Szolnok Megyei Néplap, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-30 / 125. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. május 30. Egész nap dolgozott a nemzetközi ürnégyes Nem, a Posta Központi Távírdájában nincs személyesen jelen Farkas Bertalan, csak a képe van a telexes hölgyek mögött, akik eddig 12 ezernél több üdvözlő táviratot vettek íz űrhajósok címére (Telefoio — KS) (Folytatás az 1. oldalról.) % a kis falut, ahol a szülők laknak, és beszámol a velük folytatott beszélgetésről. Az űreseményekről szóló tudósításoknak, a televíziós közvetítéseknek, rádióriportoknak nagy a visszhangja, a szovjet emberek hamar megkedvelték a magyar űrhajóst. akit egyszerűen csak „Berci”-ként emlegetnek. A Moszkvában dolgozó magyarokat sok szovjet barát, ismerős hívja fel telefonon ezekben a napokban, hogy gratuláljon a magyar űrhajós sikeréhez. Csehszlovákiában az újságok ugyancsak nagy figyelmet szentelnek az űrkomplexum munkájának:. mind a prágai, mind a pozsonyi lapok első oldalon közíik az erről1 szólió híreket, A pozsonyi Pravda, a vezető szlovákiai napilap moszkvai tudósítója hosszú cikkben méltatja az űrkutatásban való magyar részvétel eredményeit. A lengyel lapok szerdán első oldalukon .számoltak be az űrállomás és az űrhajó sikeres összekapcsolásáról. „A közös űrrepülések a szocialista országok közötti együttműködés további fejlődésének bizonyítékai” — hangsúlyozza cikkében a Nhan Dan. a Vietnami Kommunista Párt központi lapja, amely szerdán szintén első oldalán ismertette a legfrissebb eseményeket. A törökországi lapok nagy figyelmet szentelnek az űrutazásnak és általában kiemelik: a szovjet—magyar űrpáros útjára az Interkoz- mosz program keretében került sor. A Zsenmin Zsipao. a Kínai KP lapja tegnapi számában egyik belső oldalán az Űj Kína hírügynökség anyagát közli az űrhajó felbocsátásáról és a sikeres összekapcsolásról. Az NDK-beli ADN hírVáltozaitlan öröme népünknek, hogy az első magyar űrhajóssal a fedélzetén kering á Föld körül a Szojuz—Szal- jut űrkomplexum. Ugyanakkor mind nagyobb érdeklődéssel fordul közvéleményünk a vállalkozás résztvevőinek, s köztük Farkas Bertalan kutató űrhajósnak munkaprogramja felé. Mit ígérnek a tudománynak a gondosan megtervezett, előkészített vizsgálatok, kísérletek? Erről nyilatkoztak az MTI munkatársainak a szakemberék. — Milyen élmény lehet a kozmoszból visszanézni a Földünkre? — Erről beszélt a művész, a sportoló. Horváth Lajos, a Posta Vezérigazgatósága vezetek nélküli távközlési szakosztályának vezetője: — Az űrkutatás eredményeinek békés felhasználásában a távközlési szervezetek, így a postaigazgatóságok számára az űrtávközlés a legfontosabb. Az Initerkoz- mosz együttműködésen belül az űrtávközlési kutatásokat egy külön állandó munka- csoport fogja össze, amelynek munkájában hazánk gyakorlatilag kezdettől fogva részt vesz. 1971 végétől — amikor létrehoztuk az Inter- szputnyik rendszert — a munkacsoport két fő irányban folytatja tevékenységét, A feladatok egy része a már megvalósult űrtávközlési rendszer továbbfejlesztése. Az űrtávközlés napjaink legdinamikusabban fejlődő távközlési ága. Mind az egyre növekvő igények, mind az elektronika állandó fejlődése miatt e területen lényegében folyamatos kutatásira és fejlesztésre van szükség. A kutatások célja egyrészt új átviteli módszerek, másrészt nagyobb megbízhatóságú, nagyobb kapacitású berendezések fejlesztése. A feladatok .másik része az új távlati rendszerek kutatása. — A munkacsoport jelenleg hét nagy témában fogja össze az űrtávközlési ügynökség — amely folyamatosan és nagy terjedelemben számol be a fejleményekről — kiemeli, hogy a BNV-n a Medicor Művek kiállításán látható több olyan műszer, amelyet a gyár az űrkutatási program keretében állít elő. Az AP amerikai hírügynökség részben Moszkvából, részben Budapestről folyamatosan tájékoztatja előfizetőit az űrutazásról. Budapesti tudósítása beszámol arról is, hogy a pesti boltokban megjelentek a Farkas Bertalan űrutazása alkalmából készült első emléktárgyak. együttműködést, ezek közül a Magyar Posta háromban vesz részt aktívan. A Posta Kísérleti Intézete — az MTA Inerkozmosz tanácsa, és a Posta Vezérigazgatóság szerződése alapján — a tanács jelentős anyagi .támogatásával dolgozik. Témái, noha főleg a jövőbeni rendszer-fejlesztésekhez kapcsolódnak, közelebbi postai célokat is szolgálnak. — Az egyik legfontosabb terület, az új, magasabb frekvenciájú mikrohullámú sávok kutatása például értékes eredményeket szolgáltatott a földi távközlési rendszerek, így a budapesti mikorhullá- mú távbeszélő átkérő hálózat tervezéséhez is. A Magyar Posta az együttműködő országok postaigazgatásaihoz hasonlóan jól hasznosította a műholdakról történő televíziós műsorszórás kutatási eredményeit. Radó Sándor, a földrajztudományok doktora, a Földmérési Intézet főszerkesztője: — Nem szólhatunk az első szovjet—magyar űrutazásról anélkül, hogy e program tudományos fontossága mellett politikai jelentőségét is ne hangsúlyoznánk. Tudjuk: az Egyesült Államok is számos sikeres űrkísérlletet hajtott végre, azonban közvetlenül még leghívebb szövetségeseit sem vonta be ebbe a tevékenységébe. Az űrkutatásban úttörő szerepet vállaló Szovjetunió viszont úgy gazdagította új ismeretek sokaságával az egyetemes tudományt, hogy ebbeli lehetőségeit önzetlenül megosztotta a baráti országokkal, akik csupán saját erejükből nem lettek volna képesek ilyen szorosan bekapcsolódni a kozmosz felderítésiének munkájába.. így a szovjet kozmonauták mellett csehszlovák, lengyel. NDK-beli. bolgár és most magyar űrhajós nevét is megismerhettük. — Köztudott, hogy az űrkutatás eredményei a tudományok széles skálájának fejlődését segítik, a geológiai mérésektől a mezőgazdaság és halászat munkájához hozzájáruló megfigyelésekig. A topográfiának az eddigi ismeretek pontosításával adhait a legtöbbet az űrkutatás. Bolygónk szárazföldi felszínének csak a kisebb részéről állnak ugyanis rendelkezésünkre minden tekintetben megbízható, részletes térképek; nagyki terjedésű területek még pontos felmérésre várnak. E munka elvégzéséhez nélkülözhetetlenek a kozmoszból készült. felvételek, amelyek évek óta gazdagítják a magyar szakemberek eszköztárát is. Bozay Attila, Erkcl-díjas zeneszerző: — A váratlan és nagyszerű eseményről értesülve elsőként arra a szubjektív hatásra gondolok, amelyben ki- választot t hon fi társu nknak ezekben az órákban része lehet. Bizonyára sok izgalommal, feszültséggel telített az űrhajó atmoszférája, de remélem, az űrhajósok feladataik teljesítése közben is érzékelik azt a csodálatos, szinte fantasztikus élményt is, amikor bolygónk fokozatosan feltárul előttük, s úgy érzik: szinte kezükbe foghatják a földgolyót. Nem a magyar űrhajós az első, aki ezt az érzést átélheti, de tudom : minden elbeszélés, vagy filmfelvétel eltörpül a személyes élmény mellett. Hiszen magam js csak akkor tudtam meg, mit jelent aiz óceánt átszelni egy repülőA Szojuz—36 és a Szál- jut—6 sikeres űrrandevúja után már ismerősként köszöntik Farkas Bertalant és Valerij Kubászovot az üdvözlő táviratok. Ezzel az egyidejűleg a most már mindinkább az űmégyes tudományos kísérleteire irányul az érdeklődés. A szocialista brigádok, gyárak, mezőgazdasági üzemek dolgozó kollektívái méltatják biztató soraikban az űrbéli munka hétköznapi jelentőségét. „A világűrben szerzett ;s- meretek valamennyiünk közös kincsévé válnak és az egész emberiség tudományát gyarapítják” — írják például a budapesti Bőripari Vállalat dolgozói. A MÁV záhony i m unikásko 1 lfek t ívű j a — amellett, hogy üdvözli az Interkozmosz program újabb állomását — táviratában hangsúlyozza: „A szovjet—magyar barátság további erősítéséhez szállítási feladataink pontos teljesítésével akarunk hozzájárulni”. gép fedélzetén, amikor személyesen is átélhettem. S ehhez képest egy űrutazás . ■ • ! Nem vagyok szakember, nem tudom, hogyan járul hozzá a tudomány fejlődéséhez ez az esemény, ám azért a perspektíváért, amely a földi élet mindennapos eseményei fölé emelkedett honfitársunk elé tárul — mindenképpen irigylem őt. Gedó György, ökölvívó olimpiai bajnok, kétszeres Európa-bajnok: Büszke vagyok rá, hogy magyar ember is részt vesz korunk szuperfeladatában, az űrkutatásban. Farkas Bertalanra mint hősre tekintek, nagyszerű ember lehet, aki éveken árt mindent megtett azért, hogy megfeleljen az űrhajósokkal szemben támasztott rendkívüli .követelményeknek. Szerénytelenségnek tűnhet, ha most magunkat. ökölvívókat Farkas Bertalannal próbálom összehasonlítani. D-e könnyebben bele tudom képzelni magam az ő helyzetébe, hiszen ahogy ő beszállt az űrkabinba, mi is belépünk a szorítóba. s ott is lényegében a magunk erejére, felikészültségére vagyunk bízva, még akkor is, ha megannyian segítenek kívülről. Hiszem, hogy Farkas Bertalan sikerrel visszatér a számunkra ismeretlen és csodálatos világból. Bizonyára hamarosan ott lesz majd Moszkvában, ahol júliusban én is. szeretném ..kilőni” magam, az újabb olimpiai érem felé ... Iparvállalatok és szövetkezetek százainak dolgozói szorítanak az „Orionok és dnyeperek" sikeréért. A termőföldeken serón.y- kedők — így a Könnyei Mezőgazdasági Kombinát. a herceghalmi Kísérleti Gazdaság és a jánoshalmi Petőfi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet tagjai szerencsés Földet-érést kívánnak. — Az Egyesült Izzó Konverta Gyárának dolgozói pedig már a távolabbi iövőre szőnek terveket.. ..Reméljük — írják—. hogy egyszer személyesen is találkozhatunk a bátor 1 kutatókkal”. A világűrből érkező örömteli hírek a' lakóközösségeket is írásra késztették. — Többek között a tiszaberce- liek. a röszikeiek is rnegfo- galmozták elismerésüket. Ta- hitótfalüból így írtak: ..Gratulálunk óz első magyar űrhajós kiváló felkészítéséhez és helytállásához, amire mindannyian' büszkék vagyunk”. Szakember, művész, sportoló az űrexpedícióról II tudományos kísérletek az érdeklődés központjában . Táviratok az ország minden tájáról Elutazott Moszkvából í a dél-jemeni elnök Hivatalos baráti látogatásának végeztével tegnap elutazott Moszkvából Ali Nasszer Mohammed Hassza- ni, a Jemeni Szocialista Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság állam- és kormányfője. A Vnukovói repülőtéren a dél-jemeni vendéget Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a szovjet Minisztertanács elnöke, Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára és más hivatalos személyiségek búcsúztatták. Magyar katonai küldöttség Kambodzsában és Laoszban Indokínai körútja során a Magyar Néphadsereg küldöttsége Oláh István vezér- ezredes. vezérkari főnök vetítésével Kambodzsában és Laoszban tett látogatást. Phnom Penhben a Magyar Néphadsereg küldöttsége tanácskozott a Kambodzsai Forradalmi Hadsereg Soey Keo vezérkari főnök vezette delegációjával. A magyar küldöttséget fogadta Pen So- van, a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács alelnöke, nemzetvédelmi miniszter, s tájékoztatót adott a Kambodzsai Forradalmi Fegyveres Erők fejlődéséről, az ország védelmében, újjáépítésében kifejtett tevékenységéről. Laoszban a magylar küldöttség a Sisavath Keobu- onphari vezérkari főnök vezette katonai delegációval tárgyalt a testvéri szolidaritás továbbfejlesztéséről és erősítéséről. *A küldöttséget előbb fogadta Khamtay Sip- handone nemzetvédelmi miniszter. majd a látogatás legfontosabb eseményeként Szufanuvong laoszi államfő. Szufanuvong államfő megköszönte a Laosznak a múltban és jelenleg is nyújtott magyar segítséget, és síkra- szállt a két párt. a két hadsereg. a magyar és a laoszi nép közötti testvéri szolidaritás szüntelen fejlesztése mellett. 237. plenáris ülés Haderőcsökkentési tárgyalások Tegnap megtartották Bécs- ben a közép-európai haderő és fegyverzet kölcsönös csökkentésről folyó tárgyalássorozat 237. plenáris ülését. A tanácskozáson, amelyen az NDK küldöttségének vezetője elnökölt, felszólalt Lubomir Sopov nagykövet. a bolgár delegáció vezetője. Sopov nagykövet beszédében eygebek között szólt küldöttségének azzal kapcsolatos aggodalmáról, hogy a NATO országok — múlt év december 20-i javaslatuk szerint —• törölni akarják a tárgyalások napirendjéről a fegyverzet csökkentésének kérdését. Rámutatott, hogy álláspontjukat nem lehet a témakör bonyolult jellegével indokolni. —■ A bécsi tárgyalásoknak éppen az a feladata — mondotta —, hogy felkutassa a csapatok létszámának, valamint a fegyverzet csökkentésének módozatait. A bolgár küldöttség vezetője a továbbiakban megemlítette. hogy elkerülhetetlen a légierő személyi állományának csökkentése és korlátozása is. Végezetül utalt a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének legutóbbi ülésén megfogalmazott . nyilatkozatra, amely kimondja, hogy nincs olyan fegyverfajta, amelynek csökkentésére ne lennének készek a szocialista országok — természetesen kölcsönösségi alapon. A bécsi haderőcsökkentési tárgyalások következő plenáris ülését * jövő héten csütörtökön tartják. érkezett MOSZKVA Óla Ullsten. a Svéd Királyság külügyminisztere tegnap hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett. A svéd diplomácia vezetőjét Andrej Gromiko, az SZKP Politikai Bizottságának tagjai a Szovjetunió külügyminisztere fogadta a repülőtéren. BONN Nyikolaj Tyihonov, a Szovjetunió Minisztertanácsának el;ső elnökhelyettese tegnap délelőtt. Bonnban négyszemközt tanácskozott Ottó Lambsdorff nyugatnémet gazdaságügyi miniszterrel, majd megkezdődött a gazdasági. műszaki és tudományos együttműködéssel foglalkozó szovjet—nyugatnémet vegyes-bizottság plenáris ülése. HANOI Vietnam üdvözli és határozottan tám'ogatja a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének legutóbbi varsói szerződés elfogadott, a béke védelmét, a feszültség csökkentését szolgáló nyilatkozatot — jelentette ki Pham Van Dong vietnami kormányfő a TASZSZ hírügynökségnek adott rövid nyilatkozatában. A VSZK miftiszterelnöke rámutatott, hogy „a Varsói Szerződés úiabb kezdeményezése a Szovjetunió és más szocialista országok békeakaratáról. az emberiség sorsa iránt érzett felelősségről tanúskodik”. SZÖUL Harmadik napja tartanak a kormányellenes megmozdulások Mokphoban. a május 18-án letartóztatott délkoreai ellenzék; vezető, Kim De Dzsung szülővároséban. Szemtanúk beszámolói szerint tegnap húszezer diák és helyi lakos tüntetett a szöuli rendszer ellen. ADDISZ ABEBA Etiópia és Szudán arra tö-- rekszik, hogy a két ország között minden területen kialakuljon az együttműködés, és hogy minden szinten ha- , tékonnyá váljanak az eszmecserék — ezt hangsúlyozza a Mengisztu Haile Marjam szerdán végétért szudánii látogatásáról Khartoumban és Addisz Abebában egy id őben kiadott közös közlemény. TEL AVIV Ezer Weizman volt izraeli hadügyminiszter a televízióban ismét idő előtti választásokra szólított fel. és közölte. hogy hajlandó lenne az új kormány élére állni, ha arra felkérnék. Weizman visszautasította Begin vádjait. amelyek szerint összeesküvést szót volna a kormányfő eltávolítására. — Ugyanakkor újból megerősí- . tette. hogy lemondásának egyik fő oka a kormány és Begin ténykedése volt. GENF Gen then tegnap megtartotta soros ülését á vegyi fegyverek betiltásáról kétoldalú tárgyalásokat, folytató szovjet és amerikai küldöttség.