Tolna Megyei Népújság, 1981. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-05 / 30. szám
A KÉPÚJSÁG 1981. február 5. Nem tündöklő üstökösként Beszélgetés Márkus Lászlóval Rendhagyó módon, két jelenet között szokatlanul sok szabad idő áll rendelkezésére. Ma este a Meráni fiút adják, azért választottuk ezt az időpontot a beszélgetésre. Mit tud kezdeni a színész ezzel a nagyon is viszonylagos szünettel, hiszen alig néhány méterrel az öltözőjétől folyik az előadás, és itt bent az öltözőben is érzékelhető valamiféle fojtott feszültség. — Nemigen tudok mit csinálni — vágja rá azonnal Márkus László. — Talán még soha nem volt ilyen szerepem, hiszen rendszerint végigjátszom az estéket, elejétől végig fenn vagyok a színpadon, s olyankor sokkal gyorsabban telik az idő is. Ezért hoztam be magammal a kis televíziómat, az valamennyire leköt. így is zavar a hosszú tétlenség, a szünet, olvasni semmiképpen sem tudnék, annyira azért nem vagyok nyugodt. — Elég gyakran van színpadon. — Ebben a szezonban még nem volt premierem, viszont négy repertoárdarabban is játszottam estéről estére. December végéig 58 előadásom volt, ami nem kevés. — A jelenből ugorjunk vissza a múltba, a kezdetekhez. Márkus László annak idején milyen ambíciókkal vágott neki a színpad világának? — Már gyerekkoromban is erősen lekötött a színház, az iskolában rossz tanuló voltam, ezt gyakran elmondom, semmi mással nem foglalkoztam, csakis a színházzal. Pesten, majd Kecskeméten jártam iskolába, de még le sem érettségiztem, amikor már Szegedre kerültem, Lehotay Árpád színházában inaskod- tam. ö kezdett el tanítani, útravalót adni erre a pályára. Két év múltán Pestre jöttem a színművészeti főiskolára. — Melyik színházban helyezkedett el? — Mindenképpen vidékre akartam menni, így kerültem Debrecenbe, ahol Téry Árpád, a színház akkori igazgatója ragyogó társulatot toborzott egybe. Olyan színészekkel játszhattam, mint Soós Imre, Görbe János, Si- mor' Erzsi... — Milyen műfajban kezdett? — Operett volt a vágyam, így lettem a színház táncoskomikusa* nagyoperettek mellett azonban játszottam a Hamletben, az Éjjeli menedékhelyben, a Két úr szolgájában... Nagyon jól egyeztettem a különböző műfajokat. Remek lehetőség volt! A könnyű műfajt mindig is kedveltem. Tíz éve hagytam abba, mert már nem bírtam a terheket. — Vállalta a komikus jelzőt? — De még mennyire! Képességet éreztem magamban az ilyenfajta szerepek eljátszására, nem véletlenül kezdtem ezzel a pályám, amellett, hogy a drámai szerepeket is szívesen vállaltam. A vígjátékokban szereplő színész, a komikus, sokak szerint nem színész! Régen is, most is, kicsit lenézik a műfaj művelőit. Pedig az olyan színész, akinek nincs humora, nem lehet jó színész. Az igazi nagy színészek mind remek komédiások voltak. A humort persze nem lehet megtanulni. A színészetet mesterség szintjén el lehet sajátítani, de komikusvénára szert tenni... — Ismeri önmagát? — Nem szoktam magamat figyelni. Talán egyetlen szem előtt lévő erényem: az őszinteség. Akinek ez a jellemvonásom nem tetszik, az elfordul tőlem. Eleinte ezért volt annyi ellenfelem, nem tettem féket a szavaimra, nem szabályoztam a viselkedésemet. Fiatal, kezdő színészként mindez egészen magától értetődő volt. — Sikeres színésznek tudja magát? — Azt állítják, sikeres vagyok. De az ember ezt sohasem tudhatja biztosan. Ha annak tekinti magát, a fejébe szállhat a dicsőség. Én másként látom magam. Minden újabb szerepem előtt izgulok, félek. Nagyfokú bizonytalanság vesz rajtam erőt. Én örülök ennek. Az önelégültség véget vetne minden további küzdelemnek, célnak. — Több évtizedes színészmúlt áll már ön mögött. — Egek! Jövőre lesz 30 éve, hogy színész