Századok – 1963

Történeti irodalom - Geréb László: A munkásügy az irodalomban (Ism. Agárdi Ferenc) 1137

1160 TÖRTÉNETI IRODALOM latú érdeklődés a dolgozók sorsa iránt, sőt Jókai Mór és Szigligeti Ede több írásában is kimutatható ez. Ivulorr kell megemlékezni Darmay Viktorról, erről a forradalmi demokratáról, akinek költészete nyilt kiállás a régi társadalom ellen és az elnyomottak szenvedő tömegei mellett. Ugyancsak kiemelendő György Aladárnak, a proletárság osztályharcos mozgalma útitársának a neve, aki személyesen is ismerte Marx Károlyt. Táncsicstól a „szélsőbali" képviselőkig (Irányi Dániel, Simonyi^rnő) terjedt e korban a munkásügy mellett interpellációkkal is fehépő honatyák frontja, és ez az elég széles közvélemény az egykorú ólclapokban is jól tükröződik. E korszak az Általános Munkásegylet feloszlatásával zárul. A második tanulmánynak „Darmay Viktor politikai költészete" a címe. Viczmándy Győző nevét takarja a Darmay Viktor írói név. E néven jelent meg két költemény-kötete a „Felhők és csillagok" (1872) és az „Újabb költemények" (1877). Geréb László nem sokat foglalkozik a költő szerencsétlen életével, de annál alaposabban elemzi politikai költészetét. Darmay Viktor forradalmi hangú verseiben nyiltan republikánusnak nevezte magát, amihez akkor nem csekély személyes bátorság is kellett. Petőfi és Victor Hugo voltak költői eszményei, ezek irányították tollát a kiegyezést követő politikai korban, mígnem továbbfejlődve „Ne ítéld el őket" címmel költőileg elsőnek foglalkozott a munkásmozgalommal (1870). Ideológiailag nem látott tisztán. A kor szocialista mozgalmában még számos tan játszott szerepet a marxizmus felülkerekedése előtt. Darmay azonban tudatosan rokonszenvezett a szocialista munkásmozgalommal és a Commune bukása után szembeszállva a rágalmakkal, a történelemtől várt perújítást a vérbefojtott proletárforradalom javára. Büszkén áhította szembe a munkáshatalmat a tőkés renddel: ,,S megmondja, hogy te vagy a gyilkos, — Tied a bűn, mely annyi sok, — Tied a könny, a vér, a láng, és — Ók bukva is még angyalok." Darmay költészete nem fejlődhetett tökéletessé, rövid élete alatt tehetsége nem bontakozhatott ki igazán. Politikailag a munkásmozgalom polgári szélbali rokonszenvezője maradt. De szembeszállt az uralkodó osztályokkal, és költőileg éreztette meg a negyedik rend felemelkedését. Számos új adalékkal járul hozzá a magyar-orosz szellemi kapcsolatok történetéhez a harmadik tanulmány: „Az 1905-ös orosz forradalom a magyar versirodalomban". Az akkori orosz forradalom költői kommentálói hosszú névsort alkotnak. Ady Endre, Gábor Andor, Farkas Antal, Peterdi Andor, Madarász Emil, Vanczák János verseimellett ott szerepel még Juhász Gyula, Heltai Jenő, Szép Ernő, Szabó Endre, Kozma Andor, Zempléni Árpád, Ábrányi Emil, Pásztor Árpád neve is. Á haladó magyar közvélemény egyöntetűleg nyilvánult meg a cári zsarnokság ellen, az ezzel szembeszálló forradalom mellett. Kiss József verse a lázadó „Knyaz Potemkin Tavricseszkij" páncélosról híres lett. Geréb László átkutatta a korabeli vicclapokat is, hogy megtalálja azokat a szatirikus verseket, amelyek a gyűlöletes cári hatalom ellen íródtak. Az eredmény bőséges. E sorok írója nem állhatja meg, hogy adalékként fel ne idézzen három kimaradt sort abból a kupiébői, melyet széltében-hosszában énekeltek az ő gyermekkorában: „Az orosz cárt a hideg rázza -— Mert a városait bombázza — Potemkin, a bősz lázadó." Geréb László hasznos munkát végzett, amikor az élclapok porlepte köteteit is kibányászta; tudjuk, hogy a pesti vicc miképp tükrözi a közhangulatot. Hálás feladatot vállalt a negyedik tanulmány is: összegyűjteni és mélt atni „Az első orosz forradalom magyar publicisztikájá"-t. Ezen szemlét tartva jól figyelhető meg a Monarchiának a cárizmussal szemben fennálló érdekellentétén alapuló kezdeti rokonszenv a forradalom iránt. Majtl jobban tájékozódva, a magyar baloldal s főleg a munkásmozgalom sajtója mindinkább észreveszi a forradalom sajátos népi jellegét, sőt, az egyik írásában (Goda Géza) már a munkásosztály kiemelkedő szerepe is felismerést nyer. A szocialista sajtó általában nem a kellő elméleti felkészültséggel foglalkozott a kor e hatalmas történelmi eseményével és még kevésbé ismerhette fel ennek jelentőségót — minden rokonszenve ellenére sem — a polgári publicisztika. A végső mérleg: „A hazai proletariátusnak nem akadt Leninje, aki a haladó, de megalkuvó polgári szövetségestől elválassza és a forradalom útjára vezesse, de akadt írói-költői vátesze Ady Endre személyében." Geréb László úttörő, hasznos munkát végzett tanulmányai megírásával, és az elhunyt kutató műve egyben jeladás is a munka folytatására. Az 1832—1872 évekkel foglalkozni továbbra sem meddő erőkifejtés, és mennyivel inkább áll ez a két világháború közötti időszak munkásirodalmára ! A kis kötetet érdekes korabeli illusztrációk élénkít i к és hasznos né vmut at ó egészíti ki. AGÁRDI FERENC