Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-15 / 295. szám
DECEMBER 15 Névnap: Valér. A Nap kél 7.25 — nyugszik 15.53 órakor. CSÜTÖRTÖK A Hold kél 13.26 — nyugszik 1.49 órakor. Száztíz évvel ezelőtt, 1873. december 15-én született, és 1923-ban, 50 éves korában halt meg Kacsóh Pongrácz zeneszerző, ismert zenepedagógus. V _________y # KÖTÖ- és^ titkárnőképző tanfolyam kezdődik ma a dombóvári városi művelődési központban. ÖTÉVES a szekszárdi német nemzetiségi kórus, ebből az alkalomból rendeznek jubileumi estet szombaton Szekszárdon, a megyei művelődési központ színház- termében. A műsorban az ünnepeiteken kívül fellép a palotabozsoki vegyes kar, a bonyhádi fúvószenekar és az énekkar, a bátaszéki és a mórágyi nemzetiségi együttes. O A KISKÖZSÉGEKBEN élő időskorúak helyzetéről és a velük való törődés módszereiről tárgyalt tegnap a Hazafias Népfront megyei elnöksége. Tájékoztató hangzott el ezenkívül a népfront VII. kongresszusa óta végzett munkáról és a további feladatokról, valamint a fásítási akció állásáról. A MÓDOSULT a határidő. Február 15-ig meghosszab-: bították „Az év lakóháza 1983” című pályázat határidejét, amelyen a magánkezdeményezéssel épült lakóépületek alkotói, építtető, tervező ás kivitelező vehetnek részt. Részletes felvilágosítást a megyei tanács vb. illetékes osztáya és az I. fokú építési hatóságok adnak. + „HARéAZIK” a Balaton. Az utóbbi napokban tovább hízott a Balaton jégtakarója, ahogy a halászok mondják — már „beszél” is a tó. Az éjszakák és a nappalok hőmérsékleti különbségeinek hatására összezsugorodó, illetve kitáguló jégpáncél érdes hang kíséretében több helyen végigrepedt. A jégmező a repedéskor dur- rog, csattog. A repülőgépek úgynevezett hangrobbanására hasonlító dörrenést hárfákra emlékeztető éles, pengő hang és csilingelés követi. Egyik-másik rianás tíz kilométer hosszúságban szeli át a jégmezőt. Néhány partmenti szakaszon már kisebb torlódások is keletkeztek. Takarékosság vagy gazdálkodás? címmel kezdődik Merza Jenő riportja a Kossuth rádióban 11 óra 24 perckor. Hazai energia- fogyasztásunk egynegyedét lakossági (háztartási) célokra fordítjuk. És ez igen jelentős tétel. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy a fogyasztónak módja van-e érdemben takarékoskodni. gazdálkodni az energiával. Ez ugyanis nemcsak elhatározás, vagy propaganda kérdése, hanem nagyon sok múlik a gyártókon, hiszen hatékonyan takarékoskodni csak korszerű készülékekkel lehet. Szentgotthárd Idén augusztus 20-án nyerte el a városi rangot. A tévé 2-es programján 20 órakor kezdődd műsor arra keres választ: miképpen alakul az „átminősítéssel” együtt a lakosság szemlélete, igénye, hogyan idomul az egyik pillanatról a másikra várossá lett falvak lakossága az új helyzethez: már városi-e a városi, falusi-e a falun élő... ^ TELJESÍTETTE 1983. évi termelési tervét a Győri Hűtőház. Az év hátralévő napjaiban már terven felül, több termelőszövetkezet melléküzemágának közreműködésével gombócot készítenek. Ügy tervezik, hogy a tavaszig mintegy 600 tonna — körülbelül 10 millió darab — szilvás, barackos és egyéb ízesítésű — gombócot mély- hűtenek részben belföldre, részben exportra. O FARSANGI LOTTÓ. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatja a fogadókat, hogy a január hónapra forgalomba hozott előfizetéses lottószelvényeken 5. játékhétként a farsangi lottó is szerepel. -így a januári előfizetéses lottószelvény 5 számsorsoláson és 2 tárgy- nyeremény-sorsoláson vesz részt. Farsangi lottószelvényt december 27-től külön is árusítanak. Mint tavasszal a fecskék, gólyák megjelenése, a madárbarátoknak újabban — pár éve — hattyúk okoznak örömöt. Az idén is megjelent már három példányuk a Sión. Főleg Palánk térségében láthatók. Látogatóiktól szívesen elfogadják az élelmet is. __ > r V áltozó felhőzet Várható időjárás ma estig: folytatódik a változóan felhős, párás, elszórtan ködös idő. Csak jelentéktelen hószállingózás fordul elő. A NvujSSnc TlSPjŰE gat-DunántúIon napközben megélénkül a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén 0 és mínusz 5 fok alatt marad. v _________________________________________________________ __J Divatkesztyűk exportra A Hunor Kesztyűgyár dombóvári gyárában az idén is — a megnehezedett gazdasági körülmények és a rossz piaci helyzet ellenére — sikerült tartani azt a régi vállaltat! alapelvet, miszerint nem termelnek raktárra. Az idén is kizárólag olyan terméket gyártattak, -amelynek piaca volt. A gyáregység nemcsak valamennyi export- kötelességét teljesíti az év végéig, de a belföldi megrendeléseknek is eleget tudott tenni. Az idén először jelentős USA-exportot i-s elért a vállalat, ebből mintegy 10 ezer darab, -igen magas minőségű, valódi bőrkesztyű készült el a dombóvári gyáregységben. Nemcsak ennek a -rendkívüli minőségi követelménynek tudtak megfelelni, de sikerült biztosítani a többi termék alapanyag-ellátását is. Ez úgy völt lehetséges, hogy huLladékanyag-ból és a Graboplast -alapanyagából gyártottak olajálló munkavédelmi kesztyűiket, amelyekből a belkereskedelem rendelt, elsősorban az erdőgazdaság és a faipar számára, de használják ezeket a bányászatban is. Az utolsó hónapban kerül kiszállításra mintegy 30 ezer pár kesztyű exportra, 10 ezer pedig belföldre. A jövő évi tervük megőrizni az idei színvonalat, termelésben, eredményességben és persze szociálista és tőkés exportban iís. Egymillió darab, félmillió pár kesztyűt varrtak össze az idén a gyáregységben Az utolsó simítások a forrná zóban Modellek I I OLVASTAM Éjszakai vándorok Olvastam a tegnapi Népújság hírei között, hogy egy Guszti névre hallgató víziló sétált az egyik külföldi nagyváros utcáin. Éjjel. Rendőrök és tűzoltók üldözték a szegény állatot, míg hétórás hajsza után sikerült jobb belátásra bírniuk a friss levegőre áhítozót. Hogyan került Gusztáv az utcára? Rejtély. Még szerencse, hogy Szekszárdon és környékén nincs említésre méltó állatkert. Legfeljebb ha, a háztáji állattartók kíváncsi tyúkjai vagy disznói vállalkoznak hasonló túrára. Ez mindenesetre megnyugtató. A tyúkoknak — ha találkozunk velük, azt mondjuk: „hess!". A disznók esetében, bevallom nem ismerem továbbnoszogatásuk- ra a bíztató szót. Azért városunk utcái sem mentesek hasonló inzultusoktól. Nevezetesen éjszakai vándoroktól, akik sok esetben igen kevéssé eltérő különbséget mutatnak az előbb említett csatangolók jellembeli sajátosságaitól. A kelleténél több szesz elfogyasztása után még túl is tesznek azokon. KLÁ Yb-ülés Dombóváron Tanácskozás a pinceprogramról A pinceomlások adta -teendőkről tanácskoztak a föld alatti labirimtusaktól leginkább veszélyeztetett városaink — Eger, Pécs, Szekszárd és Szentendre — szakembered Pécsett. Az idén együttvéve 156 millió forintot költöttek az elemi csapásként jelentkező pinceveszély, megszüntetésére négy városban. Jan-tner Antal építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes, a pinceveszély elhárítását koordináló bizottság elnöke elmondta: 'kezdenek visszatérülni a föld alá „befektetett” milliók azáltal is, hogy mind -több helyreállított pincét vesznek használatba a vállalatok, intézmények. Szekszárdon úgy valósítják -meg -a pinceprogramot, hogy összekapcsolják a közműre- -konstrukció és a most kezdődő földgázren-dszer-építés munkálataival. A koordinációs ülésen bejelentették, hogy jövőre — a nehezebb gazdasági helyzet ellenére is — folytatódik a pinceprogram és további 115 millió forint központi támogatásban részesül. Az összegből Eger 45 millió, Pécs 35 millió, Szekszárd 22 -millió és Szentendre 13 millió forintot ikap. Felhívták az érdekelt tanácsok figyelmét, hogy igyekezzenek az eddigieknél is célszerűbben, észszerűbben felhasználni a szűkebbé vált központi és helyi pénzforrásokat, s még inkább törekedjenek a helyreállított pincék hasznosítására. Egyidejűleg megkezdik a VII. ötéves tervi pinceprogram kidolgozását. A tanácskozáson nagy figyelmet szenteltek a pinceveszéllyel felérő támfal- romlások és -omlások kérdésének, mint hegyvidéki városok -tipikus problémájának. (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A dombóvári Városi Tanács V. B. legutóbbi ülésén Viidóczy László tanácselnök tett jelentést a lejárt határidejű vb-határozatok végrehajtásáról, majd ezt követően a testület megtárgyalta a dombóvári Városi Tanács és Végrehajtó Bizottsága 1984. évi munkatervét, és úgy határoztak, hogy azt jóPaks városban 1983. november hónapban a következő anyakönyvi események kerültek bejegyzésre: Házasságkötés: Mannász István János és Osztermajer Rózsa, Horváth Géza és