Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 1139

TÖKTÉNETI IBOEAIOM 1139 HELYTÖRTÉNETI KIADVÁNYOK Debrecen városának főleg a XVI. századtól kezdve gazdag és fontos iratanyaga mai napig nincs közreadva. A várossá válás 600 éves évfordulója alkalmából régi adósságából a város vezetősége úgy gondolt valamit törleszteni, bogy egykötetes válogatott okmánytárt adott ki. (A hatssázéves Debrecen, Szemelvények a táros történelméből. A kötetet összeállította a Debreceni Állami Levéltár által szervezett munkaközösség, szerkesztette Komoróczy György. Kiadta a Városi Tanács. Debrecen, 1961, 466 1.) A szerkesztő a kötet célját így határozta meg: ,,a nagy múltú és a Tiszatáj központjaként élő városnak történelmi fejlődését úgy összefoglalni, hogy lehetőség szerint az élet minden irányú változásának legjellemzőbb vonásai helyet kapjanak". Az anyagot négy csoportba osztották: 1. Gazdaság és társadalomtörténet; 2. Iskolázás, oktatás és nevelés; 3. Közegészségügy; 4. Közművelődés, ezen belül külön a színészet, a zene, valamint a népművészet és a népszokások. Közülük természetszerűleg legterjedelmesebb a gazdaság- és társadalomtörténeti rész (az egész iratanyagnak majdnem fele), majd az iskolázással foglalkozó 2. fejezet. Fejezetenként az egyes részterületek munkaközösségi gazdáinak tollából összefoglaló történeti áttekintés előzi meg az iratközlést. A szemelvényes iratközlés, különösen egy város sokévszázados fejlődésének illusztrálására, mindenképpen nehéz feladat. A munkaközösség színes, sokrétű anyagot gyűjtött egybe, bár a feudális korszakot kissé mostoha elbánásban részesítette (a közölt iratokból 90 vonatkozik az 1848 előtti évszázadokra és 261 az utolsó, kereken 160 évre), s az anyag eloszlása nem mindig egyenletes. Hogy csak egy példát mondjunk: a város XVIII. századi gazdasági fejlődését az iratok csak a legelőgazdálkodás és a jószágtenyésztés oldaláról világítják meg, a maga korában híres helyi kisiparról, kereskedelemről, az országszerte ismert vásárokról, de még a tulajdonképpeni földművelésről sem kapunk egy iratot sem. Nem hallunk a város közigazgatásáról, az önkormányzati szerveknek a Habsburg-abszolutizmussal vívott küzdelméről. Nem rajzolódik ki az iratokból Debrecen jelentősége a magyar nyelvű művelődésben, s a cívisek és plebejusok ellentéteiről is csak a bevezetésből értesülünk. A közegészségügyi részből teljesen kiesett az 1842 és 1919 közötti időszak. Mindezt magyarázza, bár végső fokon nem menti, hogy a kötet összeállítóinak a „kutatásra mindössze lényegileg másfél hónap állott rendelkezésre" (7. 1.). De szerkesztésbeli hibák is akadnak: így nem mindig következetes az egyes fejezetek anyagának elhatárolása. Miért kerül pl. a Déri Múzeum ajándékozási szerződése a népszokásokat ismertető fejezetbe? (345. sz.) Katonai jellegű hivatalos intézkedéseknek mi közük van a népművészethez? (339 — 340. sz.) Ha a színészet és zenei élet emlékeit, helyesen, külön-külön csoportosították, a népszokások alfejezet bevezetése miért foglalkozik velük? (437. 1.) Bosszantók a jegyzetekben található elírások, pontatlanságok (Forgách Simon helyett Sándor, 39.1.; Péczely József születési évét 1790 helyett 1789-re teszi stb.), legbosszantóbb azonban a név- és tárgymutató teljes megbízhatatlansága. A könyv végén olvasható megjegyzés szerint: ,,A mutató nem teljes. Névanyaga csupán a meghalt személyeket öleli fel ós azokat is csak az esetben, ha jelentősebb szerepet játszottak." A szelektáló névmutató önmagában is szokatlan újítás, de ezt még fokozza az, hogy nem tudjuk, kik azok, akik a szerkesztő szerint „jelentősebb szerepet játszottak". Blaha Lujza, vagy az első magyar színtársulatot létrehozó Kelemen László ,,szerepe" nyilván jelentéktelen volt, ugyanis, bár több irat foglalkozik velük, nevük kimaradt a mutatóból. De kimaradt sok más között Verseghy Ferenc, Arany János és Móricz Zsigmond is, csakúgy, mint Károlyi Sándor kuruc generális, vagy Tisza István miniszterelnök, Diószegi Sámuel, a híres természettudós, vagy Sillye Gábor hajdúkerületi kapitány, akinek pedig még az arcképét is közli a kötet. Emellett a mutató nemcsak a személyek, de az előfordulási helyek közt is szelektált, s csak minden második-harmadik lapra vélte érdemesnek utalni, de gyakran még mellé is fogott, s a közölt lapszámok tévesek. Mindezeken felül a kötet műfajilag sem egységes. Tudományos igénnyel készült, hiszen a latin iratokat eredeti nyelven hozza, s a régi föl jegyzéseket gyakran (de nem következetesen) egykorú helyesírással adja. Ugyanakkor nem mindig tesz eleget a tudományos követelményeknek (pl. nyomtatásban már kiadott iratoknál nem nyúl vissza az eredeti szövegre, más esetekben pedig az eredeti iratot mai kivonatban közli), egyes részekben pedig kimondott népszerűsítő megoldásokat alkalmaz. Így amikor eredeti iratok helyett „közeikorú leírás" megtévesztő címmel a derék Szűcs István, vagy az 1920-as években működött Ecsedi István monográfiáiból vesz át szószerint egy-egy részt (341. és 344. sz.). A bevezető összefoglalások jeliege sem minden esetben azonos. Talán hasznosabb lett volna, ha szemelvényes kiadás helyett a 600 éves évforduló alkalmából megindították volna a város iratainak, mindenekelőtt a XVI. századra vissza-