Szabolcs, 1876 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1876-04-02 / 14. szám

fond k» aztifc kulcsaid, menj velők a Styx vizéhez | J0j)d le azokat a poklok mélységes fenekére. 9 És úgy történt. Az ajtók kiszögeztettek, kulcsok levonattak, a Styx vizéhez vitettek, I annaic mélységes fenekére ledobattak.

| Azóta a vándor, az űzött lélek, a lakás nélküli, a szenvedély beteg, a bagoly, a denevér s több ily nagyjai a földnek, nem győzik eléggé magasztalni az „Örökvilágosság“ jóte vő sugarát.

Jöjj be hát velem nyájas olvaso s tekintsd meg te is e helyet, mely akkor veszi tevékenységének kezdetét, midőn a renyhe lelkek álmodoznak.

Vagy ne, ne jöjj be velem. Sokan vannak itt nagyon, kikben tán testvért, rokont, barátot sőt még férjet is ismernél, s e viszontlátás felettébb felingerelné örömeidet.

Majd bemegyek én magam. Nekem se testvérem, se rokonom, se barátom, se férjem nincs. Szegény ördög vagyok én, a kinek semmije nincs.

*

Az óra most üti a 12-őt.

Lépjünk be.

Az asztalok a legkülönbözőbb figurákkal foglalvák körül. A buslakodók, a mosolygók, a káromkodók, a tánczolók, a verselők, a czin- czogók — egész légiói, hősiesen szorongatva „blatt“-jaikat kezökben.

Az egyik asztalnál hárman ülnek; ujoncz lehet az egyik, mivel rettenetesen kiáltja, hogy:

— banki

— Tudja e barátom, — szól a bankadó,

— mennyi áll a bankban?

— Szükségtelen tudnom! — felel mérgesen az előbbeni, kinek csinos neje otthon bizonyosan aggódik férje hollétén. — Bankot mondtam 1 ide a blattot 1

A mosolygó bankár átnyújt egy kártyát, mely egészen uj, egészen jó volt, csupán egy szemmel több.

— Fucscs 1 — kiált fel az ifjú ember, öklével nagyot ütve az asztalra, melyről az ezüst-pénz számtalan darabra pattogott.

— Mit gorombáskodik az url — szól a bankadó, a mosolygó csaló. — Fizessen, s azután, ha nem tetszik — menjen.

— Igen 1 — felel a vesztő, — avagy azt hiszi, hogy nem láttam, midőn a blattot elcserélte !

A bankár tanukat hiv, és csakhamar be- bizonyittatott ártatlansága és becsületessége.

— Az ur a becstelen 1 — kiáltják vala- menynyien, a bankár czinkosai, kiket azonban senkisem ismer, s kik különféle asztaloknál működtek. — Fizessen az ur, aztán — elmehet.

A szegény vesztő látja, hogy nincs menekvés, megadja magát, s szelíd hangon kérdi:

— Mennyi állt a bankban?

— Száz harmincz kilencz forint 1 — felelnek mindannyian.

— Az nem igazi Én csak nyolczvanat láttam,

— Igen ám, banknótában, de hát a többi, a mit lesodort az ur, midőn az asztalra ütött ? 1

— feleiének még azok is, kik akkor ott sem voltak.

— De nekem nincs annyi pénzem. Nekem csak negyven forintom van, ígérem azonban, hogy a többit legfelebb holnapután megadom.

— Nem ér semmit — szól a hős — nekem ma kell. Vann az urnák órája, gyűrűje, kabátja, adja ide azt.

— Azt nem tehetem, nőm észrevehetné, s akkor . . .

— Az nekem mindegy.

Erre az óra kivonatik, a gyűrű levonatik, elzálogosittatik.

Oh, itt az emberrel nagyon könnyen elbánnak.

A férj haza mégy, s meghökkenve kell látnia családját, kik már rég óta talpon vannak.

— Nos kedves férjem, — ilyen korán járnak haza? . . Csak egy negyed nyolczl , . .

— Az nem igaz, kedvesem, — válaszol a férj, — a. toronyban most ütötte az ötöt.

— Ötöt? Hahaha! Ugyan nézd meg csak az — órádat 1

A férj félre fordul, mellény-zsebébe nyúl kiveszi onnan saját tenyerét, bele tekint, s neje felé fordulva szól:

— Igazad van . . . egy negyed nyolcz.

De térjünk vissza.

A másik asztalnál szintén működnek. A játék nagyban folyik, az asztalon százak hevernek.

— Teremtettét 1 — kiált fel egy valaki, — minden pénzemet elvesztettem !

— Oh, kérem, kérem, — viszonzá a másik, ki a bankot adja, láttam én még önnél egy csomó bankót.

— Az igaz, de e pénz nem az enyém, holnap erre sokan várnak!

— Se baj, uram. Bátraké a szerencse. A ki mer, nyer. Próbálja meg ön is, hátha ama pénzzel a koczka megfordul.

A vesztő félnek nem kelle sokat beszélni, s mint minden olyan, ő is hitte a szerencse fordulatát.

A játék ismét kezdetét veszi, a forintok szállnak a zsebből, egyik a másik után, de vissza többé egyik se tér.

Midőn az utolsó forint is elúszott, a szerencsétlen igy szóla az őt megnyerőhöz.

— Uram, ön elnyerte minden pénzemet, s mi több, még azt is, mi sajátom sem volt. Minthogy azonban holnap e pénzzel roppant teendőim vannak, kérem önt a 300-ból csak ötven forintot kölcsönözzön, s megment a gva- lazattól.

De a nyerő kérlelhetlen, s megtagadja á kívánt összeget.

A vesztő ismét kér, kezeit össze téve íér . , . mind hiába.

— Ha tudta az ur, hogy az nem volt az ön pénze, miért játszotta el I — szóla a hős, székéről felemelkedve, s elhagyva az „Örökvilágosság ajtait.

* *

— Mit töprenkedik spectab.lis ? — kérdi a harmadik asztalnál egyik a másikat.

— Mit kérdezget ? — válaszol az, — avagy tán nem ön nyeré el pénzemet.

— Szja! barátom — minek játszik.

* *

— Adjon ön egy forintot, domine, — is- tenkedik egy vékony kiélt alak, mert nem tudok ebédelni 1

— Nincs.

— De hisz ön nyerte el tőlem? . . .

— Szja. barátom, minek játszik!

* *

*

Ilyen és ilyen dolgok történnek az „Örökvilágosság“ belsejében, éjről-éjre, akkor, midőn a nagy természetben minden csendes, minden néma.

Midőn aztán a nap feljő, a photogén lámpák eloltatnak, a vendégek — üresen — kiu- tasittatnak, de azért az ajtók nem tétetnek be, mert hiszen már úgy is reggel van, s a szálának, hogy estve ismét üde legyen, szellőzni kell.

Azonban néhány mosolygó alak nem távozik; hozzá ujjaikkal a levegőben hadonázva, ilyetén formán beszélgetnek:

— Te Csóka. — szól az egyik társához, az ő melléknevén — máskor, egyenesebben állj a tükör előtt, illetőleg a hátam mögött, különben nem sokat nyerünk.

— Ostoba 1 — kiált fel a szólított, — taán nem eléggé jól telegrafiroztam ?------— No már Kakuk barátom, hiába beszélsz Csóka ellen, — szól a harmadik, — őt még is jobban lehet használni, mint ezt a Szarkát itt, ki a helyett, hogy szükség idejében gyengén érintené lábomat: rendesen a tyúkszememre tapos. Ma is igy tett néhányszor, s ezer szerencse, hogy szippenésemre az az ur nem figyelt.

— Hanem hát fiuk, — folytatá ismét — ma estve aztán okosan, mert a mint vettem észre, a kárvallottakon ismét jó fogást lehet tenni. Ezúttal tehát én azt ’ indítványozom, hogy hagyjunk fel minden tükör és láb-segítséggel, s a helyett inkább szivarozva értesítsük egymást.

— Hogy-hogy ? — kiáltának a jó madarak.

— Nagyon egyszerű. Például: ha én adom a bankot, Csóka barátom szemközt áll velem, fogai közt szivart tartogatva, s egyikmásik kártyájába kandikálva; a balekok már annyival inkább sem fogják ezt észrevenni, mivel ő is játszand, s természetesen: veszteni fog. — Na, tehát; látva a mi Csóka barátunk egyik-másik kártyáját: ha az illetőknek jó blatjuk van, szivarját szájának közepére ereszti, ha pedig gyenge, megtartja azt rendes helyén, mit látva a bánkódó, könnyen tájékozhatja magát.

— Éljen 1 helyes 1 Éljen a mi barátunk

— kiáltják előrelátó örömmel, s terhelt zsebbel elhagyják a — termet, jóreggelt kívánva az ásitozó pinczérnek, ki nem bánta volna, ha rég elviszi őket az Ördög.

Fővárosi hírek.

— Kossuth Lajos, hir szerint újabb levelet küldött, melyben helyteleníti Deák érdemeinek törvénybe iktatását és helyesli a szélsőbal magatartását.

(F. P.) Egész raja szállt levegőbe a kacsáknak. A képviselők állítólag nem kevesebbet akarnak, mint állandó ingyen vasúti me netjegyeket, fizetés fölemelést, dijjaiknak le foglalhatatlanságát, s az összeférhetetlenség némely szakaszainak módosítását stb. — Ezt a képviselők nem akarhatják. Az állandóan ingyen-menetjegy nem is indokolható, mivel a képviselő nem commis voyageur; fizetés-felemelést nem érdemelnek; a két utóbbira nézve pedig meg kell jegyeznünk, sajátszerűnek találnék az oly törvényhozási működést, mely abban állna, hogy első felében törvényeket alkotna, a másodikban azokat törölgetné.

(F. P.) Eredeti szivarcsempészet. Az osztr. államvaspályán utóbbi időkben igen sok gép hozatott Magyarországba; a vasúti hivatalnoknak feltűnt, hogy egy és ugyanazon gőzkazán bizonyos időközökben a legkülönfélébb német vasúti állomásokról érkezik ide. Közelebb újból megérkezett ama bizonyos kazán, még pedig Rohrs- dorfból. A vasúti hivatalnoknak sehogy sem fért a fejébe, miért kalandozik ezen jó ismerőse, a kazán, annyit ide oda a határon keresztül. Végül egy pénzügyőri hivatalnokot figyelmeztette e kazánra, ki is egy lakatossal azonnal kinyittatta azt s ime 3C000 darab külföldi szivar találtatott benne, melyek ezen, többé nem „járatlan utón“ csempésztettek be.

(F. P.) incognito. A valeria-utczai népkonyhában a minap egy férfi jelent meg, kinek meglehetős jó öltözéke feltűnt. Egy kiszolgáló urhölgy jólehet roszalta, hogy még ily emberek is ingyen jegygyei kívánnak ebédelni, az idegennek is juttatott a jegyekből. Mily nag; volt azonban bámulata, midőn e „szegény“ ember a hölgy kezét megszorítván azt mondá: Én Tisza Kálmán vagyok.

(—) Egyik fővárosi lapban igen sajátságos hirdetések szoktak majdnem naponként megjelenni. Például: „az okos hölgyeket felkérem, lépjenek velem házassági szándékkal levelezésbe. Köszvényes, kopasz, sánta és beteges vagyok, szerelmet és szépséget azért nem is várok, de önfeláldozó készséget és hü gondozást. Sokáig úgy sem élek — 100,000 forintnyi vagyonomra nincs örökösöm. A zárt ajánlatok e lapok kiadóhivatalához czimzen- dők „Barátság* czim alatt.“ És itt egy másik: „Marcsa! Lakásodat már nem ismerem. Ha változtattad, izend meg e hivatal utján ily czimen: „A szolid hölgy“. — Azt írja aztán nehány nappal később a fentisztelt köszvényes és kopasz ur, hogy csakugyan talált egy sze- retetre méltó vállalkozó özvegy menyecskét s kapott ezenkívül 364, mondd háromszáz hatvannégy ajánlatott!! Hanem Marcsa hugunk még ez ideig semmit sem válaszolt esdeklő lovagjának, legalább nyilvánosan nem.

Vidéki hirek.

(—) Ki hinné már ezt? A debreczeni zenede a napokban fényes közönség előtt hangversenyt tartott, s a műsor csupa német dalokból állott. Úgy látszik, igen kevés hatása van a debreczeni czipónak a zenede igazgatójára. Vagy talán az ország magyar fővárosa is jobb szeret már idegen istenek oltárán áldozni ?

(„F. P.“) Hit engem ki pártol ? Nagyon divik mostanában az aláirási ivekkel járkálás; a hova az ember megy, mindenütt csak aláirási iv. Itt a vizkárosultak javára gyűjtögetnek, amott nőegyleti alapra, amoda valami lazai festmény megvételére, emide egy dalárda alapra tartják elébed az aláirási ivet. Ily sok aláirási Ívvel tisztelegtek nem régiben egy öreg urnái, írja a „Szabadság“ s csak ennyit mondtak neki: „Legyen szives ez ivet aláírni.“ — „Kegyeskedjék ez egyletet pártolni.“ Az öreg ur végre kijött flegmájából s igy sóhajtozott: „Hm, higyjék el uraim, önöket igen pártolom, de hát ezen sok pártolás után ki fog engem pártolni?“

(F. P.) Nem kell az ördögöt a falra festeni. Egy szép délután a szeghalmi korcsmában egy idegen sánta ember lépett be, irja ottani levelezőnk. Az idegent a legnagyobb előzékenységgel fogadta a vendéglős és pinczér. A sánta javában literezett és miután egyedüli vendég volt, nem igen ügyeltek reá. Egyszerre csak azt veszi észre a vendéglős, hogy a sánta eltűnt, s miután különben is ideges ember, a pinczérnek meghagyta, ha nem hozzák vissza a blitzelőt, őket sántítja meg. Seholsem találták és miután egy kofától megtudták, hogy a helységből kifelé látott menni egy sánta embert, a pinczérek is arra tartottak. S csakugyan a helységen kívül fekvő hid mellett találták. Rögtön nyakon csípték és kérdőre vonták, hogy mert megszökni, és azt is észrevették, hogy az ipse nem is sánta. A sánta (?) égre- földre esküdözött, hogy ő nem akart megszökni, csak a hídig akart eljönni, hogy megpróbálja, vájjon el bír e holnap idáig gyalogolni. És különben is vissza ment volna. De ez a kifogás nem tetszett a pinczéreknek, és hogy megbosszulják a sok lótás-futást, elkezdték ütni, és addig ütötték, mig valósággal megsán- titották. Most már csakugyan megpróbálhatja, vájjon bir e gyalogolni?

(F. P.) Borzasztó szerencsétlenség. A következő megrendítő esetről értesít benőnket levelezőnk: Egy karczagi nő a múlt napokban meglátogató ugyanott lakó férjes leányát. A leány gyengélkedett és megkéré anyját, nézne ki a konyhába, mit főznek ma ebédre. Az anya ki is ment, s miután a szakácsiéval holmi apróságokról fecseget, kivesz a serpenyőből egy darab pecsenyét és megkóstolja. A hús nagyon kemény lehetett, miért is úgy történt, hogy, midőn az asszony le akarta nyelni, a torkán akadt. A cselédség véletlenül nem figyelt az asszonyra és igy nem vették észre, hogy kinlódott. Végre a szakácsné észre veszi és egy főző kanállal igyekezett a hus- darabot letolni, de már késő volt, a szegény asszony megtolt. A cselédség nagy sikoltozására ki jött a nő leánya és midőn anyját élettelenül látta feküdni a földön, rögtöni őrülési rohamok lepték meg, mely szomorú állapotából még máig sem gyógyíthatták ki.

(F. P.) Idill. Szereplők, egy férfi mint bankár és egy nő mint pártfogolt. A nő kü lönböző czimen nehány „rongyos forintot“ kért kölcsön a férfitól, s midőn az pénzét nemcsak kéré, hanem követeié, az asszony felkapott egy köcsög tejet, s tőke, kamat és járulék fejében a kölcsönző fejéhez vágta. A sor dulakodásra került, irja a „Nagyvárad* hol a bot és körömnek jelentékeny szerepkör jutott osztályrészül.

— Kisértet! Temesvár Józsefkülvárosa alsóbb rendű lakóit nem kis izgalomban tartja egy szájról-szájra adott kisérteti mese. Nevezett külváros harang-utczájában ugyanis lakik egy Siegl nevű szatócs, kinek, de méginkább kedves életpárjának e napokban eszébe jut, hogy éjjel nem képes aludni, mert folytonos dobogás, zaj és nyögés hallatszik ki a szoba falaiból. A mint e szokatlan eseményt első Ízben tapasztalták, ijedten ugrottak ki ágyaikból, a szentelt gyertyát meggyujtották és áj- tatos imádkozás által vélték a „lelket“ hallgatásra birni, azonban mindez semmit sem használt. Másnap reggel már az egész utcza tudta a „kisértétről“ szóló mesét s ennek folytán nem lehet csodálni, ha az est beköszöntővel egy sereg bátor (!) férfi jelent meg a szatócs kérdéses szobájában, kik nem any- nyira kíváncsian, mint inkább remegve várták a- történendőket. A kisértet ideje elérkezett s a

tegnapi lárma újra hallható lett. Ekkor a bátrak legbátrabbja azon kérdést intézte a kisér- tethez: „hajó lélek vagy, mond meg ki vagy“ ? mire a szellem válaszul adá, hogy ő ezelőtt 21 évvel e háznak tulajdonosa volt, meggyilkoltatott s csontjai a szobában elásatván, nyugalmat mindaddig nem találhat, mig maradványai a temetőbe nem vitetnek; majd azor kérdésre, hogy hány éves volt, 54-szer köpd gott a falban, úgy kikopogtatta egyik kérdezőnek évszámát is. A társaság a zaj lecsendesü- lése után tanácskozott a teendőkről, végre abban egyeztek meg, hogy a szobát füstölje ki, szóval a szellemet űzze el. A szatócs másnap reggel e kíváncsiságát — csakugyan a plébános elé hozta, kitől azonban azzal a tanítással lön elbocsátva, hogy kísértetek nem léteznek s hogy ők is jobban teszik, ha a kisér- tetről szóló mesével elhallgatnak. De atanitás a szatócs és társairól a meggyőződést nem mosta le, sőt talán még jobban megerősítette őket botor hitükben. A kisértethivők ezután a józsefvárosi alkapitány helyettesét hívták el éjjelre a szobába, ki meg is jelent, de semmiféle zajt nem hallott. A nép egész mesét fűzött már e kisértet históriából. így többen látták, a mint a kisértet fel és alá járt a ház udvarán, még arczát is letudnák rajzolni, ruházata testhez álló kabátból állt, melynek ujjai hiányoztak, miután a kar nélküli kísértetnek azokra szüksége nincsen. Szóval, az egész bolond história mint megtörtént esemény képezi a műveletlen emberek beszéd tárgyát. A szoba, hol mindez állítólag megtörtént, most valóságos bucsujáró helylyé avattatott, a csodálkozók és kiváncsiak egymásnak adják a kilincset, mely körülmény a szatócs kárára épen nem válik, miután ily módon „kundschaftokat szerzett magának.

— Rejtélyes bűnügyi eset. Békésen f. hó 23-án Varga Ferencz kovácsmester nejével a szomszédságból — hol Gábort köszönteni voltak — este 8—9 óra közt hazafelé mentek.

A nő lámpást vive elől ment, utánna nehány lépéssel a férj. A mint egy kereszt pallóhoz értek, s azon a nő nehány lépést tett, a férj pedig a pallók kereszt-metszésében követte, egyszer csak egy lövés hangzik, s a nő nagyot sikoltva összerogy. — A hátulsó részen oldalban lett találva, úgy hogy a lövés egész a hátgerinczig behatolt. Mivel volt a gyilkos fegyver töltve ? tudni nem lehet, mert a maga szakmájában megyeszerte ismert kitűnő orvos és mütő dr. Hajnal István urnák sem sikerült a testbe behatolt — mindenesetre ölésre szánt — eszközt kivenni. Emberek emlékezete óta hallatlan eset, hogy Békésen orozva emberölési kísérlet tétetett volna. — A vizsgálat folyik. A jól táplált testű nő életben van, sőt reményhetőleg életben is fog maradni, a mennyiben — szerencsére — nemesebb szerv aligha megsértetett.

(F. F.) Földrengés. Késmárkról, márcz. 18-ról írják: Ma reggel 4 óra előtt nagy földrengésünk volt. 1—2 egymásután északnyu- gotról jött lökésre egy bömbölő dörgés következett, mintha egy nagy ház dűlt volna le.

— Leánykereskedós Magyarországon. A „N. P. Journal“ e czim alatt egy igen szomorú tudósítást közöl, melyből részünkről a következőket emeljük ki: A múlt hóban Sopron város kapitánya a belügyminiszternek jelentést tett, hogy Székesfehérvárott két leányt olasz vállalkozóknak „eladtak“, s e szerencsétlenek már útban vannak dél felé. A két leányt kísérőikkel Nobrozina mellett sürgöny utján letartóztaták s Sopronon át hazájukba szálliták. A belügyminiszter ez alkalommal a soproni kapitányt nemcsak a szóban levő esetnek, de általában az egész országon szél- téltében űzött leánykereskedésnek szigorú megvizsgálásával bízta meg. A kapitány a vizsgálathoz múlt hó 14-én fogott, kiteqészté azt Budapest, Arad, Székesfehérvár, Sopron, Szombathely, Pécs, Fiume és Triest városokra, s munkájával nem rég szerencsésen elkészült. Terjedelmes jelentését az eredményről folyó hó 18-án terjesztő a miniszter elé; e jelentés már most elég világosságot dérit egy társadalmi fekélyre, hogy kiégetését az illetékes közegek kellő erélylyel keresztülvigyék. A jelentés szerint Budapest volna a leánykereskedés főfészke, hol az úgynevezett „táncziskoláku-ból többnyire a rendőrök feleségei, sőt maguk a rendőrbiztosok is a szegény sorsú leányokat, kik a csábításnak áldazatul estek, a rósz hirü házakba „elszerzik.“ Ily bűnös kerítés vádja leginkább egy sz.-fehérvári hirü ház tulajdonosát, bizonyos Scherz Manót terhel, ki a fővárossal élénk üzleti összeköttetésben áll. — A bécsi rendőrség által leánykereskedés miatt nyomozott Weissmann A. délamerikai ügynököt m. h. 21-én P.-Nádason elfogták s Sz.-Fehér- várra kisérték, mint a hol a legtöbb gaztettet elkövette. A bünvizsgálat bűntársak nyomára vezetett, minők az említett Scherz Eisner és Tischler, kiknek vallomásai szerint múlt évi május elsőjétől fogva — mintegy hatszor látogatta meg Weissmann Scherzet s tőle Amerika számára tíz leányt vásárolt. Az elszállítás következő terv szerint hajtatott végre: a főszállitmányt Scherz házmestere, Elisner Jakab vagy pedig amerikai ügynökök kisérték Olaszország felé Ehhez Kanizsán és Nabrezinán egy-egy pótszállit- mány csatlakozik Pécsről és Fiúméból. Udi- neben a leányok véglegesen az amerikainak adatnak át, ki azután vélük Milánon át Marseillesbe utazik a vasúton — s ott hajóra rakja őket — mely rendszerint Montevideoban vagy Buenos-Ayresben köt ki az áldozatokkal. Itt aztán a leányokat különféle üzletekben elhe-