Székes-Fejérvári Naptár, 1913 (41. évfolyam)

Szépirodalmi rész

Az alpári révnél nagy tömegben verődtek össze a menekülők, kik az után- tuik nyomuló oroszok elől a Világosnál összetömörült magyar sereg oltalma alá siettek. Egyik szekéren ifjú halvány nő ült daliás férfi mellett, kinek egyik karja feketeselyemkendővel volt felkötve. Világoshoz közeledve egy honvéd tábornok vágtatott kíséretével eléjük és adta tudtukra a fegyverletételt. Kezében a Bohus- kastély kertjéből szakított rózsa volt, melyet a következő szavakkal nyújtott a fiatal nőnek : Fogadja tőlem asszonyom e rózsát a mai nap emlékére és gondolja, hogy véremtől lett ilyen pirossá.

Anyám legdrágább ereklyéje a vértanútól kapott rózsa volt.

Selyempapirban takart kenderszin selyem hajfürt fekszik előttem. Kis nővérem haja. Debrecenben született s keresztszülei Kossuthék voltak. De miután a kormányzó nagyon elvolt foglalva, maga helyett két kis fiát, Ferencet és Tódor Lajost küldte. Azok kereszteltették meg a Szent Anna templomban, egy tábori lelkész által.

A gyermek gyenge, beteges volt és a debreceni szerencsétlen csata után, rázós parasztszekéren vitték a hátravonuló sereg után. Anyja karjai között halt meg az utón. Kecskemétre érve Limbek Dénes postamesternek adták át eltemetés végett. Később, a fegyverletétel után, egy éjjel fegyveres katonák állták körül Limbek házát és a parancsoló osztrák tiszt kényszeritette, hogy úgy, amint az ágyból kiugrott, kövesse. Egyenesen a temetőbe késérték, hol megparancsolták, hogy mulassa meg hová temette el a magyar koronát.

Hiába tiltakozott Limbek a feltevés ellen, puskatusokkal hajtották az eltemetett gyermek sírjához és megparancsolták, hogy ássa fel. Mi megtörténvén, a halottat a koporsóból kifordították. Még az alatta levő forgácsot is megmotozták.

Gondosan becsomagolt kosárka akadt a kezembe. Minden finom rajta, fája, faragása és az égetett sorok az alján. „Hálája jeléül készítette Asztalos Ferenc honvéd őrnagy, jelenleg bús fogoly az aradi várban.“ — olvasom le róla.

Az időben nagyon nehéz volt az aradi várba bejutni. De Bécsben lakó nagytekintélyű nagyatyám kieszközölte, hogy leánya bejárhatott férjéhez. A foglyok városban lakó családjai mindent elkövettek hogy hirt küldjenek és kaphassanak szeretteiktől. Édesanyám dús hajába fonták be az asszonyok céduláikat és az annyira tiltot tbankót és úgy vitte be azokat a fején. Szerencsére a várkapunál tartott szokásos megmotozásnál nem gondoltak a fejére, melyen francia kalapot viselt.

Valami megcsörren a kezem alatt. Egy ezüst gyöngyvirágokkal tele aggatott csörgő. Régen csörgött és mégis mintha látnám a bámulattól felragyogó kék szemeket, az utánna nyúló kövér kezecskéket.

Könnyezve teszem félre a kis csörgőt és nyúlok egy gyászba öltöztetett baba után. Sok éve viseli a gyászruhát és van fodros szőke haja fekete szalaggal átkötve.

Együtt ültek a kis asztalka mellett és főztek apró edényekben, tálaltak pici tálacskákba a kis játszótársak Barna volt az egyik, szőke a másik, együtt alig