Tolna Megyei Népújság, 1988. április (38. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-23 / 96. szám

1988. április 23. KÉPÚJSÁG 5 Állami díjasaink Togóban is olvassák Márton János Legalább két hete készültem a találko­zásra, ám Márton János, a Paksi Atom­erőmű Vállalat beruházási igazgatója több ezer kilométert utazott ez idő alatt. Mindenféle szakmai okból a Szovjet­unióban, Finnországban, illetve Fran­ciaországban járt. Útja, mint említi a paksi atomerőmű további bővítésével függött össze, s mindjárt hozzáfűzi, amúgy nem túlzottan sokat jár külföldre.- A magyar ipar számára a négy paksi blokk jelentette a nagy pontosságú mun­kavégzés megtanulását. De ha vissza­gondolunk az elmúlt évekre, ma is azt kell, hogy mondjam: a kivitelezési időt te­kintve nemálljuka versenyt a nemzetközi mezőnyben. Ezért is bír hallatlan fontos­sággal, hogy beleférjünk abba az időin­tervallumba, amit megjelöltek számunk­ra, miszerint az első ezer megawattos blokknak 1995-ben termelni kell. Ehhez viszont fel kell nőni az előkészítéssel, a szervezéssel, a beruházásigazgatással, az építéssel és szereléssel foglalkozók­nak. Egy ekkora beruházás már nem em­berléptékű. Ez bebizonyosodott az előző blokkok építésénél, azért született három esztendővel ezelőtt a PAV-nak az a felis­merése, hogy a beruházást nekünk kell integrálni, pontosabban kényszerűség­ből mint megrendelő, számos fővállalko­zói feladatot magunkra vállaltunk. A beruházási igazgató részéről még csak véletlenségből sem hangzik el a fel­tételes megfogalmazás. Minden a felada­tok gigásziságával, s személyes ke­ménységével mágyarázható. Megemlíti, hogy az idei és az elkövetkezendő három esztendő ugyancsak szorított lesz, ez idő alatt minden lényeges szerződést meg kell kötniük. Az imént keménységét említettem, és ehhez hadd fűzzem hozzá: Márton János igen határozott középkorú férfi. Mindeh­hez, nagy valószínűség szerint, nyírségi indíttatása is hozzájárult. Ugyanis Nyír­bátorban gyerekeskedett. Szülei ker­tészkedésből tartották fenn magukat és a három gyereket: a jonatán alma biztosí­totta számukra a megélhetést.- Az általános iskolát és a gimnázium három osztályát szülőhelyemen végez­tem. De mivel renitens gyerek voltam, így az utolsó évet a nagykállói gimná­ziumban fejeztem be, ott érettségiztem. Ezek után két évi tanulás következett a járművillamossági-szerelő szakmá­ban, Piliscsabán... Még sorkatonai szolgálatot teljesített, amikor felvételt nyert a Budapesti Mű­szaki Egyetem villamosmérnöki karára, amit levelező tagozaton végzett el. Mindig is reál érdeklődésű volt, a humán tár­gyakkal volt inkább gondja. Szavaival élve, nagy kudarca, hogy nincs nyelvér­zéke, így aztán ezen a téren nem tudott előrébb lépni. Nem úgy a szakmájában, amelyen kívül szinte más nem is létezik számára. Első munkahelye a kazincbar­cikai Borsodi Vegyi Kombinát lett, de dolgozott az Erőmű Beruházási Vállalat­nál mint üzembe helyező, ott volt a száz­halombattai és leninvárosi erőművek építésénél. Minden valószínűség szerint ezért is figyelt fel rá tíz esztendővel ez­előtt Pónya József, a PAV vezérigazgató­ja, aki Paksra hívta folyamatirányítási osztályvezetőnek.- Ahogy visszaemlékezem, egy esz­tendő múltán az üzembe helyezési főosztály szervezését bízták rám, akkor említette a vezérigazgatóm: „Innen kezd­ve már nem vagy a korábbi szakember, hanem dolgoztatnod kell!” Annak idején elég nagy volt a káosz a beruházásnál, óriásiak voltak a késések szinte minden területen. Akkor vettük át a voronyezsi szervezési és oktatási szisztémát, többek között.- Önt ismereteim szerint nem kedvelik túlzottan a kollégái. Mindez nem zavarja?- Nézze, kétségkívül van bennem egy kíméletlen eredménycentrikusság. Azon a területen, ahol dolgozom, nem lehet demokratizmus a munkát illetően. Ebből következik, hogy időnként diktatórikus lépéseket is meg kell tenni. A minőség, a precizitás nem tűri a kompromisszu­mokat. Márton János, április negyediké alkal­mából vehette át a megosztott Állami Dí­jat, ami a III. és IV. blokkokra kifejlesztett információs számítógéprendszer létesí­tésében kifejtett tevékenységének elis­merését jelenti. Természetesen e magas kitüntetés egy igen összehangolt team-munka eredménye, melyben nagy szerepe volt az MMG-nek, a Villamosenergia-ipari Kutató Intézetnek, a KFKl-nak, a Mé­rés és Számítástechnikai Kutató Intézet­nek és nem utolsósorban a Magyar Villa­mos Művek Trösztnek. A beruházási igazgató ma is örömmel emlékezik arra, mikor a kormány vezetői, gratulálva az Állami Díjhoz, Paksról és a magyar ener­getikai rendszerről szóltak, érződött, hogy a téma jó ismerői. Márton János ugyan Szekszárdon la­kik családjával, ám ennek ellenére még mindig meghatározó számára, hogy hon­nan indult. Talán ez is közrejátszott ab­ban, hogy egyik kollégájával közösen parasztházat vett Györkönyben, s kevés szabadidejét ott tölti el. SALAMON GYULA Legindaj Legajoj - újság az eszperantistáknak Kevés Tolna megyei sajótermék büsz­kélkedhet azzal, hogy nemcsak határain­kon belül, hanem azokon kívül is érdek­lődnek iránta. Ezen ritka kivételek közé tartozik a Magyar Eszperantó Szövetség Tolna Megyei Bizottságának kiadványa, mely Szekszárdon jelenik meg és a Le­gindaj Legajoj elnevezést viseli.- Olvasásra méltó olvasmányok - így lehetne lefordítani a címet - mondja Szi­lágyi Mihály, a lap felelős kiadója. - Sze­retnénk hinni, hogy akik kezükbe veszik a Legindaj Legajojt, egyetértenek ezzel a megállapítással. A kisméretű iskolai füzetre emlékezte­tő újság első számát 1986-ban vehették kezükbe a reménység nyelvének hívei, négy vállalkozó szellemű eszperantista, a fővárosban élő Demeter Anikó, a szek­szárdi Várady Zoltán, Szilágyi Mihály és Székely Éva munkájának eredménye­ként. Annak ellenére, hogy - elsősorban anyagi okok következtében - évente mindössze két alkalommal jelent meg a kiadvány 100-100 példányban, a hire hamar elterjedt és várakozáson felüli si­kert aratott. A széles körű eszperantista kapcsolatoknak köszönhetően eljutott Finnországba, Izraelbe, Kanadába, Ausztráliába, sőt, több példányt kértek az Afrikában található togói eszmetársak is. Az már szinte természetes, hogy Magyar- országon pillanatok alatt elkapkodják - már akik hozzájuthatnak a becses „kincshez”.- Mindez valószínűleg annak köszön­hető, hogy a minőséget, a színvonalat szem előtt tartva érdekes és könnyen ért­hető cikkeket közlünk - folytatja Szilágyi Mihály. - Szerencsére van miből válogat­nunk, hiszen a megyeieken kívül az or­szág különböző településein - többek között Budapesten, Miskolcon, Pápán, Szombathelyen - élő eszperantistáktól kapjuk az Írásokat. De küldött nekünk anyagot az angol Bemard Golden nyel­vész is, ő jelenleg Veszprémben él, s tag­ja a párizsi Eszperantó Akadémiának. Ez a legnagyobb kitüntetések egyike. A Legindaj Legajoj legutóbbi számá­nak 36 oldala több meglepetéssel, igazi csemegével szolgál az olvasónak. A szépirodalom és nyelvtudomány rovat két Petőfi-vers Lengyel Pál, a neves szek­szárdi nyomdász által készített eszpe­rantó fordítását tartalmazza. Ízelítőül elő­ször két sor magyarul: „Megfagy a szív, ha nem szeret, és ha szeret, megég". Ugyanez eszperantóul így hangzik: „Frostigas la koro, se gi ne amas, kaj, se amas, §i forbrulas”. A finnországi lappeenrantai testvér­csoport a Kalevala egy részletének esz­perantó változatát küldte el. Több írás is foglalkozik a múlt év nyarán Lengyelor­szágban megtartott eszperantó világ- kongresszussal. A lapot interjúk, tanul­mányok, mozgalmi és sporthírek, rejtvé­nyek és humoros történetek teszik színe­sebbé. A Legindaj Legajoj azonban - hiába számít a Budapesta Informilo és Hungara Vivo, valamint a Debrecena Bultenoval együtt országos terjesztésű kiadványnak - súlyos gondokkal küszködik. Bár az SZMT és a Mészöv a lehetőségeihez mérten támogatja a lapot, a jövőben na­gyon is elképzelhető, hogy a támogatás mértéke csökkenni fog. A Tolna megyei eszperantisták folyóirata már eddig is társadalmi munkában készült, a szerzők egy fillér honoráriumot sem kaptak. Az amúgy is mélyen leszállított költségek csökkentésére nincs lehetőség. Éppen azért az sem kizárt, hogy ez évben már csak egy alkalommal jelenik meg a Le­gindaj Legajoj - s ezt nemcsak az eszpe­rantó hívei sajnálhatják. SZERI ÁRPÁD--------------------- 1 T izenkét év alatt „felnőtt” a CSIV dombóvári gyára Biztos exportpozícióban Nem lehet csavart kapni a boltokban, sokszor 50-100 kilométert kell autókáz- ni, mire a keresett kötőelemre ráakad a vevő. A Csavaripari Vállalat 4. számú dombóvári gyárának igazgatója, Katona László kettős okát látja a hiánynak:- Tény, hogy a pillanatnyilag jelentke­ző igények magasabbak mint amire a je­lenlegi kapacitás fedezetet nyújt. így for­dulhat elő, hogy a kisszériás igényeknél nemet kell mondanunk. A vállalat vezeté­se foglalkozott a kérdéssel, hogyan le­hetne a megnövekedett igényeknek ele­get tenni. És nemcsak gondolkodott, de tett is, hiszen már a második hullámát éljük a kapacitásbővítési beruházásaink­nak. Az első, három év alatt befejezett programot, ami 1983-1986-ig tartott, és szovjet gépek megvásárlására épült, most egy nyugatnémet, lízingeléssel végrehajtott program követi. Részben új, részben már használt, de kiváló állapot­ban lévő, korszerű, nagy termelékenysé­gű gépekről van szó. Az idén lebonyoló­dó, 120 millió forintos beruházást jelentő programban mi 5 gépet kapunk az elkö­vetkezendő hetekben. A gyár 350 dolgozója 35 éves átlagé­letkort vallhat magáénak. Az egy főre jutó átlagkereset Dombóváron 73 ezer forint. Mindez az eredményeikhez mérten igen alacsonynak tűnik. Fia azt vizsgáljuk, hogy 8 éve csak egymilliós nyereséget tervezett a vállalat a dombóváriaknak, és ők hoztak 9,5 milliót, míg az idén már a ta­valyi értékrend számadataiban ugyanez 32 millió plusz, akkor kiderül, jól dolgozik a kollektíva. Igaz, nézhetjük azt is, hogy 5 év alatt 10 százalékos bérfejlesztést haj­tottak végre, ami aránylag jónak mond­ható, de a gondot inkább az okozza, hogy igen alacsony - 40 ezer forintos - bérről indultak. Persze, így mikor érik utol ma­gukat?! Plusz egy-két „menet” A hatalmas üzemcsarnokban pokoli a zaj. Olajgőz száll s a füldugó is elkel. A' húzott anyagból rövid úton lesz itt csavar. A gép mellett Atkári Sándor gépbeállító, régen begyakorlott, ezerszer ismételt mozdulatokkal a dán exportra készülő végtermékek minőségét ellenőrzi. Na­ponta 150-200-szor. „Ha export, ha nem, adjon a munkás magára” - mondja. Az első hibás darab után kapja a gép a stop jelzést. Atkári Sándor Pestről jött „haza”, Dombóvárra. Döbröközi, csak Pestre nősült, ott dolgozott az anyaválla­latnál 15 évig. „Szorgalmas, jó munkás - mondja róla Tóth István főmérnök. - Olyan, akit bárhová oda lehet állítani.” Kérdem tőle, hogy mennyi a kereset. - „Nyolc-kilencezer körül alakul, de majd talán lesz jobb is, ha beindul itt is a gmk. Havonta 260 órákat dolgoztam Pesten. Csak aludni jártam haza. 160 óra mun­kaidő, 50 túlóra is összejött és 50 volt gmk. Ott éltem a gyárban, vittem haza 24-26 ezreket, de a lakást a fővárosban fönntartani... A testvéremnél lakunk. A kertben minden megterem, olcsóbb, nyugodtabb az élet itthon. Igaz, először mondogatták a többiek, minek és mire jöttem ide. A kevésre? Lakást is kapunk hamarosan, segít a gyár is.- Az új gépekkel 10 százalékos kapa­citásbővülést érünk majd el a fél év után- mondja Tóth István főmérnök. A dombóváriak a hagyományos ter­mékcsoportból is többet gyártanak, mint eddig, mégpedig 23 százalékkal. Pestről kaptak ehhez gépet, és most a plusz tíz százalék bővüléssel együtt már kedve­zőbb képet mutathat a gyártási lista. Ami­kor öt éve kezdte a vállalat a kapacitás- bővítő beruházást, egyszerűen nem akadt vállalkozó a Szovjetunión kívül, aki elvállalta volna a gépek gyártását. Végül is a gépek hetven százaléka érkezett meg a szovjet partnertől, és az időará­nyos szállítások is akadoztak. A beruhá­zás célja csak részben valósulhatott így meg, ami a mai csavarhiány okai közé tartozik. Akkor mégis nagy segítség, a biztos jövő volt ez az üzlet. Kiegészítve a mostani lízingeléssel, a korszerűség, a gyorsaság felé, a piacra való reagálás fe­lé léptek a vállalati vezetők.- Igyekezetünk majd 1988. második felében és 1989-ben fog látszani az ellá­tásban - mondja Katona László igazgató.- Ekkora kötőelemínségre még soha nem akadt példa. Ellátni a hazai piacot tökéletesen már azért sem tudják, mert komoly exportkötelezettségeik vannak, ami pedig a népgazdasági egyensúlyhoz teszi hozzá a maga részét. Amit tőkés exportra gyártanak Dombóváron, az itt­hon most éppen hiányzik. A belföldi hiányt csehszlovák, bolgár üzletekkel igyekeznek kompenzálni. Bolt nyílik Dombóváron A gyár igyekezett mindig eleget tenni az exportorientált termékeket gyártó nagyvállalatok, gyárak igényeinek. Az Ikarus, a Rába vagy éppen a Csepel csa­varhiány miatt nem volt gondban, viszont az utca embere, az egyéni építő, a bolt­ban széttárt kezű kereskedőkkel találko­zott.- Kereskedői érdektelenséget is látok ebben - mondja az igazgató - mert amíg tartós fogyasztási cikkekkel ugyanakko­ra árbevételt lehet elérni, mint 10 tonna csavarral... Nem kívánunk kereskedelmi vállalattá válni, de boltot nyitunk Dombó­váron, éppen e hónap 28-án. Kötőelem- szaküzletet. Az első közös üzemeltetésű a dombóvári bolt lesz, így a vállalat és a gyár 50-50 százalék részesedéshez jut majd. A budapesti Mester utcai, és a szentendrei üzlet után ez lesz a harmadik ilyen jellegű boltunk. A tizenkét éve épült gyár lassan kinőtte önmagát. Ha azt is nézzük, hogy két ter­mékcsoportra építették és ez a szegecs­gyártás, valamint a facsavar gyártása volt... (Ma már, a fémek ragasztásának korszakában elavult a szegecselés.) Azóta ötféle termékcsoport készül itt, a 400 millióból 900 millió darab lett a ter­melési mennyiség, ami a lizinggépek beérkezése és beindulása után az egy­milliárdot is eléri majd. A szovjet gépek érkezése után már gombostűt is nehéz volt az üzemcsarnokban leejteni. Magya­rán, zsúfolt volt, 1980-tól a hatlapú csa­vart, majd 1987-től a drótárut is itt gyárt­ják, újabb 15 gépen. Mit lehet erre lépni? Az alapanyagigény évente 3 ezer tonna (130-150 vagon), a nagycsarnok, amely 1000 négyzetméteres, az alapanyag tá­rolására szinte luxuskörülményeket biz­tosított. Építettek mellé - illetve most épí­tik - újabb 1000 négyzetmétert, házon belüli költözéssel, átcsoportosítással, 13 millióért, újra jó körülményeket teremte­nek. Katona László igazgató vesszőparipá­ja mindig a soklábon állás volt. Sokat vi­táztak vele, fújtak rá, mondván a sok munka mellé még többet idehoz, kímélet­lenül hajt...- Előre kell nézni. Egyszer bedugul a piac, átalakul az ipari termelési szerkezet - mondja. Megkötötték az exportszerző­déseket, ami hosszú távra szól. Biztos üzlet az NSZK-partnernek is és a dom­bóvári gyárnak is. Az induló egymilliós tétel, ami ma van, hamarosan 14-15 mil­liós igény lesz. Biztos exportpozíció. Gondjuk azért akad. A jól kvalifikált munkaerőt elcsábítja a kétszer-három- szor annyit fizető kisszövetkezet, a ma­szek, a gmk. Erre mondta az igazgató, hogy versenyezni csak akkor lehet - ha ugyanarról a startvonalról, egyszerre kell indulnia mindenkinek. A gyár termékeinek 80 százalékát gal­vanizálják. Jánosházán. A környezetvé­delmi előírások olyan szigorúak, hogy nem tudnak galvanizálót építeni, inkább úgy végeztetik ezt a munkát bérmunká­ban. Amikor elköszöntem, éppen a jános- háziak érkeztek. Vajon miért?! Április közepén talán nem is nehéz kitalálni? Megszűnt az árstop. SZABÓ SÁNDOR A Leg indaj Legajoj borítólapja

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom