Századok – 1935

Szemle - Szabó T. Attila: Adatok Nagyenyed XVI-XX. századi helyneveinek ismeretéhez. Ism.: Wellmann Imre 498

498 SZEMLE. írásmódja fárasztó és nehezen érthető. A török-magyar bajviadalok leírása igen hosszú (I. 37—43. 1.), annál is inkább, mert ezek egész előadásában egyedül Takáts Sándor hasonló című munkájára támaszkodik. Mindezek apróságok ugyan, azonban figyelembe vételük a széleskörű adatgyűjtésen nyugvó dolgozatoknak kétségtelenül előnyére vált volna, g Gerendás Ernő. Szabó T. Attila : Adatok Nagyenyed XVI—XX.századi helyneveinek ismeretéhez. Erdélyi Múzeum. XXXVIII. (1933.) 212—43.'l. — Dűlőnév-kutatásunk mai állapotában kétszeres figyelmet érdemel ez a tanulmány, amelyben a szerző szélesebbkörű helynévkutatásai első gyümölcseként közread 322 Nagyenyed határában gyűjtött dűlő- (és utca-) nevet. Magakidolgozta módszerével, betűrendben, forrásadatok s általában óvatos magyarázat kíséretében sorakoztatja fel ezeket a levéltári anyagból és — csak mellékesen — térképekből szorgalmasan összeszedett, sokszor ismétlődő, nem egyszer semmitmondó, vagy egészen újkeletű neveket. Amikor így lemond az időrendi seregszemléről, a történeti fejlődés vonalának megrajzolásáról, tudatosan marad meg az adatközlés keretei között, aminthogy cikke a folyóirat adattári részében jelent is meg. Nem lép fel maradéktalan feldolgozás igényével a mellékelt vázlat sem ; végleges következtetéseket csak olyan, nagyobb technikai követelményeket támasztó térkép engedne meg, mely elhatárolná a dűlőket s feltüntetné az —itt csupán a szövegben érintett — domborzatot, művelési ágakat stb. Útjában áll az eredmények leszűrésének az is, hogy a szerző — bizonyára kényszerűségből — gyűjtésében a középkorra nem terjeszkedett ki. Későbbi kutatásai bizonyára csak megerősítik feltevését, hogy Nagyenyed első lakói magyarok voltak. Az oláhok terjeszkedését, a földrajzi kép változásait illető s különösen gazdaságtörténeti következtetései többet adnak annál, amit a cím ígér s meghaladják a puszta adatközlés szintjét. VVellinann Iinrc. Schneider Miklós : Fejérmegyei boszorkányperek. (Havranek József előszavával). Székesfehérvár, 1934. 8°. 441. Müller Frigyesnek az erdélyi szász nyelvterületre szorítkozó könyvén s Komáromy Andornak szélesebbkörű oklevéltárán kívül is, különböző tárgyú és természetű régibb és újabb munkákban, cikkekben a magyarországi boszorkányperekről többszörös megemlékezés történt s elég számos adat publikáltatott. Mind e művek a témával főleg általános kultúrtörténeti, helytörténeti vagy jogi, illetőleg folklorisztikusszempontból foglalkoznak, egyáltalában nem, vagy csak alig érintik azonban e perek orvosi vonatkozásait. Ugy véljük, hogy a kérdés a folklore szempontjából sincsen egészen kimerítve s még ennél is nagyobb mértékben kihasználható volna a boszorkányperek iratanyaga az orvostörténet számára. Hiszen a vád alá került boszorkányok többnyire bábák, kuruzslók, javasasszonyok voltak s így a tőlük, illetőleg a tanuktól kivett vallomások számos régi népies gyógyszernek, gyógyító eljárásnak stb. emlékét örökítették meg, nem is szólva azokról a pszichotikus jelenségekről, melyekről e vallatási jegyzőkönyvek szintén bő leírásokat tartalmaznak. E nézőpontok tekintetbevételével tehát — bár a történettudomány az elmiílt korok kuriozitásainak gyűjtögetésétől már régen eltávolodott — a boszorkányperekkel való foglalkozás ma sem vesztette el aktuálítását, ellenkezőleg, éppen a legutóbbi időkben jelent meg egy rövid, de egyébként elég figyelemreméltó tanulmány, mely a boszorkányperek orvostörténet' tanulságaira gyakorlatilag is rámutatott. (Bálint Nagy István : A boszorkányok gyógyító és rontó kuruzslásáról. Orvosi