Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-22 / 118. szám

2 itÉPÜJSÀG 1982. május 22. PANORÁMA Brit kommandók szálltak partra a Falkland- (Malvln-)szigeteken A Falkland- (Malvin-)szige- fek „különböző pontjain” har­cok folynak. A brit hadügymi­nisztérium bejelentése szerint a péntekre virradó éjjel „kam- mandóalakulatok" szálltak partra és harcban állnak az argentin erőkkel. A bejelentés szerint az alakulatok elérni lát­szanak céljaikat. 'Mindjárt a hadműveletek kezdetén a brit flottát súlyos emberveszteség érte: egy csa­patszállító „Sea King" helikop­ter lezuhant, és a gépen lévők közül huszonegyen — minden valószínűség szerint — életüket vesztették. Brit katonai szakértők sze­rint nem invázió folyik. Azt mondják, a hadügyminiszté­rium tudatosan választotta a „kommandóa'lakulatok” kifeje­zést a „partra szálló alakula­tok” helyett, érzékeltetni akar­ván, hogy nem területdarabok vissza'hódításáról, hanem az argentin védő és katonai léte­sítmények „felőrléséről" Van szó. Moszkva HÍSZ-küldöttség gyárlátogatása Moszkva egyik legkorszerűbb üzemébe, a színestelevíziós kép­csöveket készítő Chromatron Gyárba látogatott pénteken a Komszomol XIX. kongresszusán részt vevő KISZ-küldöttség. Fejti Györgyöt, a KISZ Köz­ponti Bizottságának első titká­rát és a delegáció tagjait az üzem szakmai vezetői, párt- és Komszomol-bizottsáaának kép­viselői, a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság vezetőségének tagjai köszöntötték. Részletes tájékoztatást adtak a vállalat tevékenységéről, elmondták, hogy a gyár termékeinek mint- eav 30 százalékát exportálja, összesen 47 országba. Jelentős vásárlói közé tartozik Maqyar- ország is, a Tungsram Vállalat­tal pedig szoros termelési eavüttműködést alakítottak ki. A mnavar nvár berendezéseivel vénzik például a színes képcsö­vek üzemi próbáit. A delegáció tagjaként Moszk­vában tartózkodó Farkas Ber­talant, az első magyar űrhaióst régi ismerősként, munkatárs­ként köszöntötték az üzem dol­gozói. A Chromatron Gyár anya- vállalatának, a Vákuumtechni­kai Berendezéseket Gyártó Egyesülésnek egyik brigádja méq űrrepülése idején válasz­totta tagjai sorába d maqyar űrhajóst, majd később nevét is felvette. A kommandóakoiókkal egy időben a flotta hajói Port Stanley kikötőjét lőtték, Harrier típusú vadászgépek pedig a nyugati Falkland- (Malvin-) sziget délkeleti részén, a Fox öbölben hajtottak végre beve­téseket. A brit fegyveres akciót meg­előzően csütörtökön éjjel első ízben szavazott a brit parla­ment a kormány „falklandi oo- liIrkájáról”, s a kormány ké­nyelmes többséget kapott: 296 szavazatot 33 ellenében. Az argentin katonai parancs­nokság egyik tagja a Malvin- szigetek ellen indított brit ka­tonai aktiót „klasszikus zak­lató csatározásnak” minősítet­te, és hangsúlyozta, hogy az akcióiban elszenvedett brit vesz­teségek messze felülmúlják a Londonban közzétett adatokat. Az argentin egyesített vezérkar megerősítette a partraszállás hírét. A közlemény szerint „az ar­gentin katonák urai a helyzet­nek” és „sikerrel folyik a brit partraszállási kísérlet vissza­verése". Az argentin légierő ellentámadást indított a brit flotta csoportosítás és a Malvin- szigeteken pénteken partra szállt brit katonák ellen. A szi­get védői lelőttek egy Sea- Harrier harci repülőgépet, pi­lótáját foglyul ejtették. Elsősorban a brit—argentin válságról tanácskozott pénte­ken Ronald Reagan amerikai elnök vezetésével az amerikai nemzetbiztonsági tanács — je­lentette be a Fehér Ffáz. Larry Speakes elnöki szóvivő az ame­rikai álláspontra vonatkozó minden információt megtaga­dott a