Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-12-24 / 52. szám
keznek nyomtató műhelyek, az újságok eszközük mindennemű vállalkozás hasznát és ez erejük csak abban rejlik, kogy írják szegény iróemberek, lelkesek, idealisták, önzetlenek, a kinek közsorsa szegénynek maradni. Titeket, dunántúli testvéreim e hivatásban szólítalak most munkára. A kik elszórva tettétek köteles- ségteket, most szolidaritásba lépve a »D. K. E.« zászlaja alatt induljatok csatába. Ragadjátok fel és rázzátok meg azt a lobogót, hogy mindenek szeme feléje forduljon. A Dunántúl e hazának legszilárdabb pontja, egy kis Magyarország ez külön, mely ezer év óta közvetlen nyomása alatt az idegen nyugatnak, soha meg nem tántorodott nemzeti erejében. A küszöbön álló uj ezer év nemzeti küzdelmeibe belépve ez országrész, ha .szellemi egységet tud előkelő társadalmába beboltani, tündöklő vezérszerepet van hivatva játszani a nemzet fejlődő életében. A természet pazar kincseivel, gyönyörködtető bájával gazdag ez országrész ; lakosai a múltból őrzik a hazafi erkölcsöket, mint nagy elődöktől rájok maradt örökséget; a Zrínyi, aFestetich, a Deák, aBatthány, a Széchenyi, a Vörösmarty, a Berzsenyi, a Kisfaludy nevek nagyjaink koszorújában a világra szólló illatú virágok. Városainkban modern irályu művelt polgárság versenyez hasznos munkában és a hazafi erkölcsök gyakorlásában: hogy ne volna hálás nekünk dunántúli íróknak a feladatunk, midőn amaz ősök el nem erjedt unokáit, eme polgárok törekvő sokaságát szólítjuk a nemzeti közművelődés zászlaja alá, melyet egyik jelesünk tart jobbjában védő kézzel fölibe a haza oltárának. Ez az uj küzdelmek kardja. A művelődés, a felvilágosodás, a jótékonyság, az anyagi és erkölcsi gyarapodás békés csatáira szólitlak benneteket, testvéreimet az igazságban, a melyet szolgálunk. Van-e szebb látvány, mint mikor győzünk tollal, győzünk az elme munkájával, győzünk a szív érzelmeivel, győzünk az önzetlen szolgálattal, győzünk az önkéntes áldozattal, győzünk a haza szeretetével, győzünk az igazsággal és győzelmünk mindenek győzelme, a mindenek pedig a nemzet, a mélyé munkánk és életünk, halálunk és halhatatlanságunk. Rákosi Jenő. 4 _______________________________ „A nnum novum faustum felicemque Tibi!“ Még nőhány nap és itt az újév napja. ||| ek- jkor hangzik mindenfelé: „B. u. ó. k!“ — „Sok szerencsét az újévben!“ A sürü jókivánatokkal egyidő- ben sürü üres- kéz is nyúl felénk — a viszonzásul szolgáié adományt'várva. Az újévi üdvözletét ugyan könnyen fogadhatjuk el ős osztogathatjuk is szót, de a tömérdek követelő gratulánst kielégíteni, az már iehezebb dolog vagy legalább is terhessé s alkalmatlanná válik az ilyen tolakodók serege. Pedig sem az újévi üdvözlés, sem az újévi ajándékok osztogatása, nem mai szokás. Mióta csak kalendárium és évszámítás létezik, újév napja mindig nevezetes nap volt az emberekre nezve, melyet a különféle népek különböző módon ünnepeltek meg. így a zsidóknál az újév napja Tisri hónap első napjára (körülbelül szeptember közepére) esett és az tartatik róla, hogy ezen napon tartja Isten Ítéletét: innen neve is; „Jóm Hádin“, azaz ítélet napja. E napon teremtetett volna az első ember, Ádám is. A perzsáknak újév napja azon napra esett, melyen a nap a kosjegybe lép s innen „Nevruzzi-Ha- malnak“, azaz kos-napnak nevezték. Ezen napon hogy ezentúl is jó gyermekek leendenek. Most pedig jön a várva-várt „karácsonyfa:“ minden elképzelhető ajándék-tárgyakkal feldíszítve. Van azon aranyos dió, alma, ezukorka, bábu a leány-gyermekeknek; aranyos kantáru ló, puska, kard a fiuknak; s még soksok mindenféle fényes tárgy. Ezen sok kedves ajándékot imádkozva köszönik meg a jó Jézuskának, mely után kezdetét veszi a különféle játékok egész serege. Az öröm legnagyobb tetőpontján vannak mind-mind, a kik csak e családhoz tartoznak. Oh de boldogok is vagytok ti jó szülők, jó gyermekek!! Ü A falu végén, egy kis szalmafedelü házikóban mély csend uralkodik; csak egy halványan égő mécs pislogása adja tndtára a járó-kelőknek, hogy ott benn is „élő lények“ vannak, kik — mindenkitől elhagyatva — csendes imába elmélyedve dicsérik a kis Jézust. A szegény család fentartója, gondozója künn a temető ölében, nehéz göröngyök alatt nyugszik immár, s hátrahagyott övéi a nyomor és ínséggel küzdenek: nincs meleg szobájuk, nincs „draga krisztkindli fájuk“ de, — nincs egy falatka kenyerük, mivel éhségüket csillapíthatnák. Mégis — oh Istenem 1 — mily nyugodtan viselik el a sors e nenagy népünnepélyt tartottak az úgynevezett „Neo- ruzzot“. — A régi rómaiak újév napján Janus istennek egy feher birkát áldoztak; Janus templomát, valamint az egész várost tömjénnel árasztották el; a Senatus körmenetben vonult fel a Capitoliumba, hogy Jupiternek áldozatot hozzon. A nép mindeuféle munkához kezdett azon hitben, hogy annak szerencsés sikere kedvező jel az egész évre. Szokásosak voltak a rómaiaknál az újévi szerencsekivánatok és ajándékok; ez utóbbiak leginkább megarauyozott datolyából, szilvából, fügéből, ritka régi pénzdarabokból és egyéb apróságokból állottak. Az utczán találkozók egymást igy üdvözölték: „Annum novum faustum felicemque Tibi:“ (Boldog és áldott újévet neked!) A császárok későbben terhes adóvá változtatták át az újévi ajándékokat; igy például Caligula a császári palota előcsarnokában állva fogadta el úgy szegény mint gazdag alattvalóinak ajándékait. A keresztény egyházban az újév napja eredetileg nem volt ünnep, de nemsokára egyházilag ünnepelve lön azon okból, hogy a hívek a pogány mulatságoktól és tivornyáktól el vonassanak s egy bűnbánó ünnepen egyesi'esseuek. Midőn ké>őbben Jézus születésének napjául deczember 25-ik napja állapíttatott meg — január 1-ére lön Jézus körülmetőlte- tésének ünnepe áttéve s ezt az evangélikus egyház is elfogadta, bár ezen a napon tartatni szokott egyházi szónoklatok nem annyira az ünnep tárgyát képező mozzanatokat, mint inkább a múltba való visz- szapillantást és a jövőbe való tekintést tárgyalják. A régi szokások közül mai napig leginkább az újévi ajándékok és újévi üdvözletek tartották fönn magukat. Azon szoká«, hogy újév napján a városi zenészek körmenetet tesznek, az üdvlövések különösen ifjúságunk között, mindinkább hanyatlik; azonban konokul ragaszkodnak még nálunk a régi szokáshoz falusi cz.igáuy muzsikusaink, kéményseprőink, őreink, a kir. posta levélhordói, pinezérek és cselé- d-k — nem csekély boszu águnkra, úgy, hogy Caligula alattvalóitól csak annyiban kü'önbözüuk, ameny- nyiben mi ezer és ezer alkalmatlankodónak adjuk azt ezer és ezer kis részben, amit a római polgár egyszerre adott — bizonyára nem kevésbé alkalmatlankodó császárjának, Hogy miképen és hogyan és mikor tolták a különféle népek nyakára az újévet és vele az évszámítást a szerencsétlen kalendárium-gyártók; azt Palást ur palástolatlanul el fogja mondani, ha akarja. Engel Mór. A Jókai-jubileum és a magyar középosztály. Fél éve csak, hogy az ország készülődik és alig egy hónapja, hogy a Jókai megünneplésére alakult rendező bizottság felhívásait szétküldte, de az akczió, a mely immár az egész nemzetet áthatotta és a mely a legszebb eredméuynyel kecsegtet, általános ős biztató lett. Mint tudva van, a Nagybizottság úgy kontemplálta a Jókai ünnepet, hogy költségekre minél kevesebb súlyt fektet, ellenben maradandó erkölcsi becsűvé akarta tenni azt a napot, a melyen egy egész ország a hódolat és tisztelet érTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (52. sz.) héz megpróaáltatását, nem zúgolódnak, nem esnek kétségbe, hanem imáikba merülve áldják a jó Jó- j zust azon benne helyzeti bizalommal és reménnyel, hogy a sors e kegyetlen csapását leküzdve, fájdalmas helyzetükön könnyítve leend. Ki Istenben bízik, nem csalatkozik! A toronyóra éppen a tizenkettőt jelzi. Megkon- dulnak a harangok is, s az ájtatos irnázók nagy sokasága, e falu apraja-nagyja siet a szent helyre, hogy ott hálaadó szívvel, magasztos énekeikkel dicsőíthessék a jó Jézust. Abban a szegény házikóban lévők is összeszedvén minden erejűket, sietnek a templomba, tiszta szivök érzetével áldozni a születendő Megváltónak, s mig szegények a templomban buzgó áhítattal imádkoznak, azalatt nemeslelkü emberek sietnek oda a szegény házikóba s áldozatot raknak az elhagyatott árva család asztalára. Jó emberek pénzt, ruhát, élelmiszert, még tűzifát, s a kis gyermekeknek „Krisztkindli fát« is adtak. És a szegény család e nemes adományt hálaadó imával köszöné meg Istennél és embereknél. „Dicsőség Istennek a magasságban, békesség földön a jó embereknek!“ (Murga.) Birnbauer János, tanító. zetével legnagyobb élő költője előtt meghajol. Jókai összes müveiből nemzeti diszkiadást fog közrebo- c-ájtani ős a beérkező előfizetésekből százezer forint honoráriumot a nemzet tiszteletdijaképpen átnyújt a jubilánsnak Természetesen, a mikor ilyen tekintélyes ösz- szegről van szó ős a jubiláris mű olyan kiadásáról, a mely igazán díszére válik úgy a költőnek, mint az őt megünneplő nemzetnek, a gyüjtőiveket ki- bocsájtva a bizottság első sorban Magyai ország tehetősebb osztályára volt tekintettel; azokia, a kik áldozatot hozhatnak, mert áldozniok kötelesség, azokra, a kik sokszor hangoztatott lelkesedésüket tettekben is beváltani képesek. De az ünnep nem volna oly lélekemelő, sőt talán maga Jókai sem látná abban a hódolatban, a melylyel kiváltságosak járulnak eléje a nemzet hódolatát, ha nem találná azok nevei között, akik a jubiláris kiadásra előfizettek egész Magyarországét: minden osztályából, minden társadalmi rétegéből, minden árnyalatából. Azért is a bizottság, mely most némileg tájékozva van a mozgalomról és a jubiláris ünnep résztvevőiről, módot akar nyújtani arra, hogy a jubileumnak ezt a kérdését megoldva, a mozgalomba belevonhassa az egész müveit társadalmat. A nemzeti diszkiadásra beórke- zők nevei