Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-16 / 64. szám
1989. március 16. NÉPÚJSÁG 3 Európaiságunk jelképe 1848 Megemlékezések, koszorúzások szerte az országban (Folytatás a 2. oldalról.) korabeli jelmezeikben ők elevenítették fel a dicső március eseményeit, közös ünnepre csalogatva Hőgyész apraját-nagy- ját. Retkes István igazgató történelmet idéző beszéde után az iskolai sportpályára vonultak, ahol a kicsik csákókat, kokárdákat készítettek, még a nagyobbak az alagsori Länderer és Heckenast Nyomdában 1848-as kiadványokat, a Szózat, a Himnusz, a 12 pont szövegét sokszorosították. A Pilvax kávéházzá átalakított ebédlőben gyertyafény mellett süteményeket, üdítőitalkokat kóstolgathattak az édesszájú vendégek, az udva- • ron pedig a nevelőotthon citerazenekara muzsikált a tábortüzet körülvevő pajtásoknak, szülőknek, pedagógusoknak. Tamási Diáknapok Népünkért és hazánkért szólt a reggeli mise a katolikus templomban, majd 10 órakor a diáknapokat nyitotta meg Bakó Béla, a városi KISZ-bizottság titkára a művelődési házban. A fiatalok ezután - érdeklődésük szérint - az előtérben maradtak, és minijátszó keretében huszárcsákókat, kokárdákat készítettek, jelvényeket rajzoltak, az úttörőházba mentek, ahol „Követjárás" címmel játékos vetélkedőn vehettek részt vagy a nonstop vi- deovetítésre ültek be, megnézni többek között a tavalyi budapesti ünnepség részleteit. A közélet, a politika kérdései iránt fogékony diákok egy csoportja Varga János országgyűlési képviselővel találkozott, s számos, korosztályukat is érintő kérdést intéztek hozzá. Kíváncsiak voltak például arra, hogyan szavazott a A högyészi kis nyomdászok lapja többpártrendszer, illetve a dunai vízlépcső ügyében, szerinte milyen legyen az ország új címere, lenne-e a cserével járó kiadásokra fedezet, s kérték, szorgalmazza a parlamentben, hogy emelkedjen az ösztöndíjak összege. Délután Maksa Zoltán humorista szórakoztatta az érdeklődő közönséget, majd az iskolák kulturális bemutatója következett. A tanács, a párt és az egyház képviselőinek részvételével várospolitikai fórumot tartottak ezután, majd fáklyás felvonulás volt, mely a Kossuth téren ünnepi megemlékezéssel, koszorúzással a Pro Kultúra Humano Szövetkezeti Vegyeskar dalaival fejeződött be. A nap záróeseményeként a helyi fúvószenekar toronyzenét adott a városi tanács épületének tűztornyából. Borjád Petőf i-em léktú ra A hajdani árendátor méhese, a költői meditáció legmeghittebb emlékhelye körül, ami egyben Tolna megye irodalmi emlékhelyei közül a legkevésbé látogatott az év más napjain, most aránylag nagy volt a sürgés-forgás. A hagyományos március 15-i Petőfi-emléktúra eseményeinek kellős közepébe toppantunk. Sárszentlőrincen a költő emlékháza előtt zajlott le előzőleg a megemlékezés, itt, Borjádon pedig sorra tűntek fel a gyalogszerrel, kerékpáron, autóbuszon, stráf- szekéren érkező fiatalok, magánvállalkozásként még hátaslovakat is hoztak magukkal. A KISZ Tolna Megyei Bizottsága, a Tolna Megyei Tanács V. B. ifjúsági és sportosztálya, a Tolna Megyei Úttörőelnökség, valamint a kölesdi Béri Balogh Ádám Úttörőcsapat közösen rendezett ünnepségén Bacsa Ferenc előadói műsora nyitotta meg az események sorát: a Tamásiból, Paksról, Decsröl, Szekszárd- ról érkezett csapatok együtt énekelték, szavalták ütemes taps kíséretében a Nemzeti dalt, az előadó „valóban esküszünk rá? sokan vagyunk itt?” kérdéseire egy emberként válaszolva. A Himnusz ünnepélyes hangjaira az örökmozgó gyereksereg moccanás nélkül állt a verőfényes napsütésben; dr. Kiszler Gyula, a Hazafias Népfront községi elnöke emlékbeszédet mondott, a kölesdi negyedikes kisdobosok ünnepi műsorát a paksi középiskolásoké követte. Kiss Miklósné, a kölesdi úttörőcsapat vezetője elmondta: nagy izgalommal várták az ünnepet, a gyerekek takarították, csinosítgatták a méhest és környékét. Megtudtuk, hogy az úttörőcsapatok alapítványt hoztak létre a Petőfi-emlék- helyek felújítására, ápolására, a kölesdi és sárszentlőrinci úttörőtanács kezdeményezéséhez itt kívánnak párotló tagokat, üzemeket bevonni. Az összeg sorsáról az úttörőcsapatok, úttörőtanács, úttörőelnökség, a Hazafias Népfront képviselőiből alakult bizottság dönt, s hogy az adományokat Kiss Miklósné címére várják a kölesdi általános iskolába. Bár még nem érkezett el a koszorúzás ünnepélyes pillanata, a méhesbe, a lírai csend apró szentélyébe egymás után léptek be a gyerekek, felnőttek. Mindazok közül, akik március 15-én itt akartak találkozni Petőfi Sándorral, a legfiatalabb a négyéves Szabó Jutka volt. Édesanyjával együtt a kilencéves Somogyi Krisztina invitálására látogattak ide Sárszentlőrincről. Már-már sikerült rábírniuk a kislányt, mondja el itt, a méhesben a Nemzeti dal óvodában tanult első két szakaszát, amikor kiszólítottak a szabadba az események. Az utóbbi napokban elhangzott a kérdés: közel vagyunk, vagy távol Petőfi szellemétől. Ezen az ünnepélyes megemlékezésen úgy éreztük: közel, méghozzá meghitt közelségben. Devecseri Gábor sorai jutottak eszünkbe: „És mégis azt mondom, barátaim, legyen ez a hajlék kicsi, Petőfi benne el ne férjen, törjön belőle ki! Erőt öntsön szívünkbe és karunkba, mikor a zsarnokokra üt. Vigyétek őt mindenhová, lakjék Petőfi mindenütt!” Decs A falu lakói szerepeltek... A szereplők és a nézőközönség egyformán a falu népe volt. Történelmi játékkal emlékeztek meg Decsen nemzeti ünnepünkről, mozgósítva a település apra- ját-nagyját. A mise is fél órával előbb kezdődött, hogy mindenki ott lehessen a programon. A faluház udvarában nemzetiszínű zászlókkal feldíszített környezetben, korhű öltözetben, atillában és az elmaradhatatlan kokárdával léptek fel az amatőr szereplők közel ötszáz érdeklődő előtt. Végighallgatták, nézték az ismert történéseket, a forradalom lobogását, a híres szavalatot, Länderer nyomdájának lefoglalását, Táncsics kiszabadítását... egészen a szabadságharc bukásáig. Az előadást Dránovits István rendezte és kitűnő „színészeket” talált a helyiek közül. Meghitt, épp ezért igazi ünneplés volt Decsen, amit Nagy Zoltán tanácselnök megemlékező szavai zártak, átadva a teret az ifjú táncosoknak. A lányok sárközi viseletbe és a hagyományokhoz hűen nemzetiszínű szalaggal díszített tiszta fehér ruhába öltöztek ezen a napon... Az összeállítást készítették: Cser Ildikó, Czakó Sándor, Domokos Eszter, F. Kováts Éva, Gottvald Károly, Kapfinger András, Szabó Sándor, Szeri Árpád és Takács Zsuzsa. Mit engedünk- (nem tudni) a negyvennyolcból? Úgy tűnik, darázsfészekbe nyúltam. Pedig a cél teljesen hétköznapi volt. Az érdekelt, a mai fiatalok mit tudnak az 1848-49-es forradalom és szabadság- harc eseményeiről, az abban szerepet vállaló emberekről. Az akkori reformgondolatokból mit képesek napjaink gyakorlatába átültetni. A kérdések megválaszolására a legegyszerűbb módszert alkalmaztam. Nyolc kérdést összeírva röpdolgozatot írattunk egy általános iskola hetedik, egy nyolcadik és egy gimnázium negyedik osztályának tanulóival. A kérdések: 1. Mettől meddig tartott az 1848-49-es forradalom és szabadságharc? (A napra pontos választ kérünk.) 2. Ki volt és hol született Csapó Vilmos? 3. Mi az a Pilvax, miről híres? 4. Ki volt és hol született Perczel Mór? 5. Az aradi vértanúk közül hányat tudsz felsorolni? 6. Mi különbség van haza és nemzet között? y. Helyesled-e, hogy március 15. munkaszüneti nap, november 7-e pedig nem? (Rövid szöveges indoklást kérünk.) 8. Ma mit értesz hazafiság alatt? Előttem tornyosulnak a dolgozatok, ha akarom, lelkesedek, de elkeseredésre legalább annyi az okom. Mert öröm, hogy az általános iskolások az aradi vértanúk közül ismernek néhányat. A jobbak, a , történelem iránt - bizonyára - jobban érdeklődök négy-öt nevet is fel tudnak sorolni. Öröm, hogy a gimnazisták némelyike mind a tizenhárom nevet ismeri. (Tegyük szívünkre a kezünket: hány felnőtt nem tudná felsorolni.) Ám történelemoktatásunk hiányosságai, a világnézeti nevelés hibái szintén napvilágra kerültek a dolgozatokból. Attól, hogy a Pilvax kávéház szerepéről szinte mindenki tudott, igazán nem vagyok meghatva, mint ahogy az sem érdem, hogy a forradalom és szabadság- harc kezdetét március 15-re datálták. A befejezés annál bizonytalanabb. Elfogadom a világosi fegyverletétel időpontját, bár tudjuk, hogy utána még több vár, erődítmény tartotta magát és elfogadtam - volna - az aradi tizenhárom meggyilkolásának időpontját is. De emellett számtalan - valószínűleg légből kapott - válasz is szerepelt. Nagyobb gond, hogy Csapó Vilmosról, a dunaszentgyörgyi születésű nemzetőr őrnagyról, az ozorai győzelem egyik fő részeséről talán ha öten hallottak. A rangját többen hadnagynak jelölték. (Bizonyára az ősi diákszokás szerint egymás dolgozatát másolták.) Csak a tényszerűség kedvéért írom, hogy 1848. november 3-tól honvéd ezredes a rangja. Itt élt Tolna megyében, itt vitte véghez Európára szóló hőstettét, és itt felejtettük el. Alig száztíz évvel a halála után. A másik 48-as hős Perczel Mór valamivel jobban járt. Róla tudni véli egy gimnazista, hogy: „Bonyhádon született, egy közgazdasági szakközépiskolát neveztek el róla." De ne legyünk igazságtalanok Perczel Mór tábornok katonai pályafutása a megkérdezettek harminc százaléka előtt ismert. Még azt is tudják (számomra új, ellenőrizetlen adat), hogy a család utolsó leszármazottja Dunaföldváron él. De őt is hadnagynak titulálták többen, akiről elmondják, hogy „vezető személyiség”. Mindenesetre nem merült annyira feledésbe, mint dunaszentgyörgyi születésű bajtársa. (Akivel mellesleg az ozorai sosemvolt csatában való szerepük elsődlegességét vitatták.) Azaradi vértanúk nevének ismeretéről már szót ejtettünk, viszont ugyanilyen kérdés a haza és a nemzet közötti különbség ismerete. A sok üresen hagyott, megválaszolatlan kérdés után idézzünk néhányat: „A nemzet egy nyelvet beszélők csoportja, a haza pedig az emberek szülőhelye." „A haza az a hely, ahol születtem és ahol élek. A nemzet a határon belül élő, azonos nyelvet beszélő népek összessége." „A nemzet az egy nyelven beszélő, egy adott ország területén élő lakosság ösz- szessége. A nemzet egy része élhet az országhatáron túl is, mint nemzetség. A haza egy adott nép élőhelye, országa, az a hely, ahoi dolgozni, élni kell az egyénnek. A nemzetiség számára is jelenthet „idegen” ország hazát." NEMZET: az emberek történelmileg kialakult tartós közössége, amely a nyelvnek, s területnek a gazdasági életnek és a kultúra közösségében megnyilvánuló lelki alkatnak közössége alapján keletkezett HAZA: az ország a maga történelmileg kialakult földrajzi, társadalmi, politikai és kulturális viszonyaival, amelynek sorsával, fejlődésével valamely nép élete, munkája, harca a történelem során a legszorosabban összefonódott.” (Új Magyar Lexikon 5., 3. kötet) Megvallom a legjobban érdeklő kérdés számomra a hetedik volt. Az, hogy gyermekeink érzik-e november 7. jelentőségét. A legnagyobb csalódást is ez a kérdés okozta. Felismerni, hogy november 7-e a nemzetközi proletariátus ünnepe, hogy a szocializmus születésnapja, hogy a szocialista forradalom, tehát minden szocializmust építő ország ünnepe, csak néhány gyereknek adatott meg. A százhúsz megkérdezett döntő többsége azt mondta: „Helyeslem, hogy március 15. munkaszüneti nap és november 7-e nem. Szerintem ez a Szovjetuniónak a nemzeti ünnepe, nekünk igazán közünk hozzá nincs. ” „Mi nem vettünk részt az orosz forradalomban, ezért nem is kell megünnepelnünk." „A márciús 15-e legyen, mert november 7. az oroszok ünnepe én pedig nem szeretem az oroszokat. ” „November 7-e nem is kötődik Magyar- országhoz, nem is a magyar nép ünnepe." „Mert március 15-e saját nemzetünk ünnepe, november 7-e pedig „felsőbb utasításra ” kötelezően átvett (más nemzet ünnepe) ünnep, a szocializmus születésének az ünnepe egy más nemzet ünnepe." A fentiekhez - úgy hiszem - nem kell kommentár. Egyértelműen jelzik történelemoktatásunk, világnézeti nevelésünk hiányosságait. És végül a mai hazafiságra vonatkozó kérdések: „Ma az számít szerintem hazafinak, aki nemcsak szónokol, hanem tesz is valamit az ország ügyében. Lehet, hogy nagyobb hazafi aki emigrált és külföldön minden lehetőséget megragad, hogy Magyarország nemzetközi tekintélyét növelje, mint aki itthon él és a maga hatalma és társadalmi helyzetének megtartása érdekében az ország válságba juttatására is képes. ” „Számomra nem sokat jelent ma a hazafiság, nem érzem magam ennek a hazának a gyermekének."(!) „Sajnos ma már ennek a szónak nincs jelentősége. Régebben sokkal komolyabban vették, mint ma." „Erről nem akarok nagy szavakkal beszélni, de ha külföldön járok, mindig előjön egy érzés, ami azt hiszem, a hazafiság érzése." „Hazafiságot ma mindenki másképp fogalmazza meg. Lehet az is, hogy egy diák jól tanul, a felnőttek jól dolgoznak. Hazafiságot hovatartozásunkat mások előtt (pl. külföldön) sem tagadjuk meg." „Azt, hogy valaki a NÉP érdekében cselekszik. (És nem mindig a szocializmus rögeszméi szerint.) „A mai hazafiak megpróbálnak segíteni a hazán, nem disszidálnak, nem bűnöznek, segítik a bűnözőket elfogni. Ahhoz a szervezethez tartoznak, amely az ország jövőjét biztosítja. Ez nem feltétlenül a kommunista párt. Azokat az embereket elküldik a vezető posztokról, akik nem képesek a haza érdekében dönteni.” Itt tulajdonképpen véget érhetne ez az írás. Az idézetek önmagukért beszélnek. De könyörgöm, ne azt vonjuk le tanulságul, hogy az iskola megint rosszul nevelt. Mi rontottunk el valamit. A százhúsz dolgozatból nagyon sok a szívmelengető, optimizmusra késztető. De vannak elkeserítő válaszok is. Olyanok, amiért a család, (kihallatszott a szülő véleménye is), a társadalom és az iskola egyaránt felelős. Nemcsak a tájékozatlan gyermek a hibás. TAMÁSI JÁNOS A faluház előtt
