Szolnok Megyei Néplap, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-27 / 122. szám

1960. május 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 SZÜLŐK, ISMERŐSÖK, EGYKORI TANÁROK • • Önfegyelmét akkor is csodáltam Vázlat az első magyar űrhajós portréjához A kisvárdai gimnázium, az egykori alma mater Alig kétezer lelket számlá­ló község Észak-Magyaror- szágon, a határ mellett. En­nek a kicsi falunak a nevét most ország-világ megismeri. Nem híres, a török időkből való vára után — amit az öreg Cinke Gábor szerint 15 millió forintért restaurálnak —, nem is szelíd hajlatú dombjai, kies tája miatt. Egy fiú után. akit, mint Magyar- ország első űrhajósát tisztel­nek majd mindenfelé, de akit itt csak úgy ismernek, hogy a Cinke Gábor bácsi unoká­ja, a Berti. A nagymama: — Mindig itt nyaralt nálunk. Mondta, megy a nagyapjával a téesz- be dolgozni. Hajnalban, mi­kor költöttem, na kisfiam, akkor mégy? Még félálom­ban motyogta, igen, me­gyek ... A nagypapa: — Fűzte a kis cipőjét, jött velem. Amikor a kukoricát ekekapáztuk, alig látszott ki a fejebúbja a tengeriből. Volt, amikor egy nyáron 30—10 munka­egységet is keresett. . . Mond­ják is itt a faluban: nagy esze van a Berlinek, hogy ilyen nagyra vitte, örülünk neki, de azért nem bántam volna, ha másik fiú megy oda az űrbe... Emlékek tengerét őrzi a család Farkas Bertalanról. Az anya: — Berti Gyula­házán, 1949 augusztus 2-án született. Akkor még több­nyire otthon szültek az asz- szonyok. Csak 18 esztendős voltam, és valami kompliká­ció lett. a szülésznő azt mondta, nem vállalja a fele­lősséget, be kell vinni ben­nünket a kórházba, mert meghalhatok... Az apa: — Rohantam a mentőkért. Szerencsénk volt, hogy hamar jött, és orvos is volt a kocsiban. Így a fele­ségem meg a kisfiam hamar bekerült a kisvárdai kórház­ba. Az anya: — Nagyon szép kis csecsemő volt Berti, 3 kiló 20 dekával született, és 52 centi hosszú volt... Az apa: —■ És úgy ordított, hogy tele volt a hangjával az utca, amikor betettük a mentőkocsiba!. Életre szüle­tett. Az anya: — A kórházban az egyik ápolónő azt mond­ta : na ebből a legénykéből nagy ember lesz, ha pár órás korában már autóval jár ... Miért lett Farkas Lajos suszter elsőszülött fia Berta­lan? Az apa öccse után, ke­gyeletből kapta a nevet. Mert Itt még Berti általános is­kolás „...egyedül Berti tartott ki elhatározása mellett” — mondja az édesanya jó testvér volt. a háborúba is elment a bátyja után, kér­te a katonai parancsnokot: Lajos már eleget szolgált, vegyék be őt helyette. Haza- küldték. Útközben érte a ha­lálos aknaszilánk ... „A sors útjai kifürkészhetetlenek” — mondja az apa, az anya rá- bólint: „Bizony mindkettőnk családjában sok tragédia tör­tént már. Húszéves korukban temették el a szüléink több gyermeküket. Most már meg­érti, miért aggódunk ahnyi- ra a gyerekeinkért?” Az anya: — Berti aránylag jó tanuló volt. Ha erről be­széltem az ismerősöknek, rámszólt: anyu ne dicsérjél engem. Soha nem szeretett kitűnni, és most tessék! A világ szeme van rajta. Mi mérnöknek vagy tanárnak szántuk, mert az a család számára nyugodtabb életet jelent... Az apa: — Azt hittem tor­natanár lesz. Nagyon jól fo­cizik ma is. Gyermekkorában nem győztük ;az ablakokat csináltatni a környéken. Mondtam, mi lesz itt fiam, de mindig úgy védekezett: hidd el apu véletlen volt... * * * Kísvárda híres gimnáziu­ma a felvilágosodás magyar irodalmának megindítójláról, nemzeti művelődésünk első nagy programadójáról, Bes­senyei Györgyről kapta a ne­vét. A kapu fölött idézet: „A mindenséggel mérd magad!” Az igazgató: — Hát Farkas Berci megmérte magát a mindenséggel... ki hitte volna, amikor még itt tömte .......nem akartam beleegyez­ni, hogy repülőstiszt legyen” — emlékezik az édesapa S árosy Zoltán igazgató: „ ... önfegyelmét akkor is csodáltam” a fejét a tudománnyal! Sárosy Zoltán igazgató a kollégium igazgatója volt, így a fiúnak nevelőtanára is. így emlékszik vissza rá: — A fiúk között hangulat­teremtő volt. Másodikos ko­rától tagja a diáktanácsnak. Tehetséges, jó sportoló. Em­lékszem, hogy a belső önfe­gyelmét akkor is csodáltam. Nem nagyon lehetett befo­lyásolni. de jó kedélyű, in­cselkedő típus volt. — Fényképe után, jóképű fiú. Nem udvarolgatott a lá­nyoknak? — Akkoriban kevés lány járt hozzánk, de Berci min­denkinek pajtása volt. Na­gyon jól tanult. Különösen a matematika, a fizika, és a testnevelés volt a kedvenc tárgya. Lám az idő mindent meg­szépít. Az érettségi bizonyít­vány szerint — ugye ez nem ünneprontás? — a matema­tika érettségi írásbelije elég­ségesre sikerült Bercinek, de a szóbeli már jelesre ... — Most a nagy hír halla­tán ... — Bizony felbolydult az iskola. Janus Pannonius azt írta: Általam híres a föld. Nos, mi Berciről tablót csi­nálunk, és meghívjuk, egy­szer jöjjön el ide, találkoz­zon a gyerekekkel. — Sok híres embert adott ez az iskola az országnak? — Nem néztünk még utá­na, de itt érettségizett dr. Ju­hász János agysebész, Papp István, dr. Balogh Tibor egyetemi tanár, dr. Czimbal- mos Béla, a TOT főtiktár- helyettese... Az biztos, hogy most Berci lesz a leghíresebb tanítványunk... Az anya: — A gimnázium­ban négyen volitak jó bará­tok. Egyszer, amikor látoga­tóba megyek a fiamhoz, kö- rülájlnak a barátai: Böske néni, nagy beszélgetésünk lenne, mert Berti úgy se me­ri elmondani. No mit akartok gyerekek? Böske néni, mi el­döntöttük, hol tanulunk to­vább. Hát hol tanulhatnátok másutt, mint a pedagógiai főiskolán? Ugyan dehogy, reoülös tisztek leszünk. Le­ültem, Berti eddig soha nem beszélt ilyenről. Mondtam: ti mehettek, de Berti hem, az apja úgyse fogja enged­ni... * * * Rozman Gyula, a TITÁSZ üzemmérnöke Nyíregyházán, és oktató a nyíregyházi MHSZ-repülőklubban. Egyi­ke volt azoknak, akik a fiatal Farkas Bertalant a repülő­gépvezetésre tanították. — Tizennégy esztendővel ezelőtt kezdett tanulni a klubban. Hogyan emlékszem rá? Úgy, hogy jóképességű, jó technikai érzékű, megfele­lő munkabírású, kötelesség- tudó fiú. Pontosabban, az át­lagosnál jobb képességekkel rendelkezik. — Ilyen jól emlékszik rá? Hiszen azóta nagyon sok ta­nítványa lehetett. — Nem nehéz emlékez­nem, hiszen nekünk a régi tanítványainkkal nem szakad meg a kapcsolatunk. A fiúk hellyel-közzel ellátogatnak hozzánk később is. így volt ezzel Berci is. Sokat mesélt hadseregbeli élményeiről. — És most a nagy hír hal­latán? — Mondjam azt. hogy bol­dogok vagyunk? Hogy mi oktattuk az első időkben? A kezdet kezdetén ... Föltétien szeretnénk találkozni vele, talán lesz rá alkalom. Hi­szen a magyar repülés törté­netében egyedülálló tettet vitt véghez, és ez kitüntetés a mi klubunk számára is. Az anya: — A négy fiúból egyedül Berti tartott ki az elhatározása mellett. Az egyik állatorvos lett, a má­sik rendőr, a harmadik mű­tős. Az apa: — Amikor hozta a tiszti iskolára való jelent­kezési papírt, még nem töl­tötte be a 18. évét. Nem akartam aláírni. Mondtam: fiam, válassz másik pályát De az anyjával már megbe­szélte a dolgot. Elébem tet­ték a papírt, a tollat, hát alá­írtam. Az anya: — A Szovjet­unióban tanult 3. évig. Min­dig kértem: kisfiam csinálj valamit, hogy kiessél az or­vosi vizsgán. Ma is remegek érte. Nekem most is hihetet­len, amikor már ott van a nagy-nagy messzeségben, hogy annyi ember közül ő fe­lelt meg űrhajósnak. Olyan vékonypénzű kisgyerek volt. no nem beteges... az a vé­kony kis karja, ahogy ült benne az a kis ér . . . Az apa: — Mert mindig lefutballozta magát. Az anya: — Nem tudom, ki hogyan fogja föl, de mi anyáik jobban aggódunk a gyerekeinkért. Az űrhajózás nagyon veszélyes. tudom. Azzal is tisztában vagyok, hogy az embernek az útjai kiszámíthatatlanok, de azért választhatott volna nyugod­tabb pályát is. Viszont ő így boldog. Csupa mosoly, neve­tés. Kék a szeme mint az ap­jáé, a kicsié meg barna, mint az enyém... Az apa: — Kicsi? Maga­sabb, mint a bátyja. Berti 175 centi magas, Lala meg 180. Miskolcon tanul szakközép­iskolában. Amikor a fiúk a kollégiumban ismerkedtek egymással tőle is megkérdez­ték: van testvéred. Igen egy bátyám. És hol dolgozik? Katona. Hol? Űrhajós jelölt, kint van a Csillagvárosban. A többiek kinevették: pont a te testvéred, ne beszélj mar­haságokat. A kisfiam meg­sértődött, nem is beszélt róla többet senkinek. Csak most derült ki, hogy igaz. amikor kértük, hogy június elején kijöhessen velünk Csillagvá­rosba, hogy ott lehessünk, amikor Berti visszaér. Az anya: — Megfőzöm neki a kedvenc ételét. Húsle­vest frissen gyúrt metélttel, töltött káposztát, paprikás csirkét. Nem mondom, a menyem is jól főz ... Az apa: — Az anya főztje más. Már Berti nem étkes, most is csak 67 kiló. Az anya: — Már többször voltunk náluk Csillagváros­ban. Nagyon szép ott. Há­romszobás, berendezett la­kást kaptak egy nagy bér­házban. a 12. emeleten. Az egyik ablakuk éppen Gaga­rin szobrára néz. Láttuk, hog> minden reggel virágot visznek a szoborhoz a csil­lagvárosiak. A házuk mögött meg egy szép tó van vad- kacsákkal, meg erdő. A kis- unokánk, Aida, 3 éves Eddig minden születésnapját Csil­lagvárosban töltötte. Az apa: — Most a nászék vannak kint náluk. Nem tu­dom, mit mondok majd a fiamnak ha találkozunk. Hi­szen olyan nagy dolgot vitt véghez. Ö, egy suszter fia. Mi sose voltunk nagypénzű emberek. A keresetemből ne­hezen tudtam eltartani a kis családot. Hogyan kerültünk Pácinba? Az apósomék hív­tak haza bennünket. Itt ez a nagy ház, a kert. Itthon is dolgozgatok, jól jön a nyug­díj mellé, mert a 2 ezer fo­rint nem nagy pénz... Az anya: — Most az egyik szemem sír, a másik nevet. Még szoknom kell a gondo­latot. Sikerült följutniuk, csak vissza is szerencsésen érkezzenek ... * * * Pácin! Találkoztam a síró nevetéssel, a szeretetteljes aggódással, féltéssel és büsz­ke örömmel. — a boldogság­gal. Varga Viktória Fotó: T. Katona László Az 1967-ben érettségizettek tablóképe. Balról a legfelső sor­ban az első Farkas Bertalan Ők hárman: Berti, Ildi és Aida csillagvárosi otthonukban Pácin.

Next

/
Oldalképek
Tartalom