Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-27 / 304. szám
1994. december 27., kedd Hazai Tükör 3. oldal Betlehemi játék Az egyre gyarapodó szolnoki görögkatolikus közösségben már hagyomány, hogy december 24-én délután jelmezekbe öltözve végigjárják a Szé- chenyi-lakótelepet, eljátszva a szent család Betlehembe érkezését, majd a fatemplom előtt felállított sátorban a pásztorok és a háromkirályok látogatását. I. L. „Yalának pedig pásztorok azon a vidéken, és ímé az úrnak angyala hozzájok jőve.” (Luk. 2,8.9.) „És (a három királyok) bemenvén, ott találák a gyermeket atyjával, és ... ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát.” (Mt. 2,ll.)‘ „Szeresd a gyöngyvirágnyílás földjét...” Világhírű mezőtúri filmrendező Ingyenkonyha Mintegy hatezer rászoruló ülhetett karácsonykor asztalhoz Budapesten a Petőfi Csarnok melletti, az ünnepek idején 12 és 13 óra között működő ingyenkonyhában. A két sátorban szombaton mintegy 1700 embernek osztottak meleg ételt, adtak gyümölcsöt és karácsonyi bejglit. Egy karcagi gimnazista A belgiumi űrhajósközpontban járt A karcagi Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola negyedikese, Bagdi Roland négy napot töltheted a belgiumi űrhajózási központban, Brüsszel mellett. Az útról, tapasztalatairól beszélgettünk vele. Mint elmondta, már általános iskolában érdeklődött a csillagászat iránt. S mint mindenki, ő is űrhajós akart lenni. A salgótarjáni csillagvizsgálóban tett látogatása után kezdett komolyabban foglalkozni a témával. Tavaly az osztály- főnöke, Baja Sándorné egy űrhajós pályázatra hívta fel a figyelmét, melyre benevezett. Egy Mars-utazást tervezett meg, ahol egy vízgyűjtő berendezés is működne. Áz ötletét rajzaival illusztrálta. Tavasszal kapott értesítést arról, hogy megnyerte a fődíjat, egy Sänger jövőbeli űrmodellt, s jutalmul nyáron részt vehet az I. Ifjúsági Űrtáborban, Kiskunhalason. Ekkor még nagyobb kedvet kapott a kutatásokhoz, olvasgatta a szakkönyveket. A táborban találkozott Farkas Bertalannal, akitől személyes élménybeszámolót hallott, mellette Horváth András, Almár Iván csillagászok és Apáti István, az Interkozmosz-prog- ram egyik résztvevője is az előadók között volt. Itt láthatta a NASA-tól kapott filmet a Mars-járóról, melyet a Halál-völgyében próbáltak ki először. Á tábor résztvevőinek rendezett űrvetélkedőn is szépen szerepelt, a háromfordulós versenyben I. helyezett lett. Legnagyobb szerencse a harmadik fordulóban kellett, ahol a szerencsekerék is befolyásolta a pontok számát. A díj egy rakétatorta volt. Utolsó nap a kecskeméti repülőorvosi és kutatóintézetben próbálták ki a berendezéseket. Itt reflexpróbákat, forgószéket és pszichológiai teszteket gyakorolt. Tanévkezdés után kapott egy táviratot, hogy a tábori eredménye alapján részt vehet egy belgiumi táborban. Ezt először nem akarta elhinni, ám amikor október végén, az ifjúsági űrhajósnapon kézhez kapta a meghívólevelet, már kénytelen volt elhinni. November 24-én landolt a gépük Brüsszelben, este már Redu-Transinne-ben voltak, az űrhajózási központban budapesti, pécsi, soproni társával, s Both Előd fizikussal. Útjukat az ESA (Európai Űrügynökség) támogatta. Mivel Roland először ült repülőgépen, neki az is nagy élmény volt, ám a központ felfedezése ezt csak fokozta. Betekintést kaptak az Ariane-programba, láttak szkafandereket, szimulátorokat, virtuális és hologramos szobát. Az előadások természetesen angolul hangzottak el, ám ez nem okozott neki gondot, hiszen előre jól felkészült rá! A szimulátoros szobában, ha székbe ültek, akár Hold-sétát is tehettek. Talán a legnagyobb élményt mégis az öt (román, csehszlovák, belga, svájci, olasz) űrhajóssal történt beszélgetés jelentette. Megkóstolgatták az űrhajós- kosztot is, ami nem tubusos, hanem éppen olyan, mint a földi étkezés, ;csak kevesebb víztartalommal. Persze reggelenként kényeztették őket, hiszen forró csoki, francia zsemle, befőtt is szerepelt a menüben. Roland szeretett volna az űrhajós boltban sokkal többet vásárolni, ám az árak nagyon magasak voltak, egy kis űrhajó is 200 frankba került. Utolsó este még egy sétát tett a Szatumusz-folyosón, a REA-szobájukban, s a csodálatosan kivilágított éjszakai Brüsszelen át jöttek haza. Roland egyébként a meteorológus vagy a műszaki pálya iránt érdeklődik, s készül a salgótarjáni csillagvizsgálóba újabb élmények reményében.-de „Felméne pedig József Máriával, aki néki jegyeztetett feleségül, Dávid városába, mely Betlehemnek neveztetik.” (Luk. 2,4.5.) A Mezőtúri Helytörténeti Füzetek sorozat 13. kiadványaként Tóth Boldizsámé tollából karácsony előtt megjelent a dr. Homoki-Nagy István Kossuth-dí- jas természetfilm-rendező, érdemes művész életét és munkásságát bemutató kötet. A Gyöngyvirágtól lombhullásig, a Hegyen-völgyön, a Vadvízország világhírű rendezője életéről e kötet az első ösz- szefoglaló írás. A természetfíl- mek nagy mestere, kevesen tudják ugyan, de Mezőtúron született 1914 szeptemberében. Kossuth úti szülőházát, melynek homlokzatára talán hamarosan emléktábla kerül, az idén alakították át. A művész 15 évvel ezelőtt távozott el közülünk. Igaz, hogy rövid ideig élt Mezőtúron, de szülővárosába gyakran visz- szalátogatott. A Teleki Blanka Gimnázium bioszféra szakköre felvette az ő nevét, és Katalin „És szüle az ő elsőszülött fiát, és bepólyálá őt, és helyezé őt a jászolba.” (Luk. 2,7.) Dr. Homoki-Nagy István forgatás közben lánya a Művelődési Központban ismertette édesapja munkásságát. A Magyar Mozi- és Videofilmgyár udvarában bronz mellszobor őrzi emlékét (Morell Mihály alkotása), egykori kecskeméti iskolája pedig 1987-ben fölvette a nevét. Az utóbbi években valamennyi filmje videokazettán is megjelent. E heti horoszkóp Kos (III. 21. - IV. 20.) Szerelem: A lehetőségeit nem mindig méri föl, és ha túlságosan elrugaszkodik a földtől, nagy csalódás érheti. Hivatás: Mindig a saját feje után megy, és akkor sem hajlandó belátni, hogy tévedett, ha kézzelfoghatóan bebizonyítják. Makacs ellenállásával magára haragíthatja nemcsak a kollégáit, hanem a feletteseit is. Legalább önmagának val- laná be, hogy téves úton jár! Bika (IV. 21. - V. 20.) Szerelem: A hivatali bajok elől a magánéletben keres vigasztalást. Partnere a héten megértő lesz és kedves, mellette kipihenheti magát. Ez a hét nem a lángoló szerelem időszaka! Hivatás: Néha az az érzése, abba kellene hagyni. Most kellene felállni, és azt mondani: ELÉG! De hajtja a kötelességtudat. Már nem is a cél a fontos. Ikrek (V. 21. - VI. 21.) Szerelem: Hetek óta halasztja a beszélgetést partnerével. És ahogy múlnak a napok, úgy halmozódik mindkettőjükben a feszültség. Ne várja meg, amíg kitör a veszekedés. Jobb lenne elejét venni, és csöndben tisztázni a félreértéseket. Mert minden bizonnyal félreértésről van szó. Hivatás: Néhány csöndesebb nap következik az életében. Rák (VI. 22. - VII. 22.) Szerelem: Fejébe vette, hogy összebékíti a haragosokat, boldogságot csempész szomorú barátai szívébe. Csakhogy a nagy igyekezetben nem veszi észre, hogy elsőként saját boldogságát kellene megteremtenie. Minden más pótcselekvés! Hivatás: Próbálja meg felvenni azt a fordulatszámot, amellyel közvetlen kollégái dolgoznak! Oroszlán (VII. 23. - VIII. 23.) Szerelem: Most nem vonzza az új kaland, otthon szeretne békét teremteni. Ennek érdekében kicsit átrendezi az életét, és több időt szán a családjára. Hivatás: Az új esztendő beköszöntével új életet akar kezdeni. Úgy érzi, most van elég ereje és ötlete ahhoz, hogy munkahelyi felettesei figyelmét ismét felhívja magára — jó értelemben. Szűz (VIII. 24. - IX. 23.) Szerelem: A titokzatos idegen, aki virágot küld és kedves szavakat súg a telefonba, tulajdonképpen nem is idegen. Ott él karnyújtásnyira és azt várja, hogy végre ön is felfigyeljen rá. Mesterkedéseit tehát ne vegye zaklatásnak, hiszen jót akar. Hivatás: Az élet most több lehetőséget is kínál, ne utasítsa vissza őket, mert később megbánja. Mérleg (IX. 24. - X. 23.) Szerelem: Bár vágyott az egyedüllétre, de egy-két napnál tovább nem bírja, és siet vissza partneréhez. Még az sem zavarja, ha kárba vész a befizetett üdülés, de már látni szeretné kedvesét. Hivatás: Az elmúlt évben kicsit túlvállalta magát. Nem árt a pihenés. Különösen azok gyűjtsenek erőt, akik magánvállalkozásba kezdtek. Skorpió (X. 24. - XI. 22.) Szerelem: Szívében ismét úrrá lett a féltékenység. Bár tagadná, de gyötri a kíváncsiság, vajon a partnere hol jár, mit csinál akkor, amikor nem lehet mellette. Hivatás: A munkába menekül kínzó kétségei elől. Mindent elvállal, amit felkínálnak. Nemcsak a pénz miatt, hanem hogy egyetlen szabad perce se maradjon, gondolatai ne kalandozzanak messze. Nyilas (XI. 23. - XII. 21.) Szerelem: Fennen hangoztatott szabadságvágya csak addig él, amíg észre nem veszi, hogy partnere örül, ha magára hagyja. Amint erre rájön, már nem is akar különu- takon járni, különprogramot csinálni. Hivatás: Ha a tervei túl irreálisak, ne csodálkozzon, hogy nem talál partnert a megvalósításhoz. Mindenki megnézi, mire áldoz ennyi pénzt! Bak (XII. 22. -1.19.) Szerelem: Szíve szerint ki se mozdulna szerettei köréből. Úgy érzi, rengeteg pótolnivalója van, az elmúlt esztendőben ugyanis alig volt otthon, alig foglalkozott partnerével. Hivatás: Munkatársai csak azt látják, hogy zord tekintettel járkál közöttük, és talán nem is sejtik, mennyi jót köszönhetnek önnek, mennyit segít nekik. Vízöntő (I. 20. - II. 20.) Szerelem: Szégyelli bevallani, hogy tévedett. De hát a partnere megértő, hiszen ismeri önt. Előtte nem kell titkolnia sem az érzéseit, sem a hibáit. 0 már rég megbocsátott. Hivatás: Elsősorban az egyéni kezdeményezésekben, a meghökkentő vállalkozásokban ér el meglepő sikereket. Ezen elsőként épp ön lepődik meg ... Halak (II. 21. - III. 20.) Szerelem: Most igazán minden úgy történik, ahogy szeretné. Semmi kifogást nem hozhat fel, hogy most miért boldogtalan. Ha nem tudja élvezni az életet, annak most csak saját maga az oka. Hivatás: Ne vállaljon mások helyett semmit, mert ezúttal elmarad a köszönet, és még jó, ha nem kap majd letolást, mert valamit másképp csinált. Szól a rádió Szeretetvariációk Karácsony másnapján az ember eltelik egy kicsit az ünneppel, az ünnepi lakomákkal, a látogatásokkal és a vendéglátással, s talán a fenyő illatával is. Unja a tévének a karácsonyt olykor túllihegő műsorait is, ám fölöttébb kapható arra, hogy szű- kebb környezetéből friss híreket kapjon. Még annak is örül, ha megtudja, hány kisbaba született előző nap Szolnokon. Nos, a rádió, ^ körzeti stúdió nagy fölénye ilyenkor mutatkozik meg: az ünnepi újságok agyonolvasva már - lássuk, mi újat tud a szolnoki rádió! Aki tegnap reggel megkereste a szolnoki stúdió hullámhosszát, a friss híreken túl gazdagabb lett egy szép délelőttel. Kétórás ünnepi magazint hallhatott, amiben nem is mondták ki a mostanra kissé elkoptatott szót, hogy ünnep, hogy karácsony, hogy stb. Ám kimondták, hogy ez most a szeretet hullámhossza, s kérdeztek is a sze- retetről fiatalokat, öregeket, középkorúakat. (Kicsit sajnálom ugyan, hogy nem ide került az a riportműsor, amit Bálint Erika jóvoltából 24-én délután hallottam a Petőfi műsorán Romhányi Mihály főkántorról, de az is nyereség volt, az is élmény volt, s talán azon a délutánon szebb mindennél.) Tegnap reggel Balogh György faggatta törökszentmiklósi névrokonát, Balogh Pál téeszelnököt a föld szeretetéről; Békési Klára dr. Bedei Endre szolnoki nyugdíjas tanárt a tanítványok érzelmeiről. Azt mondta az idős-örökifjú tanár: „a pedagógus nem vár szeretetet, de kap”. És Feketéék Tószegen az örök- befogadott ikrek iránt érzett szülői szeretetről vallottak, a szolnoki nevelőotthonos fiatalemberek arról, hogy nemigen tudják, mi ez az érzés(!), Kozák Ferenc vőfélyuram meg arról, hogy 42 éve szereti már hobbiját, tisztségét. * Tulajdonképpen ennyi volt a két óra, élénkítve szép zenével, a szürke reggelhez illővel. Szinte hibát nem talált benne a hallgató, hacsak azért nem berzenkedett, hogy Pálréti Ágoston szerkesztő úr szeretetből nyilván nem rövidített a műsort indító jegyzeten - kicsit hosz- szúnak tűnt, s kicsit fésületlennek, ami a stílust illeti. Mindazonáltal karácsony másnapjára illő, kedves műsor volt a tegnap reggeli. Annyi már a lap, a rádió, a tévé - aki hűséges maradt a lassan 32. életévébe lépő szolnoki stúdióhoz, biztosan nem bánta meg. (SÓ) g TAXATOR TAXATOR TAXATOR TAXATOR TAXATOR H A TAXATOR SZÁMVITELI IRODA ÉS NYOMTATVÁNYBOLT MINDEN KEDVES ÜGYFELÉNEK ÉS VÁSÁRLÓJÁNAK BÉKÉBEN, SZERETETBEN ÉS JÓ EGÉSZSÉGBEN MEGÉRT, SIKEREKBEN GAZDAG, BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN ‘67892/1H* £ TAXATOR TAXATOR TAXATOR TAXATOR TAXATOR js