Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1983-10-25 / 43. szám

s M (TÄRLATI JEGYZETEK ZMETÄK ERNŐ ÉS PATAKI KMRA KIÁLLÍTÁSÁRÓL) Z méták Ernő és Pataki Klára érde­mes művészek a Klement Gott- wald-államdl] birtokosai elvitték Érsekújvárba (Nővé Zámky) a művei­ket, hogy az ottani Szépművészeti Kép­tár egyre népesebb közönsége megnéz­ze és gyönyörködjék bennük. Zmeták Ernő, aki a város szülöttje, s aki évtizedes gyűjtőmunkájával meg­alapozta a város galériáját, most méltó társsal mutathatta be legújabb alkotá­sait; a művésznő pedig osztozkodhatott az idősebb, immár hatvanéves mester honi népszerűségében, és persze viszo­nozhatott is valamit belőle, hiszen Pa­taki Klára legújabb munkál legalább ak­kora csodálatot váltottak ki a látoga­tókból, mint amilyent az otthon jól Is­mert és önzetlenségéért becsült mester munkái. A két művész társítását, találkozását egyébként semmi sem Indokolta, ha csak nem az, hogy mind a ketten rendkívül magas fokon művelik művészetüket. Zmeták Ernő tulajdonképpen nagyon Is ma|ányos, megrendítően társtalan, akinek tájai olykor Idegenséget, szikár magára hagyatottságot sugároznak. Ezért aztán legerősebb festményei a csendéletek és az önarcképek. Ebből a szempontból van a kiállításon egy na­gyon jellegzetes munkája: egy álló kép, közepén fa, s mellette asztal, néhány szék. A száraz, csonkolt fakorona miti­kus alakja mögött valami kis szeglet az égboltból. A kép alaptónusa fehér. Va­lahol olyan helyen vagyunk, ahol ta­lán nem is ismerik a havat, de a ma­gány, elhagyatottság, s különösen a ki­szolgáltatottság még inkább ismerős. A képen mintha nem is egy elaggott, ki­száradt fa, hanem emberi lény állna, az asztal, a székek pedig rég elment em­berek emlékét őrzik. A kép teljesen reá­lis, minden fogható rajta. Nem akarja valamiféle Irreális iátvánnyal meghök­kenteni a nézőt, s mégis sikerül ,neki Olyan hangulatot megidézni, amely meg­Zmeták Ernő; A tűzhányó oldalán HANGULATOK borzongatja, mint ahogy Csontváry vagy Mednyánszl^y képei. Csontv^ryt egyébként nem véletlenül említem. Zmetákra mesterén, Aba No- vák Vilmoson, a budapesti képzőművé­szeti akadémia egykori tanárán kívül — akire különösen emberi magatartása miatt nézett fel a fiatal művészjelölt — Csontváry hatott leginkább. Csontváry­, m Pataki Klára: Társak tói az ecsetkezelést leste el^ művész-ta­nárától viszont a téma keresés és a kom­pozíció módszereit örökölte. Nála lát­juk ugyanis azt a meglehetősen magas horizontot, amelynek különös pszicho­lógiai hatá^ van. Zmeták Ernő ezt a kompozíciós elemet nemcsak a városké­pein, hanem az Érsekújvár környékét megörökítő, tájképein Is használja, és akárcsak az elődje, ő Is különös hatást képes általa gyakorolni. Lehetne ez különbség Is, de nála nem az, hanem a kép lényege, mondanivaló­ja 'ered belőle. A reális látvány mögött mindig ott van a művész által sugallt hangulat. Azt mondtam az imént, hogy mindig. Nos, ezt a megállapítást komolyan kell venni. Zmeták Ernő festőművész nem az alakoskodó, álarcokat felvevő és el­dobó művészek fajtájából való, hanem mindig és mindenkor önmagát adja. Sokkal erősebben él benne a valóság, és. annak kifejezési lehetősége, semhogy bármely kordivatnak alávetné művésze­tét. Zmeták Ernővel ellentétben az Ipoly­sági (Sahy) származású és tíz valahány évvel fiatalabb Pataki Klára