Századok – 1899

Tárcza - Illéssy János: Murány várában talált koporsók 930

TÁRCZA. 931 A kihurczolkodó katonák kutatásaik közben egy föld alatti boltozott üregben négy koporsóra akadtak ; ezeknek ketteje ónból való volt, a másik kettő rézből. A kassai várparancsnok, kinek kerületébe a vár tartozott, sietett a leletet a Pozsonyban székelő hadtestparancsnokság tudomására hozni, megjegyezvén, hogy »ősmondák szerint« a vár egykori tulajdonosainak, gróf Wesselényi nádornak és feleségének hamvait rejtik magukban a koporsók. A hadtestparancsnoknak volt belátása fölismerni, hogy e lelet »kein dem Militari zustehendes Eigenthum ist«, s ennél fogva 1776 április 23-án azzal a kéréssel fordult a m. kir. Helytartótanácshoz, hogy a koporsókról, »die durch Länge der Zeit sonst nichts als den Werth des Metalles in sich haben«, intézkedjék. A Helytartótanács ápr. 29-én 2304 sz. alatt jelentéstételre szólította fel Hont vármegyét, fölvilágosítást kívánván arról is, hogy nincs-e valaki, a ki a koporsókhoz jogot tarthatna, s ha nincs, mi történjék velők ? A vármegye urai sem értettek többet a dologról, mint akár a katonaság, akár a Helytartótanács. Jónak látták tehát felvilágosításért a vár urához, gróf Koháry Ignáczhoz fordulni. A gróf teljeshatalmü megbízottja, Weigl Sámuel, nem is késett a tényállást földeríteni. A családi levéltárból kiböngészte, hogy a két ónkoporsóban néhai gróf Széchy György kir. kamarás, és felesége Homonnai Drugeth Mária grófnő földi maradványai ; az egyik rézkoporsóban Wesselényi Ferencz gróf, Magyarország egykori nádora, a másik rézkoporsóban pedig, miként a felírás bizonyítja, az 1645-ben elhalt Troppen Ferencz György nyugosznak. A levéltár irataiból az is kiderült, hogy II. Rákóczi Ferencz mozgalmában Murány vára az ostrom alkalmával lángba borulván, leégett a szentegyház is, melynek fölépítése czéljából a szükségtől nyomott kalmárszellem rávetette hiuzszemeit a földben heverő fémkoporsókra. A várbeli lelkész ugyanis 1715-ben engedélyt kért az esztergomi érsektől, hogy a koporsókat a kápolna kijavítására értékesíthesse. Az érsek megbotránkozással utasította vissza a kegyeletlen kérést és szigorúan megparancsolta, hogy a hamvakat megbolygatni ne merészeljék. Reményét fejezi ki Weigl, hogy a m. kir. Helytartótanács sem fogja engedni, hogy a katonaság, melynek a sírokhoz semmi köze, kegyeletlenségre vetemedjék. Egyébiránt ura nevében kijelenti, hogy az esetben, ha a katonaság minden áron eltávolíttatni kívánná helyükről a koporsókat, a gróf kész azok elszállításáról és másutt való tisztességes elhelyezéséről gondoskodni. Mi történt tovább e tárgyban ? arról adataink nincsenek. A koporsók valószínűleg megmaradtak régi helyökön ; legalább ezt következtethetjük abból, hogy a Helytartótanács azon intéz-