Diaconescu, Marius (szerk.): Mediaevalia Transilvanica 1999 (3. évfolyam, 1-2. szám)
Etnie şi confesiune
Sípos Gábor A tizenötéves háború során Báthori Zsigmond, Mihály vajda, Székely Mózes és Giorgio Basta az Erdély feletti uralomért folytatott hadjáratai a katonaság felvonulási útjába esett nyitottabb folyóvölgyekben, így Doboka megye több körzetében is a korábbi magyar és szász lakosság megtizedelését eredményezték1. A dobokai elpusztult falvak újratelepülésére a békés Bethlen- és Rákóczikorszakban került sor, a szükséges emberanyag részben a román lakosságú Kővár vidékéről került ki2 3. Az etnikai arányoknak ez a változása régóta ismert a szakirodalomban, az alább közlendő okirat e folyamat sajátos pillanatára vet fényt. A Szamosújvártól délkeletre, a széki völgyben fekvő kis falu, Boncnyíres (Bonţ) a 16. század utolsó évtizedében nagyobb részt magyar lakosságú lehetett, a helységben református egyházközség létezett, amelynek kőtemploma volt. 1643- ban, a széki egyházmegye javainak összeírásakor feljegyezték, hogy a falu közepén álló istenháza elhagyatott és romos, parókiális háza és iskolaépülete van. A falut, két vagy három magyar kivételével, románok foglalták el és lakják'. Nyolc évvel később, 1651-ben a boncnyíresi román ortodox esperes, Filip (Fülöp) gyülekezete nevében egy sajátos, de a fent vázolt etnikai változás ismeretében teljesen érthető kéréssel fordult a Marosvásárhelyen ülésező református országos zsinathoz. Kifejtette, hogy a falu lakosai, két házasember kivételével, immár mind románok, ezért elkérte a parókiális házhelyet az ortodox egyház számára. Kérését a zsinat jóváhagyta azzal a feltétellel, hogy a falu román lakossága ingyen használhatja a telket és megjavíthatja a rajta álló házat, de ha a református magyarok száma a jövőben annyira növekedne, hogy újból lelkipásztort hívhatnának, akkor az ortodox közösség tartozik ugyanúgy ingyen és a hosszadalmas peres eljárás mellőzésével visszaadni. Filip esperes elfogadta a feltételeket és ezt cirill betűs névaláírásával is megerősítette a zsinati jegyzőkönyvben és az arról készült kivonaton. A széki református egyházmegye, mint amelyet területileg érintett a döntés, szintén bemásoltatta protocollumába a szöveget, mégpedig két, egymástól alig eltérő változatban.4 Az egyik szöveg végére a cirill betűs aláírást is berajzolták, a másik alatt az esperes neve latinul szerepel. Közlésünk az elsőt reprodukálja betűhíven, az eltéréseket is beépítettük a szövegbe kurzívval jelölve. A boncnyíresi református parókia átadása (1651) 1 Erdély története. Főszerk. Köpeczi Béla. Budapest, 1986.1. 539. 2 Jakó Zsigmond, Belső-Szolnok és Doboka magyarsága az újkorban. In Szolnok-Doboka magyarsága, szerk. Szabó T. Attila, Dés-Kolozsvár, 1944, 104-108. 3 „Boncz Nyres. Habent hi quoque Templum Lapideum in medio Pagi desolatum et lacerum. Pagum hunc occuparunt et incolunt Valachi praeter Ungaros duos vel tres. Domus parochialis habitur et Schola.” A széki egyházmegye levéltára az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári Gyűjtőlevéltárában (a továbbiakban: SzékEhmLvt), Prot. 1/1. 625-626. 4 Uo. Prot. 1/1.177,184. Mediasvalia Transilvanica, tom III, 1999, nr. 1-2.
