Veres Péter: A Haáz Rezső Múzeum képtára - Múzeumi füzetek 20. (Székelyudvarhely, 2001)
Zepeczaner Jenő Emlékeim a Képtárról 1978-ban már négy éve voltam a Városi Múzeum vezetője. Négy évem telt el azzal, hogy bevezettük a vizet, szennyvízcsatornát építettünk, kicseréltük az elavult, életveszélyes villamoshálózatot, amelyben még selyemszigetelésü vezetékek is voltak, még a század első évtizedéből. Befejeztük az udvarba tervezett kiállítási csarnokot. Ennek áldozata lett tehetséges történész kollégánk, Varga Árpád, aki 1976-ban az aradi vértanúk napján oly szerencsétlenül esett le a tetőszerkezetről, hogy korai haláláig béna maradt. A Múzeum épülete, a lakóháznak épült - udvarhelyi méretekben impozáns - főutcai, emeletes, tomácos-udvaros épület, - mely időközben volt már pionírház, iskola, rendőrség, borlerakat, volt felosztva kiutalt lakásoknak, - kezdett már középülethez hasonlítani. Két muzeológus mellett Dávid Sándor fényképész, (akinek az építőiparban szerzett tapasztalata hasznos volt ezekben a kezdeti években) és Lukács Ilka teremőr - egyben takarítónő - volt a „személyzet”. Nagy „fejlődést” jelentett az, hogy hozzánk került restaurátornak az ezermester kirakatrendező Csíki Lőrinc, aki később Amerikába emigrált. Kihasználtuk a ’70-es évek lehetőségeit és építettünk, jobban mondva javítgattunk, miközben megnyílt az első helytörténeti kiállítás: ez időben az őskortól az 1848-as forradalomig nyújtózkodott. Sorban nyíltak meg egy kisebb termünkben az időszaki kiállítások is. Egyszóval terjeszkedett az intézmény, ami máig tart. így nem lepődtem meg nagyon mikor egy reggel Ubomyi Mihály városi párttitkár és polgármester, hivatott és nem sok bevezető után nekem szegezte a kérdést: véleményem szerint a kultúrházhoz vagy a múzeumhoz kell tartozzon a Városi Képtár? Természetesen azt válaszoltam, hogy a Múzeumhoz. - Vállalja? - kérdezte. - Vállalom! - mondtam. Ennyi volt beszélgetésünk lényege. így került a Városi Múzeum tulajdonába a Kossuth Lajos utcában, a székházzal szembenálló épület. Akkor már, - hála Maszelka Jánosnak és régebbi képzőművészeti kiállításainak - a levegőben lógott a gondolat: „képtárat kell alapítani”. Maszelka - mindenki népszerű Maszi-ja, a város egyik legismertebb embere, aki számolatlanul osztogatta a Hargitáról, a pisztrángos patakról megfestett pasztelljeit - alaposan előkészítette a közhangulatot. 20
