Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1974-07-02 / 27. szám

Népművészeti seregszemle

Az egész hetes eső után, mintegy megrendelésre kisütött a nap a áeliezovcei (Zsellz) Schubert Park felett, megteiemtve így az „alapfeltételt“ a XIX. Országos Nép- művészeti Fesztivál lebonyolítására. Talán ez a körülmény Is hozzájárult ahhoz, hogy régen látott nagy számú közönség előtt mutatkozhattak he a népművészeti együtteseink.

Az eseménysorozat a már hagyományos néprajzi kiállítás megnyitásával kezdődött meg. Idén a Vei. KrtíS-l (Nagykürtös) járás falvainak népviseleteiben, varrottasai- ban és szőtteseiben gyönyörködhetett a közönség.

A folytatás Is hagyományos volt. „Népszokások az Ipoly mentén“ című műsorban az Ipoly menti falvak együttesel mutatták be népművészetünk gyöngyszemeit, eredeti, szinte érintetlen formában. Mindez még az Üzemi Klubban történt.

Este a Schubert Park fogadta a fellépőket és a közönséget. „Hősökre emlékezve“ jelszóval a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójára készült műsorral léptek fel a CSEMADOK KB Szőttes népművészeti csoportja, valamint a vendégszereplő csoportok: az Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetségének KARPATANIN népi együttese, a trenCínl gimnázium TRENCAN táncegyüttese és a Csepeli Művek Munkásotthonának táncegyüttese. A műsor kezdetén a CSEMADOK branCl (Berencs) és ilranyl (Zsére) helyi szervezetének egyesített énekkara forradalmi és munkásdalokat adott elő.

Vasárnap reggel fúvószenekarok felvonulása és térzenéje ébresztette a várost. Ezután a hősi emlékmű ünnepi megkoszorúzása következett, s ezt a népviseletbe öltözött együttesek színpompás felvonulása követte.

A délelőtti órákban a gyermekcsoportok két évenként megrendezésre kerülő bemutatója következett „BOJJ, BOJI, ZÖLDÁG“ címmel. Ehhez kapcsolódott — idén első ízben — a még nem az élcsoporthoz tartozó, de fejlődésképes együttesek bemutatója. Dicséretre méltó ez a kezdeményezés, mert itt a még ilyen tömeg előtt nem szerepelt csoportok is lehetőséget kapnak arra, hogy

rutint szerezzenek. Úgymond, az élcsoporttá válás iskolája. Az eseménysorozatot ünnepi manifesztáciő, majd ezt követően az élegyüttesek ünnepi műsora zárta be.

Ennyit röviden a műsorokról.

De vajon milyen volt a XIX. Országos Népművészeti Fesztivál egészében? A tavalyi egy lépést jelentett előre. Többet adott- e az idei a tavalyinál, vagy kevesebbet?

Megállapíthatjuk, semmivel sem adott kevesebbet a tavalyinál, de sajnos, többet sem. Az elmúlt évben új koncepcióval (nagyon szimpatikus koncepcióval) találkoztunk, amelyet akkor úgy jellemeztünk, mint a fesztivál „fesztiválosltását“. Idén ugyanilyen koncepcióval folytatódott. Ez eddig rendben lenne, de a tavalyi első „kilépés“ megkövetelte volna a következő lépést ezen az úton. Ez a következő lépés a- zonhan elmaradt. Sem a fesztivál mint e- gész, sem a fellépő együttesek nem hoztak úja* Még mindig hiányoljuk az igazi fesztivál! légkört, a vitákat, és szemináriumokat, a fesztivál savát-borsát. Az együttesek megérkeznek, jobban-gyengébben bemutatják a műsorukat, a zsűri rögzíti a (néha nagyon is szubjektív) véleményét, kihirdetik az eredményt és kész. Indulás haza.

Műsornak talán elég, fesztiválnak kevés.

Már szinte önismétlésnek tűnik, ha azt írjuk, hogy mindez nem a szervezők tenni akarásának, tapasztalatlanságának vagy hozzá nem értésének az eredménye, hanem a megrendezésl színhelynek az adottságaiból származó, objektív akadályok is erősen hozzájárulnak az említett fogyatékosságokhoz.

