Új Néplap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-28 / 123. szám

2005. MÁJUS 28., SZOMBAT 5 MEGELŐZÉS Erőszak a családban II. rész A rendőrség belső normájában több mint 20 olyan bűncse­lekmény, szabálysértés van felsorolva, melyben vizsgálni kell, hogy családon belüli erőszakos cselekményről van-e szó. Kovács Imre őrnagy Az elmúlt évben 354 büntetőeljárás indult a családon belüli erő­szak körébe tartozó bűncselekmények miatt. A cselekmények 29 százaléka testi sértés, 15 százaléka tartáselmulasztás, 13 szá­zaléka garázdaság, 11-11 százaléka kiskorú veszélyeztetése és magánlaksértés volt. Öt százalékban fordult elő emberölés, em­berölés kísérlete, 3-3 százaléka személyi szabadság megsértése, erőszakos közösülés, rongálás. A többi bűncselekmény elenyé­sző számban fordult elő. A családon belüli erőszak körébe tarto­zó esetek sértettjeinek fele nő, 32 százaléka gyermek és 18 szá­zaléka férfi. Az adatok alapján az elkövetők 93 százaléka férfi. Tavaly a megyében a rendőrséget több mint 500 esetben riasz­tották családi botrányokhoz, ennyi esetben kellett intézkedni. A társadalom védelmének és az állam büntetőjogi igényérvé­nyesítésének fontos eleme a büntetőeljárás megindítása. Ehhez azonban szükséges, hogy azt a cselekményt valaki feljelentse vagy a hatóság tagja észlelje azt. Számos alkalommal olyan es­tekkel találkoznak a rendőrök, amikor eljárás csak a sértett ma­gánindítványra indulhat. Ha a sértett nem terjeszti elő magánin­dítványát, a rendőrség és az igazságszolgáltatás tehetetlen. Hogy ezt a sértettek mégsem teszik kellő számban, többféle okra vezet­hető vissza. A család zárt közösség, nem szívesen „teregetik ki a szennyest”. Visszatartó erőt jelenthet a férjhez, illetve az apához való érzelmi kötődés. Az erőszak mellett jelen van a megfélemlí­tés, a bántalmazott bizakodik, hogy helyreállítható a kapcsolat. Az áldozat nem tudja elhagyni a családot, az elkövetőtől anyagi­lag is függ, nem ismeri a lehetőségeit. A bejelentőnek azonban azt is mérlegelni kell, hogy problémájára valóban a feljelentés, a rendőrség bevonása jelent-e megoldást vagy a gyermekjóléti szolgálatok, családgondozók segítsége is elégséges. n n BUNMEGELOZESI TOTO 1/ HA EGY FIATAL A ROSSZ BIZONYÍTVÁNY MIATT ELSZÖKIK OTTHONRÓL, KI FOGJA MEGKERESNI? A/ Apu és anyu B/A rendőrség «mw-fr C/.Nem, fogja senki keresni, 2/ MELYEK A „KÖNNYŰ” DROGOK? A/ Marihuána B/ Extasy, heroin C/ Nincs könnyű vagy kemény drog, csak kábítószerek vannak 3/ A LEGTÖBBSZÖR KIK A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAKOS CSELEKMÉNYEK SÉRTETTJEI? A/ A férfiak B/ Az idősek C/ A nők és a gyermekek 4/ MIKQR INDÍTHAT A RENDŐRSÉG BÜNTETŐELJÁRÁST CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK MIATT? A/ Minden esetben kötelessége B/ Magánindítványra, feljelentés megtétele után. a hatóság észlelése esetén C/ A rendőrség nem indít eljárást családon belüli erőszak miatt 5/ MIT ELLENŐRIZZÜNK GÉPJÁRMŰVÁSÁRLÁS ESETÉN? V A gépkocsi kulcsait, zárait, iratait B/ Nyugodtan megbízhatunk az eladóban C/ „Engem" úgy sem tudnak átverni A helyes megfejtők közül három szerencsés ajándékban részesülA megfejtéseket kiadónk címére juttassák el: Szolnok, Mészáros L út 2. A borítékra írják rá: „Megelőzési totó” titkárság. Beküldési határidő 2005. június 12. Az előző Megelőzési totón helyesen tippelők közül ajándékot kapnak: Fehér Katalin, Karcag, Molnár Katalin, Szolnok, Bathó Miklósné, Szolnok. A szerencsések ajándékait a Béres Gyógyszergyár Rt biztosítja. „Bizonyítványommal világgá megyek” Közeledik a tanév vége, a bizonyítvány osztás ideje. A többség gondtalanul tervezheti nyaralását, de akadnak olyanok is, akik már most szoronganak az év végi „eredmény­től”. Ők azok, akik év közben nem közölték szüleikkel, hozzátarto zóikkal a rossz jegye­ket, netán bukásra áll nak, és most félnek a szülői szigortól, felelős­ségre vonástól. Jánosi Attila őrnagy Jobb esetben erőt vesz magán a vagány, és „lesz ami lesz” ala­pon közli a „jó” hírt a családdal. Ez a jobbik megoldás. A rosz- szabbik a felelősségre vonás előli menekülés, a szökés. Szö­kés a sulitól, a szülőtől, a barát­tól, a bizonyítványtól, saját ma­gától, mindentől. Céltalan lő- dörgés, bolyongás, csavargás és mindez csupán a rossz tanul­mányi eredmény miatt. Az ilyen jellegű eltűnések döntő többségében a kiskorú elképze­lés nélkül indul a közterületre, mert tart az otthoni megtorlás­tól. Nehezen mer szembenézni a várható reakcióval, azt nem vállalja föl, inkább elmegy, mindegy hová, csak ne maradjon ^ a család­rendőrségnek kell keresnie, majd megtalálni és átadni a hozzátartozónak. Szinte valamennyi elcsavar- gás esetén tetten érhető a szülő felelősség és a könnyelműség. Ha már megtörtént a baj és a gyerek nem ment haza, a szülő egy fényképpel a zsebében ke­resse föl a lakásához legköze­lebb eső rendőri szervet. Mie­lőtt elindulna, célszerű otthon körülnéznie és végiggondolnia, milyen ruhában hagyta el gyer­meke a szülői házat, mit vitt magával (útlevelet, pénzt, tele­font, ékszert, egyéb értéket), és mit hagyott otthon (búcsúlevél, notesz, regiszter stb.). Sajnos sok szülő a legalapvetőbb segít­séget sem tudja megadni a rendőrség számára, szinte sem­mit sem tud a gyermekéről. Nem ismeri a barátait, nem tud- ja kikkel, hol, mivel tölti a sza­badidejét. Pedig az eredményes kutatás alapfeltétele* a minél részletesebb információ. A bejelentés után megkezdő­dik a kutatás. A gyerek adatai, a testén Tévő különös ismertető jelek (tetoválás, sérülés, műtéti heg, anyajegy stb.) számítógé­pes nyilvántartásban' kerülnek rögzítésre. Ezzel lehetővé válik az ország egész területén törté­nő keresése. Ha a külföldre tör­ténő szökés gyanúja merül fel, az Interpol is bekapcsolódik az eljárásba. A rendőri eljárás azonban csak a végső -eszköz. Az igaz megoldás a sokszor hangoztatott mondat: „Törődjön többet gyermekével!” ban. Később azon­ban „lehiggad”, hi­ányzik az otthon és önként hazatér, de van olyan is, akit a Néhány „búcsúlevél” 12 éves fiú: „Mama, Papa, Anya és Apa! Ne várjatok. Meguntam az itteni éle­tet és továbbállok. A bizonyítványom gyatra lett, nem akarom, hogy meg­lássátok. Szeretlek benneteket. Ui: További kellemes életet! Robika” 12 éves lány: „Kedves Anya! Tudod, ha belenézel az ellenőrzőmbe, megértesz. Tudod, tele van olyan jeggyel, amiről nem tudsz. Lehet, hogy most azt gondolod, hogy nem vernél meg a jegyek miatt, de tu­dom, hogy igen, megmernél és ezért el­megyek. Viki UL Imádlak! És nem akartam megtenni, de muszáj volt ” 12 éves fiú: „Kedves Anya, Apa! Tudom, hogy most nagyon kikapnék az ellenőrző miatt. így nem is idegesítelek és nem is bosszantalak benneteket, elindu­lok a Tiszára, ha a rendőrség keres, ott leszek. Nagyon-nagtm-nagyon szeretlek benneteket, szerető fiatok: Balázs” Gépjárműveink biztonságáról I. rész Szeretnénk az olvasónak segítséget nyújtani, illetve olyan tájékoztatást adni, amely eredményesen hoz­zásegíthet mindenkit a biztonságos gépjárművá­sárláshoz, valamint a már tulajdonunkban lévő sze­mélygépkocsi hatékony megvédéséhez. Pap Ferenc százados A használt autók vásárlása „ha­zárdjáték” lehet, kellő szakértelem nélkül. Előfordulhat, hogy jóval a vásárlás lebonyolítása után tudjuk csak meg, hogy nem stimmel az alváz-, vagy a motorszám, „megfi­atalították az autót”, vagyis átütöt­ték a gyártási évet, de beszélhet­nénk a műszaki érvényességi cím­ke vagy a forgalmi engedély hami­sításáról, fiktív, nem létező, „álel­adókról” és cégekről. Az újonnan, autószalonból vásárolt gépkocsi eredete nagy biztonságú, ezért in­kább a használt gépkocsi vásárlá­sához adunk tanácsokat. Termé­szetesen minden apró részletre. A személygépkocsi vásárlásakor gyanús lehet- az alvázszám nem egyezik meg a forgalmi engedélyben rögzí­tett adatokkal- az indítókulcs nem eredeti, hanem másolat- az eredeti kulcs nem nyit az autón minden zárat- az ablakon vagy ajtókereteken, illetve az ajtó zárszerkezetén rongálási nyomok találhatók, a csomagtartó- vagy ajtózár hi­ányzik- a tanksapka zárját kicserélték, a zár hiányzik, vagy rongálás látható rajta- az autó ajtajának lemezén, a zár környékén fúrási nyomokat lehet felismerni- a gyújtáskapcsoló vagy ajtózár csak lazán van behelyezve, esetleg mozog- az autó kormánya törött vagy rongált- a gépjárműre felszerelt rendszámtáb­lán feltűnően sok fúrási nyom található a gépjármű okmányain hamisítási nyomok fedezhetők fel. nem tudunk kitérni. A vásárlásra készüljön fel és ha kiválasztotta a gépkocsit, tanulmányozza az adott típusra vonatkozó katalógust, illet­ve beszéljen olyan szakemberrel, aki az adott autót jól ismeri: hol ta­lálható az alváz- és motorszáma, melyek a jellegzetességei stb. Csak az igazolt tulajdonostól sza­bad vásárolni és óvakodni kell a közvetítőktől, illetve a megbízás­ból eladóktól. A gépkocsi okmá­nyait mindig alaposan vesse össze a járművön található adatokkal. A gépkocsi átvétele előtt, a vásárlás során célszerű magunkkal vinni egy szakembert, aki segít az ada­tok ellenőrzésében. Vásárláskor ne legyen túlságosan jóhiszemű és udvarias. Legyen meg Önben az „egészséges bizalmatlanság” és bármilyen kétsége merül fel, kér­jen tanácsot! A vásárlást ne kap­kodja el! Az autó „megvárja”, ha az eladó is komolyan gondolja. A kábítószer olyan kémi­ai anyag, amely az egész szervezetre rendkívül ve­szélyes, főként a közpon­ti idegrendszert károsít­ja. Léteznek major anal- getikumok, stimulánsok, hallucinogének, oldósze­rek, párolgó anyagok. Márkus Erika százados Hamar kialakulhat a függőség, amely a fogyasztó külső és bel­ső leépüléséhez személyiségé­nek torzulásához, később pe­dig halálához vezethet. A szer­vezetbe jutva a kábítószerek általában eufórikus érzetet, csapongó gondolatokat, hallu- cinációkat, érzéki csalódáso­kat okoznak. A fogyasztó idővel olyan álla­potba kerülhet, amely akarat­lan vagy tudatos önpusztítás­Az ember, a környezet és az anyag kábítószer A fogyasztó külső és belső leépülését okozza Kábítószerek jogi szempontból Mindazon természetes és mesterséges eredetű anyagok, ame­lyeket törvények alapján kiadott réndeletek kábítószereknek minősítenek, és a rendeletek mellékleteiben felsoroltak 1/1968.(V.12) BM-EüM együttes rendelet - kábítószerek 4/1980.(VI.24) EüM-BM együttes rendelet - pszichotróp anyagok sál végződik. Egyetlen céllá a drog megszerzése válik, amely éppen ezáltal vagy a hozzá szükséges anyagiak előterem­tése miatt gyakran különböző bűncselekmények elkövetésé­vel párosul. A szervezetben a kábítószer hiánya - aktív fo­gyasztó esetén - komoly testi és fizikai fájdalommal járó el­vonási tüneteket okoz, amelyet a kilátástalanság és elkesere­dettség érzése kísér. A kábító­szer-fogyasztás világa rendkí­vül összetett. Benne különböző súllyal többféle tényező szere­pel, ezek közül azonban három mindig jól elkülöníthető és döntő jelentőségű, így az „em­ber” , a „környezet” és az „anyag”. Nagyon kényelmes az a hozzáállás, amely a kábító­szerre mint veszélyes anyagra koncentrál, nem pedig a kábí­tószer-fogyasztásra, mint ma­gatartásformára. A kábítósze­rekkel kapcsolatban gyakran halljuk a „könnyű drog” kifeje­zést, azonban a valóságban ilyen nem létezik. A kábítósze­reket nem tudjuk semmilyen egységes „mértékegységgel” il­letni, így összehasonlítási ala­punk sem lehet, ami alapján kimondhatnánk, hogy az egyik fajta „könnyű”, a másik „ne­héz” drog. Az oldal a JNKSZ Megyei Rendőr-főkapitányság és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket a rendőr-főkapitányság, a megyei bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottság viseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom