Szolnok Megyei Néplap, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-03 / 128. szám
1980. június 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A BUBIV jászberényi gyárában az idén mintegy 2 ezer 400 garnitúra Komfort—3 elnevezésű ülőbútort állítanak elő. Termékeik egy része elemenként is megvásárolható a szaküzletekben Ülést tartott a HNF megyei elnöksége A Hazafias Népfront megyei Elnöksége tegnap délelőtt ülést tartott Szolnokon, a HNF-székház tanácskozótermében. A résztvevők első napirendi pontként meghallgatták a községi és városi népfrontbizottságok káderhelyzetéről szóló jelentést. Ezt követően állásfoglalás-tervezet hangzott el a megyei honismereti és helytörténeti munka helyzetéről, A nyár érkezését már meggyőző meleggel ígérő, mind hosszabbra nyúló napok csalogatják a gyerekeket a zsúfolt bérlakásokból, a unalmas. csendet követelő lépcsőházakból, a szőnyegporoláshoz is szűk udvarokból a szabadba. Benépesülnek a játszóterek, a gyerekek kárpótlást keresnek az összezártságért. Mit tesznek Jászberényben azért, hogy a régi játszótereken a gyerekek megtalálják. amit keresnek? És mit azért, hogy új „grundok” létrehozásával — ha csak lépésekkel is —, növekedjen a labdakergetésre, a jóleső hempergésre. a fogócskára alkalmas terület? A városnak 20 közterületi játszótere van, ezeket az elmúlt 15 év alatt az építkezések során „kisajátított” grundokért cserében kapták a gyerekek. Fenntartásukról, a Városgazdálkodási Vállalat gondoskodik, a munkahelyi kollektívák, a szülők segítségével. A szövetkezet úti lakótelep játszóterének gazdája a .Barátság” Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet, a sokgyerekes körzetek játszótereinek gondozását a Hűtőgépgyár és az Aprítógépgyár szocialista brigádjai vállalták. Az új lakótelepeken a szülők segítségével épülnek a „mini” sportpályák, a telepi játszóAz Elnöki Tanács Hollai Imirét, a Magyar Népköztársaság New Yodk-i állandó ENSZ képviseletének vezetőjét felmentette megbízatása alól. A Minisztertanács Ho.l- laj Imrét külügyminiszter- helyettessé nevezte ki. Az Elnöki Tanács Ráez Pál külügyminisztériuma államtitkárt — érdemei elisa továbbfejlesztés feladatairól, valamint a városkörzeíi, tanyai külterületi népfrontbizottságok munkájának továbbfejlesztéséről. Az elnökségi ülés végén Oláh János, a Hazafias Népfront megyei titkára átadta a Békemunkáért kitüntető jelvényt Győri Jánosnak, a Hazafias Népfront jászkisé- ri bizottsága titkárának. Az oktatási intézményeket patronáló szocialista brigádok munkáját, segíteni akarását dicséri, hogy a város minden óvodájának van jól felszerelt játszótere. A zárt „gyermekparadicsomok” minden évben új felszereléssel gyarapodnak. Örömhír a gyerekeknek, hogy az idén és a következő esztendőben újabb játszóparkot, sportudvart vehetnek birtokukba. Folytatódik a József Attila téren a város leg- naevobb játszóterének és pihenőparkjának építése. A Szövetkezet úton készülő 42 lakásos épület mellett is kijelölték azt a telket, ahöl lakótelepi játszótér épülhet. Sportudvart és játszóteret kapnak a Komáromi József út környékén lakó gyerekek is. A tanács 800 négyzetméter alapterületű telket ad erre a célra. Az újabb „oázis” a Hazafias Népfront és a sportiskola szervezésével, a munkahelyi kollektívák és a szülők segítségével készül. A Május 1. szigeten a park felújításának befejezése előtt, várhatóan a jövő év elején kezdik el a játszótér építését. Hasznos kezdeményezés, hogy azokon a lakótelepeken, amelyek udvarát épületek veszik körül, a szülők játékszerek. dróthálók felállításával hoznak létre zártudvari játszóteret. mérésé mellett — államtitkári tisztsége alól fölmentette és megbízta a Magyar Népiköztársaság New Yorík-i állandó ENSZ képviseletének vezetésével. A MiWisztertianács Nagy János küLügyminiszterheiyet- test e tisztségéből felmentette, az Elnöki Tanács Nagy Jánost külügyminisztériumi államtitkárrá kinevezte. Patyolatszalon, szolgáltatóház Tiszafüreden az ipari szövetkezeteken, állami vállalatokon kívül 130 kisiparos folytat javító, szolgáltató tevékenységet. A Vegyesipari Szövetkezet autószerviz-üzemében Wartburg és Trabant típusú sze- mélygépkocsik garanciális javítását végzik, és lehetőség van a zárt technológiás műszaki vizsgáztatásra is. Tavaly óta gépkocsi-alvázvé- delmi, karosszérialakatos- és fényezőmunkákat is vállalnak. Ugyanez a szövetkezet javít rádiókat, tévéket, háztartási kisgépeket, Boscn-t£- pusú valamint ipari és a kereskedelmi hűtőgépeket. A szövetkezet az országos javító vállalatokkal (GELKA, RAMOVILL) kötött szerződés alapján garanciális javításokat is vállal. A szövetkezeten kívül a rádió-, tévészerelő szakmában még egy kisiparos és három SZOLI- VÁLL-dolgozó tevékenykedik a településen. A textiltisztítást, a festést a Szolnoki Patyolat Vállalat végzi, jelenleg még felvevőhelyei közreműködésével. Jó hír: gyors ütemben halad a Tiszafüreden létesítendő mosó és vegytisztító patyolatszalon építése. Az idén megnyíló szalon mellett egy férfi-, egy női fodrászüzlet és egy kozmetikai szalon is helyet kap az épületben. Örvendetes, hogy ez év végére elkészül a kétszintes tiszafüredi szolgáltatóház. Az épületben az Állami Biztosítón és a Takarékszövetkezeten kívül egy fényképészszalon is lesz. A nyugdíjas szakemberek munkába állásával jelenleg megoldódott Tiszafüreden a lábbelijavítás, sőt a Kunsági Bőr- és Textilruházati Ipari Szövetkezet cipészrészlegében az áfész-cipőboltban vásárolt cipők, csizmák garanciális javítását ;s elvégzik. Faipari munkákat hat kisiparos és a Nagykunsági Építőipari Szövetkezet asztalos részlege végez. Az apróbb. ház körüli vas*pari munkákat a Vegyes.pari Szövetkezet lakatosrészlegén kívül hét kisiparos vállalja. Van még a nagyközségben fényképész, olajkálya-javító, kulcsmásoló, órás, gumijavító, bérfűrészelő, fuvaros, vízvezeték-szerelő, villany- szerelő stb. A Vegyesipari Szövetkezet építőipari üzemága csatlakozott a Nagykunsági Építőipari Szövetkezethez, így gyorsult a jelentősebb helyi. közületi építkezések, felújítások menete. Változatlanul feladat viszont a kertes családi házak építése, felújítása. Ezeket jelenleg is mintegy 95 százalékban a kisiparosok végzik el. D. Sz. M. IÉSZBERÉHYBEH Grundok helyett játszóterek terek. — illés — és kinevezések Szülőföld — szelencében megnéztem annak a szépen cizellált díszdoboznak a képét, melyet az Állami Pénzverde .dolgozói azzal a céllal ajándékozták az első magyar űrhajósnak, hogy a szülőföld egy darabját vigye magával a világűrbe. Megcsodáltam a szelence készítőinek mesteri munkáját, a kép mégsem ezért tűnik fel gyakran lelki szemeim előtt. Sokkal inkább azért, mert tiszteletet parancsoló jelkép számomra, és talán mások is annak tekintik. Azt fejezi ki, hogy világra szóló tettekre csak a szülőföldhöz kötődés ösztönzi az embert. És — tekintve hogy nem mindenlci- nek az életében adódnak ilyen nagy lehetőségek — nemcsak szinte emberfeletti teljesítményekre, hanem hazánk boldogulását elősegítő hétköznapi tettek tömegeire is az serkent. Semmit sém von le ugyanis az első magyar űrhajós útja által keltett szívszorító érzéseink értékéből, ha azt Valijuk, hogy tudóslaink, munkásaink és parasztságunk áldozatos, cseppet sem látványos erőfeszítése révén került országunk abba a helyzetbe, hogy bekapcsolódhatott az Interkozmosz programjába. Farkas Bertalan tiszteletreméltó útja talán azért is váltott ki széles körben jogos nemzeti büszkeséget, mert nagy tömegek méltán érezték ebben az űrutazásban odaadó munkájuk egyik szép eredményét. Igazolva látják, hogy a párt politikájának követése a világ élvonalában haladó országok közé emeli hazánkat — nemcsak a társadalmi rendszert, hanem a tudományos élet több területét- is értve ezen. Ez az űrutazás azért is jelentős számunkra, mert kizökkent bennünket hétköznapi apró-cseprő ügyeink bűvköréből, és nagyobb távlatok, szélesebb körű összefüggések figyelembevételére késztet. Erősíti, az összetartozás érzését, éleszti nemzeti büszkeségünket és értelmet ad annak. Magyar mivoltunk ugyanis önmagában véve nem ok a büszkeségre. Csak akkor nézhetünk emelt fővel más népek fiainak szemébe, ha szülőföldünk felvirágzásán úgy munkálkodunk, hogy az ne sértse mások jogos nemzeti érdekeit, inkább használjon annak. Csakis ^zen az alapon — a hazafiság és a proletár internacionalizmus elveinek érvényesítésével — számíthatunk mások önzetlen segítségére. Ügy, mint az első magyar űrhajós útjának biztosításában a szovjet tudományos és technikai eredmények, gyakorlati tapasztalatok igénybevételére. Lám, az elvi tételek így válnak megtestesült gyakorlattá. Az űrhajó kilövése óta sok emberrel beszéltem. Volt köztük tábornok, űrhajósjelölt és az utca embere. Amikor Farkas Bertalan került szóba, mintha összebeszéltek volna, mindannyian azt mondták: „örülök”, „büszke vagyok”. Szavaik összecsengése bizonyára nem véletlen. Ebben a feszültséggel terhes, megany- nyi gyötrő emlékkel küszködő világban jó arról hallani, hogy a tudomány és a technika korszerű vívmányai békés célokat szolgálnak, a világűrt hódítják az ember érdekében. És felemelő érzés tudni, hogy a mi népünk képviselője is ott van a kozmonauták között. Küldetése értelmében olyan célokért munkálkodik, melyek minden jószándékú ember szíve vágyát testesítik meg. Ezért kíséri népünk féltő aggodalommal az ő és társai útját, őszintén óhajtja küldetésük szerencsés teljesítését. Amikor hallgattam Farkas Bertalan, kilövés előtt tett, nyilatkozatát — többek között arról szólva, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt tagjaként indul felelősségteljes útjára, és mindent megtesz feladatának teljesítéséért — eszembe jutott a közelmúlt években „dúló” vita arról, hogy az előző nemzedéknek mennyivel romantikusabb élete volt. Azt hiszem, inkább nehezebb és rövidebb távlatú. Napjaink eseményei legalábbis ezt igazolják. közleményekből kitűnik: az űrutazásnak három veszélyes mozzanata van — nevezetesen a fellövés, az űrállomással való összekapcsolódás és a földre való viszatérés. Az egyik ismerősöm az űrhajó és az űrállomás összekapcsolását kommentálva annyit mondott: — Olyan simán, olyan olajozottan ment minden, mint a szovjetekkel való együttműködésünk egyéb területein. Az „egyéb” területek eddig csak földi vonatkozá- súak voltak. Most már kiterjedtek a kozmoszra is... Simon Béla Már többször A hivatalos A KP VOSZ VÁLASZTÓI ÉRTEKEZLETE Javult a szakmai munka, fejlődtek a szolgáltatások A Kereskedelmi, Pénzügyi, Vendéglátóipara Dolgozók Szakszervezetének Szolnok megyei Bizottsága vasárnap délelőtt Szolnokon, a Ság- vári Endre Szakszervezeti Művelődési Központ színház- termében tartotta választói értekezletét. A küldöttgyűlésen többek között részt vett Barta László, a megyei tanács elnöke. Szabó Csabáné, a KPVDSZ Központi Vezetőségének titkára és Árvái István, az SZMT vezető titkára. A megjelent 136 küldöttet — akik a megye 19 ezer kereskedelmi, vendéglátóipari és pénzügyi dolgozóját képviselitek — Szekeres László, az Állami Biztosító megyei igazgatója, az értekezlet elnöke üdvözölte. Ezután Pásztor László, a KPVDSZ megyei elnöke mondott megnyitó beszédet, majd a számvizsgáló bizottság jelentését Kurucz József terjesztette elő. A KPVDSZ megyei Bizottságának ötéves munkájáról Barta Pálné megyei titkár számolt be. Többek között elmondta, hogy az utóbbi ~ években mindinkább érvényesíteni tudták a hozzájuk tartozó területeken a munka szerinti elosztás elvét. A^. élelmi- szarkereskedétemiben és a vendéglátásban dolgozók bérét jelentősen javította a műszakpótlék bevezetése és a takarítási átalány bérként! kifizetése. A műszakpótlék például egy-egy dolgozónál 170—400 forint bérnövekedést jelentett, A szociálpolitikai feladatok megoldására 22 munktielyen több mint 160 millió forintot költöttek. Továbbra is azon megyék közé tartozunk, ahol megoldatlan az e munkaterületeken dolgozók üzemorvosi ellátása, ahol az üzemi étkeztetést . igénybevevők száma csak kismértékben nőtt, és arányuk évek óta nem haladja meg a 30—33 százalékot.. Lakásépítések és vásárlások támogatására 4,8 millió forintot használtak fel, ennek nagy részét hosszú lejáratú kölcsönként adták dolgozóiknak. a munkahelyek. A megyei titkár szólt arról a problémáról is, amelyet a pihenő- és a szabadnapok kiadásai valamint a szabadságok biztosítása okoz. Minden munkahelyen készítettek ugyan erre ütemtervet, de a különböző okok miatti helyettesítések, leltározások sokszor gátolták azok betartását. A választásokról szólva Barta Pálné elmondta, hogy a 35 alapszervezetben •666 bizalmit, 675 bizalmihelyettest, 66 főbizalmit és 57 főbizalmi-helyettest választottak. Az ötéves munkát értékelő beszámoló feletti vitában többen elmondták véleményüket az eddigi munkáról. Az üzemi demokráciáról, a kereskedelmi munka nehézségeiről, a dolgozók élet- és munkakörülményeiről beszélt Guba Kálmánná, a szolnóki Áfész főkönyvelője, Kurucz Lászlóné. az Egyesült Jászsági Áfész szb-tit- kára, Hatvani Ferencné, a a Szolnok—Békés megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat igazgatóhelyettese, Molnár József, a kunhegyesi Közép- tiszavidéki Áfész boltvezetője. Munkahelyük öteves tevékenységéről. a bizalmiak megnövekedett feladatairól szólt Rigó Tiborné. a jászberényi Rozmaring eszpresszó vezetője, Szikszai Ferencné, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat szb-titkára. Nagy Lajosné, a KPVDSZ Központi Vezetőségének tagja. a Középtiszavidéki Áfész dolgozója, Simon László, az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat boltvezetője és Gazdag Sándor, a Tiszafüred és Vidéke Áfész elnöke. Az OTP megyei feladatairól beszélt Szűcs Ferenc igazgató. A szakszervezeti politikai oktatás jelentőségét hangsúlyozta Tóth János, az OTP szolnoki 1-es számú fiókjának vezetője. Szabó Csabáné, a KPVDSZ Központi Vezetőségének titkára elismerően nyilatkozott a megyei bizottság ötéves munkájáról. A választói értekezleten felszólalt Barta László, a megyei tanács elnöke is. Megállapította, hogy a kereskedelemben, a vendéglátásban és a pénzügyi intézetekben dolgozók eredményes munkát végeztek, sajátos eszközeikkel jól segítették a XI. pártkongresz- szus határozatainak megvalósítását. Kiemelte, hogy javult a szakmai munka,, korszerűsödött az üzlethálózat, javultak a munkakörülmények, a különböző szolgáltatások. A tennivalók felsorolásakor két témára tért ki részletesebben: a kiegyensúlyozott árukínálat biztosítására és a munka szerinti elosztás elvének további érvényesítésére. Á vitában elhangzottakat Barta Pálné foglalta össze, majd a küldöttértekezlet résztvevői megválasztották a 15 tagú megyei bizottságot, a 3 tagú számvizsgáló bizottságot, a 11 küldöttet a KPVDSZ XXXIII. kongresz- sziusára és a 26 küldöttet az SZMT választói értekezletére. A megyei bizottság elnöke Szűcs Ferenc, az OTP megyei igazgatói iat titkárá Barta Pálné lett. A szám- vizsgáló bizottság elnökének Kurucz Józsefet választották. A küldöttértekezlet végén kitüntetéseket adtak át akiváló munkát végző dolgozóknak. A Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát Rigó Tiborné, a jászberényi Rozmaring eszpresszó vezetője és Istváni Ferencné, a KPVDSZ megyei Bizottság irodavezetője kapta. Ezüst fokozatot hárman, oklevelet huszonötén vehettek át.