Tolnai Napló, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-21 / 144. szám

tWB JtrVTTTS n NAPLÓ 8 *T* A tanács rossz irányítása, a párttitkár megalkuvása akadályozza Szakcs község tervteljesítését a begyűjtésben Az SzKP tapasztalataiból: A gépállomás pártszervezete betakarítás előtt Irta: N. Borscsakov, a Krasznodár-határterületi beszszkorbnyenszki %ép- állomás igazgatójának politikai helyettese. Szakcs község a tavasza szántás- vetésben a dombóvári járás első köz­sége volt. Most a növényápolási munkákban negyedik helyen van. De lehetne első is, mert ehhez minden szükséges előfeltétel biztosítva van. A községben 105 állandó bizott­sági tag van. Minden állandó bizott­ság munkájáért egy vb. tag felelős. S áini még ennél is kedvezőbb, az ál­landó bizottságnak olyan tagjai van­nak, mint Kanizsa Vendel, Tiborcz András, Nagy Szabó Pál, akik mind a mezőgazdasági munkák elvégzésé­ben, mind az állam iránti kötelezett­ségek teljesítésében példaképei a község dolgozói parasztjainak. Ez így helyes is. A hiba ott van, hogy a községi tanács és a pártszervezet az állandó bizottságok munkáját nem arra irányítja, ami napjainkban a legfontosabb feladat volna. „Megy az magáiéi is..." Az aratás, betakarítás, cséplés megkezdésétől napok, sőt órák vá­lasztanak cl bennünket. Mi lenne a tanács legfőbb feladata?... Az, hogy ezt a inunkat szervezetileg és politi­kailag megfelelően előkészítse. A szak. esi pártszervezet és a tanács nem ezt teszi. Még nincs a községben te.ro készítőé arról, hogy Irány pár arató tesz. Nincsenek kijelölőé közös szérűk. Ennek okát Madaras elotárs, a párt­titkár a következőkkel magyarázza meg: „Az aratás minden mozgósítás nélkül úgy is megy magától, a közös szerük kijelölését pedig felesleges­nek látjuk, mert úgy sincs olyan gazda, aki kimondottan közös szérűn akar csépeltetni (?)" ICisdorog községben a dolgozó pa­rasztok június 15-re, a Béke-Világ- íauács budapesti ülésére versenyt indítottak a beadási terv maradék­talan teljesítéséért. Június 15-re 10 dolgozó paraszt tett versenyvállalást, amit becsülettel teljesítettek. Ki­emelkedő eredményt ért el Tamás Ferenc 5 holdas dolgozó paraszt, aki vállalta, hogy június 15-ig egészévi tojás és félévi baromfi beszolgálta­tását teljesíti és ezt a felaján­lását latáridő előtt teljesítette. Nem maradt el Bíró Vilmos 7 holdas dolgozó paraszt sem, mert ő is egészévi tojás és fél­évi baromfi beadási kötelezettségé­nek teljesítését vállalta, amit határ­idő előtt teljesített is. Somogyi Jenő dolgozó paraszt már június 14-én teljesítette első félévi tojásbeadását, baromfibeadásának pedig 105 száza­lékra tett eleget. Vállalását az emlí­tett 3 dolgozó paraszton kívül a töb­bi is maradéktalanul teljesítette. A baromfi- és tojásbeadás mellett 100 — Hogy ezzel foglalkozzunk, azt feleslegesnek látjuk — mondja Ba­lázs Ferencné, a községi tanács tit­kára — úgy is kényszerítve lesznek a gazdák, mert nem engedjük meg tűzvédelem szempontjából, hogy hazatakarodjanak. „A munkaverseny a szocializmus építésének kommunista módszere ...“ — mondotta Sztálin elvtárs. Szak­oson a pártszervezet és a tanács még nem látja ezt világosan, mert ha lát­ná, nem kezelné olyan mostohán a dolgozó parasztok versenyét. A községben 345 dolgozó paraszt kötött egymással párosverseny-szer- ződést. A versenyszerződéseket „félt­ve" őrzi Balázs elvtársnő íróasztala fiókjában. Hogy féltve őrzi ez helyes. Csak az nem helyes, sőt súlyos hi­ba, hogy ezideig egyetlen alkalom­mal sem értékelték a versenyvállalá­sok teljesítését. Pedig erre annál is inkább nagy szükség volna, mert a féléves terv teljesítésében tűrhetetlen lemaradás mutatkozik. Tíz nap vá­laszt el bennünket, s lejár a félév s tej, tojás, baromfi beadási terv telje­sítése meg sem közelíti a község terv­számainak 100 százalékát. Tojásból 20, baromfiból 56, tejből 48 százalék­ra volt teljesítve június 15-én a fél­éves terv. A község tervteljesítését legjobban a kulákok szaboiálása húzza vissza. A 40 kulákból mind­össze 2 teljesítette a féléves tervét, 6 részben, a többi pedig egyáltalán semmit nem adott le kötelezettségé­ből. Vincié Mihály 46 holdas kulák- nak pedig még 1949-es hátraléka is százalékban teljesítették tejbeadási kötelezettségüket is. A dolgozó parasztok lelkesedését és kezdeményezését nem karolta fel a községi tanács, nem szélesítette to­vább a versenymozgalmat, belenyu­godott abba, hogy 10 dolgozó paraszt tett csupán felajánlást. Figyelmen kívül hagyták a község többi becsü­letes dolgozó parasztjait, lebecsülék a verseny fontosságát. Ugylátszik a tanács vezetői azt gondolják Kisdo- rog községben, hogy a verseny spon­tán, magától is szélesedik. Elfeled­keztek arról, hogy a versenyt állan­dóan értékelni és szervezni kell, fel kell karolni a dolgozó parasztok alulról jövő kezdeményezését. Ez az oka annak, hogy Kisdorog község messze elmaradt a félévi beadási terv teljesítésében. Ahhoz, hogy Kisdorogon is meg­javuljon a begyűjtés és felszámolják ezt a szégyenteljes lemaradást, első­oan, amellett hogy ebben az éoben egyáltalán semmit nem adott le. Hogy ilyen tűrhetetlen az állapot ezen a téren, azért elsősorban a ta­nács felelős, de súlyos felelősség terheli a községi pártszervezetet is. Madaras elvtárs, a párttitkár — aki­nek elsőrendű feladata volna az osz­tályharc irányítása — olyan maga­tartást tanúsít, ami nem a párttitkár, de a párttag magasztos fogalmával sem összeegyeztethető.. A közelmúlt­ban ő javasolta Túri, Gyenizs János és Kiss József törlését a kulák-listá- ról, azért, mert a szomszédjai azt mondták: „Jó ember nem érdemli meg, hogy kulák legyen". Hogy megérdemli azt bizonyítja, hogy a felsőbb szervek a kérelmet vissza­utasították. Azért, hogy Szakcson eltompult az osztályharc, a kunokat ió embernek vélik, s nem törődik senki a dolgozó pa­rasztok versenyével, az aratást, csép- lést a véletlenre bízzák, a járási ta­nácsot, de a járási pártbazottságot is súlyos felelősség terheli, — annál is inkább, mert tudtak arról, hogy a fent említett hibák megvannak. — hogy tudtak róla, azt maga Bakos János, a járási tanács vb. elnökhe­lyettese beismeri. Azzal azonban, hogy beismeri, nincs elintézve semmi. A járási tanácsnak és a járási párt- bizottságnak percnyi késedelem nél­kül felelősségre kell vonni Szakcson a tanácselnököt, s a függetlenített párttitkárt. Egyben segítséget kell adni nekik, hogy a hibákat meg- j szüntessék, s az eddigi mulasztásu­kat pótolják. sorban is a tanácsnak kell megjaví­tani munkáját. Meg kell javítani a tömegkapcsolatot és fel kell karolni minden olyan kezdeményezést, ami a község tervteljesítését segíti. Meg kell javítani a tömegkapcsolatot a dolgozó parasztok között, mert a jú­nius 15-i verseny vállalások teljesí­tése bizonyítja Kisdorogon is, hogy a dolgozó parasztok nem közömbö­sek a beadási kötelezettség teljesí­tésével, becsülettel tesznek eleget állam iránti kötelezettségüknek, ha a tanács és a