Tolna Megyei Népújság, 1980. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-01 / 127. szám

1980. június 1. rtÉPÜJSÁG 7 A gyerek, ha kérdez... 13 kttzQI 1 1 A tamásiak köztiszteletben álló, ma már nyugdíjas or­vosától, dr. Váradi Jánostól hallottam első ízben arról, 'hogy nincs még a megyének olyan települése, amelynek ekkora lenne a kültelki la­kott területe, mint Tamási­nak. A közel tíz esztendővel (ezelőtt szerzett információ valóságát azóta magam is megtapasztaltam, tudom nagyjából, hogy mit jelent napjainkban a „végeken” él­ni egy, a várossá válás cél­ja felé öles léptékkel haladó településen. Dir. Váradi Já­nos ismertette meg velem a Rácvölgy vidékét is, s olyan­ként, hogy ott él a község cigánylakosságának túlnyo­mó többsége, de menjek csak és nézzek körül, milyen szembetűnő ott már most a jelen hadüzenete a réginek, a múltnak. Mennyi a sátor­tetős, egészséges lakóház, és a munkaképes korúak kö­zül milyen sokan járnak el dolgozni... Szót fogadtam, mentem, s azóta figyelek szívesen oda, ha a Rácvölgy­ről van szó bárhol és bármi­lyen megközelítésből. Távol­ról sem azért, mert ezt tar­tam a látványos eredmények tejjel-(mézzel folyó Eldorá- dójának, hanem azért, mert ha araszolva, ha megtorpa­násokká! is, csak folyik itt az életmódváltásnak az a csöndes forradalma, amiről munkahelyén, a Filaxiánál ifjú ismerősöm, Orsós Fe­renc, 29 éves tanácstagjelölt úgy vélekedik, hogy igazi gyümölcsét nagyjából jó tíz év múlva hozza majd meg, mert akkorra magasabb lesz az itt lakók iskolázottsági szintje, s ha több lesz a fe­jekben a tudás, még több éves a rácvölgyiak kötődése a murikéhoz, elképzelhetet­lenekké válnak azok a tár­sadalmi együttélés szabályait sértő kisebb-nagyobb konf­liktusok, melyek alapján ma még a nem cigányok olyan könnyen veszik egy kalap alá a cigányságot. — Hogyan fogadta, hogy a VIII. számú tanácstagi körzet második tanácstagjá­nak magát jelölték, noha már 8 éve beköltözött Tamá­siba? — Meg voltam lepődve, de jólesett a bizalom. Mivel én vezetem az itteni cigány­klubot, eddig is sokat fog- lálkoztaim a rácvölgyiek ügyes-bajos dolgaival, főként a klubot látogató fiatalokon keresztül. A feleségem szü­lei kint laknak, apám testö­vére! úgyszintén. Szóval, Orsós Ferenc, a Filaxia rakodómunkása nem szakadtam el onnan és ilyesmi nem is áll .szándé­komban. Éppen ellenkezőleg. Miivel az elmúlt években több olyan tanfolyamon is voltam, amelyet cigányklub- vezetőknék rendeztek, sze­retném elkezdeni néhány er­re alkalmas fiatallal a helyi cigányság hagyományainak összegyűjtését. — Megmondaná, miért tartja ezt fontosnak? — Szívesén, hiszen nem titolk. Rohamosan fogyatko­zik azoknak az idős embe­reknek a száma, akik a ci­gányság egykorvolt étkezési, öltözködési és egyéb szoká­sairól még hitelesen meg tudnak szólalni. Ha azt akar­juk, hogy a gyerekeinknek el tudjuk majd mondani, ha kérdezik, honnan vagyunk, honnan emelkedtünk ki, sür­gősen hozzá kell kezdeni . a gyűjtéshez. A cigánycsa^d és a fürdőszobás lakás, vagy háztartási gépekkel is el á- toitt otthon már ma sem e- lent olyan szenzációt, m nt 10—15 évvel ezelőtt. Gc n- dolja csak meg, menny re hétköznapivá válnak ezek az életkörülményekben forra­dalmi változást megtestesítő dolgok tíz év múlva! Nem szabad, hogy feledésbe me­rüljön a múlt. — Gratulálok az optimiz­musához, de nem nehéz meg­jósolni, hogy tanácstagként is, és népművelőként is igen keimény munka elé néz. Rá­adásul lesznek bőven olyan feladatai, amelyeknek társak nélkül nem lesz képes eset­leg megfelelni. — Tisztában vagyok ezzel. De tudom, hogy van kikre számítani. . Ha a klubunk nem is produkált csodás dol­gokat, annyi azért van már, hogy kialakult egy körülbe­lül 8 fős szilárd mag. Az­tán, a tanácstag sem áll munkájában egyszál magá­ban, mert ott vannak mel­lette, akik bizalmat előle­geztek neki, s akikre szin­tén számítani lehet. — Ennek a körzetnek ko­rábban csak. Gáli József volt a tanácstagja, akit újra­Hagyományos pihenőhely Galiék portája mellett jelöltek. Gondolom, ő is szí­vesen- segít. — Biztos vagyok benne, hogy így lesz. Végül is, ha megválasztanak bennünket, sok lesz a közös dolgunk. — Például? — A vizet, azt, hogy a ma­lacpiacig van kiépítve a ve­zetékes ivóvízhálózat, nem mondom, mert tudom, hogy rengeteg pénzbe kerül a ve­zeték Rácvölgyig való kiépí­tése. Mondom viszont azt, hogy akármekkora társadal­mi összefogás árán is meg kall majd csinálni a 65-ös útról az Üjvárhegy felé ága­zó földutat, amelyet esős időben legföljebb lánctalpa­sok vagy traktorok képesek megjárni. Az orvosok terep­járója is gyakran befullad és van, hogy „gólyaviszi a fiát” szállítási módszerrel kell kihozni kilométereken át a szülő nőt, vagy a súlyos beteget a 65-ösig, a mentő­höz. — Tud arról, hogy a me­gye 10 ezernél alig valami­vel több cigány lakosságá­nak a tanácsokban 13 tagja lesz, ha megválasztják őket? — Nem hallottam még ró­la, de ha így van, nagyon örülök. S megmondom, nem­csak azért, mert ennyi ci­gány származású tanácstag hallathatja az általa képvi­seltek szavát, hanem azért is, mert a cigányság munká­hoz kötöttségében, élet- és lakáskörülményeiben, kul­turáltságában beállt változás sokat — ha úgy tetszik ered­ményeket — bizonyítják. — Azt mondta nem sok­kal mostani beszélgetésünk előtt valáki, hogy maga nem szereti az üres locsogást. Vé­leménye szerint, az illető miit értett ezen? — Azt hiszem azt, hogy nem vagyok híve olyan számlák benyújtásának, amelyék mögött nincs ott a munka, ami megbecsülést is ad az embernek a kenyér mellé. — Okosan, világosan, vá­lasztékosán beszél... Nem gondolt még arra, hogy a nyolc általánosban szerzett tudás egy idő után már ke­vés lesz ahhoz, amit köz­életi emberként és népmű­velőként 'vállalt? — Dehogynem gondoltam. Érzem, hogy szükségem van a tanulásra. Tavaly már megvettem a gimnáziumi tankönyveket is, de aztán beköszöntött a baj. Két fiúnk közül az idősebb szívhibával született és újbóli megbete­gedése eltérített a szándé­komtól. De akarok tanulni. Addig be kell érnem azzal az útravalóval, amiket a részünkre szervezett tovább­képzésék adnak. Szeretem ezeket a tanfolyamokat, s nemesük azért, mert a ha­zai cigányság életének leg­jobb ismerői az előadók és bennük olyan embereket is­merhetek meg, akikkel kü­lönben nem biztos, hogy kapcsolatba kerülhetnék. Mindig hazahozok egy csomó (hasznos dolgot a tanfolya­mokról. — Ügy veszem észre, hogy a kortársaihoz, a fiatalokhoz van mélyebb köze. Nem gon­dolja, hogy ez bizonyos mér­tékig gátolni fogja majd a közéleti munkáját? —■ Nem hiszem, mert úgy látom, hogy az életmódvál­tásban döntően a fiataloké a vezérszólam, ami azzal ma­gyarázható, hogy ők az is­kolázottabbak. Nálunk, szük­ségképpen élőbb az írástu­dók rangja, mint a nem ci­gány családokban. — Még egy kérdésre vá­laszoljon. Véleménye szerint Rácvölgy lakott hely lesz még 10 év múlva is? — Miért ne lenne az? Fog­nak itt lakni emberek, de sokkal jobb körülmények között. Az lehet, hogy ke­vesebb család, de akkorra a telepi élet ma még fellelhe­tő jegyei nélkül. Én akkor is szeretni fogom Tamási­nak ezt a részét, hiszen itt voltam gyerek, és férfiként itt láttam hozzá ahhoz, hogy más megítélést érdemeljünk ki magunknak. ♦ Hazafelé tartunk. Rác- völgy szikrázik a napsütés­ben és Gáli Ferencet, a kör­zet másik tanácstagjelöltjét látjuk, a rendbehozandó út torkolatánál beszélgetésbe elegyedve egy a malacpiac- ról hazafelé tartó rácvölgyi asszonnyal és kislányával. Nem kétséges, jólesik pihe­nés közben a szíves szó ar­ról, hogy mi újság, meg ar­ról is, hogy most nem akadt a vevőnek kedvére való ma­lacka, de oda se neki. Majd legközelebb... LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Kapfinger András Először mennek szavazni égyen ülünk a szek­szárdi Ady Endre Szakmunkásképző In­tézet kollégiumának barátságos társalgójában, és négyünk közül egy valaki a leghatározottabban zavarban Van. Ez az illető én vagyok. Igyekszem megerőltétim az emlékezetemet, így sikerül felidéznem első iskolai be- íratásom pillanatát, az első emlékezetes pofont életem­ben, az első bombázást (1944. április 2.), az első szerelmet, első munkahelyemet, de el­ső szavazásomat sajnos nem. Ennék felettébb objektív oka van — mér sok ciklussal ez­előtt történt. Mit kérdezzen ezek után az újságíró egy fiatal lány­tól és két fiútól, akik éle­tükben először mennek sza­vazni? Némi — remélhetőleg nem túlságosan szembeötlő — töprengés után a követ­kezőiket kérdezte, nagyjából egyformán mondihármuktól: — Gyerekek! Tudnak va­lamit a „régi” választások­ról? Olvasmányokból, törté­nelemórák jóvoltából, vagy mert a szüleik meséltek ezekről... Kiss Klári, másodéves kozmetikus tanuló: — Nem sokat! Apu, aki gépkocsivezető a ktsz-nél, ugyan mintha már mondott volna valamit... — Hol szavaz majd? — Otthon, Gyünkön! — Ki a képviselőjelöltjük? — A másodu nokú test vé­rem, Csapó Jánosné, Simon- tornyáról. — Gondolom, az első al­Kiss Klári Gyünkről kálómmal együtt megy majd a szülei vei? — Dehogy! Nem szeretem, ha befolyásolnak, vagy be­folyásolnának. Egyáltalán nem biztos, hogy úgy dön­tök, 'ahogyan ők! Markó Gábor Nagydorogról A nagydorogi Markó Gá­borral már más a helyzet, legalább is ami a múltra vo­natkozó ismereteket illeti. Mikszáth Kálmán írásaiból említ példát. Gábor rádió- és televíziószerelő lesz, most I. éves. Deutsch Sándor Öcsényből — A képviselőjelöltjük? — Orlovácz György, édes­apám tanártársa! — Tudja, hogyan kell sza­vazni? Nem a döntésre, ha­nem a puszta technikai le­bonyolításra gondolok... Pontosan tödja, de szava­zópolgár mivoltáról még egyelőre semmilyen értesí­tést nem kapott. (Május 28- án, kora délután beszélget­tünk.) — Lehet, hogy otthon vár a papír! Hetente csak egy­szer járok haza Nagydorogra. Váltunk néhány szót a nagydorogi változásokról. Azókról is, melyek a leg­utóbbi ciklus során a tanács­házán menték végbe, de azokról éppúgy, amelyek a nagyközség külső képén mér­hetők.- — A tanácstagoknak is részük volt benne. Ezért is el kell menni szavazni! Deutsch Sándor, aki ugyancsak I. éves rádió-, tévészerelő, őcsényi és őcsé­nyi módon szókimondó. — Tetszik tudni, hogy mi nem tetszett az előkészítés során ? — Ham! — Az, hogy nálunk a je- iölőgyű lések re kevesen men­ték el. Mintha nem is az ő dolgukról folyt volna ott a Szó... — Ezek szerint maga, Sa­nyi, elment? — Igen! Édesapámmal. — És szavazni ? — Természetesen! — Miért? Kérem az olvasót, hogy ezen a látszólag egyszerű .kérdésen ne akadjon fenn. Régi tapasztalatom szerint (következetes ismételgetésé­vel sok mindennek végére lehet járni. — Hogy szebb legyen a falu! — Miért? Nem elég szép? — Szemre, meg az átuta­zónak. Sok volt az össze­visszaság a fejlesztésben. Szeretném, ha az új tanács, ramiire, illetve akikre majd szavazok, többre lenne ké­pes. Ügy érzem, hogy ebben nincsen semmi sértő, hiszen nem más, mint a fejlődés iigényénék összefoglalása. Ami nemcsak őcsényi sajá­tosság. Ezért megyünk sza­vazni mindenütt. ORDAS IVÁN Fotó: K. A. Rácvölgy, a vele szemben levő „hegyről”

Next

/
Oldalképek
Tartalom