lettem! Eleinte rossz káder voltam, de évek során mindez mögém került, hiszen közben kaptam egy Kossuth-díjat, és háromszor jutalmaztak a Jászai Mari-díjjal. Hogy mások hova sorolnak be? Ez szubjektív dolog, nem is nagyon érdekel. Mindig többet szeretnék elérni. Annyi energia van bennem. Ez alkati dolog. Engem jókedvvel hoztak a világra. Persze, azért vannak rossz periódusaim is. Nincs tökéletesen kielégített, boldog ‘ember. Hogy mi lesz velem öregségemre? Hogy egyedül maradok? Én szolgája vagyok a színháznak. Nem tudom, hogy én cselekedtem-e jól. Halhatatlanságra nem számíthatok. Néha bizony furdal a lelkiismeret — senkim sincs és talán értelmetlen így. Viszont annyi mindent adok a köznek. Ha azt látom, hogy ezért szeretnek! — Valóban magányos? — Az ember úgyis egyedül marad, ha már nincs édesanya. Nekem viszont van, és szoros kapcsolat van közöttünk. — A színház mellett mire jut még energiája? — Soha semmire sincs időm. Ha tehetem olvasok, zenét hallgatok és pihenek, fekszem az ágyon és nem Márkus László civilben gondolok semmire. Hiszen állandóan dolgozom, kivéve nyáron. Akkor szabad akarok lenni. Az idén először vállaltam Gyulán szerepet Jancsó Miklós mellett. Nem bántam meg... Igyekszem jól gazdálkodni az idővel. A rádió nem foglalkoztat. Marad tehát a televíziózás, amit szeretek. Szívesen dolgozom jó hangulatú rendezőkkel. — És a film? — Valaha azt hittem, jobban sikeredik a kapcsolatom a filmezéssel, de az ott kapott szerepek nullák. Kivételt jelentenek a Fábry Zoltán rendezte filmek, főleg az Ötödik pecsét. Nem baj. A televíziónál nagyobb publicitást már aligha kaphat az ember. — A színész jár-e színházba? — Érdekelt a színház egy ideig, de ma már kényelmes vagyok. — Otthon ott van a tv-készülék, amit imádok, mindent megnézek. Abszolút visszavonult életet élek, csak szűk baráti körrel érintkezem. Ez is hozzátartozik az önfegyelmezéshez. Azt hiszem, harmincéves színházi múlttal is jól tartom magam. — Bizonyos idő eltelte után a színész visszanéz... — Én mindent vállalok, ami mögöttem van. A fiatalkori botlásaimat is. Ma is boldogan csinálom azt, amit 35 éve elkezdtem. Energiám töretlen. Lehetséges, hogy erre születtem. Úgy vélem, legjobb tudomásom szerint tettem, amit tennem kellett. Nem tündöklő üstökösként tűntem fel, de apróbb, nagyobb szerepeken ót értem el oda, ahová egyszerre csak eljutottam. Én nem hiszek a gyors felfelé ívelésekben. Nagyon meg kell alapozni ezt a pályát. Ezt tudom ajánlani a kezdő színészeknek is. Éljék bele magukat ebbe a gondolatba. Mindent vállalniuk kell, mint ahogy én is vállaltam. Kevés olyan szerep volt, amit nem szerettem, de igyekeztem megszeretni azokat is, hogy mindig örömmel menjek be a színházba. SZÉMANN BÉLA Szovjet lapokból unióban megvalósult fejlőSZOVJETUNIÓ Európa és Ázsia számos tengerét és folyóját utazták be a lap munkatársai a Szamuely Tibor nevű 'hajón. A vízi jármű nevezetessége, hogy rajta több tucat kisebb hajó fér el, amelyék tengeri közlekedésre nem alkalmasak, de a folyókon olyan helyekre továbbíthatják a rakományt, ámelyéket a tengerjárók nem tudnak megközelíteni. Az érdekes utazásról és a több KGST-ország által alapítót INTERLIGHTER hajózási társaságról szól a Hajók hátón hajók című riport. A Föld mélyének még mindig ismeretlen rejtelmeit kutatja A kontinensek vegykonyhája című írás. A tudós nyilatkozó egy olyan elmélet megalkotója, amellyel nemcsak a szárazföldek keletkezése magyarázható meg, hanem az emberiség kulcsot kaphat a Föld gyomrába bujkáló hévizek energiájának eddig elképzelhetetlenül hatékony hasznosításához is. A lézertechnika szovjet eredményeibe pillant be. A Ezerkezetvizsgáíástöl a borotválkozásig című írás. E tudományág színvonalára jellemző, hogy a szovjet ipar több tucat fajta lézerberendezést gyárt, egyebek között a fejlett tőkésországok megrendelésére. Az új tervidőszak sok adattal, mutatóval és nemzetközi összehasonlítással segít képet alkotni az ország gazdasági, szociális és egészégügyi helyzetéről, A Szovjetunió helye a mai világban című táblázatokkal gazdagon illusztrált cikk. Az Észtországgal való kapcsolatokról nyilatkozik Andri'kó Miklós, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságágának első titkára. Meglátogatták a folyóirat riporterei azt a mos 2íkvaii villamossági gyárat, a MELZ-et, amely az Egyesült Izzó testvérüzeme és amelynek egyik brigádja tiszteletbeli tagjának választotta Farkas Bertalan űrhajóst. A Szovjetunió Mellékletében könyv- és filmismertete- seken kívül érdekességek olvashatók a szovjet kulturális sajtóból. Részletesebben tudósít a Melléklet a Szovj- jet Kultúra Napjainak zenei és képzőművészeti eseményeiről. LÁNYOK, ASSZONYOK A magyar—szovjet gazdasági, kulturális együttműködésnek az SZKP XXV. és XXVI. kongresszusa közötti időszakban elért eredményeiről nyilatkozik a lap munkatársának Szűrös Mátyás, a Magyar Népköztársaság szovjetunióbeli rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Barátság, együttműködés címmel. A magyar technika napjainak megrendezése már hagyomány a Szovjetunióban. Ezúttal Kijevben kezdődött, Tbilisziben folytatódott és Ashabadban fejeződött be az eseménysorozat. Különösen nagy volt a sikere Tbilisziben, a Technika Házában megtartott szakmai előadásóknak, megbeszéléseknek az Ikarus autóbuszok gyártásáról és szereléséről szóló előadásnak, közli A magyar technika napjai Tbilisziben című írás. Az emlékezetótviitel lehetőségeit kutatják a Lendngrádi Orvostudományi Intézet Pavlov nevét viselő fiziológiai osztályán dolgozó örvösök. Kísérleteik célja: a magasrendű agyi funkciók zavarainak kompenzálása. Számos kísérletet végeztek már állatokon — macskán —, úgy, hogy az agy bizonyos részét megsértik, és ezzel mozgás- zavart, az egyik végtag bénulását idézik elő. Majd egy egészséges macskába juttatják a mesterségesen megbénított macska gerincagy folyadékát, amelynek hatására egyik lába mozdulatlanná válik. Ez a káros állapotra való emlékezés sikere. Ha át lehet vinni a „betegség emlékét”, ákkor a „gyógyulás emlékét” is. Ez olvasható az .Emlékezetétvitel című cikkben. Grigorij Csuhraj, Ballada a katonáról című filmje 1960- ban hét díjat nyert a nemzetközi filmfesztiválokon, s Lenin-díjjal is kitüntették. A film ifjú hősnőjét, Zsanna Próhorenko érzélemvilágát, egyéniségét vizsgálja az Érzelmek és gondolatok találkozása című cikk. Zsanina alakításának legfőbb jellemzői, hgy hősnői olyan személyiségek, akikben a nőiesség elválaszthatatlanul összeforrt a társadalmi kötelességérzettel. A lap egy újabb kisregényt nyújt olvasóinak, amelyet V. Kozsernyikov: A csatorna címmel közöl folytatásokban. A Melléklet többek között mellények, falikép, berber mintás subaszőnyeg, monogrammos párna és hálózsák készítését mutatja be. A Fáklya összevont 3. és 4. száma köszönti a Szovjetunió Kommunista Pártjának 1981. február 23-án kezdődő XXVI. kongresszusát. A lap a szokásos 32 oldal helyett 64 oldalon jelenik meg, s ez nagyobb terjedelmű, átfogóbb természetű beszámolók, riportok és sok illusztráció közlését tette telhetővé. A szovjet népgazdaság fejlődését szám szerűen tükröző elemzéseken kívül az életszínvonal-politikáról és az ötéves tervékről is illusztrált cikkeket közöl a lap. Szovjetuniószerte széleskörűen megvitatták a munkahelyeken, a falvakban és a városokban, különféle szintű pártfórumokon azt a