szobrai a korábbi munkáihoz képest az újdonsá­gukkal hatnak. A művésznőt a hatvanas évek dereka után mint erőteljes fafara­gót Ismerte meg a közönség. A róla szó­ló monográfia Is elsősorban ezeket a munkákat sorakoztatja fel. Viszont 1978 óta mintha új korszak kezdődött volna a pályáján. Az agyagba gyúrt, majd gipszbe, bronzba, epoxiba öntött szob­rai mintha elhagyták volna az anyag­szerűség adta meglepetéseket, és tisztán zengő, majdhogynem dallamos szobro­kat hozott volna létre. Ezek a szobrok az emberi figurából indulnak ki, realitás rejlik mögöttük, de hullámzásukkal, a rajtuk redőző lepellel és testtartásukkal olyan szép hangulatokat, különös lírai pillanatokat tudnak megidézni, amire csak ritkán van példa. Akik rendszeresen figyelik képzőmű­vészeti életünket, azok számára nem meglepetés ez a kiállítás, viszont még a bennfenteseket is ámulatba ejti ez az egyöntetűség. A kis vázlatoktól egészen a nagy szobrokig mind ugyanannak a hangulatnak, ugyanannak az érett nőies­ségnek a tükre. Mintha csak meghara­gudott volna a fára, amely ellenáll, szembeszegül a művész akaratával, és ő is szót kér a maga esetlegességével. Itt ezeken a szobrokon már nincs egyet­lenegy olyan vonás sem, amelyet a mű­vésznő nem akart volna, és ilyen szem­pontból csak üdvözölni lehet Pataki Klá­ra újabb törekvését. Ezek a művei, úgy tűnnek, a változás ellenére is megnyug­vást, kiegyensúlyozottságot mutatnak. És természetesen nemcsak ezt, hanem emberi formákba zárt zenét, szép tisz­ta hangulatokat, meleg napsütötte tisz­tást egy park szélén, patak csobogását a völgy ölén. Valamit, amit szóban nem lehet elmondani, de amit mégis értünk, megértünk, ha megnézzük a szobrait. NÉMETH ISTVÁN A szerző felvételei Zmeták Ernő.; Csendélet a fa alatt BELÉPÉS KORHATÁR NÉLKÜL A csallóközaranyosl (Zlatná na Ofetrove) népművelési központ jóvoltából a szüreti ünnepségek ú] színfoltjaként először ren­dezték meg a szüreti táncháztalálkozót. A meghívott zenészek az ünnepség meg­kezdése előtt elindultak verbuváló útjukra, hogy az ugrósok dallamával táncba hívják, a falu apraja-nagyját. A délután folyamán a zenekarok és együt­tesek ízelítőt adtak műsorukból a helyi kul- túrházban. A sort a Nyltráról (Nltra) érke­zett parasztzenekar nyitotta meg zoboraljai lakodalmas dallamokkal. Őket .követte a ko­máromi Hajós zenekara széki zenével, a- mellyel egyben elkezdődött a -rendezvény tulajdonképpeni célja: a táncház. A viszony­lag rövid ideig tartó tánctanítás után, akik már tudták a táncot, párokat alkotva foly­tatták. Sajnos, többen csak passzív szemlé-' lői voltak a táncháznak. Folytatva a sort a somorjai (Samorin) Csalló zenekara lépett a színre csallóközi népdalokkal és népze­nével. Műsorukat a tőlük megszokott szín­vonalon adták elő. Utánuk a bogyarétl (Bodza Lüky) vegyes kórus és clterazene- kar következett, amelynek egyik tagja há­rom hangszert szólaltatott meg egyszerre: szájharmonikát, citerát és köcsökdudát. Produkcióját tapssal köszönte meg a közön­ség. A találkozó fénypontja az őrsüjfalul (Nová Strá2) Vadrózsák parasztzenekar sok­színű műsora volt. Játékukat az eredetiség jellemezte, hiszen a csallóközi népzenei a- nyagukat a jókal cigányoktól tanulták. A sort a Hajós táncegyüttes zárta szatmári táncokkal. A műsorok elhangzásával azonban még nem ért véget a találkozó, hiszen követke­zett