sajtótól. „Minden lépés, amit teszünk, a béke érdekét szolgálja és továbbra is készen vagyunk minden közvetítési kí­sérletre” — mondotta. A szó­vivő nem erősítette meg, és nem is tagadta a New York Times-nak a katonai szállítmá­nyok előkészületeiről szóló je­lentését. BUDAPEST Az MSZMP Központi Bizott­ságának meghívására május 16. és 21. között hazánkban tartóz­kodott a Francia Kommunista Párt küldöttsége Joseph San- guedolce-nak, a központi bi­zottság tagjának, Saint-Étienne város polgármesterének vezeté­sével. A küldöttség tanulmá­nyozta a magyar képviseleti rendszer működését, az állami és társadalmi szervek tevékeny­ségét. A francia vendégeket fogadta Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára. * Pénteken elutazott hazánk­ból Jaakko Numminen finn ok­tatási államtitkár, a finn—ma­gyar kulturális vegyes bizott­ság társelnöke. Az államtitkár részt vett az Európában oktató finn nyelvtanárok Visegrádon megtartott konferemcráján és megbeszéléseket folytatott a Külügyminisztérium, a Művelő­dési Minisztérium és a Ma­gyar Tudományos Akadémia vezetőivel. MOSZKVA Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP és a szovjet állam más vezetőinek részvételével pénte­ken Moszkvában megtartotta záróülését a Komszomol XIX. kongresszusa. A Komszomol Központi Bizottságának első titkárává Borisz Pasztuhovot vá­lasztották újjá. SZÓFIA Czinege Lajos hadseregtá­bornok, honvédelmi miniszter vezetésével katonai küldöttség tett hivatalos baráti látogatást május 18—21. között a Bolgár Népköztársaságban. A küldött­séget pénteken fogadta Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a bolgár államtanács elnöke. * Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a budapesti pártbi­zottság első titkárának vezeté­sével budapesti pártkiüldöttség tartózkodott a BKP szófiái bi­zottságának meghívására május 18—'21. között Szófiában. Maróthy Lászlót pénteken fo­gadta Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a bolgár államtanács elnöke. Maróthy László átadta Kádár Jánosnak, az MSZMP ■KB első titkárának Todor Zsiv- kövhöz intézett szívélyes üdvöz­letét. BUKAREST Pénteken délben ülést tar­tott a román nagy nemzet- gyűlés. Az ülésen Ilié Verdet miniszterelnök kérte a nagy nemzetgyűlést, járuljon hozzá a kormány felmentéséhez. A par­lament a felmentést egyhangú­lag megadta. Az RlKP Központi Bizottságá­nak, valamint a Szocialista De­mokrácia és Egység Frontja or­szágos tanácsának előterjeszté­se alapján ezután a nagy nem­zetgyűlés Constantin Dascales- cut választotta meg miniszter­elnöknek. Párizs kontra London Péntek esti kommentárunk. Ha hinni lehet - és miért ne lehetne - a francia sajtónak, a Közös Piac fennállása óta nem élt át ilyen válságos időszakot, mint ez a mostani. Már korábban sokan megjósolták: az ellen­tétek elsősorban az agrárpolitika körül robbannak ki, s a francia­brit álláspont egyelőre áthidalhatatlan különbséget mutat. Franciaország kis- és nagytermelői számára tetemes előnyöket vívott ki az EGK-ban. Anglia belépésével a párizsi ihletésű ár­politika nyomban heves ellenzőre talált. Nagy-Britannia élén a konzervatív kormány semmiképpen nem hajlandó elfogadni a francia érveket. A vita most mór odóig föjult, hogy az Afrikában tartózkodó Mitterrand elnök rövid időn bélül másodszor szánta el magát nyilatkozatra a Közös Piac válsága ügyében. Diplomáciai megfigyelők szerint ez párját ritkító esemény. r Párizs tehát semmiféle engedményre nem hajlandó, ám a csa­tornán túl London hasonlóan makacs magatartást tanúsít. Pedig Mitterrand szókimondóan feltette a kérdést első, még algíri