tervezetet, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártja küszöbön álló XXVI. kongresszusa dokumentumaként adott ki az SZKP KB. (Ezt, az SZKP KB tervezete a Párt XXVI. kongresszusára: A Szovjetunió gazdasági és társadalmi fejlesztésének fő irányai az 1981—1985 évekre és az 1990-ig terjedő időszakra című programtervet a Fáklya melléklet formájában közölte az 1980. évi 24. számmal együtt) A lap beszámol a dolgozó kollektívák véleményéről, közli hozzászólásait, leveleiket a tervezettel kapcsolatban. Andrej Gromikónak a leszerelésről szóló cikke sorra veszi azokat a lépéseket, amelyeket a Szovjetunió a világpolitika színterén tett az egész emberiség létérdeke, a béke megvédése érdekében. Portrésorozat mutatja be a szocialista munka élenjáróit. Megismerkedtünk egy párt- titkár-asszonnyal, aki egész életével példázza a Szovjetdést, a nők egyenrangú helyfoglalását a társadalom különböző posztjain. Ismeretséget kötünk a geológussal, és a fizikussal — ők a mai élet hősed: egyikük a távoli és ismeretlen tájiak, másikuk az anyagi világ titkaiba hatol be. A veterán a történelmi tapasztalatról, az űrhajós a ragyogó jövőről beszél. Megszólal a rendőrfelügyelő is, és elmondja megfigyeléseit az új, boldogabb nemzedékről a tanítónő. A kubányi kenyérről, Szibériáról és a Szibériáikról, illetve Uzbegisztánról, az egykor elmaradott vidékről, a mai tudományos élet egyik jelentős helyéről szóló riportok egészítik ki az összeállítást. Herszon terület és Zala megye testvérbarátságáról sok színes képpel kiegészített riport beszél. A művészeti oldalakon Alekszandr Dejneka festőművész mutaltkozák be a festményeiről készült színes felvételekkel, majd Oleg Jefre- mosv és Alekszandr Gelman drámaíró vitatkozik a színházat éltető igaz gondolat, a valóság szerepéről. Fiatalokhoz és fiatalokról szól az a riport, amelyik elkalauzol az űrhajós-utánpótlás legifjabb nemzedékének foglalkozásaira. A kamaszkorú gyerekek nagy lelkesedéssel tanulmányozzák mindazt, ami segítheti őket az égbolt titkainak megismerésében. Az összevont lapszám különlegességét hangsúlyozza többek között az is, hogy a Szovjetunió életének különféle területeiről tudósító szokásos képes hírrovat ezúttal záróanyagként szerepel. SZOVJET IRODALOM Ivan Melezs Decemberi hóförgeteg című regénye a húszas évék végéről és a harmincas évek elejéről szól, amikor megtörtént a mezőgazdaság kollektivizálása. Ezekben az években még a dolgozó parasztság egy része is kétségek közt vergődött, ingadozott, félt az újtól, az ismeretiemtől, a helyi tisztviselők pedig gyakorta megsértették az önkéntesség lenini elvét. A falusi tulajdonviszonyok átalakításának ez a bonyolult, drámai korszaka élethűen elevenedik meg Ivan Melezs regényében. Közli a lap Vlagyimir Majakovszkij híres Lenin-poé- májának Veress Miklós költő által készített új fordítását is. Az 1924-ben keletkezett nagyszabású költemény, mely most a Vlagyimir Iljics (Poéma Leninről) címet kapta. Megrázó elevenséggel adja visz- sza Lenin halálát követő órák, napok történetét, érzékeltetve azt a történelmi veszteséget, amit a fiatal szovjet államnak ez a gyászesemény jelentett. A vers sodrában feltárul Lenin forradalmi erejének, alkotó eszméinek páratlan jelentősége is. A regény és a poéma mellett riportsorozat is olvasható a lapban. Az írások egy-egy emberfeletti vállalkozás, egy nagy eszmére föltett élet, egy siker vagy egy emberi megpróbáltatás történetével ele-' venítik fel a szovjet múlt és jelen hétköznapjait. Repülős, sarkkutató, juhász, botanikus, író vagy zeneszerző — mindegyikük sorsa érdekes, hozzánk közeli világa, a miénkkel hasonló problémák közé visz. A Három nővérben Almási Évával I A Doktor úr című Heltai- színműben
