. 7.00- 9.00 Nap-kelte 9.00-12.00 Napközi Benne: 9.30 Riviéra Tv-filmsorozat 250/ 140. 10.30 Dallas. Amerikai filmsorozat 181. rész: A Ewing testvérek összefognak 11.30 Játék 12.00 Hírek 12.07 Déli üzlet 1232 SOrSok (ism) 13.12 Képújság 12.38 Tex és a mélység ura Olasz film 14.58 „Helló, Világ!” 15.40 Falutévé - profittal piaccal (ism) 16.00 Híradó. 16.11 Telecke 16.30 A favelláktól a felhőkarcolókig A felemelkedés útja Brazíliában VI/3. rész Sao Paula A Szent Imre Gimnázium. 17.00- 18.55 Péntek délután: 17.00 Évgyűrűk 17.30 Téka 17.40 Ablak melléklet 18.00 Ablak 19.00 Esti mese 19.30 Híradó. 20.15 Dallas. Amerikai filmsorozat 181. rész A Ewing testvérek összefognak (ism) 21.10 Panoráma 22.10 Halló, péntek! 22.40 Boldog békeidők Tévéfilm. 00.11 BBC- Híradó. 00.31 Képújság TV 2 12.00 Szieszta 14.25 Csízió. 14.30 Alpok- Duna-Adria. 15.00 Gyerekeknek. 15.30 Életmentők Angol dokumentumfilm 16.20 Magyar Folkegyüttesek Kamarafesztiválja VI/2. rész 17.10 Segítőtárs 17.40 Miénk ittatér.. 18.00-18.45Nagylátószög Benne: 18.00 Körzeti híradók 18.13 Dobogó. 18.51 Kojak Amerikai bűnügyi filmsorozat Árulás 19.45 Mpingo - a zenélő fa Angol ismeretterjesztő film 20.35 24 óra 21.00 Híradó. 21.30 Tipplista 21.40 Megáll az ész!!! 22.10 Mini klip-mix. 22.22 Monty Python Repülő Cirkusza 45/39.22.55 Férfi kézilabda EB-elődöntő. 24.00 Üzlet - éjfél körül Duna TV 14.00 Hírek 14.05 Ember és világ (ism) 14.20 Régiók (ism.) 14.55 Curcubita- Újvilági növényünk a tök 15.15 Gyökerek - Az al-dunai székelyek 16.00 Hírmondó 16.25 A vasutak története 17.15 Rózsás flamingók Dél-Franciaországban 17.40 Mese 18.00 Híradó 18.10 Kakuk Marci 19.50 Berki Viola festőművész műtermében 20.00 Közép-Európai Magazin 21.00 Híradó 21.20 A Diamante tér (ism) 23.10 Ember és világ 23.25 Nfers HBO 17.00 Tapsi Hapsi és vendégel Bolondos dallamok 17.30 Tintin 18.00 Ásó, kapa nagykaland 19.35 Mozimánia: Fonda Fogdáról 20.25 Vészett világ 22.25 A vörös ruhás nő 23.50 Gyalázat vagy halál