tár­gyalása közben elhangzott beszédében: vajon Thatcher asszony kormánya milyen szerepet óhajt játszani az EGK-ban? Ha ugyanis így folytatja London - a francia elnök szavaiból ezt olvasták ki a megfigyelők -, óhatatlanul kérdésessé válhat a brit jelenlét a tízek berkeiben. Ügy tűnik, s a francia sajtóban egyre nyíltabban így fogalmaz­nak, hogy London közös piaci magatartása ugyanarról a tőről fa­kad, amely a Falkland- (Malvin-)szigetek vitájában nehezíti a bé­kés megoldást. Vagyis: a tory-kormány merevségét okolják az egyik válságért éppúgy, mint a másikért. Brüsszelben, az EGK székhelyén borúlátóan ítélik meg az el­mérgesedett helyzetet. Utalnak arra, hogy a mezőgazdasági árak és általában az agrárpolitika ügyében további nehézségeket okoz majd, ha a tízek közé bebocsátásra váró Portugália és majdan Spanyolország elnyeri a tagságot. Mindkét ország például jelen­tős bortermelő, s a megfigyelők nem tévesztik szem elől a közel­múlt években gyakran kiújult, olykor tettlegességig fajult, máskor sztrájkokat föllobbantó olasz—francia borháborút. Nehéz lenne megjósolni, végül miként sikerül kompromisszumot kicsikarni Londontól, vagy Párizstól. Egyelőre sem az egyik, sem a másik nem enged. A Szajna partján kíváncsian várják, vajon a közös piaci gépezetet szinte megbénító brit magatartás váito- zik-e, más szóval Anglia hajlandó-e a játékszabályok betartására? A megszerzett előnyök megőrzése érdekében Párizs éppoly konok álláspontra helyezkedik, mint London. S ebben Anglia számára aligha jelent megkönnyebbedést, hogy Falkland-ügyben a Közös Piac jóval nagyvonalúbb vele szemben. GYAPAY DÉNES Tito utca Budapesten Joszip Broz Tito születésének 90. évfordulója alkalmából pénteken utca- és emléktábla­avató ünnepséget tartottak Bu­dapesten, a IV. kerületben, az eddigi Rózsa utcában, amelyet a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetsége és a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársaság hajdani elnökéről neveztek el. A magyar és a jugoszláv himnusz elhangzását követően Szépvölgyi Zoltán, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Fővárosi Tanács elnöke mon­dott ünnepi beszédet. Meg­emlékezve a jugoszláv és a nemzetközi kommunista és m un ká smozg alom kiemelkedő személyiségéről, felidézte élet­útjának jelentős állomásait, szerepét a fegyveres küzdelem­ben, a politikai életben, a szo­cialista Jugoszlávia megterem­tésében, népeinek testvéri ösz- szekovácsolá sóban. — A Fővárosi Tanács Végre­hajtó Bizottságának határozata alapján ma, érdemelt elismer­ve, emberi nagyságát tisztelve, születésének 90. évfordulója al­kalmából Budapesten utcát ne­vezünk el Joszip Broz Titóról, a jugoszláv és a nemzetközi mun­kásmozgalom kiemelkedő sze­mélyiségéről, a szocialista Ju­goszlávia megalapítójáról, a magyar nép nagy barátjáról. Meggyőződésünk, hogy ez is tovább szilárdítja a két nép és pártjainak barátságát és eqyüttműködését. Budapest Fő­város Tanácsa és a Tito elvtár­sat tisztelő minden magyar ember nevében az emléktáblát — amely köbe vésve hirdeti Joszip Broz Tito hallhatatlan emlékét — felavatom. A mos­tani Rózsa utcát pedig mától Joszip Broz Tito utcának nyilvá­nítom — mondotta Szépvölavi Zoltán. Ezután Milan Veres, a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagykö­vete köszönetét mondott azért, hogy a fővárosban ezentúl utcanév és emléktábla is őrzi Joszip Broz Tito emlékét. Ezt követően a márványtábla alá elhelyezték a megemléke­zés virágait. A Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottsáqa nevében Óvári Mik­lós, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, g Központi Bi­zottság titkára és Berecz Já­nos, az M'SZMP KB tagija, a Központi Bizottság osztályveze­tője: a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsö nevében Traiut- mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke és Katona Im- fe, az Elnöki Tanács titkára; a Minisztertanács kéoviseletében Mátkája Imre igazságüqy- m’iniszter és Nagy János kül- ügyminisztériumi államtitkár koszorúzott. A Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetségének koszorúját Milan Veres nagy­követ és Nikola Nikolie ezre­des, katonai és légüovi attasé helyezte el. Budapest főváros Tanácsa képviseletében Szép­völgyi Zoltán és Farkaslnszky Lajos elnökihelyettes; a Magyar . Elle ná Hók, Antifasiszták Szö­vetsége nevében Isoánovits Márton főtitkár és Kovács Gyu­la elnökségi tag helyezett el koszorút. Az ünnepség az Internacio- nálé hangjaival ént véget. Harmadszor kiváló az aparhanti Búzavirág Tsz Tegnap délelőtt ünnepi köz­gyűlést tartottak az aparhanti művelődési házban, abból az alkalomból, hogy a Búzavirág Tsz most harmadszor nyerte el a Kiváló termelőszövetkezet cí­met. A közgyűlésen megjelent dr. Gyugyi János, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának tit­kára, Tamás Istvónné, a megyei tanács elnökhelyettese, a vá­roskörnyék párt- és állami szer­veinek, valamint a környező üzemek és a termelési rendsze­rek képviselői. Kerekes Ferenc, a szövetke­zet elnöke ünnepi beszédében elmondotta: az elmúlt évben és a korábbi években végzett mun­ka eredménye, hogy a téesz a mezőgazdaság és élelmezésügy területén meghirdetett szocialis­ta munkaverseny keretében, a termelőszövetkezetek és aazda- sáai társaságok 1981. évi gaz­dálkodási versenyében elért eredményei alapján meakaata a mezőgazdasági és élelmezés­ügyi miniszter kitüntetését. Megemlékezett azokról, akik a jogelőd téeszek alapító tagjai voltak, s mindig példát mutat­tak a fiatalabb generációnak, a munka szeretetére nevelték gyermekeiket. A dolgozók és a vezetők jobb munkájának, a tervszerűség fokozásának, a ter­melőkapacitások ésszerűbb ki­használásának, a belső tartalé­kok fokozottabb feltárásának eredményeként tavaly az előző évhez viszonyítva mind a nö­vénytermesztésben, mind az ál­lattenyésztésben emelkedtek a naturális mutatók. A kitüntetést dr. Gyugyi Já­nos adta át a szövetkezet el­nökének. Ez alkalommal négyen kapták mea a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést, egy dol­gozó lett a Kiváló Termelőszö­vetkezeti Munkáért kitüntetés birtokosa, a Kiváló Termelőszö­vetkezeti Tag kitüntetést pedig 12-en vehették át. Bajban az OPEC Lefelé „robbanó” Az idei év már mindenkép­pen a nagy fordulat esztende­je a nemzetközi olajkereskede­lemben. Alig néhány hónap telt el 1982-ből, máris olyasmik történtek, amik korábban el- képzelhetetlennelc tűntek. Pél­dául legutóbb, május első nap­jaiban a kőolajexportáló orszá­gok szervezete, az OPEC el­határozta, hogy a jövő év de­cemberéig befagyasztja a je­lenlegi olajárat. CSÖKKEN A BEVÉTEL A döntésben két érdekesség is van. Az egyik manapság már köztudomású: ezúttal a világ legnagyobb olajszállítóit nem a fogyasztókat és az egész vi­lággazdaságot kíméJő önmér­séklet vezette, hanem kizárólag az ellen a veszedelem ellen vé­dekeztek, amely őket magukat fenyegeti. Korábban ugyanis, a felfelé rohanó olajárak idején, az OPEC — mindig nagy vi­ták után — azért fagyasztotta be az árakat, hogy — a jó­zanabb olajexportálók rábeszé­lésére — ne tegye végképp tönkre a világ olajfogyasztóit és a nemzetközi gazdasági vi­szonyokat. Most viszont zuhan az olaj világpiaci óra, s az OPEC-tagok mind kevesebbért tudnak csak vevőt találni a fe­kete aranyra. Amiért aztán per­sze rohamosan — és mór-mór riasztóan — csökken a bevé­telük. A mostani befagyasztás­sal tehát az érvényes alapár (34 dollárba kerül egy hordó nyersolaj) védelmére keltek. A másik érdekesség ezzel szorosan összefügg. A nagy oílajfellendülés idején elfoga­dott befagyasztások mindig rö­vid időre, legfeljebb fél évre szóltak. Most viszont másfél évre előre próbálják megszabni napjaink legfontosabb fűtő­anyagának órát. Próbálják, de maga az OPEC sem biztos ben­ne, hogy ez sikerül. A szervezet egyetlen eszköze ugyanis az alapár megvédésének nehéz küzdelmében a termelés csök­kentése. Ennek a lehetőségnek azonban mostanában már igen­csak a végén járnak az olaj- exportálók. Könnyen felmérhe­tő, hogy miért. Az OPEC-álla- mok alig két éve még közel napi 30 millió barrelt (hordót) olajár exportáltak, míg ma a kivitelük alig 16 millió naponta. Csök­kenő árak mellett ez legalább 50 százalékos bevételcsökke­nést jelent, ami a legszilárdabb gazdaságú országokat is meg­rázná, nemhogy a köztudottan főként, vagy kizárólag az olaj- termelésre alapozott, fejletlen iparú olajállamokat. A FEGYVER VISSZAÜT Hiteles információk szerint 1982 dereka felé közeledve a 13 OPEC-állam közül már csak négynek nincs deficitje. Tehát a többi — hajdan irigyelten gazdag olajállam! — elkezdett eladósodni, s manapság, a nemzetközi gazdasági pangás idéjén nem könnyű hiteleket szerezni. Egyes olajországok­nak ezért gyökeresen át kell alakítaniuk az olajboom ide­jén született nagyralátó gazda­sági terveiket. A leggazdagabb OPEC-társak — mint Szaúd- Arábia vagy Kuvait —, csak át­meneti időre húzhatják ki a bajból segélyeikkel az olyan, pénzügyi katasztrófához köze­ledőket, mint Nigéria, amelynek olaját a nemzetközi olajtársa­ságok a magas ár miatt egy­szerűen nem veszik át. A kőolajexportálók szervezete ekként fennállásának legsúlyo­sabb válságát éli át. Részben saját hibájából. Mostanában ütnek ugyanis vissza az elmúlt esztendők túlhajszolt olajárai. 1973-tól 1981-ig még a vi­szonylag legolcsóbb maradt szaúdi olaj ára is a tizenhat­szorosára emelkedett: kettőről harminckét dollára. Ez pedig olyan óriási nyomással neheze­dett a fogyasztókra, hogy ra­dikálisan takarékoskodniuk kel­lett. A fogyasztás visszafogása mellett gyorsan fellendült a más energiahordozókat kiakná­zó ipar. Kifizetődő lett a szén- termelés, a vízi- és az atom­energia felé fordulás. Emellett a legnagyobb foovasztók óriá­si olajtartalékokat halmoztak fel. Mindennek következtében az elmúlt esztendőben rohamo­san esett vissza a kereslet az olaj iránt. A tendencia tartós­nak bizonyult, s ezt a magasra tornászott olajárak sínylették meg. ROMLÓ KILÁTÁSOK Ma már a 34 dolláros hor­dónkénti árat is csak egy nem­zetközi gazdasági fellendülés erősíthetné meg, erre viszont nincs sok kilátás. Az OPEC pe­dig kínlódva csökkenti — szin­te 'havonként — az exportot, hogy a nemzetközi olajkínálat szűkítésével védje az árat. Hogy ez a fegyver meddig használható, az naqyon is bi­zonytalan. Irán például máris bejelentette, hoqy nemsokára növelni fogja termelését, hiszen a háború miatt nagy szüksége van az olajbevételekre. Köny- nyen lehet, hogy a katasztrofá­lis helyzetbe jutott Nigériának is bele kell majd mennie a drasztikus árcsökkentésbe és a termelésnövelésbe. Hiába ha­tározott el tehát befagyasztást az OPEC, ha a szervezet egv- ségét hamarosan szétzüllesztik a gazdasági kényszerűségek. A. K. fa OPEC legutóbbi miniszteri ülése Bécsben (Telefotó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom