Századok – 2000
TÖRTÉNETI IRODALOM - Hermann Róbert: Mindig az elsők között. Poeltenberg Ernő a szabadságharc tábornoka (Ism.: Urbán Aladár) 477
TÖRTÉNETI IRODALOM 477 Hermann Róbert MINDIG AZ ELSŐK KÖZÖTT Poeltenberg Ernő a szabadságharc tábornoka A Magyar Hadi Történetírást Támogató Alapítvány kiadása, Bp. (1998) 151 о. Az 1848/49-es szabadságharc története feldolgozásának egyik hiányossága, hogy a magyar hadsereg kiemelkedő tábornokainak — beleértve az Aradon kivégzetteket — nincs korszerű életrajza. 1979-ben Pásztor Emil A tizenötödik aradi vértanú" címmel Kazinczy Lajos ezredes életrajzát írta meg, s 1997-ben Hévíz városa kiadta Szarka Lajos "A tábornok bére" című munkáját Gyulai Gaál Miklós tábornokról. Valóban kiemelkedő és jól ismert nevű katonai vezetőről, az elérhető német és magyar források alapján készült életrajzot most vehettük kézbe az aradi tizenhárom egyikéről: Pöltenberg (helyesen: Poeltenberg) Ernőről. (Az igazság kedvéért meg kell azonban említenünk, hogy Domahidy Miklós: Az osztrák vádlott c. 1955-ben Bernben megjelent munkájában szép emléket állított Poeltenbergnek.) Poeltenberg személye nem pusztán azért figyelemre méltó, hogy osztrák születésű volt, s egyike azoknak a nem magyar származású tábornokoknak, akiket Haynau bitófára juttatott. Szerepét az utókor számára az teszi példaszerűvé, hogy 1848 nyarán számos kísérletet tett, hogy Magyarországra vezényelt huszárezredétől az itáliai hadszíntérre helyeztesse magát, de ennek sikertelensége után nemcsak maradt, de az önvédelmi háborúban az utolsó pillanatig elszántan és eredményesen vett részt. így lett a bécsi születésű lovag Poeltenberg, akinek félesége lengyel volt, s akivel — valamint apjával — franciául levelezett, a magyar szabadságharc vértanúja. Ernst Poelt Ritter von Poeltenberg Bécsben született, de születése időpontja bizonytalan; a katonai minősítési lapján az 1807-es évszám szerepel. Ifjúsága gyakorlatilag ismeretlen, s életútja csak 1829-től követhető — legalábbis részlegesen — amikor saját költségén szolgáló kadétként (hadapródként) belépett a 7. Hardegg vértesezredbe. Poeltenberg közel három és fél évig szolgált ebben a Magyarországon állomásozó ezredben, ahol 1831-ben lett hadnagy. 1833 márciusában áthelyezték a 4. Sándor huszárezredhez, amely 1823 óta Galíciában állomásozott. Poeltenberg még ez évben megkapta a főhadnagyi, majd a ranglétrán fokozatosan előrehaladva 1844-ben a főszázadosi (Erste " Rittmeister) rangot. Itt nősült 1842-ben Galíciában, nem vagyonos lengyel hölgyet véve feleségül. Poeltenberg ezrede 1846-ban részt vett a galíciai felkelő parasztok elleni fellépésben, de személyes szerepléséről és reakcióiról nincsenek ismerteink. Az ezredet 1847-ben a császárvárosba és környékére rendelték, ahová május 15-én érkezett meg. Az 1848. március 13-i bécsi forradalom kitörésekor a josefstadti lovassági laktanyában elszállásolt alezredesi osztályt riasztották, s a 2. századot a Burg udvarára vezényelték. (Az 1. század már nem tudott hozzájuk csatlakozni, mivel a felkelt nép ellen — amely feltartóztatta őket — fegyvert nem használhattak.) A forradalom után az ezred osztályai Bécs környékén állomásoztak, de június elején az ezredesi osztályt Grazba rendelték. Rövidesen értesült a tisztikar arról, hogy az osztrák és a magyar HM közötti tárgyalás eredményeként a Magyarországon állomásozó idegen legénységű lovasezredekért huszárok térnek haza, köztük a 4. huszárezred is. Az ezred tisztjeinek jelentős része — élén gróf Apponyi Károly ezredessel — mindent megtett, hogy ezt megakadályozza. Amikor augusztus elején parancsot kaptak, hogy vonuljanak a délvidéki táborba, Verbászra, Poeltenberg ezredese kíséretében felkereste Latour osztrák hadügyminisztert, kérve, hogy helyezzék át őt valamely Itáliában harcoló ezredhez. Latour ezt megtagadta, s azt ajánlotta Poeltenbergnek: saját kezdeményezésére kísérelje meg a cserét valamely olyan tiszttel, aki vállalja a magyarországi szolgálatot. Ez a kísérlet azonban nem sikerült. Amikor eljött az indulás ideje, Apponyi ezredes szabadságra ment, az ezred pedig az alezredes vezetésével megindult Magyarországra, soraiban Poeltenberg főszázadossal. Az egyelőre a Grazba vezényelt ezredesi osztály nélkül hazatelepült ezred nem került a bácskai táborba, hanem részben Pozsony megyében maradt egy osztálya, két osztályát Pécsre rendelték, s ezek azután a drávai magyar sereggel vonultak vissza Székesfehérvárra, ahol a Pozsony megyében visszamaradt osztály is csatlakozott. A Sándor-huszárok részt vettek a pákozdi csatában, de Poeltenberg — akinek pontos ekkori beosztása nem ismert — valószínűleg az ezred tartalékként Velencénél állomásozó két osztályánál tartózkodott. Amikor a sereg megindult Jellasics üldözésére, ezt a két osztályt is útnak indították, s a fősereggel Miklósfalvára települt. (A Grazból századonként szökve hazatért két század itt csatlakozott az ezredhez.) A Lajta mentén állomásozó seregben
