Szolnok Megyei Néplap, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-19 / 221. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. szeptember 19. Formatervezés úsz évvel ezelőtt H készült filmet láttam a napokban. Nemcsak az egykori poénok keltettek derültséget a nézőtéren, legalább ilyen jól szórakoztunk a korabeli tárgyakon: a tv- készülék ormótlan alakján, a doboz szerű villamoson, a Pobeda taxikon. Csupán két évtized telt el, a fejlődés a termékek külső megjelenésében is érzékelhető. Az ipari termékek világába is betört volna a divat? Nem a divat, hanem a divatot is alakító ipari forma- tervezés. Ma már nem elég, ha egy termék jó. A vevő esetleg — éppen a külső megjelenés alapján — a kevésbé jót részesíti előnyben. Egyre több országban és vállalatnál ismerték fel az ipari forma- tervezés — eredeti nevén: industrial design — jelentőségét, egyre több termék lett „piari formatervezett”. Az ipari formatervezés még alakuló, fejlődő szakma: nem mérnöki és nem művészi tevékenység, bár egyszerre igényel technikai ismereteket és esztétikai formálókészséget. Kialakulását a fejlett ipari országokban az ipar nagyarányú fejlődébe követelte meg, elsősorban azért, hogy a termékek az igényes külső piacokon is állják a versenyt. Míg Franciaországban például már 1911-ben megalakult a foi- matervezők szövetsége, nálunk nem tekinthet vissza ilyen nagy múltra ez a szakma. Bár a szocialista országok közül hazánkban alakult meg először az Iparművészeti Tanács, az Ipari Forma- tervezési Tanács létrehozásáról csak 1975-ben született határozat. Egyúttal intézkedtek arról is, hogy a formatervezés ne szoruljon a vállalati gazdálkodás perifériájára: a műszaki-fejlesztési és kereskedelempolitikai elképzelések része legyen. Az utóbbi években jelentős változások mentek végbe ezen a téren, mégis, sok helyütt még mindig felesleges nyűgnek, árdrágító tényezőnek tekintik az ipari forma- tervezést. Nem mindenhol valósul meg a formatervezők és a műszaki fejlesztéssel foglalkozók együttműködése, a tervező gyakran kap ötletszerű, egyedi megbízatásokat, s csak ritkán van lehetősége, hogy hosszabb távra szóló terméksorozatokkal dolgozzon. Persze, lehet sorolni a jó példákat is; a Videoton, az Ikarus, a Ne- dicor _már jó néhány éve „formatervezett” termékeket gyárt és talán nem véletlen, hogy éppen ezek a vállalatok az igényes exportpiacokon is jól szerepelnek. Mindez persze nem csupán a formatervezés eredménye, hiszen nem csodaszerről van szó, ami pótolná a minőséget és a korszerűséget. Ma még nehéz számokkal kifejezni, hogy a vállalatoknak mennyit hoz a konyhájára az ipari formatervezés; hogy a piaci versenyképesség növekedésének mekkora hányada vezethető vissza egy-egy termék küllemére. S emellett a formatervezésnek gazdaságossági korlátái is vannak: azt elfogadhatjuk, hogy a vevő hajlandó megfizetni a szebb, kellemesebb árut, de nem mindegy, hogy hol az a határ, amennyit még hajlandó fizetni a szép formáért. A kételyek és nehézségek ellenére az ipari formatervezés csatát nyert. Környezetünk minden darabját formatervezik. Az autóbusztól a hamutartóig, a hűtőgéptől az esztergapadig a legkülönfélébb termékek formatervezők elképzelései alapján készülnek — ízlésükkel nemcsak a mi ízlésünket, környezetünket és hangulatunkat, de munkakedvünket is meghatározhatják. A formatervezés műszaki és esztétikai érzéket egyaránt igényel. Ez a kettősség nyilvánul meg a formatervezők „hovatartozása” körüli vitákban is. Egyesek szerint, mivel a formatervezésben a művészi tevékenység dominál, azt pedig nem lehet vállalati kereteken belül gyakorolni, a formatervező legyen szabadfoglalkozású és alkalmanként bízzák meg egy-egy termék formájának megtervezésével. A másik nézet szerint jobb, ha a formatervező a gyár alkalmazottja, így nemcsak a külső, de a funkcionális változtatásokba is bele tud szólni. dáig főként az ipari formatervezés gazdasági előnyeiről szóltunk: a termékek növekvő versenyképességéről, a forma és a funkció viszonyáról. Van azonban a dolognak egy másik — talán nem kevésbé fontos — oldala is. A formatervezett tárgyak a használat és a megszokás során, nemzedékek ízléskultúráját alakítják és befolyásolják. Az egyik legismertebb formatervező szakember, Braun- Feldweg erről így ír: „Végül is környezetünk mindenfajta javításának az a végső célja, hogy a tárgyak segítségével magának az embernek adjunk formát”. F. S. P. FÜST- ÉS FÉNYÁGYÚK NÉLKÜL Koncert helyett „házibuli“ Szombaton este Szolnokon, a Ságvári Endre Művelődési Ház előcsarnokában összeverődött kis számú társaság* kíváncsian várta, jönnek-e még többen Katona Klári és a Hello együttes koncertjére. Az ajtó tárva-nyitva, újabb vendég nincs, kezdődött a hangverseny. A több száz személyes teremben elvesző nézők látványa azonban nem szegte az előadók kedvét, s a „zárt körű házibulin” a házigazda szerepében jó vendéglátónak bizonyultak. Beethoven V. szimfóniájának zárótételét „ültették át” az együttes hangszereire, s a pregnáns előadásmód jó bemutatkozás volt. A zenekar eztán ízelítőt adott napjaink slágerzenéjéből. A rock and roll fénykorát idéző számoktól a funky- ig végigzongoráztak a sikerdalokon. A két gitár, dob, orgona és fúvÓ6hangszereket felvonultató — a szolnokiak számára eddigi ismeretlen — Hello kiváló énektudással rendelkezik. Mind az öten énekelnek, a hang karakterének megfelelő számokban szólót is. A közvetlen kontaktust kialakító együttes megfelelő hangulatot teremtett az énekesnő fogadásához. Katona Klári a tőle megszokott fiatalos lendülettel, sajátos színpadi mozgásával méltán aratott sikert. Személyében az egyik legszebb hangú magyar énekesnőt hallgathatták a „vendégek”. Ismert dalai közül a „Ne sírj” sikerült a legjobban. A Demjén szerzemény hangfekvése és a szöveg is jól illett az énekesnő egyéniségéhez. Kár, hogy a többi dal, amit előadott, nem mind remekmű. A Hello együttes és Katona Klári bemutatta, hogyan lehet füst- és fényágyúk nélkül „csupán” a zenén keresztül színvonalasan előadni, még akkor is, ha a nézőtéren csak ötvenen ülnek. V. F. S. terek kultúrája Részlet Szabó László kiállításából, amely a szolnoki helyőrségi művelődési házban tekinthető meg Utcák, Képzőművészeti világhét Szolnok megyében A hét végén a megye több településén került sor képző- művészeti eseményre. A karcagi Déryné Művelődési Központban Bak Imre festőművész kiállítását nyitották meg, Kisújszálláson pedig a közénmagyarországi képzőművészek szolnoki nyári tárlatának anyagát tartalmazó kiállítás nyílt a művelődési házban. A képzőművészeti világhét ideje alatt jelentős kiállítások láthatók Török- szentmiklóson, Mezőtúron és Kunhegyesen is. • Az UNESCO felhívása jegyében több esemény kapcsolódik a világhét mottójához: „utcák), terek kultúrája”. A szolnoki Galéria Baráti Köre előadósorozatot rendez a témából, az első előadást vasárnap délelőtt Barna Gábor, a Magyar Urbanisztikai Társaság főtitkára tartotta. Ugyancsak Szolnokon a fiatal értelmiségiek klubjában az építészet és a környezetvédelem összefüggéseiről tartanak előadásokat neves szakemberek. A megye néhány középiskolájában, klubjaiban rendhagyó órák, illetve ismeretterjesztő előadások keretében ismerkedhetnek a környezetesztétika kérdéseivel, több moziban pedig hazánk városairól, építészeti eredményeiről vetítenek filmeket. Élményeket, változatos szórakozást, kellemes hétvégi kikapcsolódást ígért a péntek délutántól vasárnap délutánig tartó megyei ifjúsági klubtalálkozó, amelyet a berekfürdői úttörőtáborban rendezték meg. A csábító program a megye huszonkét ifiúsági klubjának közel kétszáz tagját csalogatta el. Ha valahol ennyi fiatal összegyűlik, ott jó hangulatban nem lehet hiány. Berekfürdőn sem volt, pedig az első éjszaka ijesztően hideg volt. Szombaton azután beindult a „nagyüzem”. Délelőtt — egyszerre több helyszínen — megkezdődtek azok a bemutatók, foglalkozások, amelyek bármelyik klub programjába átvehetők. A Tószegen élő Tuka Zsig- mond népi hangszerkészítő mester bemutatója például í?" zajlott le. Két összetolt asztalra a mester kirakta hangszereit, a szépen faragott citerákat, furulyákat, s néhány olyan „különlegességet”, mint a szárított bürökszárból készített fuvolát vagy a nádsípot. S lám, percek alatt kiderült, hogy majd mindegyik klubbSn akad hangszerekhez értő fiatal. Következésképpen röpködtek a kérdések: — Hogyan tetszik behangolni? — Ezt milyen fából csinálta? Bürökfurulya és medvebrummogás A laikusok: — Melyik végét kell fújni? Az anti talentum, citerát szorítva az álla alá: — Ennek hol a vonója? Sebők Margit, a szolnoki Beloiannisz úti iskola képző- művészeti szakkörének vezetője a batik-festés titkaiba vezette be az érdeklődőket, néhány darab szövet és zacskó festék segítségével. Irányításával bárki kipróbálhatja, hogyan lehet kötözéssel, csomózással szép térítőkét, falra való díszeket készíteni. Ki is próbálták sokan. Továbbá megtanulható volt: logikai játékok készítése, makramé-csomózás, az audiovizuális stúdióban technikai eszközök klubban való használatával kapcsolatban jutottak hasznos ismeretekhez az érdeklődők, a sportturisztikai stúdióban filmvetítés folyt. Délben kisütött a nap, nagy örömére a „VIT-kupa” kispályás labdarúgó-bajnokságban küzdő „klubcsapataknák” és szurkolóinak. Este tábortűzi műsor. A mezőtúri fiatal utazók klubjának és a szolnoki MÁV- csomóponti klub „Sín” irodalmi színpadának van nagy sikere. Ettől kezdve egyetlen nagy klub a tábor. Disco-ze- nére táncolni lehet, a szálláshelyül szolgáló sátrakban és faházakban pedig gitárkísérettel énekelnek a fiatalok, ismerkednek, beszélgetnek a különböző helyeken működő klubok tagjai. Lépjünk be a budapesti VIT képeivel díszített faházba. A karcági városi, a mezőtúri téglagyári, a törökszentmiklósi Csikós József ifjúsági klub tagjai körülülik a mezőtúri Vörös Gyulát és a jászberényi pol- beat énekest, Nagy Tibort, akikből ömlik az ének: magyar és spanyol népdalok, indulók és költők megzenésített versei váltakoznak. Persze — ha hallgatnak a gitárok — lehet beszélgetni is. Az abádszalóki Szabó Rozália, az egri Tanárképző Főiskolára jár — faluja ösztöndíjasa, utolsóéves. Ö mondja: — Ha visszakerülök Abád- szalókra, szeretnék bekapcsolódni a közművelődésbe is. Ezért vettem részt a zebegé- nyi klubvezetőképző táborban a nyár elején, s ezért vagyok itt is. Szerintem azért jó ez a klubtalálkozó, mert rengeteg gyakorlati dolgot lehet tanulni. Éjszaka. Az egyik sátorban horkolnak — a vele szomszédosban félnek, medvebrum- mogásnak vélve a horkolást. Ilyen is van: a horkolás „tulajdonosa” egy lány, s akik félnek, fiúk. Persze lehet, hogy mindez csak a vasárnapi reggeli közben előadott sztoriban van így. A tábor vezetői — Benson Vilmos, a megyei művelődési és ifjúsági központból és Molnár Lajos, a megyei KISZ-bizottságról — elégedetten summázhatnak. Elégedetten, mert — ismerve a megye klúbmozgalmának hiányosságait is — ezen a klubtalálkozón érezhető volt az, ami alapvetően fontos: az érdeklődés a jó módszerek iránt és a lelkesedéstől fűtött, közösségi, jó hangulat. Sz. J. Klubközi eszmecsere az egyik faházban. „Előadó" Nagy Tibor polbeat-énekes Keress, kutass! A képzőművészeti világhét irányította a megkülönböztetett figyelmet a szombaton délelőtt sugárzott „Keress, kutass!” műsorra. A hallgató azt hitte, hogy az Utcák, terek kultúrája címmel meghirdetett akció alkalmából figyelemre méltó, érdekes információkat hall majd, különösen azért, mert középiskolai diákokat szólaltatott meg a rádió, köztük képzőművészeti szakközépiskolai tanulókat is. Ráadásul a két helyszínen — a Nemzeti Galéria és a Városliget — ma talán a legtöbb témába illő kérdést adja a szemlélőnek. Vártuk, hogy a képzőművészeti életünk és városrendezési gondjain^ legsarkalatosabb problémái, gondjai merülnek majd föl, s reméltük, né-' hány okos javaslattal is találkozunk majd. A több mint egyórás műsor mégis megmaradt a szürke, fárasztóan unalmas programok sorában. Elsősorban azért, mert mint kiderült, középiskolás fiataljaink nem rendelkeznek azzal a képzőművészeti kultúrával. mondjuk így: vizuális kultúrával, amellyel napjaink valóban aktuális kérdései között szemlélhetnénk a képzőművészetet, a látás művészetét. A megszólaltatott fitalok nem láttak többet az utcákon, tereken felállított szobrokban, mint az egyszerű látványt megismétlő alkotásokat, így mint gyorsan kiderült, nem is várhattunk tőlük semmiféle aktuális problémafelvetést. Pedig a látás- kultúrávai foglalkozó fórumok egyre több energiát fektetnek be annak érdekében, hogy egy korszerű, modern műveltségeszmény részeként funkcionáló művészet alkotói, befogadói lehessenek a fiatalok. S bár e téma részletesebb kifejtése meghaladja e jegyzet kereteit, arról mégis szólnunk kell, hogy a műsor készítői fogtak mellé, s nem a fiatalokat kell hibáztatnunk. A két riporter — Pet- ress István és Rapcsányi László — megelégedett a semlegesnek tűnő, végül is konzervatív válaszokkal, a játéknak hirdetett műsort feszélyezett fegyelmű, iskolás kereteken belül tartották. Szombat délelőtt E műsor mindig nyújt valami váratlant, érdekeset. Most mégsem erről kívánunk szólni. Azt a szerkesztői gyakorlatot szeretnénk dicsérni, amely — immár hagyományként — olyan riportokat gyűjt csokorba, melyek készítői elsősorban nem riporterek, hanem egy-egy terület szakemberei. S ha találkozunk is néha rádiós közhelyekkel, állandó figyelmet igényel a kérdezők szakmai hozzáértése, felkészültségük. Ezt a gyakorlatot kellene követni a többi műsorban is. Régóta figyeljük a „Jó reggelt!” megújult adásait. Azt az új formát, amely szándéka szerint sokkal aktuálisabb híradásokkal igyekszik tájékoztatni a hallgatót, s amely időt is kíván hagyni a mindennapi reggeli teendőinkre, a borotválkozásra vagy éppen a tea feltevésére. E látszólag ellentétes feladattoknak mégis kiválóan megfelel ez az új rendszerű program. A műsorvezetők lényeglátó tömörséggel fogalmazzák meg a legfrissebb híreket. Megfelelő arányban színezik műsorukat zenével. S a bejátszott riportok is mind — majd mind — közérdekűek, érdekesek. Röviden: alig van üresjárat a három és fél óra alatt, színvonalas és tartalmas összeállításokkal teszik kellemessé reggeleinket és mértéktartó információkkal tájékoztatnak bennünket a legújabb eseményekről. — zs —