a hagyományos szüreti bál. S hogy mindez megvalósulhatott, Horváth László, a helyi népművelési központ vezetője munká­ját dicséri. Hrubík Béla IFJÚSÁGI KLUB MEGNYITÁSA A közelmúltban egy este ünnepi találko­zóra gyűltek össze a SZISZ eperjesi (Jahod- ná) falusi szervezetének tagjai. Az összejö­vetel egy hosszabb vajúdás lezárását. Illet­ve a SZISZ-szervnzet életében egy újabb korszak kezdetét jelentette. Eperjesen a kulturális munkában eddig nem volt hiány, hiszen színjátszó csoport­juk szép sikereket ért el tavaly a Jókai-na- pokon. A helyi művelődési ház égisze alatt működő társadalmi szervezetek még sok egyéb hasznos munkát végeztek. Hiányzott azonban egy hely, ahol a fiatalok saját íz­lésük szerint tudtak volna szórakozni-mű- velődhl. A „hiányzott“ kifejnzés azonban nem fedi, pontosan a valóságot, mert volt ilyen helyiség a művelődési ház alagsorá­ban eddig is. Csakhogy egy puszta, alig be­rendezett helyiség még nem elegendő az eredinény-es tevékenységhez. Valamit tenni kelletti Tettek Is, amihez anyagi és erkölcsi támogatás tormájában segítő kezet nyújtott nekik a helyi nemzeti bizottság, az egységes töldművesszövetkezet és a SZISZ járási bizottsága. A SZISZ falu­st szervezetének vezetősége és a helyi mű­velődési ház igazgatója összefogtak, meg­szervezték a fiatalokat, és a közös igyeke­zet eredménye: egy szépen berendezett if­júsági klub. Az előfeltételek tehát adva vannak, most már csak a fiatalokon múlik a folytatás. A megnyitón elhangzott tervek és az ezekhez tűzött hozzászólás ígéretesnek mutatkozik. Vajon milyen lesz a gyakorlati eredmény? Erről majd Idővel beszámolunk lapunk ha­sábjain. —hr— MIKSZÁTH OPERASZÍNPADON A Bratislava! Zenei Ünnepségek másíidlk félideje zene] életünk jelentős eseményével kezdődött: a Szlovák Nemzeti Színház ope­ratársulata ősbemutatóként előadta Ján Cik­ket „Beszterce ostroma“ című színpadi mű­vét. Ennek számunkra az az érdekessége, hogy Clkker művének anyagát Mikszáth Kálmán ugyanilyen című- kisregénye mesé­iéből merítette, s a szövegkönyvet oly mó­don alakította és adott optimista kicsengést művének, hogy a különc, múltban élő Pong- rácz István gróf nem hal meg, hanem Apol­kát örökbe fogadva révbe juttatja a szerel­mesek sorsát. Cikket ügyes színpadi érzékkel tömörítet­té Mikszáth cselekményanyagát, karakte­risztikus, jól hallgatható, de énekszólamai­ban roppant igényes zenét komponált hoz­zá. A színház pedig tói sikerült előadásban állította színpadra a művet, amelynek kö­zéppontiában Ondrej Malachovsky Pongrácz ^grófja áll. A fesztivál zenésszinpadi produkcióiban kéi alkalommal külföldi vendégművészek is közreműködtek. Verdi Don Carlos operájá­nak előadásában a budapesti Erese Margit énekelte Eboll hercegnő szólamát. Mellet­te a hazaiak közül Serge] KopCákpt kell említeni, aki H. FOlöp hálás szerepét ezen az estén énekelte először eredeti szöveggel. Hangja gyönyörűen zeng. de a kifejezés és a lágyabb tónusok kidolgozásában akad még tennivalója. Donizetti Szerelmi bájitalában két ven­dégnek is tapsolhattunk. Adinát a pompás hangi adottságokkal rendelkező olasz szop­rán Rosetta Pizzo énekelte, míg partnerét, Nemorlnót a görög .Soto Papulka.'^z keltette szimpatikusán, még ha minőségi jellemzői nem Is érik el Peter Dvorsky színvonalát. Varga József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom