Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)

1951-05-22 / 116. szám

NAPLÓ J3.VI Mill's n Nagy lemaradások mutatkoznak a Tolnai Textil és Selyemgyár párosversenyében Áprilisban 79 ponttal vezet a Selyemgyár Dolgosé népttok harcol a fel- emelkedésért, lelkesedik a tervért, amelynek a statisztikai számai is harc­ra mozgósítanak. A felemelt ötéves serv végrehajtása során gyáriparunk termelését nem 86.-t százalékkal, ha­nem 210 százalékkal -növeljük,- s a ne­hézipar termelése majdnem négyszere­se lesz az 19-19. évinek. Népünk élet­színvonala nem 35 százalékkal, hanem 50 százalékkal emelkedik, a nemzeii jövedelem 63 százalék helyett 130 szá­zalékkal nö. Ehhez azonban még szí- vösabb munka, keményebb harc, és mindenekelőtt a munkaverseny kiszé­lesítése szükséges. Megyénk üzemei közül, számos áll párosversenybeu egvmással. A versenyeredmények azon­ban nem kéelégitöek. -Sok szempontból visszaesés mutatkozik. Ext bizonyítja a Tolnai Textil- gvár és a Selyemgyár közötti párosver- seny első kiértékelése is. A két gyár váüa’.la. hogy havi tervét legalább 105 százalékra teljesíti. A Selyemgyár tervét 135. a Textil­gyár 102 százalékban teljesítette. A ké! gyár dolgozói vállalták az egy teljesített órára eső termelési érték 5 százalékos túlteljesítését a tervhez vi­szonyítva. A Textilgyár 104, a Selyem- gyár 99 százalékban teljesítette válla­lását. A 100 forint összmunkabérre eső termelési érték 5 százalékos túlteljesí­tését is vállalta a két üzem. Ez a vál­lalás a Textilgyár részéről 119. a Se- iyfemgyár részéről 124 százalékban lélt teljesítve. A verseny pontjai közé tar­tozott a hiányzók és távollévők szá­mának csökkentése a tervhez viszo­nyítva 5 százalékkal. Ezen a téren szép eredményt ért cl mindkét üzem. A Textilgyár 11, a Selyemgyár 39 szá­zalékos csökkentést ért el. A verseny­kihívás pontjai közé tartozik a hulla­dékcsökkentés is a tervhez viszonyít­va, Etzen a téren nagy visszaesés mu­tatkozik mindkét üzem részéről. A Textilgyár 2 százalék hulladékcsökken, iést '.tervezett és 4.4 százalékot gyártott, a Selyemgyár 2.(8 százalékot tervezett és 3.6 százalékot gyártott. A minőségjavítás érdekében a Textilgyár vállalta, hogy I. osztályú gyártmányát 65 százalékra emeli. Az összes gyártmányokhoz viszonyítva 80.2 százalékkal emelte a I. osz'álvű anyagok százalékát. A Selyemgyár vál. ialta. h-ogy a rosszpróbák számát 20 százalékkal csökkenti. A március ha­vihoz viszonyítva 22 százalékra csök­kentette. A kél gyár vállalta, hogy a 100 és 100 százalékon alul teljesítők szamát 30 százalékkal csökkenti. Ezen a té­ren mutatkozik a legnagyobb vissza­esés. mert vállalását sem a Tehtilgyár, sem a Selyemgyár nem teljesítette. A Textilgyár 3 százalékkal csök­kentette n 100 százalékon aluliak számát, a Selyemgyárban pedig 32 százalékkal emelkedett az alacsony teljesítést elérők száma. Ezen a téren is lásson hozzá mindkét üzem a hibák kijavításához, hogy a termelékenység emelésével segítsék öt- eves tervünk sikeres végrehajtását. A két gyár vállalta, hogy a Nazarova- mozgalmat bevezetik az üzemben. A vállalás1 egyik gyár sem teljesítette. A versenykihívás egyik pontja volt az újítások számának és forint értékének emelése. A Selyemgyárban április hó­napban 10.000 forint értékű újítást nyújtottak be a dolgozók, míg a Tex- tilgvárban csak 4.500 forint értékű a benyújtott újítás. összegezve a versenypnntokát a Selyemgyár 149 pontot szerzett, a Tex­tilgyár 70 pontot. Ezideig a Selyem­gyár vezet a párosversenyben 79 pont­tal. Ez a verseny azonban még nem végleges, mert az április havi verseny- pon'okhoz május hónap versenyponl- jai is hozzá számi tan dók. A két gyár vezetősége megígérte, hogy mindent el­követ a munkaverseny érdekében, hogy a május 1. tiszteletére rendezett munkaverseny egyformán segítse elő a két gyár ötéves tervét és védje mind­annyiunk békéjét, erősítse a béketá­bort. Ehhez az Ígérethez csatlakozzon a pártszervezet és a szakszervezet is. Kövessenek el mindent, hogy a* állan­dó és szívós népnevelő munkával, a verseny ellenőrzésével és az előfelté­telek biztosításával, a hibákat kijavít­sák és szerves részesei lehessenek öt­éves tervünk, a béke terve megvalósí­tásának. Mezőgazdasági tanácsadó Többszöri töltögetés — nagyobb burgonyatermés A burgonya lassan kel. s mivel a két földjét ültetéskor összetapossuk, a kikelés után azonnal fogatoljunk. A fogasolás felér egy darabolással és nyomában erőteljesebben növekszik a növény. Az első kapálást a kikelés után 8—10 nap múlva végezzük el. A sorok között fogatos kapával dol­gozzunk. a sorokban pedig könnyű vágottorrú. vagy Rapid-kapákkal por Irányítsuk a földet. A burgonyatermelés sliccre attól függ, hogyan végezzük a töltögetést. A gumók földalatti, fiatal szárrészek ben, úgynevezett „stólákon“ fejlőd- ?ielr. A töltögetéskor újabb és újabb stólák, fejlődését tesszük lehelövé. ami újabb és újabb burgonyagumók képződését jelenti. Az első töltögetést a kapálás után akkor végezzük, ami kor a föld jói átnedvesedett. Csak a nedve-s földet szabad a burgonya tö véhez húznunk, mert száraz földben a földalatti hajtások nem növeksze­nek meg. A második töltögetést az első után 2—3 hét múlva végezzük. Ennél a munkánál is gondoskodjunk, hogy nedves föld jusson a burgonya tövéhez. Burgonya-termesztésünkben nagy hi ba a töltögetések elmulasztása, vagy helytelen időben való végzése. Nagy termést csak gondosan, jól töltöge­tett burgonyából remélhetünk. Június­ban kerül sor rendszerint a második töitögctésre. Júniusban még poriul- nyósít'Suk és gyomtalanítsuk a burgo­nya földjét. Ezt a munkát júliusban ismételjük meg. Ilyenkor a sorokat könnyű kapával fellazítjuk a talajt és kiirtjuk a gyomokat. Júliusban végezzük el a burgonya toki választását. Bur go ny atermeszt «­süni: legnagyobb betegsége a vírus- betegség, amely a burgonya egészsé­gének leromlását idézi elő. Júliusban járjuk sorra a burgonyatáblákat. Je­löljük ki a teljesen egészséges töve­ket. Ezek alól szedjük majd a jövő évi vetőmagot. A beteg, elszáradt, el­pirult töveket ilyenkor szedjük fel, a szárat égessük el. a gumókat pedig főzzük meg vagy takarmányozásra használjuk Jel. A virusbetegséget nagymértékben terjesztik a levéltől vek is, és ezért fontos, hogy a beteg töveket mielőbb ©Távolítsuk és az át hurcolás veszélyét megszüntessük. Újabb felajánlásokat tettek a áyulaii Új barázda tagjai A gyulaji Ej barázda tagjai felaján­lásokat lettek a további munkálataik elvégzésére. Felajánlásaikban megha­tározták, hogy