község vezető funkcio­náriusai segítik kezdeményezésüket. Okulva a hibákból, a tanács vezetői karolják fel a dolgozó parasztok kezdeményezését, lendületét. Gon­doskodjanak az élenjárók népszerű­sítéséről, hozzák nyilvánosságra az elért eredményeket, faliújságokon, dobszóval, a lemáradottakat pedig szégyentáblán pellengérezzék ki. Gy. L. A beszszkorbnyenszki gépállomás gépkezelői a kolhozparasztokkal együtt harcolnak a bő termésért. A szántóföldek dolgozói vállalták, hogy 26—30 mázsa őszi búzát, 28 mázsa kukoricát és 20 mázsa napraforgót takarítanak be minden hektárról s a többi növény termésátlagát is eme­lik. A jó termés alapját lerakták. Keresztsorosan és sűrűsorosan vetet­ték el az őszibúzát, négyzetesen a kukoricát és a napraforgót. Most gondosan végzik a növényápolást. A jó munka gyümölcse nem marad el: bő termés ígérkezik. Közel az aratás. A gépkezelők minden gondja most az, hogy fel­készülve várják a . betakarítást. A betakarítás nálunk folyamatos mód­szerrel fog történni és 12 munka­nap alatt befejeződik. A főbb mun­kákat teljesen gépesítik. A gépállomás pártszervezete kidol­gozta a politikai tömegmunka ter­vét a betakarítás időszakára. A terv szerint politikai és termelési tárgyú előadásokat és felolvasásokat tarta­nak. A legképzettebb szakemberek és a vezető munkatársak lesznek az előadók. Párttagokból, komszomoltagokból és élenjáró gépkezelőkből népnevelő gárdát szerveztek. A népnevelők majd kisgyúléseket tartanak a XIX. pártkongresszus anyagáról, a nem­zetközi helyzetről és a munkaver­senyről. A pártszervezet a betakarítási mun­kák jó minőségére összpontosítja a gépkezelők figyelmét. A jóminőségű munkához minden adottság megvan. A kombájnokat időben kijavították, felszerelték tö­kéletesített ’tisztítóművekkel, vizes hordókkal, olajozókkal, hogy a lán­cokat menetközben olajozni lehessen Kidolgozták a betakarító gépcso­portok menetiránytervét. A múlt évi tapsztalatok alapján elhatározták, hogy egy-egy traktorosbrigád összes kombájnja egy táblán, de mind­egyik külön Fogáson fog dolgozni. A szalmát 12 traktorvontatású drótköteles szalmagyüjtőgép fogja összehúzni a kazlazás helyére, hogy folyamatosan történjék a szalma- gyűjtés és kazalrakás. A kazlazás- hoz két kazalrakógépet és 12 kazla- zóhálót készítenek. A sikeres betakarítás egyik fon­tos feltétele az óraütemterv. — Idén nemcsak a kombájnvezetők, ha­nem a gépészek, a gépkocsivezetők, a gabonafuvarosok, a traktorvezetők is óraütemterv szerint lógnak dolgozni A gépállomás körzetébe tartozó kol­hozokban 12 szérű épült. A szérűkön kétrostás gabonatisztítókból állítot­tak össze gépcsoportokat. Így bizto­sítva van» a kombájnoktól érkező egész gabonamennyiség időben történő megtisztítása. Rendbehozták a mér­legeket. A mázsálást gépesítették. A számítások szerint a komplex gépesítés és a gabona futószalag- szerű megmunkálása a szérűkön le­hetővé teszi majd a kolhozokban hogy nyolcadára-kilencedére csök­kentsék a munkaerőszükségletet. — így sok munkáskéz szabadul fel a takarmánybetakarításra s a kapás- és ipari növények ápolására. Minden kombájnhoz jólképzett kom­bájnvezetőt és segédvezetőt osztottak be. A kolhozvezetőségek gondoskodtak a betakarító gépcsoportok kezel'ősz*. mélyzetéről. A gépállomás pártszer­vezete és igazgatósága háromnapos tánfolyamot rendez, amelyen ismer­tetni fogják a betakarító gépcsopor­tok kezelői előtt a mukatervet és a munkaszabályokat. A növénytermelő és a traktoros­brigádok értekezleteiken széleskö­rűen megtárgyalják a betakarítási terveket. A gépkezelők és a kolhoz­parasztok sok értékes javaslatot tér. jesztenek elő. A „Sztálin“-kolhoz második nö* vénytermelő brigádjának munkatér* ve előírta, hogy 7Ó hektárról kézi* erővel kazlazzák a szalmát. A kol* hoztagok javasolták, hogy gépekkel történjék a kazlazás. A gépállomás negyedik traktoros-brigádjának gép* kezelői, akik a második növényter* melő brigáddal dolgoznak össze, el* határozták, hogy a szalmát traktor* vontatású szalmagyüjtő gépekkel és kazlazó hálókkal fogják kazlakba rakni. A beszszkorbnyenszki gépállomás pártszervezete és igazgatósága gon­dosan felkarolja az észszerűsítő és újítómozgalmat. A gépállomáson technikai tanács alakult. A technikai tanács támogatja az észszerűsítők és újítók alkotó kezdeményezéseit Pono- marjov és Volkov kommunista gé­pészek javaslatára szalmakazalrakő gépeket készítettek. Silókombájnt is szerkesztettek, amely sok és jóminősé­gű silótakarmányt készít. B. J. Koza* kov kombájnvezető újszerkezetű harmadik tisztítómű alkalmazását javasolta. Sok más hasznos javasla­tot is terjesztettek elő az éezszerű- sítők. Az egyes kombájnok kezelősze­mélyzete versenyszerződéseket kötött egymással. A versenyszerződések tel­jesítését minden nap ellenőrizni fogják. A gépállomás pártszervezete, szak- szervezeti bizottsága és igazgatósága vándorzászlót alapított a versenv győztesei számára. Az élenjáró dol­gozók nevét felírják érdemtáblára, bejegyzik az érdemkönyvbe. (Szelszkoje Hozjajsztvo VI. 14. szá­mából). A kisdorogi tanács karolja fel a dolgosó parasztok versenyét A ZÁRÓVIZSGA... A ZOMBA1 VÖRÖS CSILLAG TSZCS-BEN ismét elmúlt egy nap. Kemény, harcos munkában eltelt nap. A tagok együtt vannak ottho­naikban családjaikkal, de egy kis csoport lassan gyülekezik a tszcs párthelyiségében. A oolt Faragó- féle kastély lombos fái közül in- nen-onnan előtűnik egy elvtárs, elv- társnő. hogy ma este, mikor a párt- oktatási évad záróvizsgáját tart. jék meg, tanuljelét adja annak, hogy jól felkészült az összefoglalóra és annak, hogy tudásban sokai gyarapodott az elmúlt télen. * A szépen feldíszített oirágillalos párthelyiségben ott oárja hallga­tóit, tanítványait, munkában har­cos társait Babarczai József elo­társ, a tszcs elnöke, a 11. éves poli­tikai iskola kioáló előadója. 'Az asztalon nagyjaink — Lenin, Sztá­lin, Rákosi — mellszobrai állnak. A hallgatók megilletödoe foglalják el helyüket az asztalok mellett. A szomszédos szobából _ a DISZ­s zeroezet helyiségéből — zongora­szó hullik. Vidám, pattogó dalia, mnk váltakoznak, lágy keringök fülbemászó akkordjaival. Vájjon ki zongorázik, a oolt földbirtokos elhagyott zongoráján. Benézünk a szobába, s a zongora mellett ifj. Illés János, „Faragó úr“ oolt cseléd­jének fia ütögeti nagy buzgalom­mal a billentyűket. Ö, akinek Fa­ragó úr fénykorában legfeljebb az ostorpattogás volt a zenéje. * Míg egybegyülnek az elotársak Babarczai József elotárssal beszél, gélünk. „Tudod — mondja nem kis megelégedéssel — mióta ez a kis csoport hetenként összegyűlt, hogy politikailag képezze magát, más lelt a tszcs arculata, hangulata.“ Jobban megy a munka, mert a pártoktatásban résztvevő elotársak munkahelyükön éppen a tudás fegyoeréoel felvértezve jó feloilá- gositó munkát végeznek a tagság körében, ők azok, akik a munká­ban élenjárnak, példát mutatnak, Ok voltak, akik élenjártak, hogy az asszonyokat beszervezzék a munkába, ma már minden asszony dolgozik. IS elotárs jelent meg az első foglalkozáson, később ez a szám 21-re szaporodott. Ma este tizen- ketten ülnek a szobában, hogy fe­leljenek a feltett kérdésekre. A 21-ből négyen más oidékre költöz­tek. s kelten szaktanfolyamon van. nak. Megkezdődik, — hogy már így nevezzük — a vizsga. A feltett kérdések nem is olyan könnyűek, hogy azokra válaszolni tudjanak, jól fel kelleti készülni és hogy az elotársak felkészültek bizonyítja az, hogy kerek, szabatos, határozott feleletek hangzanak el. Papp elo­társ 3 párt egységének fontosságá­ról, a párt minőségi összetételéről bszélt. Forróvá válik a hangja, mi­kor megemlíti, hogy elszántan kell harcolni és küzdeni a párt politi­kájáért, s a part edzett harcosává kell, hogy váljunk. * Kapás elotárs azt magyarázza, hogy pártunk ereje abban van, hogy az egész dolgozó népet eggyé forrasztja. „Mi, magyar kommunisták ..." — így kezdi felszólalását cs hangjából kiérző­dik, hogy erre nagyon büszke. Miklós Márton elvtárs 60 éves. Mielőtt a vizsga eljött, otthon vívta meg harcát felesége, maradi felfogd. savai, aki nem érti, hogy minek kell az embernek még 60 éves ko­rában is tanulni, ő a bírálat és önbírálat kérdéséről beszélt, és úgy oéli, hogy a bírálat nem kampány­feladat, hanem állandó harci fegy­ver a dolgozók kezében. * Péter Géza elotárs az állam és a párt iránti hűségről, az állampol­gári fegyelemről mond egyszerű, de igen szép szavakat. Péter Géza a múlt rendszer hibájából anal­fabéta maradt, nem tud sem írni, sem oloasni, s mégis arra kérte Babarczai előadó élvtársat, hogy most ő is tanulni akar és hogy szándékát komolyan fogta fel, bi­zonyítja az, hogy jól emlékezett, jól a fejébe — és a színébe is — véste a szeminárium anyagát. * Ahol gyengül a szocialista ide­ológia, ott felburjánzik a burz.soá ideológia. A marxi-lenini ideológia nélkül nem látjuk tisztán a Ali/- és belpolitikai kérdéseket, nem lát­juk tisztán feladatainkat — mond­ja Jáger elotárs. * Ifj. Illés János szorgalmas látoga­tója oolt egész éoben a szeminá­riumnak. A vizsgára Pécsről jött haza, ahol szaktanfolyamot végez. Azt fejtegeti, hogy melyek azok a tények, amelyek a szocialista gazdasági rendszer fölényét bizo­nyítják a kapitalizmus felett. Sza­vai lelkesek, érvelése meggyőző, ura az anyagnak, jól felkészült. Tekintete már a jövőbe lát, mikor kijelenti, hogy tudását a követke­ző évadban, mint a néphadsereg harcosa akarja fejleszteni. Utána Skriba Paula beszél az imperialis­ták világpiaci törekvéséről. * Nem könnyű kérdést kapott Mein Teréz, a tszcs könyvelője. Neki az imperialisták közötti ellen­tétekről kell beszélni. Feleletében látszik, hogy nemcsak a kötelező irodalommal foglalkozott, hanem rendszeresen olvassa a sajtót. 0 oolt az egyik legjobban felkészült elotárs. Vörös * elotárs, a Szovjet, unió következetes békepolitikájárói beszélt és az ő felszólalását egé­szítette ki Skriba Péter, aki azt mondja, hogy a békelábort jó mun­kánkkal erősítjük. Ferenczi előtár* kifejti, hogy többtermeléssel szol­gáljuk a dolgozók szebb és jobb életét. * A késő éjiszakai órákba nyúlik a vizsga, de senki sem fáradt, sőt, mint ahogy Péter elotárs mondja, akár reggelig is itt ülne és hallgat­ná a oizsga anyagát, de nem lehet, mert holnap új nap kezdődik, új harcba kell indulniok a bő ter­mésért, mely harcban jól fel tud­ják majd használni a szeminá­riumon szerzett tudási, politikai képzettséget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom