Századok – 1970

KRÓNIKA - Rácz János kandidátusi disszertációjának vitájáról (Glatz Ferenc) 218/I

218 KKÓ.NIKA Szakács Sándor válaszában köszönetet mondott bírálóinak észrevételeikért. A „népi demokratikus uralmi rendszer" fogalmának használatával kapcsolatban kifejtette, hogy véleménye szerint a kategória tökéletes szakkifejezés, amely ,,. . . egyértelmű különbséget tesz a polgári, a burzsoá ós az ezektől eltérő, új politikai, társadalmi, sőt gazdasági célokkal és tartalommal rendelkező népi, vagy egyéb korabeli jelölésekkel élve: az »igazi«, a »reális«, a »plebejus« demokrácia, a munkásság és a parasztság testvéri szövetségére épülő új uralmi rend demokráciája között." Igazat adott Somlyai Magdának abban, hogy az elvi kérdésekkel kapcsolatos szakmai vitát érinteni kellett volna. Azzal védekezett azonban, hogy e kérdésről már írásban kifejtette álláspontját a Művelődésügyi Minisztérium által a népi demokratikus forradalom elvi kérdéseiről rendezett konferencián, így nem kívánja azt megismételni, jóllehet azóta számos kérdésben finomodott felfogása. Elismerte viszont az opponens bírálatának jogosságát a tekintetben, hogy a „munkás-paraszt demokratikus diktatúra" fogalmát közvetlenül és nem elég indokoltan használta. Simon Péter kritikai megjegyzéseivel kapcsolatban kifejtette, hogy a földművesszövetkezetek megítélésében nincs eltérés felfogásuk között. A földművesszövetkezetek lassú, ellentmondásos kiépülése, csaknem kizárólagosan az újgazdák soraiból kikerülő bázisa, valóban gátolta a lenini értelemben vett szövetkezeti államkapitalizmus átfogó rendszerré válását. Noha kétségtelenül még hátra volt a földművesszövetkezetek általános falusi szövetkezetekké válása, Lenin azonban a szocializmusba való átmenet megkönnyítése céljából nemcsak a fejlett és általános funkciókat betöltő, hanem valamennyi falusi szövetkezet mielőbbi államkapitalista keretbe való bevonását javasolta. A szövetkezeti államkapitalizmus kiépülése tekintetében nem jelentett kizáró szempontot a beszolgáltatási rendszer fennmaradása. A beszolgáltatási rendszer nálunk a hadi állammonopolista kapitalizmus maradványaként élt tovább, a háború utáni súlyos közellátási nehézségek tették szükségessé, ugyanakkor azonban nem volt olyan szigorú, mint Szovjet-Oroszországban a hadikommunizmus idején, s nálunk a mezőgazdaság árukapcsolatai más szektorhoz nem szűkültek le olyan mórtékben mint ott. Elismerte azonban Szakács Sándor, hogy a szövetkezeti államkapitalizmusra vonatkozó felfogását tovább kell árnyalnia. A jelölt igazat adott annak a bírálatnak is, hogy nem végezte el a témára vonatkozó irodalom feldolgozását, hozzáfűzte azonban, hogy zárófejezetben összegezte és kimerítő bírálatát adta az 1945 utáni agrárfejlődésre vonatkozó nézeteknek. Az egyes felfogásokon belül jelentkező árnyalatok elemzésére szándékosan nem tért ki. Elismerte, hogy átfogó elemzés tárgyává lehetett volna tennie a legkülönbözőbb szövetkezet-fejlesztési elgondolásokat, az agrárpolitika legkülönbözőbb területeire vonatkozó javaslatokat ós terveket is, hasonlóképpen fel kellett volna dolgoznia a legújabb népi demokratikus irodalmat. A Balázs Sándor hozzászólásában szóvá tett kifogásokkal szintén egyetértett. Elmondotta azonban, hogy disszertációjában nem volt mód az érintett kérdések kifejtésére, illetve az érintett szemléletmód alkalmazására. A parasztcsaládok vagyoni helyzetének feldolgozásával kapcsolatban felhívta a hozzászóló figyelmét Orbán Sándor e vonatkozású tanulmányaira. Befejezésül köszönetet mondott mindazoknak — közöttük a Marx Károly Közgazdasági Egyetem Gazdaságtörténeti Tanszéke munkatársainak —, akik segítették a tudományos kutatómunkában, disszertációja elkészítésében. A bíráló bizottság egyhangúlag javasolta a Tudományos Minősítő Bizottságnak, hogy Szakács Sándor részére a kandidátusi fokozatot ítélje meg. Vida István Rácz János „Az üzemi bizottságokszerepe amagyar népi demokratikus átalakulásban (1944 — 1948)" c. kandidátusi disszertációjának vitája 1968. május 20-án folyt le. A disszertáció megállapítja, hogy az üzemi bizottságok kutatása azért is jelentős, mert ezzel a „népi szervek" története, a dolgozó tömegek és a forradalom viszonyának története nyer megvilágítást. A munkásellenőrzés kérdése az első világháború idején vetődik fel a polgári forradalomból a szocialista forradalomba való átmenet idején. Az oroszországi forradalmak idején a lenini békés átmenet tervében a tőkét korlátozó munkásellenőrzésnek igen nagy szerep jutott volna, erre azonban számos tényező miatt nem kerülhetett sor. Jóval kedvezőbbek voltak a magyarországi szocialista forradalom idején a feltételek az üzemi bizottságok tevékenységének kibontakozásához. A szerző számba veszi azokat a tényezőket, melyek befolyásolták a KMP állásfoglalásait az üzemi bizottságok kérdésé-