Székes-Fejérvári Naptár, 1913 (41. évfolyam)

Szépirodalmi rész

56

séget fejt ki a társulat életében. A társulat uj diszes iskolájának létesülése Wert- heim Ármin mellett elsősorban az ő érdeme.

A Fejérmegyei Gazdasági Egyesületnek igazgatósági tagja.

1911-ben a Székesfehérvári Torna Klub nyerte meg elnökének.

A felsőbb királyi kézirat, amely Hübner Károlyt és utódait a magyar nemesek sorába igtatta 1912. február 27-ikén kelt.

Drága emlékek.

Irta: Prepeliczay Korponai Aranka.

Zug a vihar s tombolva száguld végig a kert fáin, vasmarokkal szorítva le koronáikat. A zuhogó eső erősen csapdossa az ablakokat és félhomályba borítja a szobát, hol a meleg kályha mellé húzódva merengek el a múltakon, melyek mint fátyolképek vonulnak el lelkiszemeim előtt. Vágy forró vágy vesz erőt rajtam, a megrögzött emlékeket megtekintem s az arcomon végig pergő könnyeket letörülve lépek szobám egyik sarkában elhelyezett fiókos-szekrényhez és huzom ki felső fiókját. Kissebb-nagyobb dobozokban, selyem papírokban burkolva feküsznek előttem az emlékek, melyek fölött leheletszerüleg leng a „múltak“ illata. Remegő kézzel nyúlok egy gömbölyű doboz után és emelem le födelét. Elefántcsontra festett bájos női arc mosolyog reám. Fekete babos, piros ruhája alig fődé fehér kebelét és szinte látni vélem annak pihegését. Fekete hullámos haja széles fonásban ékesíti fejecskéjét s apró fürtök hullanak domború szép homlokára. Nagy, barna bársonyos szemei epedve néznek reám s mosolygó piros ajkai üde illatát érezni képzelem. Arcán, álián levő gödröcskékből pajzánkodva tekintenek elő a szeretem istenkéi.

Soká merengek el a bájos, gyermekies vonásokon, melyeket már csak aggon ismertem s szeretettel simítom meg a rideg csontot s lehelek reá egy csókot. Nagyanyám arcképe, ki atyja számára vetette le magát mint fiatal leány.

Vigyázva bontok fel egy másik, szinehagyott, zsinórral átkötött dobozt. Nemzetiszínü szalagra fűzött, ezüstcserfakoszoruval körülvett hármas halomból kimagasló, kettős kérész fekszik előttem. Kopott a szalagja, megfeketedett s foltos lett az ezüstje. A kegyelet gyászfátyollal takarta le.

1849. jul. 25-én Gorcsakov átakart Poroszlónál a Tiszán kelni. Félig fölfegyverzett, tüzpróbát ki nem állott csapat három ágyúval állta az útját a hatalmas orosz hadseregnek, mely őket 60 ágyúval lövette. E hős csapatnak a vezére az én atyám volt, ki vitézségéért kapta a hadiérmet.

Meghatottan teszem félre a nagy idők e drága emlékét s veszek ki egy más dobozból egy megsárgult papír lapocskát, melyre egy porladozó rózsa van felragasztva. Alatta elmosódott írással e sorok állanak: „Emlékül Kiss Ernőtől. —Világos 1849. aug. 13.