Századok – 2023
2023 / 3. szám - FRANK TIBORRA EMLÉKEZÜNK - Hermann Róbert: Az újságíró-százados és a főhadnagy. Zerffi Gusztáv és Arthur von Seherr Thoss gróf konfliktusa 1849 júniusában
HERMANN ROBERT akarunk együtt szolgálni. A tábornok azt válaszolta, hogy mi magunk is megtaláljuk a megfelelő eszközöket, hogy ZerfFy lemondását elérjük. Ez a célzás elegendő volt. Másnap Forró huszár alezredes27 elnökletével becsületbíróságot tartottak, amely úgy döntött, hogy ZerfFynek meg kell velem verekednie, vagy be kell nyújtania lemondását. ZerfFy az utóbbit választotta. Két hét múlva, amikor már nem volt biztonságos Pesten, századosi egyenruhában jött Komáromba. Görgei azon nal hadbíróság elé állíttatta és becstelenség miatt elbocsátotta.”28 27 Forró Elek (1813—1893) cs. kir. alszázados all. (Székely) huszárezredben, 1848. szeptember 26-tól századkapitány. Október 23-tól honvéd százados, december 30-tól vezérkari őrnagy. 1849. január végétől alezredes, a marosvásárhelyi katonai kerület parancsnoka. Április 18-tól ezredes, a dévai hadosztály parancsnoka. Június elején hadjáratot indított az érchegységi román felkelők ellen, mely azonban sikertelenül végződött, ő maga június 5-én lősebet kapott. Július közepén csapatainak nagy részét Bem a Székelyföldre rendelte. Augusztus 5-én Nagyszebennél csatlakozott Bem seregének főoszlopához. A szabadságharc után várfogságot szenvedett. 28 Seherr Thosz, A: Erinnerungen i. m. 24—31. 29 Kászonyi József (1810—1888) cs. kir. őrnagy, 1848. október 20-tól honvéd alezredes a 3. (Ferdinand d'Este) huszárezredben. 1849. január 23-tól ezredes, ezred- és dandárparancsnok a bácskai hadosztálynál, majd a III. hadtestben. Április 30-tól a hadtest lovashadosztályának parancsnoka, június 20-tól a II. hadtest parancsnoka. Komáromi kapituláns, emigrált. - A jegyzetekben közölt honvédtiszti életrajzok Bona Gábor online életrajzi adattárából származnak. Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara. Az Arcanum Kézikönyvtár online kiadványa ( https://bit.ly/3zsGXW9 , letöltés 2023. márc. 30.) 30 Zerffi szövegében végig ebben a formában. Ez tehát Seherr Thoss 33 évvel az események után keletkezett beszámolója. Abban a ritka szerencsében van azonban részünk, hogy fennmaradt az ügy eredeti vizsgálati anyagából mind Zerffi, mind Seherr Thoss beszámolója, mind pedig Remellay Gusztávnak, a feldunai hadsereg hadbíró századosának ezek alapján készült szakvéleménye. Az alábbiakban ezeket adom közre saját magyar fordításomban. A vizsgálat kiváltó oka az volt, hogy néhány nappal az affér után Zerffi tiszti egyenruhát viselve jelent meg Komáromban, amiért Seherr Thoss (mint alább közölt vallomásából kiderül) feljelentette. Erre a fővezérség vizsgálatot rendelt el az ügyben. Kászonyi József ezredes, a IL hadtest parancsnoka július 7-én vagy az előtt felszólította Zerffit, hogy a közte és Seherr Thoss közötti veszekedésről (Auftritt) adjon felvilágosítást. Zerffi az utasításra július 7-én írta meg a maga válaszát. „Kászonyi ezredesnek29 Komárom melletti tábor, 1849. július 7-én Tisztelt kérésére, hogy a Scherthosz30 főhadnagy és énközöttem Pesten történt összecsapásról nyilatkozzam, bátorkodom az igazsághoz hűen részletesen elmondani az egész esetet, annak minden okával és következményével együtt. 457