Századok – 1988

Történeti irodalom - Szenti Tibor: Parasztvallomások. Gazdák emlékezése Vásárhelyről (Ism.: Tóth István György) 507/III

508 TÖRTÉNETI IRODALOM parasztokat szólaltassák meg a parasztokról szólók helyett, Szenti Tibor könyve még élő és mégis történelmi időkbe visszanyúló emlékezők vallomásait gyűjtötte egybe. A történelmi idő ez esetben nem csupán azt az utolsó hatvan-hetven évet jelenti, amit a gazdák maguk is megértek. Szenti Tibor vizsgálja azt is, milyen a hódmezővásárhelyiek képe a történelemről. Az ősöktől hallott történetek összekeveredtek az olvasmányokkal, a rádióban hallottakkal, ezt aztán a népetimológia próbálja egybegyúrni: így „magyarázza" az ősmagyarok vezérének kende nevét a kend megszólításból az egyik gazda, a másik pedig „mártélyi öregektől hallotta", hogy Árpád apánk itt mondta, „már tél van", innen a falu neve. A Szűcs nemzetség történetét az egyik rokon hosszú versezetben énekelte meg, elmondva a család történetét Tas vezér korától, amikor még „bizonyos, hogy kombájnt nem ismertek", egészen az újabb időkig. A vásárhelyi parasztversekből igen sokat jegyzett le Szenti Tibor, megmentve a feledéstől lakodalmi strófákat és görögdinnyébe karcolt verseket, trágárkodó kínrímeket és rendkívüli értékeket egyaránt. Tóbiás Ernő, Arany János hatását mutató szép versében régi vásárhelyi hagyományt dolgoz fel, nyolc énekre tagolt, többszáz soros elbeszélő költeményben. A lakodalmi énekek leleményes poétái az örök motívumok mellett az aktuális eseményeket is felhasználták, „Golda Meir, Szadat, ha ilyet innának, biztosan hamarabb dűlőre jutnának" — kínálgatta vőfély a jő bort. A hódoltság és a kuruckor vitézeiről sok legendát ismernek a vásárhelyi gazdák, a 48-as szabadságharc pedig még élénken él emlékezetükben, hiszen sok család őse szolgált Kossuth katonájaként, akiket öregkorukban a mai adatközlők apái, nagybácsijai ismertek még. Garibaldiról nótát tudnak, az aradi vértanúk kivégzésének állítólagos szemtanújával az első világháború idején még beszélt az egyik gazda, a legtöbb dal, történet, legenda azonban természetesen Kossuthról szól. Az első világháborútól kezdve a gazdák már saját életükre emlékezhettek vissza, ezen kívül sok fénykép, napló, levél is maradt ebből a korból, ezek összegyűjtése szintén Szenti Tibor érdeme. A lövészárkokban szenvedő katonák és a nélkülöző hátország mindennapjai egyaránt hitelesen tükröződnek a bizonytalan helyesírású, de igaz hitvesi szerelemről tanúskodó levelekben, a megsárgult fotókon, a rekvirálási nyugtákon. Külön fejezetben vizsgálja Szenti Tibor a gazdáknak szűkebb környezetükről kialakult képét, mert, ahogy írja, „a parasztember számára nem csupán az idő zsugorodik össze harmonikaszemen, de a távolság is irreálisan változik: fantáziája szerint vagy rövidre szűkül, vagy a földrajzilag közeli cél is messzeségbe kertll". A következő rész a vásárhelyi parasztcsaláddal foglalkozik, az emlékezők beszámolnak az otthoni hierarchia megannyi, más forrásból aligha rekonstruálható megnyilvánulásáról, ki hol feküdt, hol evett, ki kit hogyan szólított meg a századforduló gazdáir.ak háztartásában? Nem kevésbé érdekesek és értékesek a történész számára azok az oldalak, amelyeken a szerző a gazdálkodás adatait gyűjtötte egybe. Részletes dűlőtérképek segítségével rekonstruálja Szenti Tibor a vásárhelyi határ gazdálkodását Alaprajzok teszik érthetővé a ház, a hozzá tartozó gazdasági épületek, a tanya rendjét. A visszaemlékezésekből kibontakozik a szántás, vetés, aratás, cséplés korabeli technikája éppen úgy, mint a gazda és cselédei viszonya, a tanyásbéres, a kukucskatanyás, a mindönöslány, az aratóbetyár feladatköre. A testkultúra, a tisztálkodás, a népi orvoslás igen sok adatát dolgozza fel a következő fejezet. A mentalitástörténet számára is igen érdekesek azok az elbeszélések, amelyekből kiderül, hogy mikor mely testrészüket tartották szükségesnek megmosni a tanyasiak, milyen gyakran váltottak fehérneműt, bferetválkoztak, vágtak hajat. A szülés és magzatelhajtás technikájára, az ezzel kapcsolatos higiéniás rendszabályokra (pontosabban ezek megdöbbentő hiányára) is fény derül a visszaemlékezésekből. A gatyabajtól a szamárköhögésig, a gyomorban „möggyulladt pálinkától" az aranyérig a gazdák szinte minden bajra diktáltak receptet, amelyekben a helyes megfigyelés és az analógiás mágia elválaszthatatlanul keveredik. A házassággal és a házasságon kívüli szerelmi élettel foglalkozik a következő fejezet, ez a Forrás című folyóiratban már megérdemelt sikert aratott.Újabb rész szól a tanyasi gazdák és a halál viszonyáról, nem hallgatva az itt oly gyakori öngyilkosságokról, valamint a halottakkal kapcsolatos hiedelmekről sem. A rendkívül gazdag anyagú könyvben persze találhat kifogásolnivalót is a történész. A „lelkemet Istennek, testemet anyjának, a Földnek ajánlom" kitétel a végrendelet elején nem „panteista, pogány jellegű vallomás", hanem egyszerű formula, amelyet korábbi századokban is, katolikusoknál, reformátusoknál, magyarul, latinul egyaránt megtalálunk a testamentumok élén. A tandem szót végé-nek magyarázza az egyik jegyzet, holott pont az ellenkezőjét jelenti, végül-1, azaz az idézett dokumentumnak itt még folytatódnia kellett volna. 19 máriás nem volt „abban a korban (18. század) egy egész kis vagyon", hiszen az idézett szövegből is kiderül, hogy „az attyok temetésére sem volt elég".