Jövőre Jubilál a fesztivál. Huszadik évfordulóját ünnepli. Már most kellene gondolkodni azon, mily módon lehetne ezt a jubileumi ünnepélyt igazi népművészeti fesztivállá formálni, megadni neki mindazt, minden atribútumát, ami egy fesztivált fesztivállá tesz. Ehhez természietesen elengedhetetlen követelmény: az együttesek is jubileumi műsorral készüljenek fel.

Reméljük így lesz.

HORVÁTH REZSŐ

Miüllpresirolfli

Most jelent meg a Madách Könyv- és Lapkiadó gondozásában a Szlovák Nemzeti Felkelés harmincadik évfordulójára készült összefoglaló válogatás

FELZÁRKÓZVA,

mely a szlovák prózának Szlovákia szociális felszabadításában vállalt szerepét mutatja be. A szlovák szocialista irodalom — a klasszikus hagyományokhoz kapcsolódva — a huszas évektől napjainkig töretlen vonalat mutat, a szociális Igazságtalanságok felismerésétől, s az okok kutatásától eljut a megoldás kereséséig, küzd az ember anyagi és szellemi értelemben vett tényleges felszabadításáért. A kötet elbeszélései, melyek egyéni sorsokon keresztül tükrözik a társadalom problémáit és a történelem alakulását, szemléletes bizonyítékát adják annak, hogy a nép gondjaival és örömeivel összeforrott harcos Irodalom igazi művészi élményt nyújt az olvasónak.

A három testőr folytatásaként jelent meg újabb kiadásban a világhírű francia író,

ALEXANDRE DUMAS „HÚSZ ÉV MÚLVA“

című hatalmas regénye. A három testőr és dArtagnan meglett emberek immár: 1648- ban járunk; ez az az év, amelyben véget ér a harmincéves háború, amikor győzelemre jut Cromweli és az angol forradalom: ebben az évben tör ki Párizsban a Fronde-felkelés, és szerveződik meg a barikádok napja. Vajon miféle újabb kalandot kínál hőseinek a történelem kavargása? S vállalkoznak-e újabb kalandO'kra? Hogyan élnek, ml történt velük az elmúlt húsz év alatt? Megtudjuk, hogy Athos, a fia, a későbbi Bragelohne vicomte nevelésének szenteli életét, Aramls egyházi öltözékben keresi a titokzatos szerelmi és politikai kapcsolatokat, Porthos úri vígság- ban unatkozik hatalmas birtokán: csak dArtagnan maradt meg testőrnek. De éppen az ő kalandvágya, fortélyos mesterkedése, furfangos észjárása Indítja újabb kalandok elébe mindnégyüket; az egyetler» testőrt és három elválhatalan jó barátját.

A Madách és a Magvető közös kiadása

BARABÁS TIBOR HÁROM PORTRÉJA

A kötet a muzsika három titánjának, — Mozart, Beethoven, Chopin — rövid életrajzát tartalmazza. .A Mozart párizsi utazása a nagy muzsikus ragyogó pályafutásának egyik fontos epizódjáról: a világhírnevének megalapozásáról, életének első nagy szerelméről és a főúri szolgálttal való szakításáról számol be, míg a több kiadást megért Beethnven-regény a történelmi hű ség és hitelesség jegyében tárja fel a nagy

művész küzdelmekben, vívódásokban és alkotásokban páratlanul gazdag sorsának történetét. Chopin-regényében bemutatja az író a művész gyermekkorát, családjának tagjait. Felejthetetlen marad az olvasó számára az emigrációban élő Chopin sorsa. Amilyen forró szeretettel csüggött a gyermekkor, az otthon emlékein, ugyanolyan olthatalan vágy, hűség élt benne hazája, népe iránt. Ez a rendkívül népszerű, dokumentumanyaggal, fényképekkel, festményekkel gazdagon ellátott három zenei portré nemcsak a zenebarátok, hanem a maradandó szépségek iránt lelkesedni tudók számára is felejthetetlen olvasmány.

Szintén a Gondolat Könyvkiadóval közösen adta ki a Madách Könyvkiadó

TRENCSÉNYI-WALDAPFEL IMRE

„MITOLÓGIA“

című könyvét. Az isteneket ős istennőket az emberek képzelete abban az ősi korszakban teremtette meg, amikor kezdetleges eszközei birtokában úgy érezte, hogy védtelenül és tehetetlenül ki van szolgáltatva a természet Ismeretlen erőinek. A görög költészet és a görög művészet, minden későbbi kor költészetének és művészetének tanítómestere, felejthetetlenül az emlékezetbe véste az .emberiség gyermekkorának legszebb álmait, a görög mítoszokat. Mindez Indokolja, hogy a munka elsősorban a görög — s hozzá közvetlenül csatlakozó római — mitológiával foglalkozik. A görög mitológia Istenei a vallási hiedelmektől eltérően nem nehezednek lidércnyomásszerű- en az ember lelkére. Derűs vidámságuk, életörömmel teli világuk, olimposzi derűjük elevenedik meg e lapokon. A könyv, amely 1935-ben Jelent meg először, azóta anyagában egyre bővült, formájában csiszolódott, a tudomány eredményeinek megfelelően kiegészült, az összehasonlító mitológiák sorában nagy értéket képviselve mind tudományos, mind tudománynépsze- rűsltő szempontból:

A Delfin Könyvek újabb kötete, amely kimondottan az ifjúság szórakoztatására és nevelésére íródott,

BÁRDOS LÁSZLÓ „A PZSIDÁS KAPITÁNY“

című színes, érdekes történelmi kalandregénye. Bárdos regényének főhőse valóságos történelmi alak, a cári hadsereg lengyel származású, húszéves dzsidás tisztje, aki át akar állni a magyar szabaságharcosok- hoz, hogy a lengyel légióhoz csatlakozhasson. Az 1948—49-es szabadságharc sok idegen tisztje és katonája között különlegesen rokonszenves ez a fiatal lengyel, aki a nagyváradi temetőben, egyszerű sírkő alatt nyugszik.-----------------------------úi ifiúsag 5

KORSZERŰ KÖLTÉSZET,

hagyomány és Közönség

Beszélgetés Nagy Lászlóval

— Költészetének állandó jellemzői közé tartozik a hagyományokhoz való kötődés és ezeknek a hagyományoknak a megújítása is. Hogyan értelmezi ön ennek 8 kettőnek a viszonyát a mai költészetben, és — a- mennyire az figyelemmel kísérhető — napjaink vi- láglfrájáhan?

— Kötődni a hagyomá nyokhoz, és úlítanl is egyben: nem olyan drámai fo- :yamat a költőben, mint a- m Ilyennek tűnik. Nem a sokszor felhangzö régi és ú], nem a Jő meg a rossz harca ez. Természetes, nem diszharmonikus, bár igen bonyolult folyamat. Ragaszkodásom költői örökségünkhöz nem került különös e- röfeszltésembe. Ez az örökség nevelt. Készülődésem i- dején teljesen a hagyományt éltem, írva kétes értékű verseimet; szerettem volna példaképeimre hasonlítani. Később Ismereteim figyelmeztettek, hogy a hasonulás nemcsak lehetetlen, hanem értelmetlen is. Azóta erőm szerint arra törekszem, ami még nem volt. Ez nem ielentl, hogy újítónak merem nevezni magam. Költésaetemben hagyoimá- nyos az, amit nem tudtam átlépni. De vannak formák és ízek, melyek a múlt költészetéből úgy ivódtak belém, mintha génjeim is ö- rökölték volna. Ezek nagyon sugallatosak, nem tudnék megszabadulni tőlük, nem is akarok, mert a vers- szerűséget, tömörséget ma is fontosnak tartom a vers- ideálban.

— A modern versektől megrémült költészetbarátok, néha az esztéták is, szeretnének rászedni bennünket, hogy úgy verseljünk, mint a régiek. Százszor visszatérő prőbálkozás. Csak látszatra van némi Igazuk, ha vili ágosságot, egyszerűséget emlegetnek, ha a tömegek fölfogóképességére hivatkoznak. Hiszen az Ideális költő nemcsak magának és csoportjának ír, hanem nagyon sokaknak. Mégis, gyanítom, hogy ezek a követelések nem demokratikusak, hanem konzervatívak. A megszokotthoz idomítani az újat, akár kívánságban Is, valóságos vétek. A múlt nagyjai elé Idézik a költőt, hogy a példákkal csúffá tegyék Nem veszik tudomásul a már közhelylgazságot, hogy ezek a nagyságok azért feledhetetlenek, mert nem elégedtek meg a hagyománnyal, s korukban az újszerűséget, mint bélyeget kellett viselniük. Az új költészet okozta problémákat azonnalra megoldani nem lehet. Az, hogy jelenünk költészete gyorsabban köz- kinccsé váljék, nemcsak a költők, hanem az esztétikai nevelés dolga is. Szerintem hiú ábránd, hogy majd valamikor minden állampolgár úgy él a verssel, mint a kenyérrel. A jövőben is lesznek versre süket lelkek.

Irodalomtörténeti szerencsétlenségnek tartom, hogy a magyar avantgarde annak Idején nem csatlakozhatott költészetünk fő áramlatához. Ma azért ütik tel fejüket olyan kérdések és viták, melyek nevetségesen anakronisztikusok. Európa legtöbb országában túljutottak az Ilyen vitákon. Vlsz- szatérve a hagyomány kérdéséhez, a pusztán hagyományos verset merően konzervatívnak tartom, nem teremt ÚJ értékeket, nem forrasztható a folyamatossághoz. „Nincs unalmasabb, mint mindig ugyanazt a táját szemlélnll — mondja Lorca. A kinyilatkoztatások, ítélkezések azonban legtöbbször lábjegyzetekre szorulnak. Utalok például régi formákra: Ady kezén az a- lexandrlnok. Juhászén az ősi nyolcasok szinten teljesen megújultak. Századunk csupa kutatás, felfedezés, izgalom. Társadalmi mozgásaival, tragédiáival könyörtelen kihívás“ a költőnek: törekedjék az újra. Az újdonság fedezete mindig a jelen valóság.

— Sokat foglalkozik a kezdő, fiatal költőkkel írásban és szóban egyaránt. A- jánlé sorokat tr nyilvánosság előtti első megjelenésüket kisérve, de sok időt áldoz az ún. műhelymunkára is. Úgy érzem tehát, jogosult rá, hogy véleményt mondjon általában is a mostanában induló költő- namzedékről.

— Elterjedt a híre, hogy szívesen foglalkozom fiatal költőkkel, kezdőkkel. Egyre többet kellene velük törődnöm, mivel sokasodnak a jelentkezők. Megvallva az l- gazat, ez a foglalkozás hovatovább kapkodássá fajulhat, mert az időm egyre kevesebb. A sok versolvasás versmérgezéssel Is jár, ez pedig Ítéletemben megingat. Mióta felnőtt költőnek számítok, érdekel, hogy „mi születik, s mit ölnek meg a napban.“ így hát érdekel az utánunk Jövő nemzedékek sorsa Is. Akiket megjelenéshez segítettem, kevesen vannak, többen azok, akiket a szerkesztők kiebrudalnak. Verset sokan írának, de az

igazi tehetség aránylag kevés. Tapasztalom, hogy e- zek a fiatalemberek a hazai és vllágköltészetben sokkal tájékozottabbak, inint ifjúkoromban én. Szerintem jórészt könyvkiadásunk jóvoltából, s a verskultusz révén. Az utóbbi, lehet hogy visszatérek még. Jobb, ha nem csupán a fészkemből valókról beszélek, bár ezek sem egyformák, — és kakukktojásokat Is melegítettem, méghozzá teljes szeretettel.

Nem hiszem, • hogy fiatal Költészetünk csöggesztö )e lenség, mint ahogy néme lyek hiresztellk. Ami rosz- szat hallok a fiatalokról: a terep Ismerete nélkül nyelvelő, elhamarkodott és szub jektív ítélkezés, ök természetesen mások, mint a felnőtt, beérett írók. Nemcsak biológiai állapotuk más, törekvésük Is. Ellenkezni lehet velük, de elutasítani 6- ket: tilos. A lázongás a megcsontosodás ellen egyik legszebb ifjúi megnyilvánulás. Többségükben ezt észlelem. Találok cinizmust Is, de még több, szinte már mániás társadalmi felelősségérzetet. ök lesznek a jövő költői, s hogy milyenné válnak, az nemcsak tőlük függ, és nemcsak az ö ü- gyük.

— Gyakran szerepel a nyilvánosság előtt különböző költői esteken, fré-olvasó találkozókon. Mit jelent önnek a közönséggel való 1- lyen állandó és nagy intenzitású kapcsolat?

