Tolnai Népújság, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-27 / 225. szám
ADUNK ÉS KAPUNK, A SZÓ NEMES ÉRTELMÉBEN (4. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1993. SZEPTEMBER 27. HÉTFŐ ÁRA: 13,80 FORINT IV. ÉVFOLYAM, 225. SZÁM A vízitársulat továbbra is feladatának tartja, hogy tagjainak minden szakmai egítséget megaion. set adjon Mi újság a Lajvér mentén? című írásunk az 5. oldalon olvasható. Református templom Kőszegen Tegnap Kőszegen, Für Lajos honvédelmi miniszter helyezte el az új református templom alapkövét, miután az imaház - amely hajdan gabonatároló volt - életveszélyessé vált. Népesedési folyamatok Az ország népességének évek óta tartó nagymérvű csökkenése elsősorban azzal magyarázható, hogy amíg európai mércével mérve átlagos számú gyermek születik, a halandóság elfogadhatatlanul magas - állapítja meg a Központi Statisztikai hivatal elemzése. Befejeződött az EVSZ- konferencia Elsőként és leghamarabb a kontinens oktatási intézményei között alakulhat ki jó kapcsolat az Európai Városok Szövetsége védnökségével - hangoztatták az EVSZ-hez tartozó települések képviselői tegnap a sza- bolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen, ahol befejeződött két napos konferenciájuk. Befektetési-jegy kínálat Több mint 1,1 milliárd forint értékben fogyott eddig a befektetési jegyekből. Ha a már szerveződő befektetési alapok mindegyike eléri a bejegyzéshez szükséges minimális induló tőkét, az év végéig legalább 2,6 milliárd forint kerülhet az új alapok kezelésébe. Lakástűz Miskolcon A vizsgálat eddigi adatai szerint, egy felelőtlenül eldobott cigarettacsikk okozott lakástüzet szombaton este Miskolcon a Középszer utca 72. számú ház 9. emeletén. Két ember súlyos égési sérüléseket szenvedett. A riasztást követően négy fecskendős és egy létrás kocsival, valamint 22 emberrel, negyed hatkor érkeztek a helyszínre, ám a lángok megfékezéséhez, a nagy erők ellenére is, majdnem két órára volt szükség. EURÉKA CIPŐVÁSÁR PAKSON, AZ IRODAHÁZBAN (volt Pártház) Dózsa Gy. u. 5163 SZEPTEMBER 27-28-ÁN 9-1S ÓRÁIG őszi cipők nagy választékban NYÁRI CIPÓK 30 % ENGEDMÉNNYEL kaphatók. Paskai László bíboros Bátán Jelképes ajándék a bíboros úrnak Pénteken délelőtt ünnepre annak idején „kedves szenté- suli péntektől fogva a Hugyűltek össze a bátai iskola lyüknek" tekintő Hunyadiak nyadi János nevet viseli, udvarán aprók és nagyok, újabb győzelmének jó ötszáz hogy tanúi lehessenek a Bátát év múltán is, hiszen a bátai (Folytatás a 3. oldalon.) A Keresztyén Kommunikációért Jó minőségű idén a szőlő- és bortermés A tömegek, a médiumok és a kisebbségek Európában címmel kezdődött nemzetközi konferencia tegnap Balatonfü- reden a Világszövetség a Keresztény Kommunikációért rendezésében. Dusicza Ferenc lelkész, a világszövetség magyar tagja elmondta: a kelet-európai országok közül elsőnek Magyarországon jöttek össze 10 országból, azok az újságírók, akik munkájuk végzése közben is vallják a keresztyén-etikai elveket. A szokásosnál két héttel korábban, szeptember közepén kezdődött meg idén a szüret. Az első becslések alapján a gazdák jó minőségű és átlagos mennyiségű szőlőtermésre számíthatnak országszerte - mondta Földi Péter, a Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője. A szőlőtermesztéssel hasznosított terület nagysága idén az előző három év átlagának 96 százalékára, 106 ezer hektárra csökkent. Bár a csapadék mennyisége elmaradt a sokéves átlagtól, a szőlőt nem károsította jelentősen az aszály. A termésmennyiség 665 ezer tonna, a termésátlag hektáronként 5240 tonna, a bortermés pedig várhatóan 4,2 millió hektoliter körül alakul majd. Az össztermésből a kert és lugasszőlő mennyisége megközelítően 77 ezer, a teljes termőrefordulás előtti ültetvényekről betakarított termés mennyisége pedig 31 ezer tonna. Falusi iskola A festői szépségű hegyvidéki kisfaluban, Hejcén, tegnap birtokukba vették a budapesti XV. Kerületi Konytyfa utcai iskola tanulói, két év alatt elkészült falusi iskolaházukat. A rákospalotai iskola 1991-ben, mindössze 100 ezer forintért vásárolta meg a faluban a tornácos parasztházat. Lions klubok Magyarországon is erősödni fog a Lions klubok tevékenysége, mondta James T. Coffy, a mozgalom hazánkban tartózkodó elnöke. Megfigyelése szerint hazánkban az érdeklődés nagy a mozgalom iránt, hiszen a magyar ember is olyan, aki segíteni akar a másikon. Orvosavatás Pécsett Orvosavató ünnepséget tartottak szombaton a Pécsi Orvos- tudományi Egyetemen. Kelényi Gábor professzor, az egyetem rektora százhetvenkét általános orvost és két fogorvost avatott orvosdoktorrá. Dicséretes szorgalmú évfolyamot búcsúztatott az avatóünnepségen a pécsi orvosképző intézmény: csaknem minden hatodik orvosjelölt summa cum laude - azaz minden szigorlati tárgyból dicséretes - minősítésű diplomát vehetett át. A frissen avatottak között van az a tizenkilenc fiatal külföldi orvos is, akik a pécsi egyetem angol oktatási kurzusán tettek eleget tanulmányi és vizsgakötelezettségüknek. Csepel nem válik Csepel a főváros hűséges kerületének bizonyult, összegezték a szeptember 25-iki csepeli népszavazás eredményeit a helyi önkormányzat képviselői tegnap tartott sajtó- tájékoztatójukon. A Csepel elszakadásának ügyében tartott szavazáson a kerület polgárai elfogadták a főpolgármester ígéretét. E szerint Csepel infrastrukturális fejlesztései a főváros közigazgatási egységén belül folytatódnak. A szavazáson Csepel lakosságának 59,38 százaléka vett részt, döntő többségük - 91 százalékuk - nemmel szavazott Csepel önállósulására. Csepel ön- kormányzata úgy véli: a szavazás eredménye nem jelenti azt, hogy Csepel, mint külső kerület ne élvezne továbbra is önállóságot. A fejlesztések megvalósításáról októberben kezdik meg a tárgyalásokat. Honvédségi vezetési gyakorlat A Magyar Honvédség éves kiképzési tervének megfelelően vezetési gyakorlatot tartanak a katonai gépjárművezetők szeptember 29. és október 15. között az ország közútjain. A Magyar Honvédség közlése szerint a menetoszlopok esetenként sebességcsökkenést és forgalmi dugókat okozhatnak. Ezért arra kérik a gépjárművezetőket, hogy a menetoszlopok észlelésekor, az esetleges balesetek elkerülése érdekében, a KRESZ betartásán túl is fokozott óvatossággal közlekedjenek. Halálos baleset T olnanémediben Tegnap, hajnali négy órakor Tolnanémedi belterületén halálos kimenetelű közlekedési baleset történt. B. Gy., 22 éves ercsi lakos személygépkocsival nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt, ennek következtében egy kanyarban kisodródott, és az árokba hajtott. A gépkocsi vezetője életét vesztette, utasai közül G. I., 21 éves ercsi lakos életveszélyes, míg G. K., 21 éves ercsi lakos könnyű sérülést szenvedett. Göncz Árpád: Belső békességet az országnak Amerre csak az utóbbi útjaimon jártam - Fatima városától egészen a sámán szentélyig - mindenütt azt kértem Istentől, hogy adja meg Magyarország belső békességét... Mi szabadok vagyunk, mégis: soha nem szorultunk rá annyira a fogolyszabadító szent szűz támogatására, mint ma, mert a szeretetlenség béklyója szorít bennünket. Azt hiszem, hazánknak pillanatnyilag ez az egyik legnagyobb gondja - hangsúlyozta Göncz Árpád köztársasági elnök tegnap a Zala megyei Búcsú- szentlászlón, a Fogolyszabadító Boldogasszony tiszteletére rendezett egyházi szertartás végén mondott beszédében. A csaknem hatezer zarándok előtt rámutatott: a munkanélküliség, a szegénység és a szétzilált falusi élet szorító nehézségei mellett a legnagyobb baj, hogy egymás kezét nem tudjuk megfogni. Ezért nézzünk mindenek előtt önmagunkba: van-e bennünk belső békesség, mert másképp nem jutunk másokkal - az ellenségnek véltekkel is - békére és nem tudjuk felépítem ezt az országot. Szigmás siker a kézilabda NB I-ben Örömmámor a szekszárdi sportcsarnokban! Szeptember utolsó vasárnapján a kézilabda NB I-ben újonc Szigma-Szekszárd SC női együttese 21-15 arányban megszerezte első élvonalbeli győzelmét, a TFSE elleni találkozón. Mi tagadás, a szurkolókkal egyetemben vártuk már ezt a szekszárdi sikert, a továbbiakban sem leszünk azonban türelmetlenek. Jó napjuk volt egyébként az NB Il-es kézilabda csapatainknak is, sorozatban győztesként hagyták el a pályát. Ä kosárlabda NB I-ben már lényegesen kevesebb babér termett megyénk három együttese számára. Közülük csupán az Atomerőmű legénysége „állta szavát", pályaválasztóként begyűjtötte a két pontot a Soproni KC ellen. A Dombóvár Miskolcon, a Szekszárd pedig Kecskeméten „betlizett". A labdarúgó NB II-ben a Szekszárd nagy küzdelemben győzte le az ESMTK gárdáját, míg a Paks együttese Baján hagyta mindkét pontot. Az NB Ill-ban megszakadt a Gerjen veretlenségi sorozata, az újonc Döbrököz viszont győztesen tért haza Balaton- földvárról. (Sporttudósításaink a 6-8. oldalakon.) Dukai „átejti" Balogh kapust