Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-05-07 / 19. szám
2 1893. május 7. miséje alkalmából üdvözlőkhöz s szívből kívánjuk, hogy Isten Ő méltóságát az emberi kor legvégsőbb határáig éltesse, magyar hazánknak pedig adjon sok, hozzá hasonló főpapot. Fájth Lajos. Jókai jubileuma. Büszke lehet az a nemzet, melynek fiai között oly tüneményszerű lángelmék találkoznak, minta milyen Jókai Mór koszorús Írónk. Az egész magyar nemzet lázas izgatottsággal készül legnagyobb élő Írójának jubileumára. S valóban, csak önmagát tiszteli meg, ha irigyelt Írójának 50 éves írói évfordulója alkalmával háláját, tiszteletét és szere- tetét a legméltóbb módon kifejezi. Jókai Mór nemzetünknek és irodalmunknak igazi büszkesége, ki dicsőséget és hirt szerzett, kinek művei a haza halárán túl is ismeretesek: mert ma már alig van művelt nyelv, melyre műveit le nem fordították volna. Az ő termékenysége nemcsak a magyar irodalomban, de a világirodalomban is páratlan. Ötven évig ragyogtatta zseniális tollát s nem nyugodott egy perczig sem, csakhogy minél gazdogabbá, minél elismertebbé tehesse nemzeti irodalmunkat. Ötven évi szakadatlan munkásságának eredményé 324; kötet regény és novella, melyekben bűbájos nyelvezettel ir mindenről, a mi az emberi érzelmet megragadhatja. Érzi a nemzet, hogy kötelességei vannak Jókai iránt, ki a magyar nemzetnek annyi dicsőséget szerzett itthon és a külföldön egyaránt. Azért örömmel látjuk, hogy a Jókai- ünnepre való készülődés országszerte megindult és egyre nagyobb és nagyobb arányokat ölt. Városok, törvényhatóságok, egyesületek, irodalmi körök és társulatok vetekedve készülnek, hogy hazánk legnagyobb élő Írójának, 50 éves irói jubileumát minél fényesebben, minél méltóbban üljék meg. A fő- és székváros adta meg erre a nemes példát, melyet nekünk is követnünk kell éppen úgy, amint követik azt mindenfelé szerte e hazában nemcsak a tősgyökeres magyar városok, hanem az idegen ajkú honfitestvéreink is. Mig közvetlen szomszédságunkban Pécs, ilyen individumok ma már csak kivételek és igen sajnos, hogy a társadalom mindig az egyesből — s főleg a rossz egyedekből — következtet az egész testületre. — Meg vagyok az ellenkezőről győződve tanító ur és igen szívesen látom házamban máskor is. Úgy sincs senki e kis faluban, kivel szórakozhatnék. — Igen lekötelez, ha terhére nem leszek — ős evvel felkelt, hogy elbúcsúzzék. — Hohó tanító ur — most félre az etikettel — mondá Majorescu barátságosan — mielőbb el megy, nemde lesz szives egy-kót darabot játszani a zongorán. Nézze csak kérem, Ehrbar-féle gyártmány. Gábor leült, végig röpité egyszer-kőtszer ujjait a kitűnő hangszeren ős egy-kót bevezető accord után elkezdő Liszt Ferencz 2-ik Rhapsodiáját bril- liáns technikával és vervvel eljátszani. Majorescu el volt ragadtatva. Ilyesmit nem várt. Ez a gyönyörű játék, brilliáns technika és nyugodt testtartási Ez a nagyszerű előadás párosulva a szerénységgel! Elragadtató! Ilyent nem mert volna álmodni se. Neki egészen más fogalmai voltak a tanítókról. Ismert ő tanítókat, de ilyent még nem látott. Olvasott regényekben és színművekben tanítókról, de azok mind részeges fráterek voltak. Ez meg az ellenkezője. Csinos külseje mellett művelt, olvasott, jó modorú, kitűnő zongorista. Valóban meglepő — már ő reá nézve, kinek oly rossz fogalmai vannak a tanítóról. — Tanító ur gratulálok szép játékához — Kaposvár, Székesfehérvár intelligens hazafias lakosai sietnek hálájuk és liszleletök adóját leróni a lánglelkü iró iránt, addig mi tétlenkedünk. Helyesen jegyezte meg L. D. e lap 15-ik számában »Jókai Mór és vármegyénk« czimü czikkében, hogy Tolnavármegyében sin csend van. Czikkében felhívta megyénk illetékes tényezőit, hatóságait s testületéit, hogy üljék meg Jókai Mór koszorús Írónk félszázados irói jubileumát, mely nemcsak Jókai ünnepe, hanem az egész nemzeté. Felhívásához még hozzáfűzte, hogy volna csak intelligens megyénkben, hacsak szerény keretben is egy irodalmi kör, vagy társulat, úgy az bizonyára impozáns Jókai-ünnepet rendezne. Bizony magam is azt hiszem, hogy az irodalmi kör átérezve nemes hivatását, kétségtelenül lelkesedve ragadná meg a kedvező alkalmat, hogy a művelt közönséggel egyesülve, a legimpozánsabb módon adjon kifejezést irodalmunk tündöklő csillaga iránt érzett ragasz- kovásának. Sajnos, hogy irodalmi körünk nincs s igy felmerül az a kérdés: vájjon ki tegye meg székvárosunkban az első lépést arra, hogy mi is ünnepet üljünk akkor, midőn a nemzet hálája és szeretele virágaiból font tündöklő koszorút felteszik a legnagyobb élő iró homlokára? Szerény véleményem az. hogy irodalmi kör hiányában ezt legilletékesebben és legméltóbban megteheti a szegzárdi kaszinó minden nemes eszméért és ügyért lelkesedő választmánya. Az ünnepély napján a vármegyeház, vagy a városháza dísztermében délelőtt tartassák disz ülés, melynek egyedüli tárgyát Jókai Mórnak disztaggá választása és „az ő halhatatlan érdemeinek elnöki beszédben való méltatása képezze. Az ünnepély folytatásaképpen este pedig tartassák tánczczal egybekötött má- tiné, melynek tiszta jövödelme fordít t a s s é k a tolnamegyei tüzkárosul- tak felsegélyezésére. Szabadjon remélnem, hogy e szerény indítvány visszhangra talál s a kaszinó választmánya megteszi a kellő intézkedéseket a nagynevű iró ünneplésére. Egy kaszinói tag. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (19. sz.) mondá a bojár Gábor felé menve és kezét rázva — valóban régen nem hallottam ilyen präzis játékot. Pardon tanító ur, még be sem mutattam leányomat. Annikó! jer csak be — kiálta ki és nemsokára szemtől szembe állott Gáborral egy gyönyörű hajadon, nagy melancholikus fekete szemekkel, sötétbarna hajfürtökkel és piros arczczal. — Nézd csak leányom — mondá Majorescu az uj állami tanító ur — szabad tudnom becses nevét? — Arányi Gábor .... — Arányi Gábor ur — leányom. A tanító ur, ki igen jó zenész, már volt szives egy magyar Rhap- sodiát játszani és mondhatom, hogy még jobbat nem igen hallottam. — De kérem .... — Reményiem tőlem sem vonja meg az élvezetet — mondá Annikó — és kedvemért játszik egy darabot. — A legnagyobb szívességgel, csak méltóztas- sék parancsolni nagysám. Teljesen Ízlésére bizorn, tanító ur. És Gábor játszott Moszkovskitól egy gyönyörű szép kis szalon darabokat, a milyeneket csakis Mosz- kovsky tud irni és a hogyan csakis Gábor tudja előadni. Gábor meghódította őket egyszerre. Ezt akarta Gábor. Azért nem ment el oly sokáig tisztelegni, hogy előkészítse a talajt, annál is inkább, mivel tudta, hogy elődjének nem volt tekintélye. És ezt a csorbát, mit elődje a tanítói tekintélyen vágott, csakis művészetével vélte helyreütni, a mi sikerült Van-e boldogság? — Bölcseleti elmélkedés — A „boldogság“ szóra gunymosoly vonul el sokaknak • ajkain s szánalommal tekintenek az azt hirdetőre mint olyanra, ki elérhetetlen után kapkod ős hirdeti azt, ami nincs. Mert a boldogsághoz az állandóság a szükséges kellék; már pedig minden a szükségesség és az erő kérlelhetlen törvénye szerint mozog. Az erő rombol (bár ugyanakkor épit is), a szükségesség pedig kényszerít hatalmának alávetni magunkat s igy az állandóság nem létezhetik, mert folytonos a változás. Az ember sem ugyanaz, ami volt egy hó, egy év előtt, mert az anyagcsere átalakítja. „Az ember az, amit megeszik“ — mondja Yogt. — Ekként hogyan lehetne bei ne valami állandó, ha az őt alkotó elem maga a folytonos változás. A materialista igy gondolkodik, ki elvéhez híven következetesen tagadja a boldodságot ős. csak annyit ösmer el, hogy létezik bizonyos mulőkony kellemes vagy jó állapot az emberben, melyet a kedvező anyagi viszonyok vagy a véletlen összejátszása időzhetnek elő. A folytonos változás tudata vezette az ideálistát is arra, hogy a materialistával együtt tagadja a boldogság létezését a földön; de a keblében folytonosan élő és kiolthatlan vágy ösztönözte ismét a boldogság keresésére s melyet mivel sem maga körül, sem a természetben nem talált; önmagán ős a természeten kívül — egy tökéletesebb világba helyezte azt át. Vannak tehát, kik tagadják a boldogság létezését és vannak, akik tagadják annak elérhetését itt a földön, de föl találhatónak hiszik a földön túl. Amazok materiálisták, ezek idiálisták. Mindkét gondolkodás bir alappal; de mindkettő következtetése téves; mert megfeledkeztek a következtést előidéző alapról ős csak’úgy ugrottak át az eredményre. Már pedig; „Natura non ágit per saltam.“ (a természetben nincs ugrás) Mindkettő a természetből indult ki ős ez helyes; de a materiálista szemlélve a természet változatosságát, azt bevitte önmagába tagadva az állandóságot: holott ő szemléli a folytonos változást, ő Ítéli azt folytonosan változónak és ítélete a változásról mégis állandó. Ez nála ugrás ős ellenmondás. Azt állítja, hogy örökös a váltqzás; .de ha a változás ürö- kös, akkor a változásban benne van az állandóság és benne egyenest magában ki a változást örökösnek, tehát állandónak ítéli. S igy a materiálista önnön- magának mond ellent, midőn tagadja az állandóságot. A természetből indul ki az ideálista is; fájdalommal nézi a. lót és nemlét harczát; keserűséggel tölti el őt annak látása, hogy alig ered valami, már is enyészetnek indul s tapasztalván a múlandóságot: az állandót egy földöntúli világban keresi; pedig az állandót először is önmagában, azután a természetben is feltalálhatná. De tekintsük az állandóságot a természetben! Azt mondják, hogy minden az eredős és enyószós is neki részben. Művészetével pedig azért vélte helyreüthetni e csorbát, nem mivel talán a tanítás terén ezt nem lehetne, hanem azért, mivel a tanítás terén több ideig tart, mig a szülő a különbséget észreveszi egyrészt, másrészt mert a tanítást nem lehet oly könnyen megítélni — főleg laikus — mint valami művészetet, pl. a zenét. De meg aztán igen jó segédeszköz ez a tekintély helyreállításához, illetve nagyobbitására. Ilyen előzékeny fogadtatás után, nem csodálhatjuk, ha Gábornak hetenkint legalább is háromszor meg kellett jelennie a „kastélyában ős ott este teázni az „urasággal“ és zongorázni. Némelykor sakkoztak, politizáltak, irodalom ős művészetről conver- záltak. Annikó édes anyja 4 évvel ezelőtt elhalálozván, ő vezette a háziasszony szerepét. Ha már egyszer 2—3 napig nem volt ott Gábor — mert hívatlanul ritkán ment el — már is hivatták a Gyorgyevó szolgával. Idegen alig mutatkozott a háznál, csak egy fiatal szomszéd bujár, kinek ugyan nagyon kevés volt a fejeben, de annál jobb ős nagyobb szelet csapott, — jött többször és kezdett Annikónak élet- halálra udvarolni, mit ez azonban észre venni sem látszott, hanem inkább Gábor iránt volt figyelmes, ki a lehető legnagyobb közönynyel és hidegvőrüség- gel nézte az egészet. — Nemde tanító ur lesz szives valami szép klasszikusat játszani — kóré ismét Annikó őt.
