Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-14 / 63. szám
________________________________________Szabad ÚJSÁG________ Aradi ereklyék és a piros sapkás nagyapó Ritka becses ereklyét tartok a kezemben: az aradi vértanúk egyikének, gróf Leiningen-Westerburg Károlynak arany tábornoki váll-lapját. Sose viseltettem tisztelettel az efféle dolgok iránt, most mégis, ahogy forgatom ezt a súlyos, aranyszálakkal kivarrott váll-lapot, megcsap valami azoknak az időknek a lehelletéből, mikor az emberek olyan furcsa dolgokért voltak képesek meghalni, mint „haza”, „szabadság”, „forradalom”. Mond ez nekünk, kései utódoknak még valamit? A váll-lap sárga szövete már foszladozik, megbomlottak itt-ott az aranyszálak, mégis, meglepő épségben vészelte át az elmúlt majd másfél száz évet. Foltos is itt-ott, ki tudja, vér vagy puskapor színezi-e a szövetet. Mutattam néhány embernek: valami furcsa áhítattal vették a kezükbe, óvatosan és félve forgatták, nézegették, mintha valami különös kisugárzás kerítette volna hatalmába őket. Pedig hányadik generáció már ez ama bizonyos március óta? A szabadságvágy úgy él az emberekben, mint a búvópatak: el-eltűnik néha, hogy aztán megint előbukkanjon: kicsi érként bukik a föld alá s óriási barlangtorkon tör elő zuhogva, elseperve a gátat. Az arany váll-lap mellett egy levél fekszik az asztalomon: töredezett szélű, megsárgult múlt századi levélpapír, a jobb felső sarokban a cikornyás dátum: Arad, 1849. október 5. Egy nappal a kivégzés előtt íródott az aradi siralomházban. A haláltól egy napi távolságra írta Leiningen tábornok feleségének, Lizának. Hosszú és kalandos utat jártak be ezek a tárgyak, míg Bajánházára kerültek, az Újlaki család birtokába. A házaspár készségesen mesélte el a történetet: A váll-lap és az aradi levél a nagyapa, nemes Bosik János hagyatékából származnak, aki 1828-ban született, feleségül. (A lánynak mellesleg egy Bornemissza Árpád nevezetű volt bécsi udvari testőrtiszt udvarolt, tehetséges festő és rajzoló, a szülők azonban ellenezték a házasságot, Bornemissza pedig öngyilkos lett.) Az említett házasság a Berzeviczy fiúval érdekházasság volt: az idős Berzeviczy meghalt, a fiúnak haza kertészkedett, gazdálkodott, értett a virágokhoz, gyümölcsökhöz, méhészethez. őzet nevelt a kertben, mókusokat, gyöngytyúkot. Mindamellett arra is volt ideje, hogy mindennap rendszeresen olvasson és írjon és aktív közéleti személyiség is legyen. ő hozta a családba a Kossuthtiszteletet, azóta is ott függ a Kossuth-portré az ebédlőnk falán. Jellemző rá, hogy a család fiatal tagjainak titkokban apanázst küldött... Haláláig hordta a piros tábori sapkát, 1911-ben halt meg, 82 éves korában. Nézem a portrét. Szálegyenes, kemény tartású, de szelíd tekintetű férfi néz velem szembe a század eleji fotográfiáról. A piros sapkás nagyapó. TÓTH FERENC Bosik János, „ a piros sapkás nagyapó "fizetési könyve Kissi István felvételei "5! í *r*r'*-< 171? A siralomházban írott levél, rajta a tábornok váll-lapja majd iskolái elvégzése után gróf Károlyi György Szatmár megyei birtokán tiszttartóskodott. Már nős volt, mikor valami sérelem miatt elhagyta a birtokot (elmaradt végkielégítése miatt be is perelte a grófot, ugyanaz az Eötvös volt a védőügyvédje, aki a hírhedt tiszaeszlári perben is védőügyvédként szerepelt) és a palóci Hadik-Barkóczy-birtok főszámvivője lett. Még csak tizenkilenc éves, mikor részt vesz a szabadságharcban. Aradon esett fogságba, a később kivégzett vértanúkkal raboskodott együtt, így került a birtokába Leiningen váll-lapja és búcsúlevele. Ilona nevű lánya a szomszéd Berzeviczy-birtok fiúörököséhez ment kellett jönnie a bécsi főiskoláról és átvenni a gazdasági ügyek irányítását. A birtok azonban be volt táblázva, ezt abban az időben egy jó házassággal volt szokás helyrehozni: így lett Bosik Ilona Berzeviczyné. Ennek a családnak a leszármazottai Újlakiék, akik a történetet mesélték. — Az egész család „piros sapkás nagyapónak” hívta — meséli Újlaki László. — Nagyon szerettük. Istenfélő, vallásos ember volt, sokat olvasta a Bibliát, templomba viszont csak sátoros ünnepeken ment. — Állandóan tevékenykedett — szól közbe Újlakiné. — Percre pontosan beosztott napirendje volt, egyszerű fehér ruhájában egész nap 1992. március 14. 1848 Egy börtönből szabadulni akaró nép hatalmas lélegzetvétele volt ez a forradalom, s nyomában a szabadságharc. Nem volt korábban a magyar történelemben egyetlen nemzedék sem, amely kiváló embereknek ilyen tömegét vonultatta volna föl Más korokban még a márciusi ifjak másodvonalából is vezéregyéniségek emelkedhettek volna ki Minden tévedés, minden rossz kényszerűség ellenére ez a forradalom és ez a szabadságharc emelt bennünket újra a leghaladóbb európai nemzetek sorába. S alakulhatott bármiképp a későbbi évtizedekben a történelem, ez az igény nem szűnt, nem szűnhetett meg működni Viszonylag ritka eset a históriában, hogy egy bármilyen jelentős eseménynek évszázados hatása legyen. 48 előtt is voltak forradalmaink és szabadságküzdelmeink, de nem hagytak ilyen mély nyomot a nemzeti közemlékezetben. Valószínűleg azért, mert kevésbé fejezték ki egy teljes nemzet közös óhaját. 1848-ban valóban egy nép lett nemzetté, s fogalmazta meg önmagát önmaga és a világ számára. Onnan kezdődik a modem magyar történelem. Legjobb pillataink egyike ez Természetszerű tehát, hogy ha ezzel a néppel, ezzel a nemzettel akarjuk egynek tudni magunkat, a jelképes erejű nagy példát nem kerülhetjük ki. Legfeljebb módosítanunk kell a régi eszményeket a mai kor követelményeihez PÁLFY G. ISTVÁN Változatok Bemutató: március 15-én A létért való küzdelem időszakát éljük — mindannyian. Mégsem állítok valótlant, ha azt mondom, hogy az útkeresés, a megélhetés gondja hatványozottan érinti a kulturális intézményeket, a humán szférában dolgozókat. Nekik ugyanis nem elég többet és jobbat alkotniuk, ha a gazdasági problémák hatására a kultúra iránti igény teljesen háttérbe szorul A „színvonalasabb alkotás ^eredményesség” elve csak a jól prosperáló társadalmakban működik Az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes mégis derekasan küzd megmaradásáért, s megpróbál a „piac” követebnényeinek megfelelően átalakulni. A hajdani gigantomán, egy hazug kirakatpolitika céljait szolgáló óriásegyüttesből a jelenlegi vezetőknek olyan együttest kell kialakítaniuk, mely a tehetséges fiatalok szereplési vágyával és a közönség elvárásaival egyaránt találkozik, ugyanakkor képes az önfenntartásra is. Nem kis feladat ez, de úgy tűnik: menni fog. Az együttes tánckara már korábban önállósult, a Ghymes zenekar és a régi korok zenéjét játszó Gaudium eleve kis létszámú csoportként jött létre, ám a nagyzenekar és az énekkar ez ideig még együtt koncertezett. A napokban azonban meghívó érkezett szerkesztőségünkbe, mely a nagyzenekar első önálló bemutatóját hozta hírül Ezután kerestem fel Karóba Gyulát, az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes karmesterét. —Látja, épp most kaptunk egy meghívót Reichstadtból, az Eurotreff Musik elnevezésű nemzetközi fesztiválra — fogadott —, de nem mehetünk, mert nincs rá anyagi keretünk. Két évvel ezelőtt voltunk az énekkarral közösen Reichstadtban és Karlsruheban is, de ez olyan óriási kiadás, amit ha az állam nem fizet, saját zsebből nem tudunk megoldani...Két autóbusz, 60—70 ember, szállás, étkezés... Lassan már egy-egy hazai fellépésnél is gondot okoz, kit hagyjunk otthon, hogy a hangszerek és a zenészek elférjenek egy autóbuszban. • Ezek után szinte fölöslegesnek érzem feltenni a kérdést, mi tette az énekkar és a zenekar önállósulását szükségessé... — A gazdasági viszonyok... Együttesünk minden részlege igyekszik — az igazgatóság kérésére — önálló műsort is készíteni, mert két részleg közös fellépésének annyi az önköltsége, amennyi bevételt sosem sikerül szereznünk. Önálló részlegként mobilisabbak tudunk lenni, s bármennyire is kényelmetlen nekem a pénzről beszélnem, el kell ismernem, hogy Karaba Gyula Fotó:Urbánek ez mozgatja a világot. • Beszéljünk talán a műsorról! Az elmúlt két évben az énekkarral közösen túlnyomórészt egyházi műveket adtak elő, templomokban léptek fel A zenekar megmarad ennél a műfajnál vagy változtatnak? — Bemutatónk az elmúlt tíz-tizenöt évben általunk előadott népdalfeldolgozások keresztmetszete. Próbáltam úgy összeválogatni a darabokat, hogy műsorunk változatos legyen. A népdalfeldolgozások a nagyközönség számára is érthetőbbek, ugyanakkor a zenekar tagjainak is lehetőségük van arra, hogy bemutassák tudásuk legjavát. Az eredeti elképzelésem az volt, hogy csak zenekari számokkal lépünk pódiumra, de aztán a szólistákról mégsem tudtam lemondani, így Hajtman Líviát, Mellen Blankát és Skalka Ferencet is felkértem a közös szereplésre. • Az imént említette, hogy egy-egy út során gondot okoz, kit hagyjanak otthon a zenészek közül A zenekar tehát az utánpótlást illetően nem került válságba? — Szerencsés helyzetben vagyok, mert tanítok a konzervatóriumban. Ott pedig mindig vannak gyerekek, akik szívesen jönnek hozzánk zenélni, noha azt nem tudom megoldani, hogy csak magyar fiúkat,lányokat hívjak az együttesbe. Nem mintha nem lennének, de a többségük Komárom mellől, a Csallóközből stb. származik és a hétvégeken hazautaznak, vagy egyszerűen azért, mert nem vállalják ezt a műfajt, a komolyzene elkötelezettebb hívei. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a zenében a nemzeti hovatartozásnak nincs különösebb jelentősége. Amíg a konzervatóriumból kiváló zenészeket tudok hívni az együttesbe, addig jó műsoraink lesznek. • Ha jól tudom, Ön 1961-től az Ijú Szivek karmestere. Pontos képe lehet az elmúlt évtizedekről az itt végzett munkáróL Mit jelent az Ön számára ez az együttes? — Ezt a kérdés már én is sokszor feltettem magamnak, különösen az utóbbi időben, amikor nálam fiatalabb kollégák hagyják el az együttest. Néha úgy érzem: kiöregedtem. Ennek ellenére még mindig megtalálom a hangot a fiatalokkal, hiszen egész életemben velük dolgoztam, szeretem őket. Ugyanakkor az együttesen belül is elég skizofrén a helyzetem, mert nem tudok tökéletesen magyarul. Az édesanyám Nagyenyedről (Románia) származik, és gyerekkoromban csak magyarul beszélt velem, az iskolában és később az ötvenes években, amikor felkerültem Pozsonyba, elfelejtettem magyarul, s nekem újra kellett tanulnom a nyelvet. Á legérdekesebb azonban, hogy engem a szlovákok magyarnak, a magyarok szlováknak tekintenek. Nem mondom, hogy emiatt szenvednék, de bennem van az érzés, hogy egész életemben két szék között ülök, két gyeplőt tartok a kezemben. Ennek köszönhetően viszont mindkét felet az átlagosnál jobban ismerem. • Milyennek látja a zenekar jövőjét? — Nagyon tisztelem és becsülön a mostani igazgatónkat, Quittner Jánost, akinek nemcsak művészileg kell egybentartani az együttest, hanem a financiális szükségleteket is elő kell teremtenie. Dolgozik is sokat, megtesz minden tőle telhetőt. Ennek ellenére én pesszimista vagyok. Ha körülnézek a nyugati államokban, akkor látom, hogy mi valóban egy kirakategyüttes voltunk. így, kisebb részlegekben is csak akkor lenne jövőnk, ha valamilyen gazdag vállalat mellett működhetnénk. • Jelenük azonban van. Március 15-én tartják Változatok című műsoruk bemutatóját Pozsonyban a Moyzes-teremben. Véletlenszerű vagy tudatos volt ez az időzítés? — Március 15-én a Petőfi-szobornál a Ghymes együttes lép fel, s úgy gondoltuk, mi is részt vállalunk a megemlékezésből. Ez az a nap, amikor többen megengedhetik maguknak, hogy egy koncertre is ellátogassanak. Reméljük, sokan kíváncsiak lesznek műsorunkra. Köszönöm a beszélgetést! CSANAKY ELEONÓRA Utassy József Kit koldús hazámnak hívok Anyámnak hősi halott a párja, méhe a szerelem hullaháza. S hogy belefojtsák a szót a gyávák, ajkát iszonyú csókra zárták. Megszült hát engem: forradalmat. De nekem minden bordám kardlap! S anyám — kit koldús hazámnak hívok — mert a megváltó krajcár hiányzik: kiül a gazdag világ sarkára, s homlokán sorsom harmonikázik. Hurrá Szaladj, ha akarod látni, fuss! Kitört a fák forradalma! Szaval a száműzött Március! Jégkirályt lincsel a Tárná! Március! Március! Március! Lángok a barackfaágon! Láng, lobogó lila láng! Fiúk, dobjuk rá a nagykabátom! Március, gyönyörű Március! Szeretlek százezer éve! Ki merne utadba állni?! Fuss! Március, szerelmem: érj be!
