Szolnok Megyei Néplap, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-14 / 269. szám
1987. NOVEMBER 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A Képcsarnok Vállalat szolnoki Aba Novak termében nyílt meg Lies Zsuzsa festőművész kiállítása. A fiatal művész 1979-ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, ahol Veress Sándor, Blaskó János és Sváby Lajos voltak a mesterei. Eddig Budapesten, Bécsben, Berlinben, Székesfehérvárott és Veszprémben szerepeltek kiállításon képei. Szolnoki tárlatát november 25-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Képünkön Lies Zsuzsa tárlatvezetés közben (Fotó: T. Z.) Termékeny nyugdíjas évek A tanárnőnek a /óteleme a múlt kutatása Illyés Gyula és Dombévár Jóleső érzéssel tölti el az embert az a tény. hoey ro hanó világunkban még mindig akadnak „próféták”, akik szívügyüknek tekintik az ősi népi hagyományok felkutatását. papírra vetését. A menteni a menthetőt vallói — az idő szorítása miatt — lázasan munkálkodnak azon. hogy ne merüli enek végleg feledésbe eleink évszázados szokásai. Karcagon is jobbára már csak az idősebbek emlékezetében élnek a paraszti kultúra halványuló nyomai. Ezt azonban szerencsére egyre kevesebben nézik ölhetett kézzel. Közéjük tartozik Derűjén Lajosné nyugdíjas pedagógus is, aki megérdemelt pihenését még ma is azzal tölti, hogy elébemegy a 24. órának. Mint az irodalomban és a történelemben ízig-vérig jártas ember, gondolt egyet másfél évtizeddel ezelőtt, s megírta az Egy karcagi parasztgazdaság élete a századforduló évtizedeiben című tanulmányát, amely- lyel díjat is nyert. Munkáját — mint gondolnánk — nem úgy állította össze, hogy végigjárta a város idősebbjeit, s meséltette őket, hanem sokkal egyszerűbben : személyes élmények alapján. Régebben ugyanis egy házban éltek együtt az unokák — sok esetben a dédnagymamákkal, következésképp a család saját hagyományai is háborítatlanul nemzedékről nemzedékre áthagyományozódtak. — A mi családunk ősi kun család, amelyben a hagyományok egészen a második világháborúig éltek. Én most arra törekszem, hogy e tradíciókat átmentsem az utókornak, mert az az érzésem, hogy néhány esztendő múlva már végképp a múlté lesz. hogy például a karcagi kis- és középbirtokosok hogyan próbáltak meg modernül gazdálkodni földjeiken. Demjén Lajosné Annuska néni természetesen nem állt meg egyetlen dolgozatnál. Az Országos Béketanács 1981-es felhívására a Hogyan nevelek békére? című pedagógiai írását küldte el, amelyben az eszperantó nyelv fontosságát domborította ki. Egy évvel később ismét egy díjnyertes pályamunka látott napvilágot tollából — a Vélemények az egyenjogúságról címmel. Majd műfajváltás vetkezett: a helybeli tanács pályázatot hirdetett iskolai használatra szánt dramatizáló jelenetekre. Demjén Lajosné ezúttal népmesék ösz- szegyűjtésébe fogott. Tavaly ismét visszatért a néprajzhoz, amikor is megjelentette a Konyhai szokások Karcagon századunk első évtizedeiben című munkáját, amelyben részletesen szólt a karcagi konyha — itteni nevén pitar — berendezéséről, a régi használati eszközökről. Külön megemlékezik a kenyér — illetve kalácssütésről, hiszen ez utóbbinak — a liszt jó minősége miatt — mindig is nagy kultusza volt. Jeles napokon, de máskor is a kalács fő ételnek számított itt, talán ebből fakadóan a helybeliek sok fajtáját ismerték a kalácsfonásnak. Az idén új területre kalandozott a termékeny író, amatőr kutató. — A karcagi gimnáziumnak volt egy tudós orientalista nyelvész igazgatója: dr. Gaál László (1891—1964), akinek életét és tudományos munkásságát dolgozom föl. Sajnos munkái nehezen hozzáférhetők. Kutatásaim során elvetődtem a sárospataki és a debreceni kollégiumok könyvtárába és a nagykőrösi gimnázium irattárába is. Gaál profesz- szornak egyébként nagyon értékes pedagógiai gondolatai voltak a nyelvészeten túl. ötven éve például ezt írta egy helyütt: „a folytonos tantervi változtatás zak- latottá és lázassá teszi az iskola életét.” Máig érvényes megállapítás! Még any - nyti kell róla tudni, hogy a pesti egyetemen a keleti nyelvek megbízott oktatója lett, majd 1957-ben a debreceni egyetemen a klasz- szika-filológia tanszéket szervezte meg, és őt nevezték ki vezető professzornak. A dolgozatok sora ezzel a monográfiával nem szakad meg, hiszen — mint Annuska néni elmondta — semmi sem izgatóbb számára, mint letűnt korokat megidézni, faggatni, családi emlékeket megeleveníteni, ismeretlen tudományokba belekóstolni. Tervek a jövőre nézve? Nos, a karcagi szólásokat még senki sem gyűjtötte össze, Demjén Lajosné kislány kora óta raktározza az ősök humoros, bölcs gondolatait. Az anyag most már csak feldolgozásra vár. Ottjárttunkor a helyi könyvtár megbízásából éppen egy latin nyelvű szöveget fordított Annuska néni. Az okmány tanúsága szerint az 1520-as években a karcagi kunok és a nádudvari nemesek összevesztek a közös birtokhatáron. Báthory István fejedelem személyesen jött le a per színhelyére és tett igazságot. Ezt tartalmazza a szöveg. Annuska néni megbirkózott vele, mert számára a múlt kutatása több mint egyszerű szórakozás: nemes megszállottság a javából. Jurkovicg János Semmihez sem lenne hasonlítható az a mérhetetlen szegényedés, amely akkor érte volna az emberiséget, ha nem alakul ki Európában a barokk muzsika, ez a szenvedélyesen forró, korlátlan szabadságú zene. Bizonyára többeknek ilyen és ehhez hasonló gondolatok jutottak eszébe, amikor csütörtökön este 7 órától a Szolnoki Városi Tanács dísztermében felcsendültek az olasz barokk zene remekei az Orchestra da camera di Belluno (Bellunói kamara- zenekar) előadásában. Az olaszországi kisvárosból érkezett vendégek hazájuk legnevesebb zeneszerzőinek műveiből állítottak össze — mondhatnánk „anyanyelvi” — csokrot. A műsor káprázatos és sokat ígérő volt, mintegy garancia a tökéletes kikapcsolódásra, felüdülésre: Corelli, Vivaldi. Ge- miniani, Albinóni és Tartini darabok követték egymást. A zeneirodalom e gyögy szemeit igyekeztek úgy összeválogatni, hogy kamarazenekaruk szinte valamennyi hangszere szólólehetőséghez jusson. Élményszámba ment hallgatni a hegedű égbetörő majd földre zuhanó futamait Corelli Concerto gros- sójában (Op. VI. No. 3.); a Iz alap támogatásával Művelődési beruházások Jelentős összeggel, a tervek szerint mintegy 200 millió forinttal járul hozzá 1990-ig, a Közművelődési Alap a hazai művelődési intézményhálózat korszerűsítéséhez, bővítéséhez, a település kulturális ellátottságának javításához. Az Alap beruházási keretéből elsősorban a művelődési lehetőségek szempontjából elmaradott körzetek — kistelepülések és új lakótelepek — művelődési házainak, faluházainak. könyvtárainak fejlesztését támogatják, továbbá azokat a törekvéseket, amelyek a több funkcióra alkalmas létesítmények kialakítását, illetve korábban más célra használt épületek közösségi művelődési hasznosítását szolgálják. E szempontok alapján döntött a Művelődési Minisztérium Közművelődési Tanácsának szakértőkből álló munkabizottsága, amikor elbírálta az 1985-ben meghirdetett pályázatra beérkezett több mint 500 igénylést. A Tanács legutóbbi ülésén elfogadott erről szóló tájékoztatás szerint a tervidőszak végéig az Alap hozzájárulásával 193 településen bővülhet valamilyen módon a lakosság közművelődési ellátása: a helyi és a központi összegekkel 98 művelődési ház, 23 faluház, klub, 48 könyvtár, 15 klubkönyvtár és 17 komplex intézmény fejlesztése valósulhat meg. A támogatás elnyerésekor fontos szempont volt, hogy az adott beruházás szerepeljen a tanács VII. ötéves tervében, s hogy a helyi és egyéb forrásból — a gazdálkodó szervek hozzájárulásával, illetve a lakossági társadalmi munkával — biztosított fedezet, valamint a központi alapból folyósítandó összeg teljes egészében garantálja az építkezés befejezését. fuvola csilingelő szárnyalását Vivaldi D-dúr fuvolaversenyében, amely A ten- gelice címet viseli (Raffaella De Col Tana előadásában), vagy a cselló szomorkás, helyenként édesbús hangját Tartini a-moli csellóversenyében (Bruno Beraldo). A háttérben pedig feltűnt a csemballón közreműködő Claudio Caretta magabiztos játéka. Olasz vendégeink szolnoki fellépése egyértelmű sikert hozott; a közönség vastapssal hálálta meg a jó előadást. A hangverseny után többek között arra kértük De- Jio Cassetta karmestert, hogy néhány szóban mutassa be a magyar olvasóknak Belluno városát, s annak zenei életét. — Lakóhelyünk egy Velence melletti, negyvenezer lelket számláló kisváros, a Dolomit-hegység központja. Télen népszerű síparadicsom. Bellunóban három koncertintézmény működik, ezenkívül sok kórus és együttes. Van egy zeneiskolánk is, amelynek én vagyok az igazgatója. — Ezek után talán fölösleges is megkérdeznem, A Puszták népe lapjain Illyés Gyula felidéz — többek között — egy gyermekkori olvasmányemléket is. Petőfi életrajzát olvasgatta a nyári szünidőben, s megtudván, hogy a Rácegrespusztával szomszédos Sárszentlőrincen járt gimnáziumba egy ideig Petőfi Sándor, felugrott és átsietett megszemlélni az emlékhelyet. Az epizód felidézését vallomás követi: ettől kezdve a táj „lelket kapott”, a történelem, a kultúra múltja bevonult a fiú tudatába, s a jelen mellett már az is formálta. Amiként Illyés számára fontossá vált az, hogy Petőfi járt az ő szülőföldjén, úgy vált Dombóvár számára is fontossá az, hogy Ily- lyés Gyula kötődik e városhoz. Többféle szála is van e kötődésnek. Illyés Gyula itt kezdett gimnáziumba járni: az 1913/14-es tanévet töltötte itt, az akkor megalakult dombóvári gimnáziumban, Meghatározó volt a továbbiakat nézve a családnak ez a döntése: a puszták fiát ez is segítette, hogy Párizs kilátópontjáig eljuthasson. Van még egy életrajzi tény. Az Illyés- szülők elváltak, s az édesanya Pestre költözött (fia őt követte), az édesapa viszont a Dombóvárhoz tartozó Tüskepusztán lett főgépész, s itt dolgozott halálági, itt, ahol őseinek és rokonainak jó része is élt. Ezek az egyszerre hely- történeti és irodalomtörténeti tények indították arra már évekkel ezelőtt a dombóváriakat, hogy ápolják e hagyományt. Elsőként itt állítottak fel Illyés-em- lékművet: a Tolna megyei fafaragók által készített kopjafát. S a 85. születésnapra időzített, most megjelent Dombóvári kalendárium fő témájává az Illyés Gyula és a város, illetve Illyés és a mai magyar irodalom kapcsolatát tették meg. Nemrég „.. .a haza meleg közepében...” címmel ünnepi megemlékezést hogy kikből áll a zenekar. .. — Az Orchestra da camera di Belluno fiatalokból álló zenekar, maga az együttes is meglehetősen fiatal, hiszen 1985-ben alakult — a zenei év alkalmából. Foglalkozásukat tekintve a tagok többnyire tanulók, vagy hivatásosak, akik az általam vezetett intézményből kerültek ki. — Ügy tartja a fáma, egy- egy ország zenekara külföldön mérettetik meg igazán. .. — Nos, ezt én is így látom, bár mi — fiatal korunk miatt — nem járhattunk még sok helyen. Egyelőre csupán Jugoszláviában fordultunk meg, de nemsokára az NSZK-ba várnak bennünket, sőt jövőre az Egyesült Államokba is ellátogatunk. — Hogyan jött létre a magyar kapcsolat? szervezett a városi művelődési központ és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Művelődéspolitikai Bizottsága. Ebből az alkalomból emléktáblát avattak az egykori gimnázium falán. Veress Miklós, a Magyar írók Szövetségének főtitkára megnyitotta Molnár Edit fotóművész Illyés Gyuláról és kortársairól készített műveinek kiállítását. Sajtótájékoztatón mutatták be a Dombóvári kalendáriumot, majd kétnapos irodalmi tanácskozás következett Illyés Gyula és a mai magyar irodalom címmel, tehát mintegy a kalendáriumban felvetett kérdéskör folytatásaként. Czine Mihály egyetemi tanár vitaindító előadásában kétféle Illyés-képet vázolt fel. Egy ünnepibbet, amely a magyar irodalom, s általában a magyar kultúra egyik legnagyobbjaként tartja számon az életművet és 3 belőle sugárzó magatartást, és egy hétköznapibbat, amelyet az 1983-ban meghalt alkotó utóélete mutat fel. A hozzászólók egyetértettek abban, hogy az irodalom -történetében szin.te törvényszerű az író utóéletének, a befogadói magatartásnak a hullámzása, de ez sem indokolhatja azt a növekvő közönyt, amely a fiatalok körében tapasztalható főleg, s nemcsak az átlagolvasók, hanem a fiatal írók körében is. Nincs a magyar társadalom olyan helyzetben, hogy megengedhetné magának azt a fényűzést, hogy lemondjon mindarról, ami az Illyés-életműből, az Illyés-magatartásból sugárzik. Az ifjúságnak eszményekre van szüksége, s ezeket jövőt segítő módon Illyés Gyula műveiben is fellelheti. Nagy a feladata és a felelőssége tehát a közvetítőknek, s éppen ezt ismerték fel a dombóváriak is. Vasy Géza — Belluno városa igyekszik kapcsolatot teremteni a szocialista országokkal. Minket ide a Szolnoki Szimfonikus Zenekar hívott meg, s az Olasz Intézet közbenjárására játszottunk most itt. — Repertoárjuk népszerű klasszikus olasz szerzők müveiből áll. Próbálkoztak-e már más darabokkal is? — Igen, mi kimondottan olasz műveket tartunk műsoron ha kimozdulunk otthonról, de játszottunk már például Bartók Bélától is. — Először járnak Magyarországon. Milyen benyomásokat szereztek? — Remekül érezzük magunkat, különösen tetszik a szervezés, eddig minden gördülékenyen ment. A közönség lelkes volt a koncerteken, igazán kellemes élményekkel távozunk. J. J. ízelítő az olasz barokk muzsikából Belluna városka zenei kávéiéi megyénkben A fiatal olasz zenekar szolnoki fellépésén Dello Cassetta karmester vezényelt (Fotó: H. L.)
