Szolnok Megyei Néplap, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-13 / 160. szám

1969, július 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAT 7 Egy évtized után Évadvégi beszélgetés Berényi Gáborral, a Szigligeti Színház igazgató-főrendezőjével Ssáxharminchárom meg egy*++ Á jobb parton Nem könnyű a színházi évad mérlegét elkészíteni — tévén egyetlen színházé a városnak. Amilyen sokolda­lú az igény, olyan sok oldal­ról állítanak mércét is az éwégd „ítélethirdetéskor”. S ha még hozzátesszük, hogy a mércét sokan saját elru­gaszkodóképességükhöz iga­zítva állítják fel... Az idei színházi évadról összefoglaló véleményét el­mondta már kritikusunk. — Helyt kívánunk adni a leg­főbb ítélőbíró, a közönség véleményének is — de előz­ze meg talán ezt a színház Jászai-díjas igazgató-főren­dezőjének a nyilatkozata. — Az idén tizedik évadját fejezte be Szolnokon. Ez al­kalommal — elsőként — a Szolnok megyei Tanács mű­vészeti díjával tüntették ki. Milyen érzéssel gondol vissza az elmúlt évtizedre? A művészeti díjat ren­dezői munkám elismeréséül kaptam. Közel harminc da­rabot rendeztem Szolnokon. Nem szívesen jártam kita­posott ösvényen soha. Mindig arra törekedtem, hogy meg­találjam azt a számomra egyetlen lehetséges kulcsot, amely megnyitja a művet a mai közönség előtt. Ehhez vállalnom kellett a kísérle­tezés kockázatát, s ami vele jár, a szakmai és a sajtó­vitákat is. Elvem az, hogy a rendezői munka olyan meg­határozott világnézetet és koncepciót követel meg, amely kisugárzik az együt­tesre, de azon túl alakítja a közönség tudatát és ízlés­világát is. Nagy öröm szá­momra, hogy az elmúlt évek­ben együtt alakult ki egy korszerű színházi nyelvet be­szélő, sokoldalú, fiatal mű­vészgárda és a kísérleteket mindig szívesen támogató, egyre igényesebb és egyre nagyobb számú, a színházat szerető törzsközönség. «— Ez valóban szép ered­mény egy évtizedes művészi munka summázásaként el­mondva. — Igen. Munkatársaimmal azért is szívesen gondolunk vissza erre az elmúlt évti­zedre, mert úgy érezzük, ré­szesei voltunk valami egé­szen jelentős változásnak. Hogy csak a fővonalait je­lezzem : Alapvetően megvál­tozott a színház műsorstruk­túrája. A bulvárdarabok dömpingje helyett elfoglalta méltó helyét a Szigligeti Színház színpadán is a világ­irodalom drámatermésének legjava. Ezen belül is évről évre nőtt a XX. századi drámák aránya. Ebben az évtizedben játszott először a színház Shakespeare-tragé- diákat, jelentős Csehov-mű­veket. Brechtet. O'Neillt és Millert. Több mai magyar szerző mellett jelentős sikert arattak Arbuzov és Rozov színművei. És hogy még egyszer hangoztassam, meny­nyire a közönség megérté­sével találkozott ez a műsor- ipolitika, a prózai darabok látogatottsága négy-ötszörö­sére. bérlőink száma pedig közéi negyvenszeresére emel­kedett 1959 óta. — Ez nagyon örvendetes. De kultúrpolitikai szempont­ból még sem elég megnyug­tató. tJgy tudnám megfogal­mazni, hogy még mindig nem azok járnak színházba, aki­ket szeretnénk olt látni, pon­tosabban: a színház jelenlegi törzsközönségén túl, még bi­zonyos rétegekben sok a fehér folt. — A közöség összetétele számunkra sem megnyugtató. A 7800-as bérlőszám országo­san is elismert, jelentős ered­mény. de szeretnénk, ha sokkal több nagyüzemi mun­kás látogatná előadásainkat. Adataink szerint alacsony a bérlőink között az érteLmi- eégiek aránya is. — Az előbb — szinte ren­dezői hitvallásként — szólt a kockázatvállalásról, s hoz­zátette: még akkor is, ha az sajtóvitával jár. Az elmúlt évadban volt ilyen vita. Oly­kor egész széles skálán folyt, 0z egekbe emeléstől a ren­dező fejét követelő lesújtó kritikáig. Lapunk ie kivette ebből a részét. — Higgyék él, senki sincs annyra tisztában munkánk hiányosságaival, mint mi ma­gunk. Mi ezt ,,házcm belül” alaposan megvitatjuk, érté­keljük. Nem érdemtelen ho- zsannázást várunk. hanem munkánk összefüggéseinek, céljainak, tendenciájának reális felmérését. Hogy pél­dával is éljek: Egyetértek az­zal a megállapítással, mely szerint az Éjféli randevú műsorra tűzésével túl nagy fába vágta szánházunk a fej­szét. A szövegkönyv gyenge­ségeit megfelelő anyagi és tánckari feltételek híján a mérhetetlen mennyiségű munka és a befektetett ener­gia ellenére sem tudtuk el­lensúlyozni De van más példám is: A sajtó egy részé­nek véleményével szemben változatlanul hiszek a II. Edwárd műsorra tűzésének helyességében. Ha nem sike­rült kellő átütő erővel szín­padra állítanunk, ennek alig­hanem az az oka, hogy a mű hallatlanul bonyolult stíluskérdéseit, buktatóit nem mertem elég bátran vál­lalni. Nem vígasztal, de tény, hogy a mű párizsi és lon­doni bemutatója ennél sok­kal nagyobb vihairokait vál­tott ki. — Az ilyen vihar csak azoknak tűnik fel. akik el­szoktak — vagy még meg sem ismerték — az igazi színházi kritikától, amely szerzőjének világnézeti és művészi értékítélete alapján mond érzelmi telítettségű, szubjektív véleményt az adott előadásról. — Magam is így tartom. De a hazai sajtó „vihara” csak megerősített abban, hogy továbbra is higgyem: a II. Edward a világiroda­lom remekeivel egyenrangú mű. Nehéz dió. amit talán nem sikerült teljesen feltör­nöm, de amellyel egy-két év múlva szeretnék mindenáron újra megpróbálkozni. — Azt hiszem, helyes úgy értékelni az elmúlt évadot, mint amely nem volt ugyan híján gondoknak, problémák­nak. de hivatását teljesítette: a Szigligeti Színház az elmúlt években megszokott színvo­nalon. nemes szórakozást nyújtott nézőinek. Mit lát­hatunk o jövő évadban? — Változatlanul öt prózai művet mutatunk be. Ebből négy a XX. század irodalmát képviseli. Brecht—Kurt Weill évtizedek óta népszerű Kol­dusoperája. O’Neill csodála­tos Hosszú út az éjszakában című drámája mellett két mai magyar mű eredeti be­mutatóját tartjuk meg a kö­vetkező évadban: Jókai Anna Fejünk felől a tetőt című színjátékát, amely egyben a máris elismert fiatal novel­lista és regényíró első szín­padi bemutatkozása is lesz, valamint a Nemzeti Színház­ban már nagy sikert aratott fiatal író. Salamon Pál új drámáját, amely az 1944-e* év néhány izgalmas napját eleveníti fel. Ezzel a darab­bal kívánunk megemlékezni felszabadulásunk 25. évfor­dulójáról. A klasszikusokat Shakespeare elragadóan mu­latságos remeke, a Tévedé­sek vígjátéka képviseli. Sha- kespeare-t, O’Neill-t és Brecht-et a fiatalok. Székely Gábor és Bor József rende­zik. Magam a két új magyar darab eredeti bemutatóját készítem elő. Zenés műsorunkat a Bál a Savoyban bemutatásával kezdjük, a másik klasszikus nagyoperettünk! Fall Leo Sztambul rózsája lesz. HíU rom, mai modem zenés da­rabot tűztünk műsorra, az egyik a már a fővárosban nagy sikerrel bemutatott Péntek Rézi. A másik két zenés vígjátékról többet az után tudunk mondani, ha a külföldi Madóval lezárulnak a tárgyalások. Annyit elárul­hatok, hogy az egyik közü­lük beat-musical lesz. Re­mek lehetőséget nyújt ez a színház fiatal zenés gárdá­jának, amely — annak elle­nére. hogy többen Budapest­ről és más színházaktól is csábító ajánlatokat kaptak — változatlan összetételben Szolnokon maradt. — Végül a szokásos kérdés: ki marad, ki megy1 — Változatlan marad a színház törzsgárdája A ren­dezői és a karmesteri gárda, a jelmeztervező. Díszletein­ket fele-fele arányban ter­vezik Fehér Miklós és Csányi Árpád Jászai-díjas tervezők. Bonvivánunk, Rózsa Sándor Kecskemétre szerződött. Két nagyoperettünkhöz Csányi Jánost, a Fővárosi Operett­színház bonvivánját. illetve a több éves németországi szerződésének befejezésével most hazatérő Szabady Józse­fet, a Pécsi Nemzeti Színház operaegyüttesének kitűnő te­noristáját szerződtettük. Bu­dapesti, illetve más vidéki színházihoz szerződik Káldy Nóra. Orbán Tibor, Má*riáss József, Szabó Ibi és ifjú Tatár Endre. A személyi változások a színházi élet és az éves szer- ződtetési rendszer természe­tes velejárói — és ez tulaj­donképpen nem Ss baj. A közönség szeret felfedezni új arcokat és szívesen veszi, ha egy-egy fiatal tehetség szín­házunkban aratja első sike­reit. Két ponton érte érzékeny veszteség együttesünket: — Gyöngyössv Katalin és Upor Péter Jászai-díjas a Miskol­ci Nemzeti Színházhoz szer­ződtek. Űj művészeink a már em­lítetteken kívül: L inka György, aki a budapesti Madách Színháztól szerződött vissza hozzánk. valamint Cserhalmi Anna az Egyete­mi Színpadtól, Ats Gyula a győri Kisfaludy Színháztól, Csikós Sándor a miskolci Nemzeti Színháztól, Papp Zoltán és N. Szabó Sándor a Déryné Színháztól. Egy­két szerepre szerződött szín­házunkhoz Szakács Eszter, a debreceni Csokonai Színház művésznője, valamint a kecs­keméti Katona József Szín­ház egyik vezető művésze Forgách Tibor. V. X Az Árpád-kori társada­lomszervezet országszerte — így a fővárosok, Esztergom, majd Buda körül is — szí­vesen telepített egy-egy fa­luba egy bizonyosfajta mes­terembert, iparost, földmű­vest királyi szolgát. Így Kisoroszi XII—XIII. századi testőrzők emlékét őrzi: az Árpádok testőrei ugyanis részben viking-normann ere­detű oroszok voltak. 1270- ben a királyi fegyverhordo­zók Érden laknak. Ugyanak­kor a csepeli Födémes falu a méhészek (méz-nevelők) lakóhelye. Az udvar szolgá­latában álló szekeresek, sze­kérvezetők és szekérgyártók 1329-ben a Csobánka köze­lében állt Boron faluban lak­tak; egyikük 1337-ben az eh­hez közeleső — s a törökkor­ban eltűnt — Kandé falut kapta. Királyi hírnökök és lovasemberek lakták a Fejér megyei Tótfalut (1266), míg a pesti Margíthídfő helyén állt Révjenőn és a budai Felhé­vízen, a Lukácsfürdő táján királyi halászok és hajósok laktak, 1266—1509-ben. Nyer­gesek faluja volt 1311-ben Páty (s már korábban Nyer­gesújfalu). Tárnokot, majd Buda-Fel hévizet királyi tár­nokok és étekfogók lakták 1267-ben; A királyi kutyafal­Hadseregparanca. 1919. fű­lj us 14. *A hadseregparancs­nokság elrendeli az I. és III. hadtestnek, valamint a 80. dandárnak a tiszai támadás előkészületeinek befejezését és a támadás megkezdését. A tiszai átkelésre az előkészü­letek július hó 19-én befeje- zendők. — Július hó 19—20. éjjel az átkelés a következő­képpen hajtandó végre. Az 1. hadtest zömével Szolnok környékén, 1 hadosztállyal Szentes—Csongrád között. A 111. hadtest Tokaj környé­kén. A S0. dandár az átke­lést 20—21. éjjel hajtsa végre.-.’* <tr A hatalmas nyárfák elfed­ték a parancsnoki figyelőál­lást, amelyet a szolnoki Ti­sza híd mellett egy csónak­ház padlásán rendeztek be. A gallyak között felhúzták a cserepeket. A hadműveleti tisztek az átkelés térképeit azonosították. A Tisza már visszahúzó­dott medrébe, meredek, ho­mokos part között nyújtóz­kodott A folyó és a debre­ceni műút közötti árterület egy iszaptenger volt A hadosztályok parancsno­kai és politikai megbízottai a figyelőponton tanácskoztak. kák pecérei a Pest megyei eltűnt Zaic falut kapták 1287-ben, míg ardónak neve­zett erdőóvók otthona volt a csepeli Tököl (1280) és a szintén eltűnt Bogod falu, a Pilisben (1285). Királyi trom­bitások nemesi faluja volt Pesthidegkút (1398) és a cse­peli Újfalu (1453), míg a ki­rály ivócimboráinak (com- biator) nevezett regősök Főt körül Regteleket lakták, 1374- ben. Még különösebb lakói voltak a Hármashatárhegy északnyugati oldalán állott Gercse nevű nemesi falunak; az oklevelek nem nyíltan mondják meg, hanem csak összevetésükből sül ki, hogy a gercsed hétszilvafások a hajdani Budán a bíróságok előtt iparszerűen űzték a ha- mistanúzást; munkátlan éle­tük során ugyanazok a ger- cseiek ugyanabban perben egymással s önmagukkal homlokegyenest ellenkező té­nyekre tettek esküt. Zsig- mond király egyik udvari festője, Bertalan 1421-ben Felhévizen szerzett házat II. Lajos király dajkája pedig, Raguzai István neje, Margit asszony Buda-Szentjakabon lett háztulajdonos. 1507-^en Ez a Szentjakab község Bu­da és Óbuda közt, a mai Ko­losi tér vidékén állt A futárok: percenként vit­ték a parancsokat: — Azonnal kiszámolni, hogy mennyi a fogatolt jár­művek menetideje a hídon, és hogy adott keresztmetszet­ben percenként milyen ke­rekező egységek haladhat­nak át. — Műszaki —■ mérnök jár­őrt küldeni éjszaka a túl­partra, megállapítani, hogy a Tisza híd és az ártéri híd kö­zötti útszakaszon hány he­lyen, milyen méretben oko­zott kárt a robbantás és mennyi tömítőanyagra volna izűkség. — Megállapítani, hogy az ellenség által felrobbantott ártéri „százlábú?’ híd helyre­állítása mennyi időt venne igénybe, s a munka ellensé­ges tűz alatt hogyan végez­hető. Tabáni ház, 1919 nyarán — Repülőrajainknak meg­felelő fel- és leszálló tere­pet előkészítendő a város északi határában. A gépeit ma érkeznek meg, azonnal végezzenek felderítést: Szol­nok, T örökszent miklós. Ci­bakháza térségében. Az intervenciósok tüzérsé­ge közben szakadatlanul lőt­te a várost. A törzskar meg­figyelő pontja közelében is srapnellek robbantak; A há­zak fölött egészen alacso­nyan, a román királyi légi­egységek gépel keringtek; géppuskatűzzel pásztázták az utcákat. A szolnokiak már három napja a pincékben kerestek menedéket A fulladt meleg­ben teljesen víz nélkül volt a város. Szolnok szenvedett de bi­zakodott... A mémökjárőr a túlsó par­ton géppuskatűzbe került. A vizsgálatot vezető műszaki tisztet is sebesülten hozták vissza, de sikerült megálla­pítaniuk, hogy a Tisza bal­parti hídfőjétől nincs tovább használható út. A töltést még az áradás idején rob- bamtgatták. a víz elmosta. — A tüzérség és a train átkelése csak egy szükség- híd, vagy út kiépítése révén biztosítható — mondták a műszakiak. A parancsnoki törzsben vita kezdődött, hogy mikor keljen át a Tiszán a tüzér­ség. — Mikor? De hogyan?! A kérdéses 800 méteren járha­tatlan mocsár fekszik. A katonák is elmerülnek az iszapban, nemhogy a jármű­vek, ütegek. Több javaslat hangzott el. de egyiket sem tartották megvalósíthatónak. A sebesült műszaki tiszt a térképet nézte: — Az ingoványos terepen való átkelésnél alkalmazható megoldásnak tartom a fa- utat. Szolnokon több fűrész­telep is van— A fatelepeken levő feldol­gozatlan tutajanyagot azon­osé zárolták. X műszakiak kiszámították, hogy hány ezer, három méter hosszú oszlopot kell egymásmellé fektetni a sárba, amelyeken az L hadtest át tud kelni. , , &■ Ä támadás dőlt kél nap­pal a csapatok fölvonulása befejeződött Már Szolnokon volt az L hadtest, ’Li 5. és 6. hadosztálya. A tüzérezredék a cukor­gyár környékén, a Hungária malomnál, a Fekete-város­ban állították fd ágyúikat A katonák bizakodtak­— Két nap múlva odaát leszünk! Egy hétig tart az út a határig, aztán... aratunk. — Elhullajtott már a mag ■— keseregtek a csongrádi bakák. — Nem az..: nem hagyták az asszonyok. Levágták. Me­gyünk csépelni. Hazamé^ gyünk. Győzünk— úfir „Győzünk p Ha előre tud-: ták volna a sorsukat Aa antant pókhálói már rég be­szőtték a tiszai frontot Az ágyúzás egyik percről a másikra abbamaradt A direktórium egy iddg még nem engedte föl a pincékből a lakosságot, hátha újra kéz-: dik— Az intervenciósok másnap sem bombázták a várost A felderítő repülőgépek seholsem találták meg a bo­jár ütegállásokat Sőt, még gyalogságot sem találták a Tisza bal partján, egészen Cibakházáig. Eltakarodtak volna a be­tolakodók? & Szakítsuk most meg egy rövid kitérőre a riport me­netét Emlékezzünk Franchet d’Esperey francia tábornok egy héttel azelőtt Foch mar­sallhoz küldött táviratára. „Meg vagyunk győződve, hogy a magyar offenzíva már kezdetben össze fog om­lani. Már tegnap jelentettem, hogy az összes elképzelhető ellenintézkedéseket megtet­tem, különben a vöröshadse­reg hadrendjének másolatát már Komlós ügynök elhozta nekünk. Ezzel teijesen tájé­kozódva vagyunk a Magyar- országon történő események­kel. Ha a magyar offenzíva megindul, visszavonulunk a demarkációs vonalig. A vo­nalra megérkezve, fogjuk az ellentámadást megindítani.” Az előzőekkel összevetve idézünk Gábor Mózesnek, a 7. hadosztály politikai meg­bízottjának memoárjából. „Július 21-én délután Me­zőtúr és Törökszentmiklós között elfogtunk egy román királyi törzstisztet. A kihall­gatáskor elmondotta, hogy támadásunk megindulásakor az egész frontszakaszon visz- szavonulási parancsot kap­tak a csapatok.” Ilyen körülmények között indult meg az offenzíva. Tiszai Lajos Munkás- és iparosfalvak a középkori Buda körül

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom