Századok – 1899

Tárcza - Illéssy János: Murány várában talált koporsók 930

TÁRCZA. MTJEÁNY VÁRÁBAN TALÁLT KOPORSÓK. A liadsereg szervezetébe a mult század elején behozott újabb rendszer s a hadakozás módjának lényeges átalakulása nevezetes fordulatot idézett elő a várak történetében is. Ettől kezdve azt a jelentőséget, melyre a viszonyok kényszerítő hatása alatt az előző századokban szert tettek, egymás után kezdik elveszíteni. A rabló török hadjáratokban menedékei voltak egész vidékek lakosságának, s egyedüli gátak, melyeken az ozmán áradat romboló ereje megtört. Ebben az időben számuk tetemesen meg is szaporodott, ha ide nem sorozzuk is azokat a várszerű kisebb épületeket, várkastélyokat, melyekkel vagyonosabb uraink a környékükön elterülő birtokaikat védelmezni igyekeztek. Azonban a várakba rakott német és magyar katonák örökös torzsalkodásban éltek egymással, legfeljebb a környékbeli földhöz ragadt szegénység sanyargatásában, pusztításában értettek egyet. Ennek a laza fegyelem és különösen az volt az oka, hogy ruházatuk, zsoldjuk rendetlenül járt ki a jobbára üres kincstárból. A fegyelmetlenség, az üres kincstár, a változott idő lassanként sírásója lőn a legtöbb erősségnek, úgy hogy az átidomult hadviselés és új katonai szervezet folytán jelentőségök egyre jobban hanyatlott, s III. Károly király jónak látta az ilyen várakból kivonni katonáit, a várakat pedig, nehogy bármiképen még kárt okozhassanak, lerontatni, egész hadi jellegüktől megfosztani. Váraink nagy részének végső pusztulása, czéltudatos pusztítása ettől kezdődik. Mária Terézia folytatta atyja munkáját, s 1776-ban Murány várának a kiürítését rendelte el. A murányi várnak ezen temetésébe egy igazán síri jelenetet játszott bele a véletlen. A pusztuló várral együtt majdnem elpusztultak azoknak az ősöknek hamvai is, a kiknek idejében a legdicsőségesebb napokat látták a komor falak. Mintha az egyik nem akarta volna a másikat túlélni.