Tolna Megyei Népújság, 1980. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-06 / 131. szám
1980. június 6. Palesztin autonómia Heghátrált a Közös Piac A Közös Piac legfeljebb „nyilatkozatot” ad ki a Közel-Kelet ügyében, de nem indít semmiféle „külön kezdeményezésit” a „Camp Da- vid-i békefolyamat’’ helyettesítésére vagy a Biztonsági Tanács 242. számú határozatának kiegészítésére — ezt közölte Christoph Van Der Klaauw holland külügymi. niszter szerdán izraeli kollégájával, a Hágában vendégeskedő Jiohak Samirral. A holland külügyminiszter a megbeszélés során elítélte a megszállt területeken folytatott izraeli telepítési politikát, amely szerinte ellentétes az arab lakosságnak adandó önkormányzat eszmé_ jéveL Hangsúlyozta azonban, hogy Hollandia továbbra is támogatja az egyiptomi—izraeli—amerikai tárgyalások folytatását a palesztin önkormányzatról. Jichak Samir jelenleg nyugat-európai körutat tesz. Célja: lebeszélni a közös pia_ oi országok vezétőit arról, hogy az EGK a szervezet június 12—1ÍM velencei csúcs- értekezletén elismerje a palesztinok önrendelkezési jogát, illetve kezdeményezze a közel-keleti rendezés eddigi alapjául szolgáló 242. számú BT-határozait ilyen értelmű kiegészítését. Mint ismeretes, Carter amerikai elnök nemrég nyíltan is helytelenítette az erre irányuló francia kezdeményezést és legutóbb azzal fenyegetőzött, hogy a Bonn, Sándor István, az MTI tudósítója jelenti: A nyugatnémet kormány a következő két évben népszerűtlen intézkedésekre kényszerül, hogy fedezni tudja a brit közös piaci hozzájárulás csökkenéséből Bonnra háruló többletkiadásokat. Hans Matthöfer pénzügy- miniszter csütörtökön délelőtt sajtóértekezleten jelentette be, hogy kormánya hozzájárult az EGK-külügyminiszteBT ülésén vétójogával élve, megakadályozza egy ilyen módosítás elfogadását. Harold Saunders, közel- keleti ügyekben illetékes kül_ ügyi államtitkár, valamint a nemzetbiztonsági tanács egyik tisztségviselője csütörtökön Washingtoniban fogadja az Izrael által megszállt Cisz Jordániából száműzött, volt hebroni és halhu- li polgármestert — jelentette be szerdán Hodding Carter külügyi szóvivő. A két száműzött palesztin vezető, Eahd Kavaszmeh és Möh/almed Milhem, szerdán kéthetes tájékoztató körutat kezdett az Egyesült Államokban. Velük tart Radzsab Tamiimi, az ugyancsak kitoloncolt hebroni kádi. összesen tizenhárom amerikai nagyvárost látogatnak végig, majd június 15-én nagysza- zetn'i a Fehér Ház környékén. iHodding Carter szerdán azt mondta, hogy nem tudja, vaijon a polgármesterek tagjai-e a PFSZ-nek. Ismeretes, hogy az Egyesült Államok kormánya még 1975-ben írásban megígérte az izraeli kormánynak, hogy addig nem tárgyal a PIFSZ képviselőivel, amíg a szervezet el nem ismeri Izrael létjogosultságát. „Ezeknek az embereknek olyan problémájuk van, amely minket is érdekel, s mint ilyenekkel találkozunk velük” — magyarázta a szóvivő. Azt is' jelezte, hogy az rek Brüsszelben kidolgozott kompromisszumához. Ezzel nemcsak az angol hozzájárulás, hanem a Közös Piac mezőgazdasági árainak 4,8 százalékos emelése is megoldódott. Az 1980-as és 1981-es költségvetési évben az EGK- tagországoknak összesen 7,9 milliárd márkát kell befizetniük a közös kasszába Nagy- Britannia helyett. A fő teherviselő az NSZK (2,53 milliárd amerikai kormány ne mhiva- talos csatornáikon szeretné el. érni: az izraeli hatóságok engedjék vissza szülőföldjükre a száműzöttékét. Hasid Saua gazai és Eliasz Freidzs betlehemi polgármester felszólította az Izrael által megszállt palesztin területék többi polgármesterét. hogy kövessék példájukat: Valamennyién mondjanak le, és így — a „további együttműködés megtagadásával” — kényszerítsék Izraelt a megszállt területeken folytatott politikája megváltoztatására'. Basszam A1 Saikaa nablu- szi polgármester sebe — akiinek a hétfői merénylet miatt mindkét lábait amputálni kellett — üszkösödni kezdett, ezért az izraeli hatóságok hozzájárultak, hogy a polgármestert Nafoluszból mentőautón a jordániai fővárosba szállítsák további kezelésre. Izraeli őrnaszádak szerda éjjel ágyútűz alá vették Szi- don dél-libanoni kikötőváros környékét. A támadásmlaik egy halálos áldozata és két sebesültje van, mind polgári személyek, akik éppen egy kávézóban időztek a lövöldözés kezdetekor — jelentette a WAiFA palesztin hírügynökség. Az izraeliek partra akartak szállni, de a nemzeti hai- ladó erők és a palesztin moz_ galom egyesített alakulatai megfutamodásra kényszerítették a támadó naszádokat. márka) és Franciaország (1,95 milliárd márka) lesz. Az NSZK ugyanakkor — a legjelentősebb „hitelező” jogán — fokozott áldozatvállalásra szólította fel a Tha- tcher-kormányt. Elsősorban az Északi-tengerből nyert brit kőolaj méltányosabb elosztását, az EGK-tagországok előnyben részesítését várja Bonn Londontól, cserébe a most elhatározott pénzügyi támogatásért. Teherán Ramsey Clark veszélyes vállalkozása Ramsey Clark, az USA volt igazságügy-minisztere (jobbról) az Egyesült Államok Irán ellen elkövetett bűneit kivizsgáló konferencia más országokból érkezett képviselőivel beszélget" Ramsey Clark, az Egyesült Államok volt igazságügyminisztere, a tíztagú amerikai delegáció vezetője, néhány napig még Iránban marad. Szerdán Clark találkozott Ba- niszadr elnökkel. Az iráni államfő a megbeszélésen ismét azt a korábbi álláspontját hangoztatta, hogy a „túszügyet könnyen rendezni lehetne, ha Washington elismerné az iráni realitásokat és többé nem avatkozna be Irán belügyeibe”. Clark a találkozó után közölte: elfogadta Baniszadr javaslatát arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államokban hivatalos bizottságot próbáljon alakítani Washington iráni politikájának beható vizsgálatára. Leszögezte ugyanakkor: a bizottság létrehozása nem jelenti majd azt, hogy az amerikai túszok visszakapják szabadságukat. Khomeini ajatollah, iráni vezető szerdán rezidenciáján fogadta a nemzetközi konferencia 300 küldöttét, s beszédet intézett hozzájuk. Bonn is elfogadta a brüsszeli döntést A görög forgatókönyv Göörgországban május első felében nagyszabású politikai és személyi változások történtek — látszólag „forgatókönyv szerint”. Valójában azonban a felszín mögött súlyos politikai feszültségek rejlenek és nyitott kérdések egész sora vár megoldásra. KORMÁNYFŐBŐL ELNÖK ’ Az események középpontjában Karamanlisz köztársasági elnök megválasztása áll. A politikus, aki már hat esztendeje miniszterelnök volt, annak idején, a katonai junta 1974-ben bekövetkezett bukása után Franciaországból, önkéntes száműzetésből tért haza. Az első választáson aratott győzelme után (pártja, az Üj Demokrácia jelenleg is abszolút többséggel rendelkezik) Olyan alkotmányt szavaztatott meg, amely a köztársasági elnöknek messzemenő haltaimat biztosít. Karamanlisz most elérkezettnek látta az időt arra, hogy e lehetőséget kihasználva felcserélje a miniszterelnöki széket a köz- társasági elnök posztjával — megőrizve természetesen széles körű politikai befolyását. A nagy politikai rutinnal rendelkező államférfi voltaképpen helyesen ismerte fel, hogy számára ez a pillanat válóban a legmegfelelőbb a kormányfői bársonyszék elhagyására. Görögországban számos megoldatlan bel- és külpolitikai probléma halmozódott fel. Mindenekelőtt válságos a gazdasági helyzet: idén az infláció várhatóan eléri a 20 százalékot, miközben a termelés gyakorlatilag Konsztantin Karamanlisz, az államfő stagnál. 1981. január 1-én, amikor Görögország a Közös Piac tizedik teljes jogú tagja lesz, a gondok még szaporodhatnak is. A görög raező- gaizdaisági export előtt ugyanis a jelenlegi helyzetben még nem nyílnak meg a kapuk és nem érvényesül a szabad munkaerő-áramlás sem, tehát a munkanélküliséget az egyébként is stagnáló nyugat-európai gazdaság nem tudja felszívni. Ugyanakkor a görög iparnak (az átmeneti korszak bizonyos védelmi intézkedései ellenére is) fokozódó konkurrenciával Kell számolnia. Megoldatlan a Ciprussal és az Égei-tengeri olajjal kapcsolatos görög—török viszály, s emiatt rendezetten Görögország és a NATO kapcsolata. (Görögországban továbbra is vannak NATOGeorgiosz Rallisz, az új miniszterelnök támaszpontok, de az ország formálisan nem tagja az integrált atlanti katonai szervezetnek.) Mindez a kormánypárt vonzerejének csökkenésével fenyeget, azzal, hogy a feszültségek esetleg jelentős hatalmi eltolódást eredményeznek a második legnagyobb fúrt, a szociáldemokrata jellegű és — ellenzékben legalábbis — élesen NATO-éHenes PASOK, a Pánbellén Szocialista Mozgalom javára. Ezért volt Ka- ramanilisz köztársasági elnökké választása rendkívül ügyes politikai húzás. Az alkotmány ugyanis módot ad arra, hogy az Észak-atlanti Szövetség érdekeit szolgáló operatív döntéseiket hozzon, ha a parlamentben esetleg túlsúlyba kerül a NATOr 'kapcsolatok felülvizsgálását követelő áramlat. Nemzetközi értelemben voltaképpen ez Karamanlisz államfővé emelésének igazi jelentősége. BELSŐ POZÍCIÓHARC Közben — éppen az Andreas Papandreu vezette PASOK fokozódó népszerűsége nyomán — a kormánypárton belül is politikai pozícióharc folyik. Ez a küzdelem csak látszólag fejeződött be azzal, hogy Rallisz volt külügyminiszterit a kormánypárt új vezetőjévé —• s egyben miniszterelnökké — választották. Legnagyobb vetélytársa a hadügyminisZteri tisztséget betöltő Averoff volt, akinek kiterjedt kapcsolatai vannak a hadsereg vezetésével, s akit szoros szálak fűznek a kormánypárt szélsőjobboldaléhoz, valamint a görög kormányzó eilt soraiban még mindig erős királypárti elemekhez. Pillanatnyi lag tehát Rallisz számít a viszonylag liberálisabb, a parlamentáris köz- társasági kurzus továbbfolytatását inkább biztosító politikusnak. Hangsúlyozni kell azonban, hogy Rallisz pozíciója és általában a kormánypárt belharcainak alakulása messzemenően az új köztársasági elnök, Karamanlisz döntéseitől függ. Különösen, hogy a .kormánypárton belül működik egy rendkívül erőteljes csoport, amelyet az új görög elnök fivére vezet. Karamanlisz ily módon nemcsak a jelentős végrehajtó hatalmat biztosító elnöki posztot nyerte el, hanem közvetett módon megtartotta hatalmát a kormánypárt felett is. (-i-e) Befejeződött Berlinben a testvérpártok tanácskozása Berlinben csütörtökön közlemény elfogadásával befejeződött a szocialista országok kommunista és munkáspártjai pártszervezési kérdésekkel foglalkozó központi bizottsági titkárainak háromnapos tanácskozása. Az értekezlet napirendjén a testvér- pártok káderpolitikái tevékenységének tapasztalatai szerepeltek. A berlini tanácskozáson részt vett küldöttségek vezetőit — köztük Németh Károlyt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát — csütörtökön délután fogadta Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára. PANORÁMA BUDAPEST A környezetvédelmi világnap alkalmiból csütörtökön a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal és a SZOT szervezésében ünnepséget tartottak a Hazafias Népfront székházában. Az ünnepségen részt vett Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese. Straub F. Brúnó akadémikusnak, az Országos Környezet- iés Természetvédelmi Tanács elnökének megnyitója után Gonda György államtitkár, az OKTH elnöke tartott ünnepi megemlékezést. Huszár Istvánnak, .a Mi- ndsiztertanács elnökhelyettesének, az Országos Tervhi- taval elnökének meghívására csütörtökön hazánkba érkezett Nguyen Lam, a Vietnami Szodalisrta • Köztársaság miniiszterelnök-hélyettese, az Állalmi Tervbizottság elnöke, hogy az 1981—1985. közötti tervidőszak gazdasági együttműködési kérdéseiről tárgyalásokat folytasson. * Holdkőzetminták és űrműszerek is láthatók azon a kiállításon, amely csütörtökön nyílt meg az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központban. (Bp. VIII., Múzeum u. 17.) Az űrhajózás szakirodalma című kiállítás gazdag anyaga képet nyújt a világűrben végzett tudományos kutatások eredményeiről, és a magyar szakemberek szerepéről ebben a jelentős munkában. A fiatal tudományág iránt érdeklődők eligazodását szolgálja az erre az alkalomra összeállított hibliográfia is. A bemutató két hete alatt filmvetítések és az Initerkoz- mosz-programba bekapcsolódott hazai szakemberek beszámolói színesítik a programot. A kiállítás június 19- ig tekinthető meg. Az MSZMP Központi Bizottsága meghívására Martin Milinamak, a Szlovén Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága- végrehajtó titkárának vezetésével május 28. és június 5-e között jugoszláv pártmunkás küldöttség tett látogatást Hazánkban. A küldöttség az MSZMP-nek a társadalmi- poMkiaii intézmények, a szocialista demokrácia továbbfejlesztése területén folytatott munkájával ismerkedett. A delegációt fogadta Gyenes András, a Központi Bizottság titkára és Baranyai Tibor, a KB osztályvezetője. * Az MSZMP Budapesti Bizottsága meghívására Antonin Kopeknek, a CSKP KB elnöksége tagjának, a Prágai Pártbizottság első titkárának vezetésével június 2—4. között Budapesten tartózkodott a prágai pártkül- döttsóg. Az elutazó delegációit Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottsága tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára és Somogyi Sándor, az MSZMP KB tagja, a Budapesti Pártbizottság titkára búcsúztatta. A búcsúztatásnál jelen volt Václav Moravec, Csehszlovákia budapesti nagykövete. BRASILIA Egy ötszáz utasít szállító személyvonat a brazíliai tengerparton lévő Vitoria város közelében belerohlant egy te- .herVonatba. Az ütközés következtében 200 utas megsérült. MOSZKVA Az SZKP Központi Bizottsága üdvözletét küldött a Holland Kommunista Párt pénteken kezdődő XXVII. kongresszusához. „Az önök kongresszusára olyan nemzetközi helyzetben kerül sor, amikor az imperialista erők, a NATO vezető körei, élükön az Egyesült Államokkal, a nemzetközi enyhülési folyamat aláásására, a fegyverkezési verseny fokozására és a háborús veszély növelésére törekszenek. Ilyen körülmények között különös jelentőségű a világ kommunistáinak és . békeszerető erőinek összefogása a békéért és a népek biztonságáért” — hangoztatja az üdvözlet. SAN SALVADOR A Február 28. Népi Liga egy fegyveres csoportja szerdán rövid időre elfő galt hat rádióadót, s beszédet intézett a Salvadort néphez. A hazafiak általános sztrájkra és a polgári-katonai junta elleni fegyveres felkelésre szólították fel a népet. Csütörtökön mintegy hatvanezren — tanárok, textilipari és közlekedési dolgozók, kereskedők — szüntették be a munkát. BERLIN Csütörtökön befejeződött Emil Wojtaszek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának póttagja, lengyel külügyminiszter kétnapos 'baráti látogatása a Német Demokratikus Köztársaságban. A lengyel diplomácia vezetője az NDK— lengyel kapcsolatok továbbfejlesztéséről és időszerű nemzetközi kérdésekről folytatott megbeszélést Oskar Fischerrel, az NDK külügyminiszterével és más vezető politikai személyiségekkel. BUKAREST Todor Zsivkov, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke, a Bolgár Kommunista Párt KB első titkára — aki hivatalos baráti 'látogatáson tartózkodik Romániában — csütörtökön Kolozsvárra látogatott. Űtjá- ra elkísérte Nicolae Ceau- sescu, a Román Szocialista Köztársaság elnöke, a Román Kommunista Párt főtitkára is. A látogatás során Todor Zsivkov megtekintette a város ipari övezetét, üzemeket keresett fel és megismerkedett Kolozsvár egyetemi központjával. RÓMA Hosszan tartó betegség után csütörtökön reggel Rómában elhunyt Giorgio Amendola, az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának, a párt vezetőségének tagja. Amendola 73 éves volt.