Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-09-04 / 35. szám

531 1994. SZEPTEMBER 11. , SZEKSZÁRDI VASARNAP B, ' ármennyire szeretem, csodálom nyelvünket, mindig elcsodálkozom, hogy valaki azt a bátorságot veszi, hogy megtanulja. Mi vezérelte? - Magyar-angol-orosz szakon végeztem a Lomonoszov Egyetemen 1985-ben. Diákként valami olyan nyelvet szerettem volna tanulni, ami nagyon nehéz és amit a Szovjetunióban is tudtam volna hasznosítani. A magyar - a finnugor nyelvcsalád tagjaként - erre éppen alkalmasnak látszott. Először finnugrisztikát hallgattam, szamojéd nyelvet tanultam, majd a magyar mellett döntöttem. Nem bántam meg, hiszen Mayer Rita személyében kitűnő tanárom volt. - Hogyan került Szekszárdra? - Ötödéves voltam az egyetemen, amikor egy diszkóban találkoztam egy Pakson dolgozó lánnyal. Igen jó tapasztalatokat mesélt, az ő biztatására próbáltam szerencsét - így kefcrültem az atomerőműbe, tolmácsként. Ezt a munkát már az egyetemen megszerettem, hallgatókéni nagyon sok magyarnak fordítottam, operettszínészektől Farkas Bertalan űrhajósig. Az erőműben ismertem meg férjemet is, aki viszont nem nagyon tud oroszul. Amikor először találkozott a szüleimmel, szívélyesen üdvözölte őket: „Daszvidányija". - Később mégiscsak „kinőtte" a tolmács szerepét. - Igen, egy idő után úgy éreztem, hogy szükségem van valami mélyebb, tudományos szintű munkára, ezért az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola Idegennyelvű Lektorátusára mentem, ahol adjunktusként dolgoztam. Korábban oroszt és angolt tanítottam, mára csak az utóbbi tárgy maradt. Közben meghívtak Pécsre, ahol a Janus Pannonius Tudományegyetemen Amerikai köz. mondások címmel tartok kurzust. f - Közben igen gyorsan haladt a tudományos ranglétrán. - Öt évvel ezelőtt védtem meg doktori disszertációmat, mely magyar és orosz nyelvészettel, folklorisztikával foglalkozott. Már ekkor foglalkoztatott a gondolat, hogy talán a kandidátusit is össze tudnám hozni. - Mi inspirálta erre? - Az az igazság, hogy olvastam egy igen rossz kandidátusi munkát és arra gondoltam, hogy én tudnék ennél sokkal jobbat is írni. Elég gyorsan sikerült is, így másfél éve beadhattam a Magyar Tudományos Akadémiára - ez év márciusában védtem meg. - Ez így igen egyszerűnek és gyorsnak tűnik, ám számomra elképesztő, hogy valaki egy számára idegen nyelvi közegben foglalkozzék nyelvészettel akadémiai szinten. - Éppen ez vonzott. Azért választottam a magyar nyelvet, mert Európa legnehezebb nyelvének tartják és világviszonylatban is „biztos dobogós". Szeretem a nehéz feladatokat és - bár nem mondhatom, hogy tökéletesen tudok magyarul - büszke vagyok arra, hogy sokat tudok a magyar nyelvről, többet, mint sok magyar ember. - Mi volt a kandidátusi témája? - „Felmérés a magyar közmondások ismeretére vonatkozóan és a felmérésben legismertebbeknek bizonyult közmondások elemzése" - ez volt a címe. Korábban foglalkoztam már a közmondások ismertségével Tolna megyében, erről írtam egy tanulmányt ami a Dunatáj c. folyóiratban jelent meg, de egy osztrák szaklapban is publikáltam erről. Jelenleg Tolna megyei gyerekek körében végzek felmérést a közmondások ismertségéről, valamint arról, hogy hogyan képzelik el azokat. Ebben többek között - a Garay iskola pedagógusa, Posztós Éva volt segítségemre, tanítványai lerajzolták a közmondásokat, valamint kérdőíveket töltöttek ki. NaA feladat magánélete A név is különös sorsot sejtet Tóthné Litovkina Anna. Moszkvai diáklányként csak a karatézásnak él, majd amikor egy párthatározat azt betiltja, beleveti magát a tanulásba. Sohasem a nehéz feladatokat keresi - neki mindig a legnehezebb kell. így jut el Magyarországra és arra az elhatározásra, hogy nyelvészként nem anyanyélvével kíván foglalkozni. Munkájában a feladat mindig feladatot szül; akár egy kopó, úgy figyel a válaszok mögött mindig felvetődő újabb kérdésekre. Cseppet sem a véletlen műve tehát, hogy a Magyar Tudományos Akadémián szemtelenül fiatalon - huszonkilenc évesen - kandidátusi címet szerez. Szekszárdon él, az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán tanít. gyon érdekes válaszokat kaptunk, amiket mielőbb szeretnék feldolgozni és közzétenni. - Más kutatásokat is végez? - Természetesen. Nagyon érdekesjelenség az utóbbi időben, hogy a közmondásokat megfordítja, átalakítja a köznyelv és gyakran hallani rádióban, televízióban is. Biztosan sokan ismerik az „Aki másnak vermet ás, az sírásó" és hasonló szüleményeket. Ezeket most megpróbálom összegyűjteni, így ha a Szekszárdi Vasárnap olvasói ismernek ilyeneket, azt örömmel fogadom. - Hogyan fogad a szakma egy orosz anyanyelvű, magyar nyelvészt? - Szekszárdi munkahelyemen, a főiskolán szabad kezet kaptam, senki sem szól bele a munkámba. Kutatómunkámban tudományos vezetőmnek Voigt Vilmost, az ELTE folklór tanszékének vezetőjét tekintem. Amikor Magyarországra érkeztem, megkerestem és elmondtam, hogy magyar közmondásokkal foglalkozom. Nagyon örült, megnézte a diplomamunkámat, amit közbenjárására közzétettek egy nemzetközi folyóiratban. Nagyon biztatott, ami jólesik, ám alapyetően nem ezért csinálom, hanem mert szeretem, amit csinálok. - Anyagi ösztönzés? - Ez ma Magyarországon még nem divat. A kandidátusi felmérésemhez hasonló munkát végeznek németországi kollégáim, Peter Grzybek és munkatársai, akiknek például külön pénz áll rendelkezésükre a kérdőíveket gyűjtő diákok megfizetésére. Ilyen támogatást én nem kaphattam - édesanyám mondta is, hogy ., Te biztosan akkor is csinálnád, ha neked kellene fizetni érte". Hát, mondtam, ez így van. - A napokban érkezett meg az Egyesült Államokból. - A Berkeley Egyetemen, az V. Nemzetközi Szemiotikai Kongresszuson tartottam két előadást angolul, mindkettőt közmondásokkal, azok ismertségével kapcsolatban. A konferencia után körülbelül egy hétig az egyetem antropológiai tanszékének archívumában dolgozhattam. - Erősen kétlem, hogy mindezek mellett ne tudna beszámolni egy most készülő munkájáról... T. ényleg így van. Az államokból hazatérve levél várt, amelyben márciusban beadott pályázatomra - egy tankönyv megírására igényeltem támogatást - kaptam választ. A könyv segítségével angol közmondásokat lehetne egyetemeken és főiskolákon tanítani, így nagy öröm számomra, hogy megkaptam az összeget, nem dolgoztam hiába. Orbán György fotó: -kafi-