Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-03-04 / 9. szám

6 ELETMOD 2012. MÁRCIUS 4., VASÁRNAP Lézertechnika a kék szemekért szemszín Egy kaliforniai or­vos olyan lézert fejlesztett, amellyel a barna szemet kékre lehet „változtatni”. A lézer energiája eltávolítja a barna pigmenteket az írisz felső rétegéből. Az eljárás hátránya, hogy visszafordít­hatatlan, a „barna szövet” képtelen regenerálódni. Egyelőre még csak a klini­kai tesztek folynak, de a fel­találó orvos szerint két-há- rom év múlva a páciensek számára széleskörűen elér­hetővé válik az eljárás. Világszerte növekszik a koraszülések száma AGGASZTÓAN EMELKEDIK a koraszülések száma a vilá­gon - egyesek szerint már- már egyfajta civilizációs ár­talomnak tekinthető. Az egyik ellenszer a nagy koc­kázatú nőknél a progeszte- ron lehet. Egy kísérletben a résztvevők egyik fele ezt a hormont, míg a többiek pla- cebót kaptak. A hormonnal kezelt nők 8,9 százalékánál indult meg a szülés a 33. hét előtt, a többieknél az arány 16,1 százalék volt. Propolisszal gyorsabb a sebek gyógyulása brit kutatók olyan gélt fej­lesztettek ki, amely méhvi­aszt és gyantát tartalmaz. A szerrel főleg a szájüregi se­bek kezelése sikeres. A pro­poliszt eddig is használták gyógyászati célokra, de csak ritkán, mert nagyon ragacsos, nem oldódik víz­ben és kellemetlen az illata. Most egy olyan eljárást dol­goztak ki, mely mindezeket a kellemetlenségeket ki­küszöböli, így a propolisz sebgyógyító hatását ki tud­ják használni. A méz gyógyító hatása Cukorbetegség: a jólét járványa inzulinérzékenység A diabétesz kettes típusára életmódbeli tényező is hajlamosít Míg az 1-es típusú diabé­tesz a hasnyálmirigysej­tek pusztulása miatt kö­vetkezik be, addig a 2-es típusú a jó életkörülmé­nyek terjedésével párhu­zamosan emelkedik - már gyermekek között is. Árvay N. Tivadar Azt, hogy a stressz betegségek forrása lehet, már hosszú ideje tényként kezelik az orvosok. Az életkörülmények javulásának negatív hatásairól azonban ke­vesebbet tudunk. Az minden­esetre tény, hogy a mozgáshiá­nyos életmód és a feleslegesen bevitt kalóriák betegségek forrá­sai lehetnek. Ilyen a diabétesz 2- es típusa is, amelyben bizonyí­tottan szerepet játszik a jólét és a kényelmes életmód. „Ebben az esetben á sejtek csökkent inzulinérzékenységé­ről van szó, amelyet a hasnyálmi­rigy eleinte fokozott inzulinter­meléssel próbál leküzdeni - mondja dr. Marton Anna, az Oxygen Medical diabetológusa. - Kezeletlenül vagy bizonyos gyógyszeres kezelési formák kö­vetkeztében azonban a folyamat az inzulintermelő sejtek kimerü­léséhez, pusztulásához vezet. Te­rápiájának sarokpontjai a megfe­lelő diéta és a testmozgás - ame­lyek célja a testsúly és az inzulin- érzékenység normalizálása -, a gyógyszeres, illetve súlyosabb esetben az inzulinkezelés.” A legfontosabb rizikófaktorok­kal szembe kell nézni, hiszen legtöbbjük jól befolyásolható. Az elsődleges kockázati tényező az elhízás (különösen a hasra, de­rékra történő, úgynevezett alma típusú), illetve az ezzel összefüg­gő mozgásszegény életmód. De a betegség gyakran jár együtt ma­gas vérnyomással, emelkedett vérzsír- és húgysavszinttel - ezek megléte eleve figyelmezte­tő jel. Terhességük során pedig azoknak a kismamáknál szük­séges a fokozott odafigyelés, akik 30 fölött járnak és túlsúlyo­sak, vagy pedig a családjukban előfordult cukorbetegség. Bizonyos gyógyszerek tartós szedése is kiválthatja a 2-es típu­sú diabéteszt, így például a szte- roidoké, a fogamzásgátlóké vagy a vizelethajtóké. Olyan betegsé­gek is hajlamosítanak a beteg­A rendszeres, évente akár több alkalommal elvégzett vércukorszintmérés bizonyos életkor fölött, illetve a rizikófaktorok megléte esetén ajánlott ségre, mint a hasnyálmirigyhez vagy a hormonháztartáshoz kapcsolódó panaszok (többek között a pajzsmirigy rendellenes működése), valamint genetikai rendellenességek, mint például a Down-szindróma. Mára több kutatás is bizonyí­totta, hogy stressz hatására idő előtt megjelenhet a cukorbeteg­ség. Ez annyit tesz, hogy ha meg­van a geneükai hajlam, és más kockázati tényezők is jelen van­nak, a stressz felgyorsíthatja a folyamatot. „A tartós és fokozott stresszes állapot ugyanis inzu­linrezisztencia megjelenését és csökkent glükóztoleranciát ered­ményezhet, amelyek pedig a di­abétesz előszobái - mondja Mar­ton Anna. - Az inzulinreziszten­Az orvos segíthet minél több rizikófaktor (túl­súly, magas vérnyomás, ma­gas vérzsír-, húgysavszint, köszvény stb.) van jelen az éle­tünkben, annál gyakrabban érdemes szűrésen részt venni. Mindenféleképp el kell végez­tetni egy vércukorszintmérést, ha gyakori szomjúságot, megnövekedett vizeletmennyi­séget, fáradékonyságot, akár kisebb-nagyobb túlsúlyt, akár súlyvesztést tapasztalunk. A viszkető bőr, a látásromlás, az éjszakai lábikragörcs, a kéz- és lábzsibbadás, a hajlatok­ban megjelenő bőrkimaródás is figyelmeztető jel lehet. Ugyanakkor gyanúra adhat okot, ha acetonszagú a lehe­let, ha ínybetegségek és bőrfer­tőzések alakulnak ki, ha las­sú a sebgyógyülás, ha a nők­nél elhúzódó hüvelyi gombá­sodás, a férfiaknák a hím­vessző gyulladásos betegségei, korai potenciazavar nehezíti a helyzetet. a megoldás nemcsak az orvo­si kezelésre épül, hanem a megfelelő életmódprogram ki­alakítására is, amelyet a szak­orvos, a humánkineziológus, a személyi edző és a dietetikus együttes munkája alapján ér­demes megtervezni. A köhögés is stressztünet? „bizonyára sokan tapasztalták már, hogy stresszhelyzetben szapora a szívverésük, nehe­zebben vesznek levegőt, kiszá­rad a torkuk - mondja dr. Dó­zsa Izabella, a Dr. Laslo Tüdő központ orvosa. - Gyakori, hogy a felsorolt tünetekhez to­rokkaparás, krákogás és köhö­gés is társul. Ha visszatérő problémáról van szó és a stressz forrása a munkahelyi környezet, a panaszok jellem­zően hétvégéken és a szabad­ság ideje alatt jelentősen eny­hülnek. Amennyiben a részle­tes kivizsgálás során minden egyéb lehetőséget, testi elválto­zást kizártunk, a panaszok megszüntetéséhez ilyen esetben stresszoldó technikák elsajátí­tására lehet szükség, pszicho­lógus bevonásával gyógyszeres kezelés is igénybe vehető. ” cia azt jelenti, hogy ugyanakko­ra hatáshoz egyre nagyobb mennyiségű inzulinra van szük­ség, végül az inzulintermelődés a szükségletekhez képest elég­telenné válik.” Az inzulinrezisztencia megál­lapítása az éhgyomri vércukor- és inzulinszint-meghatározás alapján történik, éppúgy, mint a normál éhgyomri cukorszint esetén. A csökkent glükóztole­ranciára terheléses vércukor- vizsgálattal derülhet fény. A glü­kóz- (vércukor) szint normál esetben nem emelkedik 7,8 mmol/1 fölé, az e feletti kisebb emelkedés (7,8-11 mmol/1) már inzulinrezisztens állapot. „Hangsúlyozni kell, hogy a megfelelő és idejében elkezdett kezeléssel mind az inzulinrezisz­tencia, mind a csökkent glukóz­tolerancia, de maga a cukorbeteg­ség is visszafordítható lehet” - te­szi hozzá a diabetológus, aki ugyanakkor arra figyelmeztet, a stressz a már kialakult diabétesz állapotát is rontja. Egyrészt mert a stresszhormonok közvetlenül is képesek hatni a vércukorszint- re, másrészt pedig a kedvezőtlen körülmények hatására a beteg hajlamos elhanyagolni a táplál­kozását, a rendszeres méréseket, esetleg még alkoholt is fogyaszt. Tavaszváró kalandok Magyarországon egészség Pihenés, feltöltődés - mozduljon ki, itt a jó idő Itt a tavasz, ideje kimozdulni, friss levegőre menni, új élménye­ket szerezni. Ehhez az országha­tárt sem kell átlépni. Pihenhetünk a Balaton-régió valamelyik wellness-szállodájá- ban, gyógyfürdőjében, a Dél-Du- nántúlon, ahol most a „hétköznap is ünnep”, vagy az Észak- Alfóldön, ahol az idősebbeket és a családosokat várják kedvezmé­nyekkel. Észak-Magyarország „Évindító Wellness” programok­kal csábít, a Tisza-tóhoz utazókat pedig a természet puszta látvá­nya tölti fel energiával. Az első tavaszi napokon a test és a lélek felfrissítése mellett a sportolásra is szakítson időt. Az idősebbeknek a nordic walkingot ajánlják, ezt a sportot azok is kipróbálhatják, akiket eltiltottak a megerőltető mozgásformáktól. Különleges ajánlattal csalogat­ják Kaposvár, Szigetvár, Igái, Nagyatád, Harkány, Hertelend gyógyfürdői április végéig a ven­dégeket: hétfőtől csütörtökig in­gyenes a szauna és a masszázs. A mozgásszervi, reumatológiai, ér­rendszeri betegségek kezelésére a mátraderecskei és parádfürdői mofetta ajánlott, de kitűnő tavaszi családi program a Badacsonyi Borbarangolás, a biopiac-mustrá- val, vagy a sümegi történelmi lo­vas játékok, Móron pedig családi lovas kocsikázásra, pónilovago- lásra van lehetőség a kényeztető wellnesskezelések előtt. ■ A nordic walking kíméli az ízületeket, de szinte minden izmot átmozgat Szemöldök: ha hiányzik, azt is be lehet ültetni plasztika A szemöldök sokféle ok miatt hiányozhat. Előfordul­hat, hogy agresszíven túlszedték, de gombásodás miatt is kihull­hat. Hiánya miatt furcsa az arc látványa. Tetoválás helyett azon­ban választható szemöldök­transzplantáció is. Ahogy a férfiak ritku­ló Üstökűket tarkó­jukról vett hajjal pa- lástoltatják, a nők szemöldöküket korrigáltathatják. A plasztikai sebész egy vé­kony, hajas, körülbelül 400-500 hajhagymát tartalmazó bőrcsí­kot távolít el a fül mögül. Ezt mik­roszkóp alatt szálanként szétvá­logatják, és az egyes szálakat egy vékony tű segítségével ültetik az előkészített szemöldökbe. Egy­szerre két sebész dolgozik a pá­ciensen, ők 200-200 hajhagymát ültetnek be a jobb és a bal szem­öldökhelyre. Az eljárás két-há- rom órát vesz igénybe és helyi érzéstelenítésben végzik. A pá­ciens a műtét után ■ Ha nem nő újra, hazamehet, a legfon- akkor beültetik, tosabb, hogy jegelés- sel megelőzze a da- gadást, illetve gyulladásmegelő­ző gyógyszereket szedjen. Mivel az eredeti szemöldöknél jóval gyorsabban nő, az implantált szemöldököt gyakrabban kell „stuccolni”, formázni. Ám tép­kedni nem érdemes, különösen egy ilyen méregdrága beavatko­zás után. ■ ugyanígy 1 •i 4 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom