Századok – 1969
Történeti irodalom - Egy könyvtár regénye (Ism. Markovits Györgyi) 796/IV
798 TÖRTÉNETI IRODALOM 798-tengődósre ítéli, már puszta létével is veszélyt jelent egy társadalomtudományi könyvtár, melynek anyagából a nyomor igazi okait megtudhatja az olvasó. E „veszély" ellen a maguk módszereivel védekeztek, vagy inkább támadtak a méltatlan utódok. Még a húszas évek végén újból megindított könyvtári kiadványsorozatok egyes darabjainak címei is jól tükrözik a kort. így például a „Lakbérleti jog" című bibliográfia, melyről a könyv szerzője ironikusan jegyzi meg: útmutatás azokhoz a művekhez, melyekből megtudhatja az olvasó, mely törvények és rendeletek biztosítják a háziurak béremelési jogát. Nagyon aktuális volt „A munkanélküliség" című füzet is . . . A decimális rendszerbe is behatol a politikai jobbratolódás. A „Bolsevizmus", „Kommunizmus" mellett újabb címszavakkal bővítik a táhlázatokat, ilyenek például a „Fajvódelem", „Zsidókérdés", „Munkaszolgálat", „Élettér", „Testületi állam". A könyvgyarapodás névmutatói is sokat elárulnak. József Attila, Bálint György, Szép Ernő, Gelléri — hogy csak néhány nevet említsünk — itt nem szerepelnek. Ám gazdagodik a másik oldal. A vezető fasiszták névsora hiánytalanul összeáll Ciano-tól Rosenbergig, vagy a magyaroknál a kaszáskeresztes Böszörményi Zoltántól Szálasi Ferencig. Az újabb bibliográfiák tematikája is megfelel a korszellemnek, mint például a „Testületi képviselet a nemzeti államban" vagy a „Néperővédelem" (értsd: fajvédelem). A könyvtár vezetői nem elégszenek meg a horthysta hatóságok által gyakorolt ellenőrzéssel, kiegészítik azt saját politikai cenzúrájukkal. Enyvvári igazgató jelzi Hetényinek,a politikai rendőrség főnökének, a „gyanús" irodalmat. Bölöni Qyörgyné Die Kerker von Budapest című művét, a Sarló és Kalapács beérkezett példányát beszolgáltatja, büszkélkedve azzal, hogy megelőzte a hivatalos bekérést. Mégsem sikerült tönkretenniök Szabó Ervin és munkatársai alkotását. Ezt bizonyítja Remete László könyve, mely gazdag történeti-elméleti tanulsággal szolgál. Olvasása közben egy sor kérdés merül fel az emberben: a könyvtár hivatása, szerepe; könyvtár és történelem összefüggései; könyvtár és gyakorlati politika viszonya; a személyiség szerepe a történelemben. Egy recenzió keretében nem lehet és nem is szükséges válaszolni a köny v-óbresztette kérdésekre, csak néhány jelenség regisztrálására szorítkozhatunk. íme a könyvtár, ahol a munkás választ keres és talál égető létproblémáira. Tudományos intézmény, melyben Duczynska Ilona egyetemi hallgató ötletet nyer híres forradalmi plakátja megalkotásához. „Hivatal", ahol a K.M.P. második vezetősége megalakul. Könyvtárvezető, aki elsőként adta hazánkban magyarul az olvasó kezébe Marxot és Engelst, s akinek temetésén részt vesz a közelgő forradalom vezére, Károlyi Mihály. Könyvtártörténetírásunk látszólag gazdag. Az 1876 óta megjelenő Magyar Könyvszemlében, de egyéb tudományos lapjainkban is (Századok, Archeológiai Szemle, Történeti Tár stb.) nagy számmal találunk hazai közgyűjteményeink és a jelentősebb magánkönyvtárak múltjára vonatkozó részlettanulmányokat. Valójában azonban mindmáig az a helyzet, hogy míg a nyugati országokban, s újabban a szocialista államokban is növekvő számban jelennek meg nagyobb könyvtártörténetek, hazai intézményeink egyikéről sincs összefoglaló munkánk, csak részlettanulmányok vagy töredékek. Torzó maradt Kollányi Ferencnek a századfordulón indult vállalkozása is nemzeti könyvtárunk történetéről, 1904-ig csak az első kötettel készült el, mely 1825-ig terjed. Másik fogyatékossága eddigi könyvtártörténetírásunknak, hogy az főként a távolabbi múlt felé fordul. Már 1929-ben joggal írhatta egy kultúrhistorikus a Könyvszemlébe, hogy hovatovább jobban ismerjük középkori könyvtárainkat, mint a maiakat. Örvendetesnek tartom, hogy egy modern, ma is élő nagy könyvtárról szóló monográfia látott nálunk elsőként napvilágot ebben a műfajban, és hogy szerzője marxista igényességgel nyúlt a kérdéshez. E szempontból kétszeresen úttörő munkát végzett Remete László. Hálás feladatnak bizonyult ez a munka annál is inkább, hiszen a Szabó Ervin Könyvtár alapítójának és első munkatársainak jóvoltából a magyar kultúrhistóriában és szorosabban, a könyvtártörténetben számtalan helyen tört új csapást, mind a könyvtárpolitika, mind pedig a könyvtártechnika szempontjából. Egyetértünk a szerzővel, bogy nem véletlenül törtónt így, hiszen a mai intézmény megszervezője és segítőtársai többségükben haladó világnézetű, marxista értelmiségiek voltak. Irattári, levéltári és korabeli sajtóforrások segítségével a könyv szerzője históriai s munkásmozgalomtörténeti vonatkozásban is egy sor új adatot és új összefüggést tár elénk, amint erre a korábbiakban több helyütt is utaltunk. Remete Lászlót eddig főként mint irodalomtörténészt ismertük, aki az 1917 —1919-es korszak magyar forradalmi írásainak felkutatásában végzett úttörő munkát (Irodalom — Forradalom; így látták a kortársak). Ez a könyve azt bizonyítja, hogy mint marxista történész és kultúrhistorikus is kitűnően megállja a helyét. Könyve több, gazdagabb a
