Szolnok Megyei Néplap, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-28 / 125. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK f^íénlun A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP/A ' XI. évfolyam, 125. szám. Ára SO fillér 1960. május 28., szombat Megkezdte munkáját a Hazafias Népfront II. kongresszusa Az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házának dísztermében pénteken megkez­dődött a Hazafias Népfront II. országos kongresszusa. Az ország népét nyolcszáz küldött és többszáz meghívott vendég kép­viselte a tanácskozáson. Az elnökségben helyet foglalt Bencsik István, a Debreceni Mezőgazdasági Akadémia igazgatója, Be- rényi József borsodi bányász, Bugár Já­nosáé, a Szakszervezetek Országos Taná­csának titkára. Darvas József Kossuth- díjas író, a Magyar írószövetség elnöke, Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke, Erdei Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, Erdei Lászióné, a Magyar Nők Országos Taná­csának elnöke, Éliás György, a Hazafias Népfront orosházi járási bizottságának titkára, Fiiék József Komárváros község népfront-bizottságának elnöke, Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak póttagja, a budapesti pártbizottság első titkára, Grősz József kalocsai érsek, Harmati Sándor, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának titkára, Harrer Ferenc, a Hazafias Népfront budapesti bizottságá­nak elnöke, Horváth Richárd templom­igazgató, Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titkára, a Politi­kai Bizottság tagja, Kádár Róbertné, a Hazafias Népfront IX. kerületi bizottsá­gának elnöke, az Egészségügyi Miniszté­rium főosztályvezetője. Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány első elnökhelyettese, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Kammel Lajosné miskolci népfront-titkár, Kelemen János termelőszövetkezeti elnök, Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságá­nak első titkára, Marczinek István, a Ha­zafias Népfront Nógríd megyei Bizottsá­gának titkára, Marosán György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagja, dr. Münnich Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Nagy József né, a Gold­berger Textilművek igazgatója, Nemecz Ernő egyetemi tanár, a Hazafias Népfront. Veszprém megyei Bizottságának elnöke, Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem rektora, Pai- lai Sándorné, a Hazafias Népfront Szol­nok megyei Bizottságának titkára, Palkó Sándor, a Baranya megyei Tanács Végre­hajtó Bizottságának elnöke, Rónai Sán­dor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke, Sándor Jó­zsef, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Soós Sándorné, a Haza­fias Népfront XI. kerületi bizottságának titkára, Szabó Pál Kossuth-díjas író, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, Szádeczky-Kardos Elemér aka­démikus, egyetemi tanár, Szakosíts Ár­pád, az Országos Béketanács elnöke, Tóth Lajos vezérőrnagy, Tamási Áron Kossuth- díjas író, Veres József, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Vető La­jos evangélikus püspök és Zákányi Ist­vánná homokszentgyörgyi termelőszövet­kezeti tag. Résztvett a tanácskozáson a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Ott voltak a Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására ha­zánkba érkezett albán, bulgár, csehszlo­vák, lengyel, NDK-beli és finn vendégek. A Hazafias Népfront II. országos kongresszusát Dobi István, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának elnöke, a Haza­fals Népfront Országos Tanácsának alel­nöke nyitotta meg. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében üdvözölte a kongresszus küldötteit, pártunk és kormá­nyunk vezetőit, s a kongresszus vendé­geit. Javaslatot tett a kongresszus napi­rendjére, eszerint az első napirendi pont: Kállai Gyulának, a Hazafias Népfront elnökének és Ortutay Gyulának, a Haza­fias Népfront főtitkárának beszámolója, valamint az új működés szabályzat-ter­vezet. Javasolta, hogy az elnöki és főtit­kári beszámolót, valamint a működési szabályzatot együttesen vitassa meg a kongresszus. Második napirendi pontnak javasolta a Iazafias Népfront Országos Tanácsának megválasztását, harmadik na­pirendi pontnak pedig a kongresszusi fel­hívás beterjesztését és elfogadását. A kongresszus ezután megválasztotta a különböző bizottságokat, majd Kállai Gyula, a Hazafias Népfront elnöke mondta el beszédét. Kállai Gyula elvtárs beszéde Mezőgazdasági újdonságok Holtidényben is dolgozik Lj gépek a termelő­a szenttamási hibridüzem szövetkezetekben Az állami gazdaságokban a lucerna fehérje és kemé­nyítő értékének megóvása érdekében az idén általáno­san bevezetik az állványos szárítóst. A második kaszá­lásnál már a termés nagy­részét állványon szárítják. A szenttamási hibridkukori­ca előkészítő üzemben kísér­leteket folytatnak a lucerna szárítására, őrlésére és pré­selésére. Kitűnt, hogy a hib­ridüzemek, amelyek ebben az időszakban munkanélkül állnak, kisebb beruházással alkalmasak a lucerna fel­dolgozására. A tamási ta­pasztalatokat felhasználva már az idén a többi hibrid­üzemekben is megkezdik a lucerna őrlést és préselését Szövetkezeti könyvelőképzés A járási tanácsok mező- gazdasági osztályain dolgozó revizorok számára szerdán kéthetes tanfolyam kezdő­dött Huszonöt embert Is­mertetnek meg a legfonto­sabb számviteli tudnivalók­kal. Ez a tanfolyam mintegy bevezetője a nyári tovább­képzéseknek. A későbbiek­ben Karcag-berekfürdőn a járási tanácsok tsz főköny­velői tanulmányozzák az idő­szerű kérdéseket. A nyáron pedig 120 mezőgazdasági ter­melőszövetkezetben dolgozó könyvelő érkezik Szolnokra és hathetes bentlakásos tan­folyamon oktatják őket a kettős könyvelésre. A megyei tanács mezőgazdasági osztá­lya ugyanis arra törekszik, hogy az új gazdasági eszten­dőben már a termelőszövet­kezetek zömében a kettős könyvvitelt alkalmazzák. Megyénk termelőszövetke­zetei mind jobban töreked­nek saját géppark kialakítá­sára. Az idei gazdasági esz­tendőre 45 millió forintol irányoztak elő erő és munka­gépek vásárlására. Ennek há­romnegyedrészét állami hi­telből, 25 százalékát pedig saját erőből fedezik a tsz-ek. A nagy tavaszi mezőgazdasá­gi munkák idejére a gépek egyrésze már megérkezett A eddigi jelentések sze- riht 254 darab traktort, álta­lános és speciális munkagé­pet vásároltak. A DT 413-as lánctalpas traktorból példá­ul eddig ötöt, K 25-ös Zetor traktorból hatvanat vettek a közös gazdaságok. Ezenkí­vül huszonkilenc rendsodró hetvennégy fűkasza, har­mincöt eke és 58 pótkocsi került birtokukba. Kielégí­tették a szövetkezetek teher­gépkocsi igényét is. Kemal Gursel tábornok vette át a hatalmat 1 örökorssá %ban Uttörőmunka az agrár kutatásban A Mezőgazdasági Üzemta- ni Intézet a magyar mező- gazdaságban eddig példa nél­kül álló munKához kezdett megyénkben és á szomszédos Bács megyében. A sokéves elméleti kutatások gyakorla­ti próbájaként tanulmányt készítenek a két megye me­zőgazdasági helyzetéről és megállapítják a szövetkezeti gazdálkodás fejlesztésének és specializálásának irányait. Többek között arra a kér­désre keresnek feleletet, hogy milyen irányban és milyen arányokban kell a mezőgaz­dasági termelést fejleszteni. A megyénkről szóló tanul­mány —, melynek készítése közvetlenül a mezőgazdaság szocialista átszervezésének befejezése utón kezdődött — jövő év elejére készül el és részletesen foglalkozik majd a szövetkezeti vezetés, a munkaszervezet és jövede­lem elosztás kérdéseivel Is. Az úttörő jellegű kutatás a megyei vezető szervek ja­vaslatára és anyagi támoga­tásával kezdődött. Athén (MTI). Az ankarai rádió közlése alapján jelentik a nyugati hírügynköségek, hogy Min­deres török miniszterelnököt és Polatkan pénzügyminisz­tert Kutaja városában letar­tóztatták. A hatalmat Kemal Gursel tábornok vette át, aki a „nemzeti egységbizottság” el­nöke lett. Ez a bizottság, mint átmeneti kormány vette ke­zébe az ellenőrzést az ország felett. Gursel tábornok a török hadsereg fűparancsnoka volt. Május 3-án két hónapra sza­badságolták, de annakidején megtiltották, hogy az erről szóló hír nyilvánosságra ke­rüljön s kijelentették, hogy a tábornok, mivel elérte a korhatárt, júliusban nyuga­lomba vonul. Gursel péntek délután rádióüzenetet inté­zett az országhoz. „A hadse­reg feladata volt megmente­ni Törökországot a nagyra- törő politikusoktól, akik bel­ső válságba akarták dönteni” —' mondotta Gursel tábor­nok, majd bejelentette, hogy átvette az állami közigazga­tás irányítását és a fegyveres erők parancsnokságát. A török fegyveres erők közleményt adtak ki a kato­nai hatalomátvételről, ezt az ankarai rádió is közvetítet­te. Bejelentették, hogy „a legutóbbi szomorú inciden­sek miatt és a testvérgyil­kosság megakadályozására” átveszik az ellenőrzést az ország közigazgatása felett. A közlemény felszólította a volt kormány tagjait, hogy keressenek menedéket a fegy­veres erőknél, személyes biz­tonságukat a törvény szava tolja.” Bevezetőben emlékeztetett arra, hogy immár hat év telt el a Hazafias Népfront-moz­galom első kongresszusa óta. Ez a hat esztendő harcok, küzdelmek, nehéz megpró­báltatások, s az időleges ve­reséget követő nagy győzel­mek időszaka, a magyar nép szocialista forradalma újabb nagyszerű fellendülésének időszaka volt. Utalt az 1956 októberi el­lenforradalomra, amelyet ,a kommunisták, s velük együtt a magyar dolgozók levertek és megvédték a nép vérrel, harccal s munkával szerzett hatalmát: a Magyar Népköz- társaságot. Örök hála és elis­merés illeti a Szovjetuniót, s a szocialista tábor összes or- \ szágait és népeit is, akik a súlyos harcok Idején segítő kézzel és biztató szóval igaz barátként mellettünk állot­tak. A nép hatalma, a magyar munkásosztály élenjáró kom­munista pártja, s a hazafias erők nemzeti összefogása az ellenforradalom elleni harc­ban újjászületett — folytat­ta Kállai Gyula és emlékez­tetett arra, hogy a népi hata­lom megvédéséért, a konszo­lidációért a munkásosztály hozta a legnagyobb áldozato­kat. A magyar munkásosz­tály ismételten tettekkel bi­zonyította be, hogy a szocia­lizmus építésének egyedüli elhivatott vezetője. Ez után a párt és a tömegek kapcsolatáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy társadalmunk vezető ereje: a Magyar Szocialista Munkás­párt, erős, egységes és a nép­tömegekkel összeforrt. Ami­lyen mértékben ismét helyre­állt pá -tunk egysége, amilyen mértékben ismét érvényre jutott a párt politikájában a tiszta marxista-leninista vo­nal, úgy indult el új be az egész nemzet a felemelkedés útján. A pártegység előnyeit a pártonkívüliek is, az egész nemzet élvezi. A szocializmust a kommu­nisták és a pártonkívüliek együttesen építik. A szocia­lista Magyarország r egte- remtése csakis a szocializ­mushoz hű párttag és pár- tonkívüli tömegek közös erő­feszítéseinek gyümölcse le­het. A párt és a tömegek he­lyes viszonya, a párt tömeg­kapcsolatainak megerősödése új értelmet ad a „pártonkí- vüli” fogalmának is — mon­dotta Kállai Gyula. A párt és a tömegek helyes viszonya megteremtésének eredménye­ként megszűnt a lekicsiny­lés, amellyel korábban a pár- : tonkívülit illették. Ma a pár- j tonkívüli — hacsak nem a j kapitalizmus megrögzött vé-, delmezőjéről van szó — a > párttag harcostársa és szövet' j ségese abban a küzdelemben,; amelyet egész népünk a párt I vezetésével a szocializmus felépítéséért folytat. Beszédének további részé­ben a népfront-mozgalom­mal foglalkozott. Megállapí­totta: — A népfront a párt­tagok és pártonkívüliek har­ci összefogásának egyik fon­tos, gyakorlatilag is bevált kerete — olyan politikai szö­vetség, amely többévtizedes múltra tekint vissza. E sző- vétség tartalma és formája az idők folyamán változott ugyan, de állandó maradt az a célja, hogy a nép előtt álló legfőbb feladatok megoldá- j sát segítse elő a nép legöntu- í datosabb képviselőinek, a! (Folytatás a 2. oldalon.) 1 Amíg anyu dolgozik . . . Rákóczifalván a községi bölcsődében harmincöt három éven aluli kisgyerekre vi­gyáznak az ovónénik, míg anyukájuk a termelőszövetkezet ben dolgozik. Az apróságok árnyas fák alatti homokozóban játékkal töltik napjaikat. Kénünkön Apró Julianna gondozónő foglalatoskodik a gyerekekkel. A bírálatot mindig névre címezzük! Rádió és televízió műsor CSALÁDI KÖRBEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom