Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-04 / 234. szám

1986. október 4. "népújság 11 A Duna mentére ismét csend borul A romokban heverő földvári vár rajza Szemelvények a török kiűzésének Tolna megyei eseményeiről az újpalánkai Sárvizhídig jutottak el, és mintegy 30-an át is keltek rajta, de a tatá­rok végül is visszaszorították őket. A nagyvezír a sereggel ekkor már Eszéken is túl járt. A keresztény hadvezetést nyugtalanította a közelgő ősz, mégis úgy határoztak, hogy lebontva az alföldi ol­dalra átvezető pontonhidat, azt úsztatva megindítják dél felé, maga a sereg pedig előre nyomul a Sárvízig. Földvár, szeptember 13-14. A megyénk területére a reggeli órák­ban érkező keresztény csapatok „a Buda ostromakor a töröktől felhagyott" várost és magát a földvári palánkvárat is romok­ban találták. A Heuster főkvártélymester vezetésével előre küldött szálláscsinálók ezért a szálláshelyeket csakúgy, mint Pentelén, itt is a településen kívül jelölték ki. A térképlapon jól látható a bajor vá­lasztó védőpalánkkal is ellátott főhadi­szállása a menettábor elején és a másik kevéssé díszes tábor attól hátrább észak felé. A felégetett településen felismerhető az egykori török palánkvár négy bástyá­val, szárazárkaival és a romjaiban is je­lentős toronnyal, mely a vár központi épülete volt. Ez azonos a ma is álló XVI. század elején épült vártoronnyal, melyet a helyi névhasználat szerint Öregtorony, Csonkatorony, - vagy utalva egykori sze­repére - Töröktorony néven ismerünk. Ide a földvár alatti táborba érkezett meg két „átfutott” azaz a török területek­ről átszökött magyar, akik jelentették, hogy az ellenség „Sexar-t, Uypalánkát és Bayát elégette és szándékoltak mindent elpusztítani, mert mindent itt kell hagy­niuk. ” Bölcske és Madocsa között, szeptem­ber 15-16. Mindössze egy napot töltött a sereg a földvári táborban és már a következő na­pon, szeptember 14-én tovább indultak a Duna mellett dél felé. Diani naplója sze­rint „Pax"-ig nyomultak előre, ahol a na­pot a víz, a bőségesen talált fa és a meg­érkezett takarmány miatt pihenéssel tölt- hették. Lehetséges, hogy az előőrsök eljuthat­tak azon a napon Paks alá is, mégis felte­hetően tévedett a naplóíró. A térkép dátumozása szerint ugyanis szeptember 15-16-án még a Pakstól északra húzódó síkon táborozott a sereg, de ugyanerre utal a Le Journal tudósítása is, mely sze­rint szeptember 14-én a császári és szö­vetséges hadak „Pöstkhyre" mentek. A név a Bölcske helységnév torzított alakja, tehát azonos a település a 19. sz. térkép­lap ugyancsak torzítva „Potza” néven jel­zett falujával, mely közvetlenül a Duna partján feküdt „Maduscha "-tói néhány ki­lométernyire északra. A bölcskei táborban különösebb ese­mény nem történt, az itt készített térkép mégis érdekes számunkra, mert meg­tudjuk róla, hogy míg Bölcskét teljesen leégették a tatárok, addig Madocsán csupán az erődített templom és néhány ház esett áldozatul a gyújtogatásnak. Kü­lön értéke e rajznak, hogy ez az egyetlen fennmaradt ábrázolása a XVI. sz. elején megerősített nagymúltú apátsági temp­lomnak, melynek építésére még 1147- ben nyert Géza királytól engedélyt a Bi- kács nemzetség egyik tagja, s mint ilyen, egyik legkorábbi nemzetségi monosto­runknak számít. A madocsai erödtemplom rajza POT Z CA Lassan veget ér az ünnepség és ren­dezvénysorozat, mellyel Buda visszafog­lalásának 300. évfordulójára emlékezett az ország és velünk együtt egész Európa. A sokak által és sokféleképpen méltatott esemény egyben kezdet is volt. Kezdete egy ugyancsak sok vérrel és könnyel kí­sért változásnak, melynek során hazánk lassan ugyan, de végre megindult a nagy átalakulás útján, hogy lépésenként csök­kentve a másfélszázados lemaradást, egy újabb 150 év elteltével ismét Európa részének érezhesse magát. Buda sikeres bevétele nemcsak a bu­dai törököknek, zsidóknak, délszlávok- nak jelentett - az elfogultnak egyáltalán nem nevezhető nyugati szemtanúk sze­rint is - tragikus napokat, de paradox módon megpecsételte a Budától délre a Duna jobb partján lévő települések sor­sát is. Buda elestének hírére a felmentő se­reggel amúgyis késve érkező nagyvezír - mentve egyszersmind az egyre gyengülő birodalom még ütőképesnek számító se­regét - sietve vonult dél felé, hogy majd az eszéki hídon átkelve elhagyja a Du­nántúl területét. Ennek a pusztítva, gyújtogatva elvonu­ló seregnek a nyomába szegődött - több napi járóföldnyi hátránnyal - a győztes keresztény sereg egy része II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem és Bá- deni Lajos őrgróf vezetésével, hogy a fel­hagyott területeket elfoglalja és a még tö­rök kézen maradt várakat megostromol­ja. A sereg útjáról két szűkszavú leírás - Miksa Emánuel történetírójának Daiani- nak naplója és a Le Journal című francia nyelvű újság - ad hírt számunkra, vala­mink egy kevéssé ismert térképsorozat, melyet olasz hadmérnökök készítettek a sereg útjáról és az elfoglalt szálláshe­lyekről. Most ezek segítségével követjük nyomon a megyénket érintő eseménye­ket: Az első Tolna megyei vonatkozású adatok a pentelei (ma Dunaújváros) tá­borból származnak, ahová 1686. szep­tember 9-én érkezett a keresztény sereg. Ide-tért meg az a portyára előre küldött 300 magyar lovas, aki jelentette, hogy-1ADV5 CHA A, A tatárok által feldúlt Bölcske (Folytatás következik) Dr. GAÁL ATTILA Liszt Ferenc emlékezete III. Budapest-Róma Weimar 1861-ben Liszt elhagyta Weimart. Hosszabb római tartózkodás követke­zett. Befejezte a Szent Erzsébet legendája című, még Weimarban megkezdett ora­tóriumát, megírta a Krisztus-t (1862-66), s misét komponált Ferenc József magyar királlyá koronázására. E mű azonban 'csupán Erzsébet királyné közbenjárásá­ra hangozhatott el 1867-ben. Magyaror­szágra gyakran látogatott, nemcsak Pes­ten, számos városunkban ünnepelték. 1865-ben Rómában abbé lett. Az évtized végétől ismét rendszeresen visszatért Weimarba. 1871-ben Liszt, Ferenc Jó­zseftől királyi tanácsosi címet és évjára­dékot kapott. Megkezdődtek a csatáro­zások a Zeneakadémia megteremté­séért. Az intézmény 1875-ben nyílt meg Budapest belvárosában, a ma már nem létező Hal-téren. Bár Liszt az intézet ve­zetését nyomatékosan nem kívánta, s nyűgnek érezte, végül elvállalta az elnöki posztot. Gyakori távollétei idején az ügyek intézője Erkel Ferenc volt. Liszt fel­váltva tartózkodott Budapesten, Rómá­ban és Weimarban, mindenütt nagyszá­mú tanítványa körében. Leveleit olvasva megható, mily nagy felelősséget érzett a magyar zenekultúra fejlődésében meg­határozó szerepet játszó Zeneakadé­miáért. Ha éppen nem is voltjelen, tömér­dek levelében intézkedett, döntött el nagy és kisebb kérdéseket, mélyen át- érezte az intézet fontosságát. 1880-ban készült el a Zeneakadémia új épülete Bu­dapest legszebb útvonalán, a Sugár úton, (ma Népköztársaság útja), benne Liszt pompás új otthonával, amelyet hívei fényűzően rendeztek be a számára. (Az épület 1986 őszétől ismét a Zeneművé­szeti Főiskoláé, benne gazdag Liszt-mú­zeummal.) A tisztelet és megbecsülés megannyi külső jele sem feledtethette azonban az idős Liszt zeneszerzői elfele- dettségét, elszigeteltségét. Kései müvei visszhangtalanok egész Európában. Ezek az alkotásai szépszerével el sem hangzottak, a 20. század zenéjét előlege­ző újításait kora nem ismerte, s valószí­nűleg nem is értékelte volna. Mennyire jellemző cím: Hangnemnélküli bagatell. Ám az utolsó esztendők zongoradarab­jának egész formálása előremutató hangzása-dallamvilága még Liszt utó­korára sem volt hatással. Úgy látszik, Liszt művészete legkivált pianista-tanítványaiban él tovább, Euró­pában és a tengerentúl is. Századunk hangversenyéletében döntő szerepet játszanak olyan művészek, mint Eugen d’Albert, Conrad Ansorge, Ferruccio Bu­soni, Frederic Lamond, Emil Sauer, a ma­gyar zenekultúrában pedig Freund Ró­bert, Thomán István. Kedvelt tanítványa, August Göllerich gyorsírással feljegyezte Liszt tanítását, az óráin mondottakat. Kiolvasható e jegyzetekből, hogy a peda­gógus Liszt is messze megelőzte korát. Az elmagányosodáshoz hozzájárult megromlott kapcsolata egykori pártfo- goltjához, Richard Wagnerhez. Emberi­leg romlott meg e viszony, amikor Liszt leánya, Cosima Wagnerért elhagyta első férjét, a Liszt-tanítvány Bülow-t. De mű­vészileg is eltávolodtak, hiszen a mind nagyobb csúcsokra törő Wagner egyre kevésbé becsülte apósa zenéjét. Liszt ugyan ismételten elzarándokolt Bay- reuthba, miután jótékonycélú szereplé­seivel maga is hozzájárult a Wagner- színház felépítéséhez. S ott van 1882- ben a Parsifal bemutatóján. Wagnert az év végén látja utoljára, s 1883-ban, halál­hírét véve, több zongoradarabban is em­léket állít fiatalsága harcostársának. Liszt nemcsak Wagnert pártfogolta ne­héz napjaiban, hanem számos kortársat is. Talán nincs e korban még egy muzsi­kus, aki annyi zeneszerzőtársat segít, s tisztel meg a barátságával, mint Liszt Fe­renc. Chopin és Berlioz, Meyerbeer és Halévy, majd Smetana, az orosz Ötök, s a kor magyar muzsikusai, Erkel Ferenc, Mosonyi Mihály és társai, mind-mind kapcsolatban voltak Liszttel. Kései évei­ben Saint Saëns is ismerte, s Liszt Rómá­ban még Claude Debussy zongorajáté­kát is hallotta élete végén. Szinte jelké­pes, hogy a Wagner emlékének hódoló Liszt Ferencet Bayreuthban, az ünnepi játékokon éri 1886. július 31-én a halál. Sok méltatlan mellőzés után immár emlé­kének hódol London, Milánó, Párizs, s egykori viharos sikereinek sok más szín- tere BREUER JÁNOS LENGYEL PÁL a Az eszperantó nyomdászat úttörője 85 évvel ezelőtt Szekszárdon, a Babits Mihály utca 16. számú házban Lengyel Pál nyomtatni kezdte a világ akkoriban egyetlen eszperantó nyelvű folyóiratát, a Lingvo lnternacia-t. Ki volt Lengyel Pál? Szabadkán született 1868. április 1- én. Tizenöt évesen Szekszárdra került tanoncnak az Újfalusy-nyomdába. Se- gédi képesítése megszerzése után - a kor szokásait követve - vándorútra kelt. 1893-ban ismét Szekszárdon van, meg­nősül, majd 1895-ben önállósítja magát: nyomdát nyit. 1897-ben kezébe kerül Barabás Ábel kolozsvári újságíró eszpe­rantó nyelvkönyvéről szóló hírlapi ismer­tetés. Felkelti érdeklődését és rögtön rendel néhány példányt abban a re­ményben, hogy másokat is érdekelni fogja az új nemzetközi nyelv. Ám csaló­dott. A szekszárdiak különcnek, fantasz­tának tartották öt. Naplója tanúsága szerint két nap alatt annyira elsajátította az eszperantó nyelv alapjait, hogy levelet írhatott Paul Nylén- nek, a Lingvo Internacia uppsalai szer­kesztőjének, s megrendelte a folyóiratot. A Finnországban élő szerkesztő és a szekszárdi nyomdász között szoros ba­rátság alakult ki. Ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy 1899-ben, a pénzügyi válsággal küzködő lap nyomtatását és fi­nanszírozását Paul Nylén átadta Lengyel Pálnak. Rövid időre a lapszerkesztés is Szekszárdra került. 1901 őszéig a Mérey utca 7. számú házban, majd ettől kezdve 1904 szeptemberéig a Babits Mihály ut­ca 16. számú házban nyomtatták a Ling­vo lnternacia-t. Európa legtekintélyesebb eszperan- tista íróitól, költőitől és a mozgalom vezé­reitől szinte nap mint nap hozott levelet a posta. Egy idő múlva a bőség zavarán csak úgy tudott úrrá lenni, hogy kiadta a lap szépirodalmi mellékletét. Megsok­szorozta az előfizetők számát Spanyolor­szágtól Finnországig. Szekszárdon és környékén azonban csak néhány előfi­zetőt sikerült toboroznia. A fagyos előíté­let nem enyhült. 1903-ban új szerkesztő került a lap élére. A Párizsban élő Paul Fruictier és Lengyel Pál között egyre sűrűsödött a le­vélváltás. Mindkettő felvetette az eszpe­rantó mozgalom központi nyomdaalapí­tásának időszerűségét. 1904-ben annyi­ra jutottak, hogy felajánlották Lengyelnek a Párizsban létesítendő nyomda műszaki igazgatói állását. A magyar nyomdaipar megrendelési gondokkal küzdött. A szekszárdi Újfalusy és Bátor nyomda munkásai sztrájkba léptek, béremelést követeltek. Eközben a nyomdák lefaragták vállalási díjaikat, csak hogy megrendelésekhez jussanak. Ekkor érkezett a párizsi ajánlat, amit ak­kor sem utasított volna vissza, ha a hazai üzleti élet virul. Kiárusította felszerelését, majd családjával és hűséges segédjével, Seper Kajetánnal kivándorolt Párizsba. Tíz évet töltött Párizsban. A Sorbonne és a Panteon közelében bérelt házban működő nyomda ontotta az eszperantó kiadványokat. Az Európa 8 országából verbuválódott nyomdászok természete­sen eszperantó nyelven beszélgettek. 1905-ben megismerkedett Zamenhoftal, a nyelv megteremtőjével. Ugyanabban az évben beválasztották Lengyel Pált a Nyelvi Bizottságba, 5 év múlva az Eszpe­rantó Akadémia tagja lett. Magyarra for­dította Zamenhof Fundamento de Espe­ranto (az Eszperantó Alapja) c. művét. Magyar verseket és novellákat eszpe­rantóra fordított. Termékeny pályafutását derékba törte az I. világháború. Mint magyar állampol­gárt, a Franciaországban tartózkodó töb­bi magyar, német és osztrák állampol­gárral együtt internálták. A francia eszpe- rantisták, köztük két börtönör, igyekeztek enyhíteni sorsán, de az ott elszenvedett öt év felőrölte szervezetét. Utolsó éveit Budapesten töltötte. Kiadta az Eszperan­tó Nemzetközi Nyelv teljes tankönyv-ét és eszperantó nyelven írt Visszaemlékezé­seit. 1932. október 4-én halt meg. A rá­koskeresztúri temető ad neki örök nyu­galmat. A Hungara Heroldo (Magyar Hír­nök) gyászjelentés szerint: A szertartás alatt esett az eső, az ég is megsiratta öt. SZILÁGYI MIHÁLY Liszt Plotényi Nándor zongorista és Reményi Ede hegedűművész társaságában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom