Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-27 / 22. szám
6 Szolnoki Extra 1994. január 27., csütörtök Két szobrász - egy műteremben Jönnek-mennek a felhők Az aradi vértanúk emlékműve - Pogány Gábor pályaműve A szolnoki müvésztelepen, egy igencsak felújításra váró műteremben dolgozik két tehetséges Fiatal szobrász: Mikó Diána és Pogány Gábor. Ritka vendég errefelé a női szobrász, ezért önkéntelenül adódik a kérdés: miért választja egy törékeny nő a képzőművészetnek ezt az ágát?- Számomra kihívás volt a szobrász szak a főiskolán - válaszol Diána. - Édesapám festő, ilyen környezetben nőttem fel Ózdon. A festészetet édesapámtól tanulom. Egyébként minden feszültségével, örömével szeretem mintázni az embereket, portrékat, figurákat készíteni saját elképzeléseim alapján is. S nemcsak ezeket, hanem főleg állatokat, s mindazt, ami körülvesz, ami inspirál.- Az ózdi szülőház után a szolnoki műterem. Milyen ön számára a szolnoki miliő?- Amikor idekerültem, izgalmasnak tűnt. Most az a kérlelhetetlen helyzet, hogy együtt kell dolgoznom Pogány Gáborral, ami - félreértés ne essék - nagyon kellemes, csak gyakorlati akadályai vannak annak, hogy kényelmesen elférjünk, mert a szobrászathoz nagy hely kell. Az épület állapota miatt nagyobb tervek megvalósításába nem is merek kezdeni, mert máról holnapra élünk itt. Bármelyik pillanatban közölhetik, hogy elkezdődik a felújítás. És akkor mit csinálok az agyagszobraimmal? Mindkét fiatal szobrász a Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába járt annak idején. Diána a játék és grafikai szak növendéke volt. Abban az intézetben van egy olyan szakmai pályázat, amely minden szakterületet lefed. A Kerényi Jenő-díjat azok pályázhatják meg, akik szobrász indíttatású műveket készítenek. Diána negyedéves korában - annak ellenére, hogy nem szobrász szakra járt - macskákról készített szobrokkal megpályázta és el is nyerte ezt a rangos díjat. Meghatározó mérföldkő volt ez az életében. Akkor jegyezte el magát a szobrászattal. A főiskolán Somogyi mesterrel szoros kontaktusban - bár nem az ő növendékeként - dolgozott. Diána most hetedéves a Képzőművészeti Főiskolán. Ott ugyanis négy év után diplomát adnak. Azt követően a főiskola hároméves mesterkurzust biztosít azok számára, akik az első négy évben kitűnő eredményt értek el, s szakmai kiállítás után a főiskola bizottsága alkalmasnak találja őket az V-VII. évfolyam elvégzésére. Igen nagy segítség ez, mert nehéz elkezdeni ezt a szakmát. A főiskola műtermét, anyagát, modelljeit nem mindenki tudja a kezdet kezdetén helyettesíteni. A mesterképző három évfolyama segít abban, hogy a hallgatók sikeresen kerüljenek ki a főiskola szárnyai alól. Diana egy kamarakiállítás után sikerrel mutatkozott be egy nagyobb méretű, önálló kiállításon a Csongrádi Galériában. Pogány Gáborral közös kiállításon szerepeltek művei a Szolnoki Repülőtiszti Főiskolán. Napjainkban pedig közös kiállításuk nyílt Martfűn. Ez utóbbi azért is érdekes, mert úgy tűnik, kezdenek megjelenni az új mecénások. Ezt a kiállítást a Pepita Centerben ugyanis egy pékséget, éttermet, diszkót üzemeltető vállalkozó, Tiszai Adám jóvoltából sikerült életre hívni. A tizenhétezer forint biztosítási díjat is ő fizette. A képzőművészeti főiskolán jelenleg a Bar- csay-ösztöndíjasok ötéves kiállítása látható azoknak a munkáiból, akik jelentős eredményeket értek el az anatómiai ábrázolásban. Diána munkáit is kiállították ott, mert korábban ő is elnyerte ezt a díjat. Pogány Gábor és Mikó Diána még a középiskolában ismerkedett össze. Tanulmányaik vé- gigküzdése közös élményük. Azóta Szolnokhoz köti őket sorsuk. Pontosabban szólva Gábort már korábban. Ő ugyanis „bennszülött”. Szülei rajztanárok, s érthető, hogy a családi indíttatás kikerülhetetlen az életében. Pályájának kezdete kicsit kacifántos. Tanulta a bronzöntést, majd két évet a szobrász szakon töltött a középiskolában. Akkor úgy érezte, hogy ha négy évig csak egy szakot végez, akkor megfosztja magát bizonyos elméleti ismeretektől. Ezért különbözeti viszgával átjelentkezett az ötvös szakra. Joggal érzi, hogy ezzel gazdagította technikai tudását. Mikó Diána egyik alkotásával lehetőségeit a szobrászkodásban. Ezután került a főiskolán Somogyi mester osztályába, ami meghatározó volt számára, mert egy közismerten ember- központú, humanista művész egyengette pályáját. Pogány Gábor művészeti fantáziáját különösen izgatják kultúrtörténetünk jelentősebb állomásai s emellett az ember és az állatvilág. Ezek vonzásában teljesedik művészete. Élénken foglalkoztatja a köztéri szobrászat. A főiskola elvégzése után több pályázaton vett részt - több-kevesebb eredménnyel. Az 1848/49-es honvédtiszti pályázaton Gyulán II. helyezést ért el az aradi vértanúk emlékművével. Erre a pályamunkára most a Hadtörténeti Múzeum tart igényt. Ezt követte a veszprémi békeemlékmű-pályázat, ahol az első fordulóban egy Kossuth-díjas szobrászművészszel osztozott az első díjon, majd a II. fordulóban Gábor lett a győztes. Borbereki Kovács Zoltán síremlékének megalkotása nagyon megtisztelő volt Pogány Gábor számára. A főiskola elvégzése óta ez volt az első szolnoki indíttatású megbízatása - bár részéről nem volt hiány a kezdeményezésben. Javasolta például, hogy elkészíti a szolnoki színház névadójának, Szigligeti Edének portréját vagy legalább emléktábláját. Talán... Zagyva- rékason és Kiskunhalason világháborús emlékműve áll. S egy munkája nagyon távol: harmadéves korában skóciai ösztöndíjat nyert. Egy hónapot töltött ott. A skóciai éghajlat olyan, hogy jönnek-mennek a felhők. Ez ragadta meg, ezért készített az ottani szoborpark számára egy olyan művet, amelyen az Úr felhőkön jár. Mi viszont ezeken az ütött-kopott szolnoki utcákon járunk, melyek meghitt hangulatához nélkülözhetetlen egy-egy lírai érzést sugalló szobor. Százötven éves művésztelepünk van, köztereink viszont üresek, sivárak. Talán nem szobrászainkban van a hiba... Simon Béla (Fotó: Nagy Zsolt) Mi a jó, a közepes és a rossz? Szolnok város helyzete jelenleg ellentmondásos. A korábbi időszakokat jellemző dinamizmus megszűnt, lelassult, sőt, több területen visszaesés következett be - állapítja meg a Habitat Hungária Rt. által készített hosszú távú városfejlesztési koncepció egyik pontja. A városi népesség növekedési üteme mérséklődött, és még ennél is nagyobb mértékben csökkent munkaerővonzó hatása. Egy kérdőíves felmérés értékelhető eredményre vezetett a lakosság véleményét illetően. A kérdőívek alapján az a megállapítás tehető, hogy Szolnok fejlődésének ütemét a megkérdezettek többsége mérsékeltnek vagy stagnálónak jelzi. Hasonlóan ítélik meg az elkövetkező évek várható fejlődését is. A helyi erőforrások, illetve adottságok kiaknázása nem kielégítő, hasznosításuk fokozható. így áll ez a természeti, a társadalmi, a gazdasági és az épített környezeti erőforrásokra egyaránt. A természeti erőforrások közül a Zagyva és a Ti- sza-parti zónák, a termál gyógyvizek, a talaj- és a napenergia adottságainak fokozottabb hasznosítását emelik ki. A gazdasági adottságok között említik a munkaerő, a termelési tapasztalatok, épület- és telekadottságok, a közlekedési adottságok, piaci lehetőségek hasznosításának fokozását. Figyelemre méltó, hogy a megkérdezett lakosság 30 százaléka közmunkát is hajlandó lenne vállalni a városért, 10 százaléka pedig anyagilag is támogatná azt. A megkérdezettek túlnyomó többsége úgy ítéli meg, hogy az épített környezet erőforrásainak hasznosítása még fokozható. A helyi adottságok hatékonyabb működése érdekében a többség elsősorban új munkahelyek létesítését, háttér- és kiszolgálóipar telepítését, a környezetvédelmi tevékenység fokozását, az idegenforgalom és a turizmus fejlesztését javasolta. A válaszadók osztályozták a város ellátottsági helyzetét. Jónak minősítették többek között a közvilágítást, a háztartási vil- lamosenergia-hálózatot, a vezetékes gáz- és ivóvízellátást, a szakorvosi és kórházi kezelést, az oktatást, a sportolási lehetőséget. Közepesnek ítélték a helyi közlekedést, a telefonhálózatot, a köztisztaságot, a lakásellátottságot. Rossznak találták a helyi úthálózatot, a járdák minőségét, mennyiségét, a csatornahálózatot, a zöldterület arányát és a környezetvédelmet. A gazdaságon belül elsősorban az ipar, a turizmus, a közlekedés, továbbá a személyi és gazdasági szolgáltatás fejlesztését javasolják. Egybehangzóan súlyosnak ítélik a foglalkoztatási helyzetet. A jövőre vonatkozóan a város polgárai látnak lehetőséget a fejlődésre. - aba Tényleg, hol élünk? Néha azt érzem, hogy mi, szolnokiak, egy indentitásza- varral küzdő város lakói vagyunk. Nem igazán találjuk a helyünket lakhelyünkön, mégis itt akarunk élni. Nem ismerem a pontos statisztikát, de úgy vélem, a lakosság több mint háromnegyede első vagy második generációs betelepülő, aki kedves emlékeket őriz tiszta levegőjű, gólyafészkes falujáról, ahol mindenki ismer mindenkit, és mindenki mindent tud mindenkiről, sőt néha többet is. Az ám, de a madárfüttyös faluban nincsenek áruházak, mozik. uszodák és főleg munkahelyek, melyek ha gyéren is, de azért mégis megtalálhatók sokat szidott városunkban. Soha még nem hallottam szolnokit, aki dicsérte volna valamiért a várost, pedig valami okának csak kell lenni, hogy ennyi ember itt él. A legtöbb vád földrajzi és építészeti arculata miatt éri: szocreál panelváros, koszos, füstös, unalmas alföldi táj és így tovább. Aztán idejön egy festő a világ másik végéről, Jemenből, és képeit nézve rá kell döbbennie minden szolnokinak, hogy ez a város igenis szép. Mert Kaid Nabil csak azt festi le, amit lát, a fantáziáját inkább szülőföldjét ábrázoló - egyébként szintén gyönyörű - képein engedi szabadjára. Szolnoki képei szigorúan a valóságot ábrázolják, és szépek. Noha a Hol élünk? fesztivál programjában nem szerepel, mégis érdemes január 28-ig elzarándokolni a Repülőtiszti Főiskola Művelődési Otthonában, megnézni Kaid Nabil kiállítását, hátha utána más szemmel nézzük „csúnya” városunkat. Imre Lajos Vártemplom Téli napsütés Kibontakozó szellemi bázis Tovább nő Szolnok népessége A megyeszékhelyen 1992 végén 80.220-an éltünk, ez az 1960-as érték 170 százaléka. Legnagyobb mértékben 1960 és 1970 között növekedett a népesség. A kiértékelt adatok alapján nagyon valószínű, hogy a városban a népesség 2000-ben 75 ezer és 90 ezfer közé tehető, míg 2015-ben 83-108 ezer ember él majd. A természetes szaporodás és az időskorúak viszonylag alacsony aránya, valamint a városba irányuló vándorlás azt mutatja, hogy a népesség országos csökkenése ellenére reálisan számolhatunk a város népességének további növekedésével. Négy évvel ezelőtt 36452 aktív kereső volt a városban, ez az 1980-as évhez képest mintegy 1500-as csökkenést jelent. A munkanélküliségi ráta az országos átlag körül mozgott 1993 közepén (13,7 százalék), ami a megyei 17,5 százalékos szinthez viszonyítva kedvezőnek tekinthető. A pályakezdő fiatalok körében azonban magas az elhelyezkedni nem tudók aránya, ami kedvezőtlen folyamatok kibontakozására utalhat. Számítások szerint az 1980- 1990 közötti tendenciák folytatódnak, akkor az iparban foglalkoztatottak száma az 1990. évi 12405 személyről az ezredfordulóra 10400-ra, 2010-re pedig 8700-ra csökken. A mező- gazdaságban foglalkoztatottak száma 1926-ról 1700, illetve 1500-1600 körüli számra változik. A szolgáltató jellegű tevékenységek aránya 65-70 százalék körül várható. A foglalkozási szerkezetben jelentős eltolódást okozhat, ha a jövő informatikai fejlődésének megfelelő szellemi bázis is kibontakozik a városban. A kulturális szféra további erősödése szintén ebbe az irányba mozdíthatja el a foglalkozási szerkezetet. A változások - amelyek csírájában már ma is „benne vannak a városban” - oda vezethetnek, hogy kiválik a harmadik szektorból kimutathatóan is a negyedik: a tudomány és oktatás, tehát a szellemi tevékenységeket tömörítő szektor. Dzsesszklub alakul ■■■■■■■■■■■■■■■■■I Kapcsolatok a vásznakon Katona József és Kalocsai Mihály a megnyitón Sok kis részletből tevődik össze a város kulturális palettája - mondta Farkasházy István, a VMK igazgatóhelyettese annak a tárlatnak a megnyitóján, amely hétfő óta fogadja a képzőművészet iránt érdeklődőket a Vélemény Klubban. Katona József és Kalocsai Mihály alkotásai lógnak a falakon. A kiállítás része a „Hol élünk?” fesztivál programsorozatának, s egyik lehetőség arra, hogy a város fiatal művészeinek szándékát megismerje a közönség. A megnyitó után Katona Józseffel beszélgettünk.- Mi foglalkoztatja ma a Szolnokon élő alkotót?- Morális, erkölcsi kérdések, emberi magatartásformák, kapcsolatok kerültek a vásznakra. Ezek azok a kérdések, amelyek közösek Misivel alkotói felfogásunkban. Minden művészi alkotás egy tett, emberi magatartás, a megélt világ vizuális nyelvre képezése.- A városban meg lehet-e találni a módot a kiállításra?- Ha ki akar valaki állítani, meg is tudja tenni. Csak éppen azon van a hangsúly, hogy mit érdemes. Van-e mögötte megélt emberi tartalom. Egyébként Misi alkotásai közvetlenül is kapcsolódnak a városhoz. Engem nagyban befolyásol a művésztelep hagyománya, Pólyától kezdve Fényes Adolfig, az ember nem törölheti ki magából a megélt környezetet.- Milyen ez a környezet?- Véleményem szerint ma ez egy túlcivilizált környezet, amely meg van győződve arról, hogy humán alapon civilizált, pedig nem, hanem a civilizáció összes átkát magában hordozza. Beszűkítjük önmagunk környezetét, pedig az sokkal gazdagabb, mint amit ránk kényszerít a civilizáció.- Az alkotói gondoltokat már megfogalmazta. Milyen tervei vannak ezek közlésére?- Valóban létezik egy művészi „koncept”. Adott a feladat, meg kell valósítani a gondolatkört. Olyan vizuális nyelv megtalálására törekszem, amelyben kísérletek helyett a formai, technikai módszerek a fontosak, nem a kortárs képzőművészeti értékek mércéje a meghatározó, hanem a belső értékek hagyományos eszközökkel történő kifejezése. Most egy Don Qui- jote-sorozaton dolgozom.- Várjuk Don Quijotét. Az est vendége volt még Bori Viktor dzsesszzenész, aki a pARTner HI-FI Stúdió által támogatott új dzsesszklub első elődásán új CD-jét mutatta be. A klub egyébiránt minden hétfőn tartja összejövetelét a Vélemény Klubban, s minden negyedik héten élő zenével szórakoztatja a közönséget.-aba- (Fotó: Mészáros János) Az oldalt szerkesztette: Szurmay Zoltán f