között ott találjuk az előkelő világot, a vagyont, a rangot, de nem találjuk ott a magyar középosztályt, vagyis azokat, akik. szivük minden rajongásával csügnek Jókain ős most, mintha ki lennének zárva a részvétel lehetőségétől, mintha szerényen vissza kellene huzódniok, a mikor a tiszta lelkesedés és az önzetlen rajongás nem elegendő ......... Néhán y nappal ezelőtt a végrehajtó bizottság újabb felhívásokat küldött szerte az országban. Bizonyára olvasóink között is vannak sokan, a kik e felszólítást megkapták és igy nem lesz előttük ismeretlen az a proposició, a melylyel a bizottság szerencsésen megoldottnak véli e kérdést. A nemzeti kiadás előfizetési ára tudvalevőleg 200 forint; most azonban, hogy a kiadás és a nemzeti tiszteletdij megteremtésére szükséges 200,000 forintot felerészben az intézők biztosítottnak tudják, lehetővé teszik, hogy évi 50 forintos részletekben a magyar középosztály a diszkiadást megszerezhesse. Méltányolni tudjuk ezt a megkönnyítést, a melylyel a végrehajtó bizottság csak impozánsabbá fogja tenni a jubileumot. Meg vagyunk győződve arról,, hogy a magyar társadalom át van hatva a költő megünneplésének eszméjétől, és most, hogy a financiális része is meg- közelithetőbb, nagyobb számban fogjuk az előfizetők névsorában középosztályunkat képviselve látni. 50 forint egy évben nem oly nagy összeg, hogy az könnyen megtakarítható ne volna. Hány és hány alkalom kínálkozik arra, hogy jövedelmünkből félre tehessünk néhány esztendőn keresztül 50 forintot, ha tudjuk, hogy ezzel nagy nemzeti ügyet szolgálunk és egy oly korszak-alkotó mű birtokába jutunk, a mely páratlanul áll az egész világirodalomban és a melynek benső értéke megfizethetetlen. Szemére vetik a magyar társadalomnak, hogy az irodalmat nem pártolja, ezt a szemrehányást sok tekintetben meg is érdemeljük ; de jóvá kell tennünk hibánkat ős most, hogy egyszer igazán alkalom kínálkozik az irodalom pártolását nemzeti cselekedettel összekapcsolni, sietve álljunk az elsők közé és bizonyítsuk be, hogy a magyar középosztály, a mikor egy érdemes munkáról van szó, nem marad a puszta lelkesedésnél és legnagyobb költőjéért áldozni is képes. Hisszük, hogy siker fogja koronázni a Jókai jubileumát rendező bizottság vállalkozását, hisszük, hogy nem hiába fordul a magyar középosztályhoz uj felhívásaival és hogy most már kötelességének fogja ismerni minden magyar ember, hacsak anyagi viszonyai megengedik, vagy csak lehetővé is teszik — a jubileumban a munka előfizetésével rósztvenni. A fényes eredmény dicsősége lesz az egész országnak, a mint hogy a sikertelen vállalkozás örökös szégyenfolt maradna a nemzet becsületén. Rég elsimult az a küzdelem, mely évek hosz- szu során folyt ebben az országban is a tehetősebbek és a középosztály között. Az egyik győzte a tőkével, a másik a cselekedetekké be nem váltható lelkesedésével. Ma már úgyszólván a középosztály diadalával végződött ez a harcz, mert nem ez az első alkalom, hogy a középosztály versenyre szállt az előkelő világgal ős e versenyben a győztes ő volt. Most is módjában van kiragadni a diadal zászlaját azóktól, kik némi büszkeséggel lobogtatják és áldozatkészségüket fényesen bebizonyították. Mindössze négy hót választ el a jubileum napjától ős ez alatt 1893. deczember 24.