— Múlt időben értendő: gyakran jártam költői estekre és úgynevezett Irő- olvasö találkozókra. A fokozódó verskultusz engem Is meghatott, kíváncsi voltam, tud-e a vers erős kapcsolatot létrehozni közönség és költő között. Ez a taldlko- zökon sok mindentől függ, de általában az a tapasztalatom, hogy tud. Okát abban látom, hogy a versből, mint minden művészetből, az ember személyes sorsa szél. Az azonulás azért Indul meg szinte váratlanul, mert legtöbben éppen azt nem tudják kimondani, a- mlre a költőnek adatott meg a lehetőség. így van ez akkor Is, ha közügyi kíváncsiság, társadalmi feszültség toborozza a vers- szeretőket. A művelődés új, és Igen sok intézménye lehetővé teszi, hogy a vers az élő sző erejével is hasson: Ezektől az intézményektől kapok meghívást ma Is eleget, de ritkán fogadom el. Mentségül megemlítem, hogy az ide-oda u- tazások Időmet az írástól veszik el. És az Is távoltart néha, hogy már gyérülnek a jó versmondók. Színészekre gondolok, akiknél — tisztelet a kivételnek — másodlagos dolog a veirs. Nem foglalkoznak vele eléggé — nincs idejük, de ez más kérdés —, így ha előadásukért nem pirulnak, a költő nemcsak magáért, helyettük Is szégyenkezhet: A verses „rendezvényeket“ nem szaporítani, hanem Javítani kellene. Nehogy devalválódjék, ami művészi, emberi, társadalmi érték e- zeken a találkozókon.

Szívesen eljártam fiatalok közé, a nyílt szívű, nyílt a- gyú 18—20 évesekhez. É- rettséglie készülőknek is tartottam néha Irodalomórát. A kapcsolatot a költészet megteremti ugyan, de a versek utáni beszélgetések a költőnek tán Izgalmasabbak. Nem vagyok tár- salkodő hajlamú, apostoli tehetséggel sem dicsekedhetek, beszélgetéseink mégis hosszúra nyúltak néha. Tehát jól érezték magukat, s nekem is kedves volt a társaságuk. ÉretStem, ha kapcsolataim más rétegekhez fejletlenek, bizonytalanok is: a fiataloknál otthont találok. Hiszem, hogy ez nem öncsalatás.

— Ennek a sorozatnak állandó témája az a munka, illetve munkák, amelyeket most fejezett be, vagy éppen dolgozik rajta. S természetesen ide tartoznak a közeli és a távolabbi jövőre is vonatkozó tervei — az e- redeti munkák éppen úgy, mint a műfordítások. Kérem, beszéljen ezekröli

— Verseimet, versfordításaimat gyűjtögetve egybe, elégedetlenül állapítom meg a túlságos aránytalanságot: háromszor annyit fordítottam, mint írtam. De mtért is fordítottam ennyit? Emlékszem, a kezdet kezdetén kiváncsi voltam, hogy toliam alól az Idegen vers hogyan szól magyarul. Később a fordítás volt kenyerem, de nem mondhatom, hogy teljes kényszerűségből. Még később, ez már a közelmúlt, Iparkodtam, hogy egy- egy nyelvterület költészetét, amit már megizleltem, e- rőm szerint ciklussá növeljem. Ezért fordítottam mostanában lengyel, svéd, német, jugoszláv és román verseket. Még az ötvenes é- vek derekán terveztem, hogy képet adok az egész balkáni népköltészetről. Ez félig valósult meg, két könyvben, egyik a bolgár, másik a délszláv népköltészet.

Nem gondolok arra, hogy ezt a munkát folytatom, abbahagynám szívesen a versfordítást Is. Megköszönöm az örömet és tudást, melyet a világ költészetéből szereztem, virrasztva sokszor az éjszakában. Néha adtak Ingert Is az írásra e- zek a más nyelvű versek. Egyébként írnom csak akkor sikerült, ha hosszabb 1- dön át szabadnak, pontosabban: munkátlannak érezhettem magamat. Ilyenkor kerekedtek költői terveim Is. Remélem, hamarosan 1- lyen Idő köszönt rám.

f