Acsádi Mária, Szabó János és Varga Gizella, Frast János és Kispál Marianna, Laszlóczki József és Decsi Beáta, Méváhagyásra a negyedik negyedévi tanácsülés elé terjesztik. A vb ezután Lóki Miklósnál, a dombóvári egyesített szociális -intézmények igazgatóját nyugdíjba vonulása miatt érdemei elismerése mellett felmentette és helyébe Bodó Rozáliát nevezte ki. MAGYARSZÉKI ENDRE száros György István és Gyenge Anna Mária, Pfeffer Árpád és Mukli Gizella Mária, Korpácsi Ferenc és Pelyva Zsuzsanna, Örvös Ferenc és Feil Mária. Haláleset: Szalai Pál, Szabó Antalné Varjas Erzsébet, Schmidt Ferenc, Izsóid Istvánná Lakatos Mária, Szila- si Ádám, Hirczi Ferenc, Rácz Anyakönyvi hírek Polgári védelerfí Kiállítás Aparhanton Közelmúltban Bon/hád város, a község és a „Búzavirág” Tsz polgári védelmi parancsnoksága közös kiállítást rendezett az aparhanti művelődési ház klubhelyiségében. A Bonyhádtól 10 kilométerre fekvő falunak 1200 lakosa van. Sokan dolgoznak a helyi termelőszövetkezetben. Ez a polgári védelem munkáját is megkönnyíti. A község és a termelőszövetkezet önvédelmi parancsnoksága közösen alakítja ki polgári védelmi feladatait. A kiképzési eredményekben is kiemelkedő aparhanti- ak örömmel vállalták a kiállítás megrendezését — hiszen a lakosság szélesebb körű tájékoztatásán kívül tapasztalatot szerezhettek a polgári védelem propaganda- munkájában is. A kiállítás megnyitásán megjelent dr. Schuller Zoltán, a bonyhádi Városi Tanács elnökhelyettese, Szabó László r. őrnagy, a városi rendőrkapitányság vezetője, a község párt-, állami és tömegszervezeteinek -képviselői. Kovács Péter községi tanácselnök beszéde és az általános iskola műsora után a kiállítást a városi törzsparancsnok nyitotta meg. A rendezők figyelmességét dicséri, hogy a polgári védelmi kitüntetésben -részesítetteket is meghívták a kiállítás megnyitó ünnepségére — többek között Kerekes Ferencet, a Búzavirág Tsz elnökét, Bősze Istvánt, a városi tanács művelődési osztály- vezetőjét, Solymosi Józsefet, a Pannónia Tsz elnökét, Bányai Jánost, a 'kakasdi tanács elnökét és Radványi Imrét, a Völgység Népe Tsz elnök- helyettesét. Kiállítás megrendezésével célul tűzték ki a lakosság polgári védelmi ismereteinek bővítését. Ailanját a „Nyugalmunk érdekében” című tablósorozat képezte. Bemutat ák a sugárzásmérő műszereket, az egyéni védőeszközöket, a házilag elkészíthető szükség- védőeszközölket, a gázálarcot, védőruhát, védőcsizmát, az összfegyvernemi védőfelszerelést. Bemutatták a különböző mentesítő eszközöket, azokat a gyógyszereket, amelyek az emberi szervezet védőkéDes- ségát növelik. Láthatták a kiállításon az élelmiszerek különböző védőcsomagolását is. Szemléltették a tömeg- pusztító fegyverek fajtáit, a legújabb támadó és célba- juttató eszközöket, valamint az ellenük való védekezés legalapvetőbb szabályait és eszközeit. Az atomfegyverek pusztító hatásait az 1945-ben Hirosima és Nagaszaki ellen végrehajtott támadás megrázó képeivel szemléltették. Fényképeken bemutatták a lakosságnak -a város és környéke polgári védelmi munkáját. A sokrétű és változatos kiállítást, mely egy hétig tartott nyitva, a falu lakosságán kívül a környező községekből is sokan megtekintették. Az általános iskola minden osztálya, és a termelőszövetkezet több brigádja szervezetten szintén megtekintette a kiállítást. NAGY ZOLTÁN Ferenc, Horváth Ferenc, Po- rubszki Mihályné Német Zsuzsanna, Molnár Valér. Névadóünnepség: Paks város névadó emlékkönyvébe az alábbi gyermekek neve került bejegyzésre november hónapban: Barányi Sándor, Botond László, Bogos Bálint, Danázs Attila Ferenc, Horváth Imre, Jármi Zsuzsanna, Juhász Ágnes, Maturicz Diána, Perge Ákos, Sárközi Krisztina, Turbucz Márton. FPÍI.I9ÁG A Magvar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNO& Szerkesztőség: Szekszárd Széchenyi u. 36. 71011. Telefon-16-211 Sportrovat-11-457 Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRAS. Készült ofszet-rotacios eharassa Saphü96„sí'perSzekszárdi Nyomdában, Szekszárdi Széchenyi n. 46. Postacím: 7.01. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelősvezető:BF.NIZS SÁNDOR. - Te^t, a Magyar Posta-Elofize.heto a hírlapkezbesíto postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy evre 400,- Ft. Indexszám. 25069. ISSN 0133 0551.