Tolna Megyei Népújság, 1980. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-04 / 129. szám
1980. június 4. ÜÍÉPCIJSÁG 3 Húskombinát-építkezés Hosszas huzavona után az elmúlt évben az Állami Tervbizottság döntése egyértelművé tette a Szekszárdi Húskombinát dolgait. Olyan szoros határidőt írtak elő, ami csak egy dologra adott lehetőséget, az összefogásra, és ezután nem kellett fél év sem,“ felgyorsult a gépezet. A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat mozgósította brigádjait, sikerült összhangot teremteni az alvállalkozókkal, a technológiai szerelőkkel, minden érdekelttel. Az 1980-as év jól kezdődött és folytatódik az építkezésen. Ma már nagy létszámmal dolgoznak, folyamatos a technológiai szerelés, a szakipari munkák a tervek szerint haladnak. Már megkezdték a 3000 köbméter kapacitású „vízmű" tartályainak szivárgási próbáit, elkészült az állatszállás technológiai szerelése, a padlózat kialakításához csak egy réteg védőbeton kell. A hűtőberendezések szerelése folyamatos, a helyiségek burkolása készül. Ez pedig nagy munka, mivel az exporthigiéniai megkötöttségek komoly előírásokat tartalmaznak. Az üzemépületben, a sertésvágó soron a konvejorsor egy része akár üzemelhetne is. Egyre több rozsdamentes acélból készült, méregdrága (240 ezer forint) ajtón van zár, ami azt jelenti, hogy az a helyiség elkészült, csempézve, kitakarítva várja az üzemelést. Az ötszintes szociális és irodaépület szakipari munkái a tervek szerint haladnak, elkészült az öltözők és az üzemépület közötti folyosó... hj—gk .i; Épül az üzem hátsó portája A vízellátás érdekében közösen építettek víz kezelőt a tejipari vállalattal Próba előtt a csőrendszerek Legeltetés Aparhanton A háromszoros kiváló aparhanti Búzavirág Termelőszövetkezet nagy gondot fordít a legelők minőségére. Rendszeres öntözéssel, műtrágyázással, fogasolással javítják fel a legelőket. Ennek a szarvasmarha-tenyésztésben mérhető haszna van; a szövetkezet 1200 bonyhádi tájfajta szarvasmarhájából a nyár folyamán mintegy 600-at legeltetnek az apari dombokon. Az ötvenhektáros legelőn villanypásztor segíti az állatgondozók munkáját. Ahogy képünk is tanúsítja, jól érzik magukat és szépen fejlődnek a fiatal üszők az aparhanti legelőn. Fotó: Bakó Régi idők parlamentje (12.) Babonák és igazi érvek HUSIN j£yjgi Plakáterdő 1947 augusztusában A Vasmenyasszonyt valahol egy Vas megyei faluban látták. Egy néni pillantotta meg, s vette át az üzenetet; „Ha a kommunizmussal házasodnak össze a falubeliék, jön és halálos ölelésével megbünteti a vétkeseket...” De ugyanezt a „Vasmenyasz- szónyt”. másutt is „látták”. Zalában és Somogyiban, sőt, Baranyában is. De nemcsak a Dunántúlon tűnt fel, hanem kisvártatva ellátogatott Szabolcsiba és Borsodba, majd a szegedi tanyavilágba. A legkülönbözőbb helyéken bukkant fel, mindig akadt szemtanú, aki hajlandó volt akár az oltár előtt is megesküdni, hogy ő beszélt vele. És hogy miit mondott? Hol ezt, hol azt. A lényeg azonban az volt: a 7-es kockába tegyék a keresztet a választásokon, különben szörnyű bosszú következik, az égiek nem tűrhetik tétlenül a magyarság nászát a vörösökkel... A 7-es lista a Magyar Függetlenségi Párté volt az 1947. augusztus 31-re kiírt választásokon. Egy Pfeiffer Zoltán nevű ügyvéd volt a vezére, átvette Sulyok Dezső politikai örökét és a legtöbb, annakidején a pápai ügyvéd körül csoportosult képviselőt is. Olyan már nem volt, nem lehetett köztük, aki első vonalbeli szerepet játszott a Horthy-parlamentben. Viszont a többség mégiscsak abban az időben szerezte nemcsak az elveit, hanem a politikai tapasztalatokat is. Nem egy közülük több régi választáson is korteskedett. No, persze, könnyebb volt úgy szavazatokat szerezni, hogy egy követ fújtak a főszolgabíróval, a jegyzővel, a csend őrséggel, de az új körülmények között, amikor — természetesen — semmiképpen nem számíthatnak a köz- igazgatás támogatására, sem maradtak tanácstalanak. És nemcsak a Vasmenyasszony ügyesen elterjesztett meséjével operáltak. A Szabad Nép írta: „Ha Istent, családot akartok, ne a kommunistákra szavazzatok, hanem Pfeifferre — járták a 200 holdas aranyparasztok kocsira, biciklire ülve a Szentes környéki tanyavilágot. Szakadatlanul folyt a földökén a suttogás: emberek, ‘imádkozzunk 7 miatyán- kot, 7 üdvözlégyet, és ne felejtsük el, hogy 7 szentség van .. . Asszonyok, elvész a világ, ha nem a 7-es kockára szavazunk — így prédikált a plébános...” Nos, a világ nem veszett el, pedig az ország népének nagy többsége nem a 7-es, hanem az 1-es, 2-es, 3-as, 4- es listára szavazott. Vagyis a kommunistákra, a már baloldali irányítás alatt álló kisgazdákra, a szociáldemokratákra, a parasztpártiakra, a baloldali pártszövetségre. Igaz, hogy az 5-östől 10-ig terjedő listákon induló, a jobboldal különböző árnyalatait képviselő, de egyaránt élesen kommunistaellenes pártokra összesen csaknem a szavazatok 40 százaléka jutott még, de jól érezhető lett mégis az a változás, ami a választók gondolkozásában két esztendő alatt a tények hatására végbement. Akadtak még, akiket rémisztgetni lehetett égi látomásokkal, vagy azzal a mesével, hogy ha a kommunisták döntő szerephez jutnák, mindenkinek a közös konyhán, csajkából kell ennie, közösek lesznek nemcsak a főzőüstök, hanem az asszonyok is. Egyre többen látták azonban meg, hogy mit tették a kommunisták az országért, a mélyre taszított nemzet felemelkedéséért, fogadták el és támogatták munkával, szavazataikkal ezt a pártot. A Szabad Nép a választás napján rámutatott: „Nehéz esztendők, két és fél verej- tékes év tanította meg a magyar népet arra, hogy bennünk bízzék — és ez a bizalom kölcsönös. A Magyar Kommunista Párt is bízik a népben. 1947 nemcsak azért nem 1945, mert van kenyér és nem állnak komor sorokban az asszonyók az élelmiszerüzletek előtt. Más is történt. Pártunk tettekkel bizonyított, amelyeknek eredményéként jó pénz vált az értéktelen papírrongyból és emberi táplálék került a munkás fazekába. Ezék a szelek jótékony szelet kavartak a magyar közéletben. Örökre elfújta a szél a Horthy-pro- paganda ködét, amely miatt még 1945 őszén is hamis útra tévedt a magyar nép. Bízunk tehát a népban, s a nép bizalma gyűléseinken árad a nép felé.” Mindez megmutatkozott ábban, hogy áz ország legerősebb, legnagyobb taglétszámú pártja ezúttal a legnagyobb parlamenti párttá is vált: 1 millió 113 ezer szavazatot kapott, 100 képviselője jutott a parlamentbe, amelyben éppen kétharmados többsége volt az MKP-nak és a vele szövetséges baloldali pártoknak. És bár most a demokráciának volt szilárd többsége a parlamentben, mégis ismét a tömegekhez kellett fordulni. Bizonyos szociáldemokrata politikusok megpróbálták ellenzékbe vinni pártjukat. A Pfeiffer-párt körül tömörült szélsőjobboldal elérkezettnek látta az időt, hogy utcai tüntetéseken próbálja ki erejét, s így igyekezzék befolyásolni a kormányzati válságot. A baloldali szociáldemokraták, a munkásegység, és az egységes demokratikus kormány hívéit hatalmas népgvűlés támogatta, amire ismét a Hősök terén került sor. Ezúttal is több, mint háromszázezer budapesti dolgozó, nagy többségében munkás gyűlt össze. Jelenlétével bizonyította: elege volt a huzavonából, marakodásból. Követeli, hogy induljon meg a munka, fogjanak össze a demokratikus erők a puccsisták szétzúzására, s alakuljon meg minél előbb a Függetlenségi Front kormánya. Az emelvény felett a jelszó összefoglalta az alapvető követelést: „Lássunk hozzá az építőmunkához!” A Függetlenségi Front kormánya — Dinnyés Lajos kisgazdapárti miniszterelnök vezetésével — megalakult. A kormányprogram feletti vita viharos volt. Ezúttal nem annyira Pfeiffer Zoltán, mint Baranfcoviiics István, az úgynevezett Demokrata Néppárt vezére vezette a támadást, össztüzet zúdított a jobboldal a kormányra és az abban fontos pozíciókat elfoglaló kommunistákra. Az országot fenyegető „veszélyekről” szónokoltak. Révai József, a kommunista vezérszónok válaszában rámutatott: az igazi veszélyék a nemzet számára a demagógia veszélye, a külfölddel való összejátszás veszélye, a spekulációs tőke garázdálkodásának veszélye, az ifjúság reakciós nevelésének veszélye. A jobboldali pártok parlamenti demagógiája kiélezte a helyzetet. A szocialista erők azonban már megállíthatatlanul törtek előre, Pfeiffer, Baränkovics és társaik már csak utóvódharcokra bizonyultak etég erősnek. A Pfeiffer-párti képviselőknek rövidesen meg kellett válni- ok képviselői igazolványaiktól, mert az országos választmányi bíróság megsemmisítette a párt valamennyi mandátumát, mert bebizonyított- nak látta: a párt magát csalárd módon tüntette fel demokratikus pártnak, soraiban a fasizmus és reakció képviselői ékelődtek be a magyar törvényhozásba, ezt pedig a választási törvény tiltotta. Az 1947. augusztus 31-én választott parlament szavazta meg a bankok államosításáról, a gyárak köztulajdonba vételéről, az iskolák államosításáról szóló törvényt, ratifikálta a magyar—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezményt, amelyet 1948 februárjában írt alá a két ország kormánya. Győzött a szocialista forradalom. 1949-től kezdve a parlament padsoraiban közös célért munkálkodó képviselők ülnek, a pártharcoknak vége. — Vége — PÁSZTOR IMRE
