Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)
1951-05-23 / 117. szám
riL.iC PROLETÁRJAI LGTEiÖLJkTEK ! jnrMÄi A MAI SZÁMBAN: A jugoszláv ifjúság harcol Tito fasiszta bandája ellen (2. o ) Több, mint 200 új város épült a Szovjetunióban (2. o.) — Kik a nagyobb banditák?... (2 o.) — Az agitáció politikai irányítása fontos része a pártmunká- nak (3. o ) — A diósberényi tanács jó munkája nyomán szélesedik a versenymozgalom (3. o.) — Öt új sztabáno- vista a Tatarozó Vállalat tolnai kirendeltségénél [3. o.) AZ MOP TOLNAMEGYEI MII. ÉVFOLYAM, 117. SZÁM ARA 50 FILLÉR SZÉKI) A, 1051 M.Ul S Jó szervezési munkával a taggyűlések sikeréért 1 fölc!iimv<4é$iisr»i niiiiisztrr felliívaí*« Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter az alábbi felhívást adta. ki a növényápolási munkák és a széna be- takarítás sürgős elvégzésére: ,.A bőséges tavaszi esőzések nyo mán a jól végzett őszi és tavaszi ta- lajművelés, főleg a gépállomások munkája eredményekép, tavaszi veié_ seink kitűnőéti kikellek és gazdagon lejtődnek. Hasonlóképpen kitűnően iejlődtek takarmány vetése ink, rétjeink, legelőink és olyan területen is gazdag iútermés nőtt. ahol kedvezőtlenebb időjárás mellett semmi sem termelt. Ebben az évben minden kilátásunk megvan arra. hogv kitűnő tér. mást takaríthatunk be, felemeli ■ ötéves tervünk ez évi előirányzatéit túliéi jesítheíjük és különösen bőségesen gondoskodhatunk íejlödő állatállományunk takarmány szükséglet ének biztosításáról. Növényeink kedvező íejlődésével együtt azonban megnövekedtek és megsokasodlak tennivalóink is. A nő. vény ápolás minden munkái ját, sarabo_ Jóst, kapálást, gyomtálést, egy elést, valamint a takarmány területek, rétek, legelők, utal*. árokpartok és töltések szénatermésének betakarítását a most következő néhány napon belül el kell végeznünk, ha biztosítani aláírjuk, hogy valóban nagy termést érjünk el és állal állományunk takarmányszükségleté! teljes mértékben biztosítsuk. Ezért, a most következő napokban mezőgazdaságunk dolgozóinak minden erejét . és minden mozgósítható tartalékéról munkába kell állítanunk, hogy ci növényápolás soronkovétkező égetően sürgős és egy részében friár- már elkésett munkáit.; valamint, a -szó. hat érmés betakarítását kellő időben és eredménnyel elvégezhessük. Hogy nagy. és égetően sürgős nö- vényápölási és szénabétakarífási munkáinkat ('(végezhessük .harcot kell. indítani minden nehézség és akadály] leküzdésére, minden halogatással és minden ellenséges akadékoskodással szemben. Egész dolgozó parasztságunk keljen versenyre a növényápolási és szénabe takarítási munkák napok alatt történő elvégzése érdekében, a íalu apraja-nagyja mozduljon meg e mun kák haladéktalan megkezdése és nőnél gyorsabb befejezése érdekében. Község községgel, járás járással, me. gye megyével vegye fel a versenyt, hogy a növényápolás és szénabelakci- rítás munkáit mielőbb, minél nagyobb eredménnyel és minél jobb minőségben elvégezzék. Állami gazdaságaink, gépállomásaink és der meló szövetkezete, ink pedig járjanak az élen. mulassanak példái a munka helyes megszervezése, mindén lehetséges újítás alkalmazása és a munka minél gyorsabb befejezése terén. Az állami gazdaságok vezetői, a munkaerő biztosítását, a leszerződött dolgozók szükségleteiről, elszállásolásáról és élelmezéséről való gondoskodását tekintsék legfőbb feladatúiénak. A gépállomások dolgozói az eddig sikerrel alkalmazott újítások mellett mind több újítással, észszerűsítéssel, minden lel használható gép munkába- állításávul siessenek segítségére elsősorban d termelőszövetkezeteknek, de emellett az egyéni gazdálkodást foly. tató parasztságnak is. A termelőszövetkezetékben pedig mozgósítsák az aszonyokal és a Halálokat, s emellett a nmu.ka sürgősségéhez képest hősz- szabbítsák meg a munkaidőt... A földművelésügyi minisztérium minden szervét utasítom, hogy a most következő napokban minden egyéb feladatot félretéve, teljes erejükkel segítsék elő a növényápolási és szénabetakarításj munkák elvégzéséi, az eddigi utasítások alapján haladéktalanul dolgozzák ki a munkák végrehajtásának tervét, ellenőrizzék a kiadott intézkedések végrehajtását, gondoskodjanak minden akadály és nehézség leküzdéséről és nyújtsancilc segítséget mindenütt, ahol lemaradás tapasztalható. Felhívom a helyi tanácsok végrehajtó bizottságát, hogy helyi munkai érv ék kidolgozásával, a munkaerő biztosításával minden munkaerőtarlalék felkutatáséval, az alsóbb tanácsok irányításával ex ellenőrzésével, minden lehelő segítséget adjanak meg az állami gazdaságoknak. a termelőszövetkezeteknek es az egyéni gazdálkodóknak hogy no. vényápolási és szénnbetukarítási munkájúkat mielőbb elvégezhessék. Felkérem a tömegszervezetékel, a DISZ-i, az MNDSZ-t, a DÉFOSZ-I és a íöldmüv es szövetkezeteket, hogy mozgósítsák tagjaikat példamutató munkára, a munkában való segítségre és faluról falura, házról házra folytassanak felvilágosító, meggyőző munkát annak érdekében, hogy a lemaradást mindenütt behozzák és a munkák mielőbbi befejezését elősegítsék. Felhívom, a tanulóifjúságot is, hogy szabad idejükben siessenek: szüleik, segítségére, minden olyan munka elvégzésével amire képesek. Felemelt ötéves tervünk megvalósí. fása, szocialista . építésünk és béke- harcunk egy jelentős csatáját kell megnyernünk a most következő napokban. Ennek tudatában vegye ki mindenki, a részét a munkából és a harcból, amit tervünk teljesítéséért, a nagy termés biztosításáért foly tatunk és győzelemre viszünk." A r i; >i «s v i j i a; s ii i k e i Meghosszabbították 'fémgyűjtést hetet Pártszervezeteinkben a jövő héten taggyűlések lesznek, s ezért feltétlenül szükséges, hogy minden pártszervezetünkben ezen a héten vezetőségi ülést tartsanak. A vezetőségi ülésen foglalkozzanak a Párt és a tömegszervezetek kapcsolaté val, vitassák meg, hogyan tudják még erősebbé tenni ezt a kapcsolatot. Ha a soronlévő feladatokat ismertetik, annak végrehajtásához megadják a segítséget és azt minden esetben ellenőrzik, csak akkor végeznek jó munkát pártvezetösé- geink. így tudják mozgósítani a tö- megszervezeteket a békeharc fokozásáért, a több és jobb termelésért, felemelt ötéves tervünk sikeres végrehajtásáért vívott harcra. Foglalkozzon a vezetőség a tag- és tag- jclöltfelvételekkel, mert elengedhetetlenül szükséges, hogy Pártunkat szervezetileg állandóan erősítsük. Pártszervezeteink megerősítéséhez tartozik politikai tudásunk emelése, a munkaterületünkön a példa- mutatás, az áldozatkészség fokozá sa és az új káderekkel való foglalkozás. A párttagság sokat vár a taggyűléstől. A pártvezetöség és a párttitkár köteles gondoskodni arról, hogy a tagságnak sokat nyújtson minden taggyűlés. A titkári beszámolónak nagy szerepe van. Fontos, hogy tartalmas és jól felépített legyen, a pártvezetőség és az egész párttagság havi munkájának eredménye legyen benne. De ne hiányozzon a bírálat és önbírálat sem a beszámolóból, mert az építő bírálat elengedhetetlen feltétele fejlődésünknek. Mint, ahogy Sztálin elvtárs is mondotta: ,.Hadd tárja fel a Párt. hadd tárják fel a hotsevikok. hadd tárja fel országunk minden becsületes munkása és dolgozója munkánk, építésünk hiányosságait, hadd jelöljék meg hiányosságaink útjait, hogy munkánk han, építésünkben ne legyen fennakadás. mocsár, korhadás. hogy egész munMánk, egész építésünk napról napra jobbá váljék és sikerről sikerre haladjon." Benne kell lepni a beszámolóban, hogyan irányította a pártszervezet a népnevelőket, hogyan vonta be a felvilágosító munkába a pártonkívülieket. Mozgósítsa pártvezetőségünk a pártbizalmiakat és népnevelőket. hogy elmenjenek minden párttaghoz, ismertessék a napirendi pontokat. Ismerje a párttagság a tag- és tagjelöltfelvételre jelentkezettek névsorát, hogy hozzászólásaikkal elő tudják segíteni Pártunk felfrissítését új tagokkal. A párttagoknak segíteniök kell azokat a becsületes dolgozókat, akik élenjárnak a termelésben, népi demokráciánkhoz hűek, Pártunkat becsülik és megmutatják, hogy áldozatot tudnak hozni hazánkért és a béke védelméért. A tag- és tagjelöltfelvétel vitája minden esetben a párttagság iskolája legyen, bátran fel kell,vetni a taggyűlésen a jelölt Hibáit és jótulajdonságait. Készítse elő a pártvezetőség a tagságot a vitában való részvételre. A taggyűlések előkészítésében az április hónapban elkövetett hibákat ki kell javítani, mert ez az egyik eredménye a taggyűlés sikerének. Ennek alapján javítsa ki hibáját a kurdi pártszervezet is, ahol a vezetőségnek a munkája hiányos vo!t az áprilisi taggyűlések megszervezésében. A népnevelők nem kapták meg a kellő felvilágosítást és nem tudtak a tagság között sem felvilágosító munkát végezni. Ennek alléit az eredménye, hogy a párttagság negyedrésze jelent meg a taggyűlésen és bár 6 tagjelölt jelentkező volt, a tagság határozatképtelensége miatt el kellett felvételüket halasztani. Vegyenek példát pártszervezeteink a gyulaji termelőcsoport alapszervezetétől, ahol az április havi taggyűlést jól szervezték meg. A népnevelők jó munkát végeztek és a tagság meg is jelent. A párttitkár beszámolója után. a tagság hozzászólásaival gazdagította a taggyűlés sikerét. A taggyűlésen 2 tagjelöltet vettek fel, egy tag- és 4 tagjelölt könyvet osztottak ki. Ebből a példából látható, hogy Gyulajon jól viszik a pártszervezet megerősítésének feladatát. Ezekből a példákból láthatjuk: politikailag jól 'előkészített taggyűlés, hogy néz ki és láthatjuk, ha a taggyűlés nincs előkészítve politikailag, azt már nem lehet semmiféle szervezési ,,manőverrel'1 pótolni. A taggyűlés előkészítéséhez nem körlevél, adminisztratív intézkedés kell, hanem a jó népneveiö politikai felvilágosító munkája. Ahol a népnevelők nem ismertetik a taggyűlés napirendjét, ott kevésbbé lehet a párttagság érdeklődésére számítani. A tagság csak akkor tud élni jo gaival a taggyűlésen, ha tudja, miről lesz szó és fel tud készülni az aktív részvételre. Azokban a községekben, ahol a taggyűlést ezeknek ? megjelölt feladatoknak a szempontjából készítik elő, jó lesz és minden jó taggyűlés emeli a tagság elméleti színvonalát. Azokban a községekben folyhat jó felvilágosító munka, ahol a pártszervezet jár elől jó példával. Ott mindig több és több pártonkívüli fejezi ki megbecsülését Pártunk iránt és a békeharcban velünk vállvetve, termelésüket fokozva felelnek az imperialistáknak és azok csatlósaiknak, a hazánkban még fel nem számolt reakciós elemeknek, a falukban még meglévő kizsákmányoló maradványoknak, a kulákok nak, háborúra spekuláló terveikre, Rákosi elvtárs beszélt a kongresszuson a feladatokról, hangsúlyozta: ,-Minél jobban oldjuk meg a féladatot, annál kisebbek lesznek az átmenet nehézségei, annál rövi- debb az átmenet ideje." Hangsúlyozta Rákosi elvtárs beszámolójában, hogy a magyar népi demokrácia sikereinek egyik döntő tényezője a Szovjetuniótól, a szovjet emberektől kapott baráti segítség, az a segítség, amellyel a szocializmus országa az építésben szerzett tapasztalatokat rendelkezésünkre bocsátja. Használjuk fel ezeket a tapasztalatokat szocializmust építő hazánk felvirágoztatására. Pártunk II. Kongresszusa hosszú időre megjelölte a feladatot előttünk, munkánk minden kiindulópontja a Pártkongresszus szellemében történjen, A szocializmus felépítése falun elsősorban pártszervezeteinkre hárul. A termelőszövetkezetek fejlődése fokozott felelősséget ró Pártunkra, munkájukat nieg kell szilárdítani a vezetésben, erősíteni kell kapcsolataikat a termelöcso- portokkal, hogy mindenről értesüljenek, ami benne történik és idejében segíteni tudjanak a hibák kijavításában. „A Dolgosé Ifjúság Szövetsége Központi Vezetőségének intézőbizottsága, tekintettel az ifjúság körében általánosan kifejezésre juttatott kívánságra, javaslatot, tett, hogy a fémgyíij- tési hetet hosszabbítsák meg. A Nép- gazdasági Tanács elfogadta ezt a javaslatot és a fémgyüjtésí hetet a jövő vasárnapig, május 27-ig bezárólag meghosszabbította.'' Ennek tudata nagy örömet keltett az ifjúság de a dogozók széles tömegeiben is. Még rengeteg rejtett tartalék van, ami csak ezután kerül felszínre. Fiataljaink lelkes munkája ezideig is kimagasló eredményeket hozott. Tolna megyében 36 vagon vashulladék gyűlt össze, amely bizonyítja a Szekszárdon hétfő délig 466 kiló vasat, 32 kiló bádoglemezt, 7 kiló rézhulladékot és 136 még használható üveget gyűjtöttek össze a fiatalok és a város lakói. az egyik gyűjtőhelyen, s Ax Állami Gépjavító mühelv if- jai is újabb mennyiségű hulladékot gyűjtöttek össze. Az udvaron hegyeket képez már a különböző hulladékok tömege. Most indult meg a szállítás. Ezideig 31 mázsa öntöttvasat sz állítottak el. Nagymennyiségű alumínium és kovácsolt vashulladék gyűlt újból össze, amely ugyancsak szállításra vár. A Bonyhádi Zotnáncoyárban 2 DISZ-brigád egy MNDSZ és egv Szabadságharcos brigád végzi a gyűjtési munkálatokat. A brigádok műszak után látnak a munkához. Ezideig mintegy250 mázsa vas- és lemezhulladckot és 250 kiló rezet gyűjtöttek össze. Az egyik ifi-brigád egy autóroncsot talált, amelvet szétszedve az üzem nek mintegy 800 forint értékű csapágyat '7P>-eztek. A fémgvüjíő brie'ádok. a hulladékért kapott pénzt felajánlót ták a Szabadságharcos Szövetségnek A Tolnai Texli'gyár fiataljai is magúkhoz tértek. Az első hét utolsó napjaiban kezdtek hozzá a gyűjtéshez. Lemaradásukat jó munkával igyekeznek behozni. Ezideig 10 mázsa vashulladékot és 2 mázsa papirhulla- dékot gyűjtöttek össze. A három DISZ. brigád műszakonként végzi, a gyűjtést és versenyben áll egymással a nagyobb mennyiség elérése érdekében. A bonyhádi gépál'omá* fiataljai is kiveszik részüket a takarékosság fontos módszeréből, a hulladékgyűjtésből. Ezideig 85 mázsa vashulladékot és 50 kiló sárgarezet gyűjtöttek ös*ze. verconyre hívták a teveli gépállomás DISZ-szervezetét. További lelkes munkájuk újabb mennyiség felkutatására, összegyűjtésére nyújt biztosítékot. fit szedren gépállomás DISZ- tagjai 70 mázsa vasat, Kismányok fiataljai 80 mázsát, a medinai területi DISZ pedig 17 mázsa vasat és 25 kiló rezet gyűjtöttek össze. Különösen va. sárnaponként gyűjtenek hatalmas eredménnyel, amikor bejárják az egész környéket, a falvakat és kocsikkal hordják a rengeteg hulladékot, népItt állunk a növényápolási munkálatok csúcspontján, ami azt jelenti, hogy minden dolgozónak erejét megsokszorozva kel! annak sikeréért harcolni. Minden dolgozónak érdeke, hogy/a növényápolási munkálatokat kellő időben és minőségben elvégezzük. mert ez az alapja a magasabb termésnek. A magasabb terméseredmények pedig hozzátartoznak a módosított ötéves tervünk sikeres teljesítéséhez. a béke megvédése mellett való Harcos kiállásunkat is .az mutatja legvilágosabban, hogy hogyan segítjük elő módosított'ötéves tervünk sikerét. Megyénk dolgozói .vegyétek ki még fokozottabb mértékben részeteket a növényápolási munkálatokon keresztül a termelés fokozásáért foly, látott harcból. A nem szocialista szektorokban dolgozók ne elégedjenek meg azzal, ‘hogy elvégezték saját gazdaságukban. a növényápolást. .Módogazdaságunk fémszüksépletének részbeni fedezése céljából. Fadd község fiataljai is szép eredményt értek el. A DISZ és az úttörők lelkes munkája ezideig 70 mázsa vashulladék összegyűjtését eredményezte, Az úttörők versenyeznek egymással és mindegyik igyekszik a másikat megelőzni. Járják a községet nap, mint nap és munkájuk nyomán gyűlik az ócskavas és egyéb hulladék. Megyénkben eddig a legjobb eredményt a dombóvári járás fiataljai érték el. 1.127 mázsa vashulladékot gyűjtöttek össze. Élenjár a tüskepusztai DISZ- szervezet, amely ezideig, 215 mázsa ócskavasat gyűjtött össze a különböző roncsok szétszedésével és egyéb vasrészek összegyűjtésével. Az első hét nagy eredményei a második héten még fokozódni fognak. Ifjúságunk bebizonyítja, hogy a rábízott feladatot tökéletesen megoldja és lelkes munkával részt vesz a hulladékgyűjtésen keresztül is, az ötéve? terv sikeréért folyó harcban. íított ötéves tervünk sikere megkí* vánja. hogy amint elvégezték saját munkájukat, ne üljenek habáraikra, hanem álljanak munkába, az állami gazdaságokban, mivel ott munkaerőre van szükség. Dolgozó parasztjainknak becsületbeli kötelességük, hogy minden erejükkel hozzájáruljanak a növényápolási munkálatok sikeréhez. Állami gazdaságaink terméseredményeinek nagy szerepe van népgazdaságunk fejlesztésében és éppen ezért Kajál érdeke minden egyéni dolgozónak js, hogy állami.gazdaságainkban tehetségéhez mérten munkát, vállaljon. Állami gazdaságainkban {j • szocialista bérezés' értelmében megkapják munkájukért a m?gfNe!ő fizetési. Hacsak egy két napra tud az állami gazdaságban dolgozni, munkakönyv nem szükséges. Jelentkezni a helvi tanácsoknál vagy a gazdaságokká, .ehe*. Felhívás a megye dolgozó parasztságához