Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)
1954-06-02 / 43. szám
Ján Drda elvtárs beszéde KEDVES BARÁTAIM, 0 ,r szinte és boldog megindult- sággal szólók most, amikor a népi demokratikus Csehszlovákia írói barátaikkal, a magyar irodalom legkiválóbb alkotóművészeivel karöltve tisztelegnek Jókai Mór, a magyar klasszikus emléke előtt, hogy a találkozójukkal a nagy demokrata, hazafi és népbarát szülővárosában ismét megerősítsék és szilárdítsák szoros testvéri barátságukat, lelkűk és szívük egységét együttes harcunkban a világ békéjéért, a társadalmi haladásért és az emberiség zavartalan boldogságáért. A békességet lehelő tavaszi égbolt alatt, két testvéri népi állam határán, amelyeket a dolgozó nép szabad munkájában igazi vifágzó otthonává változtat, e nép körében valósul meg ez a találkozás, amely a szívet tettrekész igazsággal, bátorsággal és derűlátással tölti el, kibontja a költői képzelet szárnyait és azzal a szilárd, törhetetlen biztonsággal tölti el elménket, hogy közös utunk az emberiesség útja, az igazság útja, az emberiség a leghaladóbb eszméihez való közös törhetetlen hűségünk útja. A feudális és polgári kizsákmányoló osztályok, a nemzet és az egész emberi faj megrögzött ellenségei mindent elkövettek a múltban, hogy sohasem kerülhessen sor a cseh, a szlovák és a magyar nép testvéri találkozójára és egymás mély megértésére. Rafinált intrikájukkal, durva elnyomó módszereik kombinálásával, hazugságaikkal eltudták érni, hogy nemzeteink egyszerű tagjaiban kölcsönös bizalmatlanságot és ellenségeskedést keltettek, hogy megakadályozzák azt, ami a zsarnokok és kizsákmányolok halálos veszélye — a dolgozók testvéri megértését és egyesülését. A nép hallhatatlan igazsága azo an mégis győzött. Milyen életadó magasztos és dicső az az eszme, amely bennünket hű és örömteljes barátságban összefűz, amely lehetővé teszi, hogy szilárdan egymásra támaszkodhassunk, lelkesít Bennünket, fokozza erőinket és harci bátorságunkat. Ez az az eszme, amely a művészekben ápolja az emberről, az ember törhetetlen életerőiről, a boldogságra való emberi jogról, az emberről —f az országnak a leghatalmasabb alkotóerővel rendelkező áráról, aki minden akadályt leküzdve legyőzi gálád ellenségeit, leigázza a természetet és hatalmas erőforrásait, a nemzetek testvéri barátságában az ember igazi és boldog otthonává változtatja az egész országot, vallott legemberibb és legma- gasztosabb gondolatokat. VT iért beszélek erről itt Ko- máromban, Jókai emlékének helyén? Azért, mert mély és törvényszerű összefüggést érzek aközött, amiben ma közvetlenül élünk, örömteljes és rohamos fejlődés közepette és aközött, ami Jókai Mór művében máig és a jövőben is élő és amiért nemcsak a magyar írók és a magyar nép vallja őt nemzeti klasszikusának, hanem amiért mi is büszkén és hálával akarjuk leróni tiszteletünket Jókai emlékének. A n p hallhatatlan igazsága, a nép szellemének, erkölcsi erejének, örömteljes képzelőtehetségének, az élet értelmébe vetett, optimizmussal táplált törhetetlen hitének hatása — az, amiben Jókai Mór azonosítja magát az egyszerű magyar emberrel. Nem innen származnak-e hatalmas művének leggyönyörűbb és legerősebb vonásai? Jókai Mór távol még ugyan Az l!jj Ifjúság irodalmi és kritikai melléklete 2 ]ÓKAI ÜNNEPSÉG KOMÁROMBAN Május 30-án reggel a vén Duna felett Komáromnál a hídon meleg baráti kézfogással, őszinte szavakkal üdvözölték Csehszlorúkia írói és közéleti vezetői a népes magyar delegációt, akik Jókai Mór, a nagy magyar mesemondó halálának ötvenedik évfordulóját jöttek megünnepelni Komáromba, Jókai Mór szülővárosába. Tizenegyet mutatott az óra mutatója, mikor a kul'túrház kertjében elhelyezett Jóicai szobor körül elhelyezett embertömeg gyűrűjében az emelvényre lépett a helyi nemzeti bizottság elnöke s megnyitotta az ünnepséget. Veres Péter, kétszeres Kossuth-díjas író méltatta Jókai jelentőségét, munkásságát. Ján Drda, a Csehszlovák írószövetség elnöke pedig arról beszélt, hogy mit jelent Jókai művészete népeinknek, mennyire értékelik őt a dolgozók. az emberi történelem fejlődése törvényeinek ismeretétől, amelyeket az emberiség boldogulása érdekében a marxizmus-leniniz- mus klasszikusai tártak fel és magyaráztak meg, mint élő fa az egyszerű magyar nép természetes bölcsességéből, erkölcsi erejéből és tiszta humanizmusából táplálkozva olyan művet adott nerazetenek, amely szilárdan és tántoríthatatlanul az igazság, a társadalmi igazságosság, a társadalom ama haladó erőinek oldalán áll, amelyeknek történelmi győzelme megnyitotta nemzeteink előtt az új élet útját. Drda elvtárs azután Jókai esztétikai elveit ismertetve kijelentette, hogy: „Jókai az irodalom küldetéséi az igazság elveinek terjesztését látta. Mivel a szüntelenül kifejezett igazság csupán a pusztába kiálltó szava marad és mivel kevesen vannak azok, akik szívesen tekintenek szembe a puszta igazsággal, az irodalom küldetése, hogy megragadó formába öltöztesse az igazság eszméit, hogy a szív elveivé és az elme meggyőződésévé váljon... Az irodalom küldetése, hogy őrködjön az összes emberi jogok fölött, napfényre hozza mindazt, ami gyönyörű jótékony és igaz, ostorozza a tévelygéseket és egyenlőtlenségeket a becsület szeretetét és az aljasság utálatát vésse a szívekbe, úgy formálja a lelkeket, hogy hozzáférhetők legyenek az érzéseknek, rázza fel az alvókat gyáva semmitevésükből. Az irodalom küldetése, hogy szűkítse a nyárspolgáriasság birodalmát és ami a legfőbb, tudjon megszólalni és fellépni a jó ügy érdekében és ha kell, ha szükséges tudjon is ezért tűrni. Ez az irodalom küloetése, ez a mi kötelességünk. Ezek voltak Jókai Mór esztétikai elvei. ilyen közelálló, kötelező, sőt törvényszerű annak, aki a művészet igazi értelmét keresi. Megilletődtem, amikor először olvastam ezeket a sorokat, mivel tudatosítottam, hogy Petőfi Sándor osztálytársa és barátja .ítmcsak azt fejezi ki, ami a magyar nép és a haladó magyar irodalom szellemi hagyományaiban a leggyönyörűbb és a legkomolyabb, hanem azt is, ami a cseh és a szlovák nemzeti irodalom legtisztább szellemi hagyományaival is közös, azt, a szellemet és értelmet, amely Európa legnagyobb és legkiválóbb szellemeinek irodalmi müveiből, művészeti és emberi vallomásaiból árad. Olyan kiáltvány ez, amelyet Bjelinsz- kij, Gogol, Mickiewicz, Caragiale, Neruda, Havlicek, Sládkovic és Hviezdoslav a többi nemzetek legbátrabb és legtisztább harcosainak csapatával együtt aláírtak és amely a nép és az igazság odaadó szolgálatára kötelezi a művészeket, akik egyedül ezzel tudják kivívni halhatatlanságukat és a jövő nemzedékek szereiét. Veres Péternek, a Magyar írószövetség elnökének ünnepi beszéde Tisztelt ünneplő közönség! Hozzáértő és okos irodalmárok, kritikus'ok s még az irodalomban jártas művelt emberek is sokszor feltették a kérdést, már a múltban is, felteszik ma is és valószínűleg holnap is: mi a titka Jókainak ? Mi benne a halhatatlan, mi az, ami az egymást felváltó nemzedékek ifjait és öregeit újra és újra Jókaihoz vonzza ? is, he azt Csokonai, Petőfi, Arany János és Ady Endre mondta, de a simogató jó szó is, ha Mik- száthtól vagy Jókaitól hallották. A másik gondolatom, amelyet ez ünnepi alkalommal elszeretnék mondani, a hogy Jókai ahhoz a csodálatos magyar nemzedékhez tartozott, amelyben — legjobb fiait értve — nem volt semmi cinizmus. Hittek, igazán M A Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes népdalokat ad elő a komáromi Jókai-ünnepség délutánján. Én erre itt röviden csak azt tudom válaszolni, hogy az érdekes és jóízű meseszövésen túl — mért neki volt bátorsága mesélni és nagyon tudott mesélni — az a nemeslelkú derű, ami szinte kivétel nélkül minden írását áthatja és az az emberszeretet vagy általában a szeretet, amellyel az életet, a természetet, a népet és a neki mindennél kedvesebb magyar nemzetet nézte. Volt idő a szabadságharc bukása után, amikor a Jókai-könyvek olvasásában találkozott és fejeződött ki a magyar nemzeti érzés és a reménység a jobb jövőben is. Ez a lelki derű és ez a szeretet ma is é! és ma is hat az írásaiban, ma s megfogta az emberi szíveket, de különösen a magyar emberek szivét, akiknek mindig jólesett a zord önszidás és őszintén hittek azokban az eszmékben és eszményekben, amelyeket hirdettek. De nem volt cinizmus, nem volt hitetlenség és eszményte- lenség annak a nagy nemzedéknek a politikai vezetőiben sem. Nem volt a legnagyobban, Kossuth Lajosban, aki pátriárka korában is, tele keserűséggel, minden csalódás ellenére, tiszta szívvel hitt az emberi eszményekben, a szabadságban és a demokráciában, de a dunamenti népek — és : nden népek békés együttélésének a lehetőségeiben is. Még akkor is, amikor az egymás elleni gyűlölet, mint valami történelmi szerencsétlenség árasztotta el ezeket a népeket. Jókai is ilyen derűsszívű bölcs volt. A legnagyobb és legmúlhatatlanabb erényt és szeretetet Ján Drda a Csehszlovák I''ószövetség elnöke ünnepi beszédét mondja a Jókai-ünnepségen. VERES PÉTER, kétszeres Kossuth-dijas fró az Cj Ifjúság hasábjain a következőket üzeni a fiatal íróknak, költőknek. 0 * ,, -""V yr/, v ’v' >• ^ „ * . * w*. , ? * áf ' ^ *"y * --••• ’ ......... m * *S-T M W ? // „Ismeret és költészet csak ez az, amit leírni és kinyomtatni, utána pedig elolvasni érdemes. Milyen jó volna ha ezt minden író húsz éves korban tudná és nem 60 éves korában jönne rá. Akkor biztosan kevesebb volna a teleírt papír, de több volna az észhez és a szívhez szóló írás.” adta írásaiban az olvasóknak. Szeretetet az élet iránt, a nemes eszmények iránt, a bátor lovagi as férfiasság, az erényes és okos nőiesség iránt és legfökép- i pen a magyarság, a magyar nemzet iránt. He néha túlozott, a hazáért, a nemzetért, az igaz- Ságért és az emberi erényekért túlozott. Vannak akik azt mondják, jobb lett volna, ha nem túlozott volna. Ki tudja? Amikor ő a magyar nemzet ébresztője és vidítója lett, nagy illúziók kellettek hozzá és nagyon harsányan kellett mondani, hogy: lesz feltámadás! Nem első eset a történelemben, hogy az erős harsonák hangjára leomlottak Jerikó falai. iMndenkit csak a saját korában lehet igazán látni. Aki ott elvégezte a maga dolgát, az elvégezte a történelem számára is. — Mi pedig Jókait már a történelemben látjuk. És látjuk, hogy nagy munkát végzett. Egy nemzetet tanított meg az olvasásr és arra, hogy higy- jen önmagában. Az igazi nagy írók mindig a nemzet szívverésén tartják kezüket és megérzik, hogy abban ez időben mi a legfontosabb. Soha nem szabad elfelejtenünk a mesterségesen szított vad háborúságok ellenére sem, hogy a mi nemzetünk Irodalma épp ügy, mint más elkésett nemzeteké is, a saját nemzetünk népköltészetéből táplálkozva, a görög, latin, majd olasz, francia, angoi, német művek fordításaival indult el és tette meg első lépéseit az általános emberi eszmék felé. A szellem, a gondolat és a művészet nemzetközisége járt mindig messze elől, a háborúkban és I gyűlölségeken vergődő nemzetek előtt. Az igaz gondolatok és a j becsületes szívek érzései átszállnak a határokon, átszállnak a századokon és újra meg újra felébresztik az elvadult korszakok után is az emberekben a békesség és az igazság vágyát. Országaink között is sok minden történt, sok minden, aminek nem kellett volna megtörténnie, de mi sohase engedtük magunkat semmiféle politikai gyűlölködésébe belehajszolni. Hiszem és remélem, hogy ha majd a mi népeink milliói is szocialisták lesznek, akkor tudnak igazságok is lenni egymáshoz és akkor a békesség is állandó, a barátság is erős lesz. Imerheted a világot, ismerheted az embereket, ismerheted az írás művészetét, ismerheted ez éppen érvényes vagy akár a jövőre szóló politikai és társadalmi leckét is, ha nincs benned szeretet az emberi nem iránt és a néped, nemzeted iránt, ha nem hiszel se eszmékben, se eszményekben: homokra építsz. Ha csak megadat szereted, eddig élsz, amíg magad élsz. Azt hirdesd hát, amiben csakugyan hiszel. Amit hiszel, arra pedig tedd fel ez életedet. Akkor is, ha rövid, akkor is, ha hosszú. A Jókaié hosszú volt, hisszük és reméljük, hogy a magyar nép és a csehszlovák nép megbecsülő emlékezete a hosszúnál is hosszabb lesz: addig tart, míg él ember a földön. Mert addig él az igazságra és szeretetre való szomjúság is, addig él a szépségre, nagyságra, hősiességre való vágyakozása is. A szabadságharc bukása után, amikor már Vörösmarty és Petőfi nem élt, ők adták a nemzeti talpraálláshoz a legnagyobb lelkierőt. De közöttük is talán legtöbbet Jókai adhatott, mert az ö könyveit csakugyan milliók olvasták, Arany a legjobbakon keresztül' hatott a népre, Jókai közvetlenül, úgyszólván négy- szemközt az olvasó magyarral. És ügy tudták megdobogtatni, ügy tudta Jókai a magyar embert lelkesíteni, hogy nem kellett gyűlölet más nemzetek iránt. Ez pedig nagy dolog, talán a legnagyobb dolog az irodalom világában. Ez minden író próbatétele is. Mert ezen a nyelven, a szeretet, az emberség, a lelki nemesség nyelvén érthetjük meg igazán más nemzetek nagy ás igaz íróit is. Ezen a nyelven érthetjük meg Jiráse- ket és Ján Nerudát, de a távolibb népe íróit is. Ezen a nyelven, az emberszeretet, a haza- szeretet és a népszeretet nyelvén érthetjük meg igazán Puskint és Gogolt, Turgenyevet és Tolsztojt, ez orosz nemzet nagy fiait. Mert mi a titka annak, hogyha Gogolt halljuk felkiáltani a Holt lelkekben a csodálatos trojka jelenetében: Őh Oroszország. Oroszdbszág! Azt is érezzük, hogy: Őh, Magyarország! Öh Csehország, óh Szlovákia: hazám! * * * A beszédek el'hangzása után megnyitották a komáromi Duna - melléki Múzeum Jókai-szobá- ját. A megnyitó beszédet Ctibor Stitnicky elvtárs mondotta, amelyben méltatta Jókai szlovákiai kapcsolatát. Ezután a Jókai dokumentumok megtekintése következett, majd a kultúrház olvasótermében baráti beszélgetésre gyűltek össze a magyar, a cseh és a szlovák írók. Délután a Magyar Népművészeti Együttes műsorában gyönyörködtek Komárom dolgozói és a magyar vendégek. Este pedig Jókai: „A kőszívű ember fiai" című regényéből készült színdarab bemutatásával ért véget a tartalmas, gazdag nap, a Csehszlovákia népei és a magyar nép barátságának napja. Szlóvák és magyar fiatalok koszorút helyeznek el a komáromi Jókai-szobor talapzatán. Veres Péter kétszeres Kossuth-dijas író a Jókai szü-úvu, osaban megtartott Jókai emlékünnepségen a nagy mesemondó művészetének titkáról beszél.
