Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Varga Lajos: Garami Ernő. Politikai életrajz (Ism.: Mucsi Ferenc) V/1213

1214 TÖRTÉNETI IRODALOM 1214 Az első világháború időszakában Garami elismerte a védelmi háború vállalásának kényszerét, azzal érvelve, hogy a háborús kormánnyal való merev szembefordulás megsemmisíthetné a mozgalom addig elért eredményeit; gyakorlatilag a háború mielőbbi befejezését, „megegyezéses béke" megteremtését szorgalmazta, tanulmányaiban, hazai fellépéseiben éppúgy, mint nemzetközi fórumokon (Stockholm, 1917). 1917 tavaszán — a februári orosz forradalom után — Garami nagy erővel látott hozzá az ország demokratikus átalakításának előmozdításához: egyik előkészítője a Választójogi Blokknak, Tisza kormányának megbuktatását szorgalmazza; az Esterházy-kormány megalakulása, Vázsonyi választójogi miniszteri megbízatása azonban nem váltja be Garami reményeit; Wekerle újbóli kormányalakításával ismét a németbarát, háborúpárti irányzat kerekedik fölül, s az ország demokratikus átalakításának ügye háttérbe szorul. A fordulat kihat a demokratikus erők egységének megbomlására is, ami különösen 1918 őszén válik már-már tragikussá. Varga Lajos érdekesen, módszertanilag újszerűen kísérli meg bemutatni a Nemzeti Tanács megalakulása előtti ellentéteket: az 1920-as években keletkezett emigrációs emlékezéseket veti össze, ütközteti egymással - így keresve-kutatva a lehető objektív választ arra a kérdésre: mi választotta el, mi fordította szembe egymással a Garami-Vázsonyi és a Károlyi-Jászi csoportot-irányzatot. A válasz, bár inkább Garami álláspontja felé hajlik, nem egyértelmű, a részvevők későbbi politikai pályája sem „igazolja" akkori magatartásukat; szemlátomást olyan szubjektív elemek is szerepet játszottak itt, amelyeket nem lehet egy objektív elemzés keretében „tetten érni", gyökereit megragadni. A Károlyi-kormány minisztereként tevékenykedő — inkább: robotoló — Garamiról Varga Lajos rajzolt eddig legátfogóbb, legrészletesebb képet. Az őszirózsás forradalom eredményeinek megvédése, a demokratikus intézményrendszer kiépítése, az új hatalom gazdasági (és ezáltal: társadalmi) alapjainak megszilárdítása - ezek a célok vezetik a miniszter Garamit. A szociáldemokrata politikus Garami ugyanakkor — látva a kormánykoalíció teljes ellehetetlenülését — 1919 januárjában igyekszik kivonni a pártot a várható teljes összeomlás veszélye alól, de végülis, jobb meggyőződése ellenére, vállalja a kormányzás folytatását, 1919 márciusát azonban már határozottan elutasítja. A proletárdiktatúra emigránsa című alfejezetben foglalkozik Varga Lajos Garami állásfoglalásának indítékaival, ugyancsak szembesítve egymással az emigrációs memoárokat (is). A szerzőnek itt is nehéz „igazságot tennie": kinek volt igaza, ki lépett helyesen. Az-e, aki vállalta a kommunistákkal való szövetkezést (most tekintsünk el attól, hogy milyen motívumok alapján), vagy az, aki félreállt, s a demokrácia védelmében az emigrációt választotta. Garami mindenesetre következetes volt - s ez még nem értékítélet. Hasonlóképpen nehéz megítélni Garaminak a Clerk-misszió kapcsán követett politikáját. Varga Lajos igen részletesen ismerteti a tárgyalások különböző fordulóit, súlyos gátjait és félsikereit, valamint Garami konzekvens álláspontját, amelynek realizálását azonban az adott körülmények között nem tudta elérni, s végülis ez vezetett emigrációba vonulásához. Varga Lajos néhány korábban megjelent tanulmányát leszámítva, teljesen új része a könyvnek 1 Garami emigrációs éveinek, főleg publicisztikai tevékenységének leírása-elemzése. A Jövőben publikált Garami-írások, tanulmányok egy felelősen gondolkodó, az ország (s a világ) sorsán töprengő I politikus helyzetfeltáró és egyben programadó megnyilatkozásai, amelyekben a magyarországi ellenforradalmi rendszer leleplezésén túl számításba veszi az ország megújításának, a demokrácia irányába való elmozdításának lehetőségeit, tennivalóit is. Mindennek volt bizonyos hatása a hazai szociáldemokrata párt politikájának pozitív irányú változására, de hozzájárult a Garami és a pártvezetőség közötti időnkénti feszültségekhez is. A Népszava párizsi tudósítójaként (az 1920-as évek második felében) Garami publicisztikájának nemzetközi horizontja lényegesen kitágult. A könyv szerzője alapos ismertetőkben mutatja be Garami ekkori írásainak főbb irányait és tartalmát - a szovjetorosz viszonyok elemzésétől a közép-európai gazdasági integráció szükségességének hangoztatásáig. Ezek az alfejezetek az előbbiekhez hasonlóan a munka legtöbb újdonságot tartalmazó és legszebben kidolgozott részei. Az emigrációból hazatért Garami itthoni szerepvállalása, a munkásmozgalom felrázásának, politikai aktivizálásának feladatával, az 1930. szeptember 1-i sikeres tömegtüntetés megszervezésével elérte csúcspontját - és kifulladt. A szerző a Garami és a pártvezetőség közt növekvő feszültségekről ír, utalva a két felfogás közötti eltérésekre, különbségekre, céloz bizonyos szubjektív mozzanatokra is, de igazából nem fejti ki a feszültségek konkrét okait, megnyilvánulásait, s így valójában adós marad a válasszal Garami immár önként vállalt második emigrációjának rejtett mozgatórugóiról, igazi okairól.