milyen munka kellő időbeni és ni inőségben i elvégzésével akarnak mégjobban hozzájárulni a magasabb terméseredményekért foly- a.olt harc sikeréhez. A növényiéi-- nvesztési brigád tagjai felajánlották. hogy mindéi) növényápolás! munkálatot a minisztertanács határozata alap- ján 3 nappal előbb elvégeznek. A kellő időben és minőségben biztosí­tott nővénvápolási munkálatok feltét­lenül a magasabb termésátlagokat eredményezik. A gyulaji Uj élet tag­jainak is ez a céljuk a jó növényápo­lás biztosításával. Minél magasabb terméseredményeket akarnak elérni, meri ezáltal nemcsak a tagság jőve- dclrnc lesz nagyobb, hanem ezen ke­resztül nagyobb mértékben tudnak hozzájárulni ötéves tervünk építésé­hez is. Az I j barázda kocsisai is azon 'an­nak, hogy munkájukkal minél mgyubt: mértékben hozzásegítsék a csoportot a nővénvápolási és egyéb munkálatok kellő időbeni és minőségbeni elvégzé­séhez. Mazaga János kocsis-brigádja elhatározta, hogy az eddigi 120 száza- lekről 110 százalékra emelik teljesit- ményükcl és sállal Iák, hogy nemcsak mennyiségben, hanem minőségileg is a legjobb munkál végzik. Herceg Ferenc felajánlotta, hogy az eddigi két és Tél Imid helyeit ezentúl öt holdat kapál meg egy- b'vaa rkckapával. Mazaga Ferenc takarmányos sein akar kimaradni ebből a felajánlási mozgalomból, mert ő is vállalásokat lelt eddigi munkájának megjavítása érdekében. Elhatározta, hogy a kocsi­színt és a laka rmányosk a in rál a leg­nagyobb rendben tartja, a takar­mánnyal pedig a lehető legnagyobb mértékben t-akarékoskodik. Ezek a felajánlások is egy-egy szi­lárd téglái jelentenek szocializmusunk építésében, mert termelés l'oko­ölll'ö,|sé« ' csökkentéséi foglaljak magukban. Érdemes a burgonyát jól ápolni. A többszöri szakszerűen végzett töltő- gütéssel 30—60 százalékkal növeljük a termést. A gyomtalanítás és nyári porhanyítás további '20—30 százalékom termés növekedést jelent. Eddig az el maradt burgonyaterniésátlagaink je­lentős megjavítását az egészséges ve- tóguoT) használata inellett ezekkel az eszközökkel biztosíthatjuk. Alkalmaz’ zuk a- korszerű agrotechnikát éfe egy- bt!n éberen ügyeljünk arra is, högy a burgonya gondos ápolásának ered­ményeit mindenki élvezze. PÁRTUIBEK Értesítjük az összes pártszervezete­kéi, hogy a középfokú politikai isko­la. 7-es számú füzete megérkezett, sür­gősen vegyék át a városi pártbizottság oktatási osztályán. Városi Pártbizottság KEDD, MÁJUS 22 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: 11/1. sz. Áll. gvógvszertár. NÉVNAP: Júlia. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás kedd estig: Változó felhőzet, többféle záporcső, esetleg zivatar. Mérsékelt nyugati, északnyu­gati szél. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti él-fékek az or­szág területére: kedden, reggel: 10—14. délben 23—26 fok közölt. — Szabó József sárpilisi lakos 1 darab sertést vágott engedély nélkül, de emellett zsírbeszolgál látását sem teljesítette. A szekszárdi járásbíróság büntető tanácsa 3 hónapi börtönre és 500 forint pénzbüntetésre ítélte. — Tőszaváé István bálaszéki lakost a szekszárdi járásbíróság büntető ta­nácsa 4 hónapi börtönre és 600 forint pénzbüntetésre ítélte, mert 2 darab birkát engedély nélkül vágott le és 3 birkabőrt nem szolgáltatott be a ható­sági bőrgyüjtőnck. — Szente Béniné bogyiszlói lakos engedély nélkül Tolnára szállított ten­gerit. A szekszárdi járásbíróság bün­tető tanácsa közélláiás érdekét veszé­lyeztető bűntett miatt 300 forint pénz­büntetésre ítélte. — A rendőrség őrizetbe vette Péter Ádám és Péter János bonyhádi volt fukereskedőket. mert lakásukon körül­belül 250 ezer forint építési anyagot, nagyobb mennyiségű vasárul, benzint, olajat és mezőgazdasági szerszámokat rejtegettek. Mátyás Antal bátaszeki lakos egy darab sertés! vágott engedély nélkül és másoktól kikészítés végett kapott II darab birkabőrt a hatósági bőrgyüjly, nrk nem szolgáltatta he. A szekszárdi járásbíróság büntető tanácsa a közel­látás érdekéi veszélyeztető bűntett miatt 5 hónapi börtönbüntetésre, 2 évi közügvek löl való elül topra és 1.000 forint pénzbüntetésre ítélte. — 3 hónapi börtönre és 300 forint pénzbüntetésre. ítélte a szekszárdi já­rásbíróság büntető tanácsa Pintér Isí- vá mié in öcsé uy i lakost, mért 2 darab birkát vágott engedély nélkül, melynek busát feketén kimérle. és a bőrét nem szolgáltatta be. — 8 hónapi börtönre, 1.000 forint pénzbüii'elésre és 21 hold fölej elkob­zásra ítélte Szabó János 31 holdas rei gölyj kuiákpl a tamási járásbíróság biinletőtanácsü. mert 5 hold földjének az őszi mélyszántását elszabotálta. Gólzápor az utolsó fordulóban Nag; móüyob verd lenül nyerte a tava^i fordulót, 2, Simonfortiya, 3. S?. Építők Az utolsó forduló a csatárok nagy gólképessége jegyében zajlott le. Nem kevesebb, mint 59 gól esett, ami mér­kőzésenként több mint 8 gólt jelent. A sok gól amennyire dicséri a csatá­rok teljesítményét, éppen annyira ke­vésbé hízelgő a védelmekre. Nagymánvok tavaszi elsőségét már nem veszélyeztette semmi, a lelkes dé- csiek ellem mégis csak az utolsó per­cekben tette fölényessé győzelmét. Si- montoníya a Meteor elleni mérkőzés­be adta bele minden keserűségét, kél egymásután következő vereségéért. Az Építők, bár néni játszott a csapat olyan jól, mint azt a nagy szurkoló- sereg elvárhatta volna, mégis győzött és így sikerűit megtartania jobb gól- aránya révén a 3. helyé?. Dunaföldvár Tolnán is biztos győzelmet aratott. Bálaszéken vizipólóeredmén v született a két vasutascsapat találkozóján, Fadd első csapatának csak fele szerepéit Mázán és így a bányászok kétszámje­gyű győzelmei aratlak, A D. Postás könnyedén fektette kélvállra a paksia­kat. A tabellán az utolsó forduló után csak a hátsó régiókban következtek be lényegesebb változások. A D. Postás a 8. helyen végzett és felzárkózott Bonyhád és Tolna u'án, Máza pedig felment a 9. helyre, eggyel lejjebb szo­rítva Bátaszcket és a Sz. Meteori. Eredmények: Nagyniányok~Decs 4:0, Simontornya—Sz. Meteor 9:2, Sz Épí­tők—Bonyhád 4:2. Dunaföldvár—Tol­na 3:1, Ö. Lokomotiv—Bátaszék 9:6. D. Postás—Paks 6:2, Máza—-Fadd 11:0. A TAVASZI BAJNOKSÁG VÉG­EREDMÉNYE: 1. Nagymánvok 13 13 0 0 66:13 26 2. Simontornya 13 11 0 2 46:13 22 3. Sz, Építők t:> 8 3 2 33:20 19 4. Dunaföldvár 13 9 l 3 44:29 19 5. D. Lokomotív 13 8 2 3 50:26 18 6. Bonyhád 13 7 .1 5 43:32 15 7. Tolna 13 6 0 7 34:29 12 8. D. Postás 13 6 0 7 40:36 12 9. Máza 13 4 2 7 32:23 8 10. Bátaszék 13 4 0 9 23:43 8 11. Sz. Meteor 13 3 2 8 20:4 7 8 12. Paks 13 2 2 9 20:45 6 13. Fadd 13 1 3 9 20:78 5 14. Decs 13 2 0 11 21:47 4 Máza eredményéből az MTSB dönté­se kél pontot levont. Bonyhád is nyelhetett volna Sz. Építők—Bouyhádi Vasas 4:2 (0:1) Szekszárdi, vezette: Horváth. Fülledt májusi melegben, alig 1900 néző je­lenlétében az Építők középcsatára, Herr indítja útjára a labdát. Néhány percnyi játék után már kitűnik, hogy a bonyhádi 11 milyen friss, az Építők pedig milyen lanyha. Minden labdát a bonyhádiak érnek el előbb és az összecsapásokból is állandóan ők ke­rülnek ki győztesen. A bonyhádi hát­védek csirájában fojtják el a szek­szárdi csatársor erőtlen próbálkozá­sait. utána pedig 40—30 méteres rú­gásokkal dobják támadásba a csatár­sort, amely sok kellemetlen percet okoz a szekszárdi védőknek. Szeren­csére Wittner a helyén van és sok nehéz labdát tesz ártalmatlanná. A 15. percben akad az első gólhelyzet. Bonyhádi támadás után a jobbszélsö ordító gólhelyzetbe kerül, de gyengén lő és Wittner könnyedén teszi ártal­matlanná a labdát. Egy perc múlva újra a szekszárdi kapu van veszély­ben. de Wittner kifutással ment. Köz­ben az Építők is szóhoz jut. A 16. percben Herr jó helyzetbe kerül, de kapufára lövi a labdát, amely onnan a kapus ölébe hull. A játékvezető, ál­talános csodálkozásra, gólt ítél, majd a bonyhádiak tiltakozására megkér­dezi a partjelzőt és utána kirúgással hozatja játékba a labdát. A második negyedórában annak ellenére, hogy változatlanul a vendégek játsszák az élénkebb futballt, az Építők is fel­jön. A 25. percben Herr jó helyzetet verekszik ki magának, de elnyomják a 16-os on belül. A 28. percben Lehel­vári ejtett- labdája a kapufára esik. A félidő utolsó negyedórájában ismét a vendégcsapat kerül fölénybe. A ha­zai védelem csak iiggyel-bajjal tudja menteni a meg-megújuló támadáso­kat. amelyek végre mégis góllá érnek. A 42. percben Fehér fedezetlenül hagyja Xagynémedit. a bonyhádi csa­társor felismeri a helyzetet, a bony­hádi gólzsák kiugrik, a szekszárdi vé­delem sakk-matt és Wittner is tehe­tetlen a középcsatár hatalmas lövésé­vel szemben. 0:1. Továbbra is nagy fölényben marad a vendégcsapat (•*. csak a félidő vége menti meg a ba zaiakat újabb góltól. Játék közben éi \-éget a megyei ökölvívóbajnokság ahonnan Sűrű sorokban ömlik a kö­zönség. ugyannvira, hogy a II. félicU kezdetére már közel 20Ó0 néző vesz körül a játékteret. A II. félidőben megváltozik a játék képe. Mintha a bonyhádi csapat a Kaját maga által diktált iramot mát kevésbbé bírná, az Építők viszont most nagyobb akarással küzd. A 4 perc sorsdöntő. A bonyhádi védelem 11-est viú^H^lyet Schmidt juttat i-cndelter^^^»éi-c, 1:1. Továbbra i? a hazai oH^Hnarad támadásban ér a 10. perel^tf Lépő kavarodás utár megszerzi a vezetést. Ez: a hazaiak­nak szárnyakat ad. a vendégeket pe- dig letöri. Bonyhád beszorul és az ál­landó hazai támadások után a 21 perebén Lehelvári, a 38. percben pe­dig Herr eredményes és a hazai csa­pat már 4:1 arányban vezet, amikor a 39. percben Fehér hibájából Lützen burger megszerzi a vendégek második gólját. A félidő végéig kiegyenlítet játék folyik. Bírálat. Két ellentétes félidőt lát­tunk. Az I. félidőben a vendégcsapat sokkal jobb volt, határozott fölényt tudott kiharcolni és bár a hazaiaknak is akadt helyzete, többgólos vezetem sei is fordulhatott volna. A II. félidő ben megváltozott a játék képe. A ha­zaiak erőnléte jobbnak mutatkozott- ét a sorsdöntő 11 -es értékesítése után nagy fölénybe kerültek. Az Építők gyengébb játékának az oka a két összekötőben keresendő. Lépő sérlilé. se miatt az egész mérkőzés folyamán meg sem közelítette önmagát. Baka pedig nem tudta feledtetni az örök­mozgó Czirákyt. A hazai csapatból Wittner, Yisr. Schmidt és a két Balogh játéka érde­mel dicséretet, Bonyhád csapatából pedig a közvetlen védelem, Xagyné- medi és Lützenburger teljesítményét lehet kiemelni. Dunaföldvár—Tolna 3il (Isi) Tolna, 100Ö néző, tcicHc i Ignáczy Földváriak kezdenek s már az első percekben lehet látni mindkét csapat részéről ötletes támadásokat. Az 5. percben les helyzetben gólt ér a ven­dégcsapat. amit a játékvezető nem ad meg. A földváriak egymásután roha­moznak s minden pillanatban várható a gól. Mégis a hazaiak érnek el elő­ször gólt, mer! Cser 5 méterről lő és a kapus a lába közölt beengedi az erőtlen lösest, 0:1. A 30. percben Per­gői' kicselezi a védelmek majd a labdát beadja középre és nehéz szögből Ga­zsó az ellenkező sarokba vágja, 1:1. A gól után még jobban rohamoz a ven­dégcsapat, de. gólt ebben a félidőben már nem ér el. A II. félidő néhány erőtlen hazai tá­madással kezdődik, de. a puskapor ha­mar elfogy. Ezután a vendégek táma­dásai egymásulán gördülnek a hazaiak kapuja felé, de a védelem jól ment. V 8. percben Gazsó lesz eredményes. 10 méterről hatalmas lövése a kapuban köt ki, 2:1. A tolnaiak most csak szór­ványosan jönnek fel és látszólag bele­nyugodnak az eredménybe. Szép és. öt leles játék után a 20. percben Szigeti erős lövését a kapus érinteni tudja. 3:1. A 30. percben Gazsó lesgóll és el. A vendégek támadásával ér 'égéi a mérkőiéx. BÍRÁI,AT: Az első félidőben a ha­zaiak bírták valahogy a játék iramát és csaknem egyenlő felek voltak. Kü­lönösen a védelem tartotta jót magát. A vendégek szép és ötletes támadásaik­kal tűnlek ki és minden egyes játékos az utolsó pillanatig küzdött. Ha a csa­tárok nem pepecselnek a 16-oson be)iiI, lényegesen több gól esett volna. Jók: Gazsó. Szigeti. Szabados. illetve Schmiedt, Reicht, Oszkó és Link. A TOTÓ 12 TALÁ LATOS SZELVÉNYE A $por! fogadások május 20-i fordu­lóján 12 találatot ért el 26 pályázó. Ezek egyenként kb 2.988 forintot kap­nak. II találatot éri el 567 pályázó. 137 forintot kapnak. A 10 találatéi* szelvények száma 4.1 (9 drb. Fejenkénti nveremen'összeg 18.50 forint. Bp Honvéd—Bp kinizsi I (S:2). Csepel— Hi. \ asas 1 (cl), Sz. Petőfi—Dorog x (3:3:. SíiI?óIh i-i.ián Son--\ | (1:0). Sz. \. Laboré - P. Dinamó \ (2:2). Cv, V. Meteor—Tata­bányai Építők I (3:2». Pécsi Lok.— N. Szikra I (2:P. Nyirepryli.— Sál;:. 4 n>as 1 (2:0, M'ÍAG—Bp Szikin 2 (2:4). Gázművek— BD.SE 2 (1:4). Canzvasron—Eloklrojtios * (1:1), -Sszeiitpéter—Bp Postás 2 (0:2). TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: Gál PÁL Felelős kiadó: KIRÁLY LAS?. Ló Szerkesztősé* tc.leFon«záma: 22-10. Kiadóhivatal (elefnnszáma: 20-10. PoslatakarékpénMári csekkszámlái?.: 2S9-103. Etöfizetéjd díj: havi ti.-- forint Pécsi Szikra nyomda Fée*. Munkíirtv Mibálv-utea 10. a», r Telefon: '20-27 A nyomdáért felel: CjAROO$l JOZSFP.

Next

/
Oldalképek
Tartalom