Új Néplap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-28 / 123. szám
4 2005. MÁJUS 28., SZOMBAT AHOL ÉLÜNK Ahol egész évben nyugodtan pihenhet A strandon kilenc medence, mini golfpálya, vízifoci, felfújható csúszda és megszépült kemping várja a nyaralókat, pihenni vágyókat — tudtuk meg Perge Józseftől, a Településellátó Szolgálat vezetőjétől. Bár az időjárás eddig nem kedvezett a fürdőknek, az elmúlt évekhez hasonlóan a májusi strandszezonnyitóra idén is eldégek. Jelenleg 53 lakókocsi van itt, és a vendégház is 90 százalékos kihasználtsággal üzemel. A kemping lakói nemcsak a gyógyvíz jótékony hatásai miatt tartózkodnak itt, hanem kihasználják a környező tavak adta horgászási lehetőséget is. A fürdőben nagy kedvezményeket is biztosítanak az iskolai és nyugdíjascsoportoknak, remélve, hogy az ország minden tájáról ellátogatnak a be- reki gyógyvizű strandfürdőbe. A gyógyvíz áldásos hatását sok nyugdíjas is élvezi végezték a medencék felújítását, szépítették a környezetet. A szabadtéri három gyógymedencénél kisebb gépészeti korszerűsítés történt, illetve a régi gyógymedence repedéseit is megszüntették. Űj élményelemeket is beépítettek és zuhanyzókat is kialakítottak itt, mintegy ötmillió forint értékben. A kempingbe március óta folyamatosan érkeznek a venMint megtudtuk, az önkormányzat fejlesztési elképzelései között szerepel az ikermedence és az uszoda vízforgatójának és a kapcsolódó gépháznak az átalakítása, valamint egy új, többgenerációs kalandmedence építése. A közel 300 milliós beruházást részben önerőből, illetve pályázati forrásból kívánják megvalósítani. Szeretettel várjuk községünkbe — Azt hiszem, minden lehetőség adott ahhoz, hogy Berekfürdő a Nagykunság igazi gyöngyszemévé váljon - mondta a 13 éve önálló település eredményeit értékelve dr. Hajdú Lajos polgármester.- Meggyőződésem, hogy Berekfürdő a rendszerváltozás nagy nyertese lett. Az önállóvá válásPályázatokat írnak Az önkormányzat idén is beadja pályázatát a ßrdöre- konstrukcióra, mert a ßrdö továbbfejlesztését elsőrendű feladatnak tartják. Emellett folytatják az infrastruktúrafejlesztést, a lakóövezetben már majdnem kész a csatornahálózat, tervezik a szennyvíztelep bővítését és az ivóvíznél az ózontípusú fertőtlenítésre szeretnének átállni. Ehhez pályázatokat írnak, mert önerőből mindezt nem tudja a község megvalósítani. sál fejlődése az elmúlt több mint tíz évben igen jelentős volt. Ezt a különbséget az tudja értékelni, aki most látja újra a községet. Ez az egy évtized sikertörténete lehet a községnek - mondta dr. Hajdú Lajos, - hiszen a KSH adatai szerint Berekfürdő a megye leglátogatottabb, legtöbb vendéget fogadó települése. Az elmúlt években a magántőke is megjelent a községben, a két új szálloda folyamatosan fogadja a vendégeket. A lakosság civil életében is jelentős változások történtek. Megalakult a sportkör, az ifjúsági egyesület, az erős falusok köre, a modellező szakkör, az Őszikék Nyugdíjas Klub, a Nádirigó együttes és vannak polgárőrök is.- Milyen önkormányzati fejlesztések voltak az utóbbi időben? — A fürdőben új élménymedence épült, elkészült a kempingrecepció, befejeződött a közvilágítás korszerűsítése, bérlakások épültek, a 14 hektáros víztározó és a piaccsarnok tulajdonjogát is megszereztük. — Azt hiszem, minden lehetőség adott ahhoz, hogy Berekfürdő a Nagykunság igazi gyöngyszemévé váljon — véli dr. Hajdú Lajos polgármester Ezzel olyan szolgáltatásoknak teremtettük meg az alapját, amelyek hiányoztak a községből. Berekfürdő rendezettsége, idegenforgalmi vonzereje tovább növekedett, aszfaltutak épültek, szép, művészeti értékekkel is bíró köztéri alkotások készültek. Körmendi Lajos József Attila-díjas író közreműködésével évek óta sikeres képző- művészeti és írótábort működtetünk. Januári sajnálatos halálával az általa elindított programokat - a festőtábort, a Nagykun szavalóversenyt és az írótábort - igyekszünk az ő szellemében továbbvinni. Mára benépesült a ház A közelmúltban átadott Bőd László Művelődési Ház A Bőd László Művelődési Házban működik a szervezőiroda, a szociális gondozói hálózat, a községi könyvtár, itt kapnak helyet a helyi civil szervezetek és a különböző rendezvények. A Sebők Margit Galériában a XI. Nemzetközi Nagykun Alkotótábor művészei által az önkormányzatnak adott képek láthatók. A ház szeretne nyitni a lakosság felé, így húsvétkor kézműves-foglalkozást tartottak, de szerveznek kerékpártúrát és gyöngyfűzést is. Igyekszenek teljesíteni a beérkező lakossági igényeket is, így indult el Szonda Gyula vezetésével a repülőmodellező szakkör, melynek a t legfiatalabb tagja 8, a legidősebb 75 éves. A tagok folyamatosan készítik a modelleket, melyeket a kun- madarasi repülőtéren próbálnak ki. A szakkör belépett a Magyar Modellező Szövetségbe, így évi 8-11 versenyen vehetnek részt az A/l- es és az A/2-es modellekkel. Az első ilyen nagy megméretésük áprilisban Szolnokon volt, ahonnan 3., 4., 6., és 8. helyezést hoztak haza. A másik lakossági igényre indult tanfolyam a szabás-varrás, melynek vezetője Nagy Lajosné korábban szakoktatóként dolgozott. Az ügyes kezű lányok, asszonyok a 100 órás tanfolyam alatt megtanulják a méretvételt, a szoknyavarrás és a blúzkészítés rejtélyeit. Az így készült ruhák legjobbjai is láthatóak lesznek a Bereki Alkotó Kezek kiállításon. HÍKSÁV Népzenei tábor június 20-25 között rendezi meg az önkormányzat a népzenei alkotótábort, melyet a Bíró Zenekar szervez. A résztvevők naponta 16-17 óra között a strandszínpadon tartják majd próbájukat. A tábor a Fesztivál téren 25-én 21 órakor népzenei gálával és táncházzal zárul. Fellép a Bíró Zenekar és a tábor résztvevői. Kézművesnap az önállósági évfordulóhoz kapcsolódóan július 1-3. között kézművesnapok lesznek a strand előtti téren. A kirakodóvásáron és kézművesbemutatón munka közben láthatók majd a csipkeverők, fafaragók és csuhéfonók is. Erős falu a település ad otthon július 2-án az Erős falu verseny egyik területi döntőjének. Az egésznap tartó megméretést a Berek téren és környékén tartják. A játékos vetélkedő este koncerttel és tűzijátékkal zárul. Nótástalálkozó június 18-án a strandszínpadon tartják az V. Tiszántúli Nótástalálkozót, melyen a fellépő művészeket a Magyar Nemzeti Cigányzenekar kíséri Berki László vezetésé- vei. A vérseny fővédnöke dr. Hajdú Lajos polgármester. A találkozó 20 órától zenés közönségtalálkozóval zárul. Lengyel nap az öNKORmányzat testvértelepüléséről a lengyelországi Zatorból érkeznek vendégek június 23-án. A programok között szerepel gasztronómiai bemutató és természetesen strandolás is. Sztárfőzőcske augusztus 6-án R. Kárpáti Péter színművész és barátai főznek a strandon. A program este a Fesztiváltéren a főzőcskéző színészek gálaműsorával zárul. Akikre méltán büszkék társaik A Veress Zoltán Általános Iskola diákjainak eredményei igazolják, egy „kisiskolában” is fel lehet készíteni a diákokat a megyei, városi tanulmányi és sportmegméretésekre. Közülük beszélgettünk két sikeres diákkal.- Tálas Diána a hatodik osztály kitűnő tanulója. Mint mondta, nagyon szeret ebben az iskolában tanulni, semmi pénzért nem menne máshová. Tanulmányi eredménye miatt nagyon büszkék rá szülei és Kábái mama is. Dia szerint osztályfőnöke, dr. Fazekas Miklósáé és a többi tanár is mindent megtesz Tálas Diána azért, hogy jól felkészüljön egy- egy versenyre, de Dia maximalista, így különórákra is jár. Határozott elképzelései vannak felnőttkorára, bankárnak készül. Anyukája ennek már jobban örül, mint a fodrászkorszakáPrókai Alexandra nak. Eddigi eredményei közül legbüszkébb a megyei helyesíró verseny 2. helyére és az angol 3.-ra. A történelem is kedvencei között szerepel, így nem csoda, hogy ezeken a megméretéseken is szépen helytáll. Szeret kertészkedi, füvet nyírni és számí- tógépezni is. Nyolcadik után a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskolába készül pénzügyi szakra. Persze a tanulás mellett egy kis mozgásra is hagy időt, oszlopos tagja a hip-hop csapatnak, de négyéves húgával is szeret foglalkozni. A nyolcadikból Prókai Alexandra - osztályfőnöke Bánhegyi Tamás - a sportban jeleskedik. Imád táncolni, így ő vezeti a hip-hop szakkört is, ahol megmozgatja társait és a felnőtteket. Szeptembertől a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában folytatja a tánctanulást, majd a táncművészeti főiskola szerepel a terveiben. Támogatják a diákokat Az iskola alapítványának köszönhetően idén is több százezer forintot fordíthatnak a diákok segítésére. Székely László igazgatótól megtudtuk, nyáron 46 gyermek vehet részt egy 10 napos táborozáson, a diákönkormányzat és az alapítvány támogatásának köszönhetően, 9 ezer forintért. Az alapítvány jótékonysági bálján 350 ezer forint jött össze, ebből jut pénz az ősz- , tálykirándulások támogatására, és mint- V egy 25-30 ezer forint értékű jutalomkönyvet is kiosztanak az évzárón. Az iskola a közelmúltban pályázatot adott be a tető- felújításra, taneszköz- és könyvtárfejlesztésre, ősszel pedig alapítványi és költségvetési támogatásból új számítógépeket szeretnének vásárolni. Érdekli a számítástechnika és Miután anyukája és testvére is az angol is. Szeretne nyelwizs- szépen rajzol, így természetes, gát tenni. Egy kicsit beszél hogy a rajz is kedvenc tárgyai még németül és lengyelül is. közé tartozik.