Tolnai Népújság, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-03 / 232. szám

1998. október 4. ■ Arckép Hetedik oldal' Súlyos egyéniség. Szó szerint az. A parlamentben egymaga két széket foglal el, de nemcsak emiatt beszélnek róla. Rapcsák András körül mindig történik valami. Egyesek szerint diktatórikus vezető, mások szerint a város (Hódmezővásárhely) jótevője. Ellenfelei, akik több éve támadják módszerei, város- vezetési elvei miatt, most többpárti együtt­működést hoztak létre, hogy eltávolítsák a település éléről. Ám most lánya miatt emlegetik a legtöbbet. Lánya miatt, aki szep­tember elején nyolc kisgyereket szúrt meg a hajdúhadházi általános iskolában, s aki azóta is elmeszakértői megfigyelés alatt áll. Nem a politikusra, az emberre voltunk kíváncsiak. Rapcsák nehezen állt kötélnek. Végül engedett. Ám a beszélgetésen mindvégig jelen volt az orvosa. Nincs okom bujkálni! A Rapcsák családban minden együtt volt, ami a sikerhez kell. Tudás, kitartás, szorgalom, pénz. És a megbecsülés, ami a polgármester szerint fontosabb a szeretetnél. Felháborítónak tartja, hogy ellenfelei fegyver­ként használják ellene a család­ját ért tragédiát.- Gyilkosoknak sem szokták kiírni a nevét, amíg a bíróság el nem ítéli őket, engem ártatla­nul állítottak a pellengérre. Alávalóságnak tartom, hogy egy beteg embert apja politikai tevékenységének lejáratására így meghurcolnak. Amikor nyolc éve először polgármes­terré választott a testület, én nem voltam képviselő. Csak­hogy azok az urak, akik most engem támadnak, akkor nem tudtak megegyezni, ki irányít­sa közülük a várost, mert any- nyira utálták egymást. Ezért kívülről kellett embert hozni­uk a testület élére. De azóta összebékültek, s most engem utálnak.- Jól tűri a konfliktust?- Ötvenöt évet megértem, konf­liktusokkal együtt. Ebben segí­Mindenki viszi a maga keresztiét tett az is, hogy a most bekö­vetkezett tragédiát is figyelem­be véve, a családom, feleségem és a gyerekeim mindig támo­gattak.- Önt rengetegen támadják azzal, hogy erőszakos, agresszív vezető. ■- A tárgyalások során igyek­szem mindig az elérhető leg­többet megszerezni. Tudom, hogy szükség van megalkuvá­sokra, de én nem kötök puha kompromisszumokat. A rám bízott feladatot mindig teljesí­tem, méghozzá rendkívül erő­teljes elszánással. Hiszek a sze­mélyiség erejében. Bizonyára jogosan ér engem szemrehá­nyás, hogy mindezt túl erőtelje­sen, agresszíven teszem, veze­tési stílusomban egyeseknek ez nem tetszik. De ha valaki akar valamit csinálni, új dolgot, an­nak meg kell küzdenie az elő­ítéletekkel. Szükségem van szeretetne- Kemény embernek tűnik. A szülei nevelték ilyenné?- Apám és anyám elsőgeneráci­ós értelmiségi volt. Apám tudo­mányegyetemet végzett, ösz­töndíjas volt, aztán akadémi­kus, egyetemi tanár, hét évig a Debreceni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem rektora, Debre­cen díszpolgára. Tőlük tanul­tam meg a tanulás, a teljesít­mény és a munka feltétlen tisz­teletét.- Milyen szerepet játszik az ön életében a szeretet?- Szükségem van rá. Ha nincs, nem tudom mindezt végigcsi­nálni. I , - Szeretetet kapni vagy adni szeret inkább?- Igénylem, kétségtelen. De a szeretet szó helyett inkább a megbecsülés kifejezést hasz­nálnám. Nem azért, mert rideg vagyok, hanem mert ez szerin­tem többet fejez ki. Feltépni a nem gyógyuló sebeket I# - Ezeket az elveket adta II tovább a gyerekeinek is?- Igen, mind a négy gyerekem egyetemet, főiskolát végzett, végez. Van köztük gyógysze­rész, agrármérnök, egyikőjük még tanul, informatikát. A leg­idősebb, Annamária pedig gyógypedagógus. Ragaszkod­tam ahhoz hogy a gyerekeim önállóan valósítsák meg elkép­zeléseiket, függetlenül attól, hogy mérnökként vagy tanító­ként teszik-e ezt. Igaz, ők sem akarták máshogy.- Megtalálja a hangot az unokájával?- Sokkal kevesebb időt töltök vele, mint szeretném. Ötéves kisunokám ezt egyszer úgy fo­galmazta meg, amikor hosszú idő után találkoztunk, hogy jé, a nagypapi kijött a tévé bői! Az egész családom igényelné, hogy többet legyek velük, fele- s é g e m már az or- szággyű- lési vá­lasztások előtt kért, ne vállaljak több közszereplést. A kérdést, hogy önmaga számá­ra mit kívánna, csend követi.- Vagyoni vágyaim nincsenek. Ami most leginkább foglalkoz­tat, az a lányom gyógyulása, hogy annak minél hamarabb meglegyenek a feltételei. Hogy mit kívánok még? Egészséget az egész családomnak - mondja kesernyésen, s orvosá­ra pillant. - Ezenkívül nem is tudok többet kívánni - tárja szét karját, jelezve, hogy ez minden, amit minderről mon­dani kíván. Az újságíró faggatná még to­vább. Hiszen a kérdések itt so­rakoznak a papíron. De szabad- e feltépni a még alig gyógyuló sebeket? Visszafelé a vonaton újraolvasom az előre odavetett sorokat: Hogyan élte át, hogyan dolgozta fel a tragédiát? Mit érez most? Mit érez a lánya iránt? Haragot... szánalmat... esetleg valami egészen mást? S a legnagyobb kérdés: vajon Rapcsák András minderre - ön­magának - feleletet adott-e már? Csík Rita Rapcsák és a pénz „Már akkor megvolt minde­nem, amikor polgármester lettem. A ’80-as években közel tízmillió forintot kap­tam a találmányaimért, volt cégem, fel tudtam építeni a házamat, megvettem az autómat. Ha nem lennék polgármester, a jelenlegi jö­vedelmem tízszeresét tud­nám megkeresni. Kétségte­len, hogy nem állok rosszul anyagilag, de erről nem sze­retek beszélni, mert nagyon sok szegény ember él az országban. Nem akarom, hogy az én vagyoni helyze­tem bántsa őket. 1987-ben behivattak a pártbizottság­ra, pedig nem is voltam párttag, hogy kérdőre von­janak, miért vörösrézzel ra­kattam körül a házamat. Mire azt mondtam, ha arannyal csináltam volna, az mindenkinek szemet szúrna. Ezt azért mesélem el, mert néha hallom, ami- kor az emberek elmennek a házam előtt, s azt mondják: Na, ez is a polgármester­ségből építette a házát!” túl súlyos Egyéniség Rapcsák András olyan jelentős túlsúllyal küzd, hogy a parlamentben külön széket készíttettek neki az ülésteremben.- Egészségügyileg viszonylag jól bírom, nem érzem azt sem, hogy a súlyom miatt nem élnék teljes életet, épp ellenkezőleg, munkatársaim szerint túl aktív vagyok, túl sokszor jelenek meg a hivatalomban, parlamenti egyezte­téseken. A súlyomnak inkább a politikában vannak hátrányai - mondja. Az­tán felidézi Churchillt, aki szintén nem rendelkezett ideális alakkal. - Nem hiszem, hogy a magyar parlamentbe súly szerint kellene válogatni a képvi­selőket - véli a honatya, aki 33 éves koráig nem haladta túl a 70 kilogram­mot, versenyszerűen sportolt, jól teniszezett. - A súlyom ismertető- jegyemmé vált. Mindenki viszi a maga keresztjét, ón is. <> UH FÉLMILLIÓBÓL VÁLASZTOTTÁK KI AZ URHAJOSJELOLTET Kilencezer méterről zuhant Egy reklámkampány által lett a „mi hősünk” Szarka István. A cigi ciki, ám egy német dohánygyár nem tartotta an­nak, hogy 1992-ben pályára állítsa West in Space című űrprogramját. Kezdődött azzal, hogy - az orosz űrigazgatás, a Glav-koz- mosz közreműködésével - fel­lőttek az űrbe egy rakétát, amely küllemében beillett volna a márka hirdetőoszlo­pának is, ráadásul mutatóba magával vitt egy doboz ciga­rettát is. Az igazi cél azonban emberek feljuttatása a világ­űrbe. Itt ugyan még nem tart a pilot­program, ott azonban igen, hogy idén az Európa-szerte je­lentkező, közel 500 ezer fia­talból kiválasztottak tizenha­tot, akik részt vehettek egy űr­hajós-alapkiképzésen a Moszkvához közeli Csillagvá­rosban, és eljuthattak Bajkonurba, a kilövőálláshoz, ami civilek számára nem kis dolog. A12 ezer magyar önjelölt kö­zül Szarka István került be a kiválasztottak közé, ezáltal kétszeresen is az lett: Farkas Bertalan és Magyari Béla után ő a harmadik magyar, aki megjárta Bajkonurt. A 28 éves könyvvizsgáló el­mondta, hogy az oroszok ko­rántsem vették őket turista­számba, véresen komoly, két és fél hetes kiképzést tartot­tak. A fiatalok űrrepülést, na­vigációt, űrgyógyítást tanul­tak, a gyakorlatban pedig többek között megtapasztal­hatták az úgynevezett para­bolikus repülést, a súlytalan­ság elérésének földi módját. Kilencezer méterről a külön­leges pályán zuhanásba kez­dett a repülőgép, és közel fél percig lebegtek a jelöltek.- Az első öt menet leírhatatlan volt, úgy éreztem, mintha ál­momban repülnék. Igaz, a második öt alkalmat már zacskóval a számon vészel­tem át - vallja be a harmadik magyar „kiképzett" űrhajós. A világűrbe viszont egyelőre csak szimulátorokkal jutott a nemzetközi csapat. A Mir űrál­lomás és a Szojuz űrkabin életnagyságú modelljein gya­korolhattak. Szarka István szerint egy egészséges embernek a ki­képzés fizikailag nem nehéz, a kitartás dönt arról, hogy ki­ből válhat űrhajós. A magyar West-nyertes egy féléves fel­készülést még elvállalna, hogy igazi „földöntúli” élmé­nyekben lehessen része. Rák Péter Szertartás Fát ültettek az orosz űrhajózás fel­legvárában Szarka István és társai. Persze, nem a kazahsztáni puszta­ság zöldövezetté tétele miatt, ha­nem mert „ősi” szertartás ez a Földre visszatérő kozmonauták kö­rében: Farkas Bertalan fája is szé­pen felcseperedett már. Hogy mennyire illusztris vendégnek szá­mított a 16 fiatal Bajkonurban, an­nak másik bizonyítéka, hogy a je­lenleg folyamatban lévő ISA- program (az Alfa űrbázis majdani fellövése) zászlóját - kívülálló lété­re - aláírásával láthatta el az euró­pai csapat minden tagja. i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom